Pumák 1.

A következő történet fantázia. Teljes mértékben:) De én azért szeretem, ha a történetnek valósak az alapjai. 

Van Great Bend város, létezik Barton Community College, sőt, még női focicsapatuk is van. Az is igaz, hogy Kansas államban még engedélyezett a testi fenyítés az iskolákban.

A történet színhelyét egy community college-be helyeztem. Ide a high school (főiskola) után jönnek a diákok, nagyjából 18 éves korukban. Így a főszereplő lányok 19-20 évesek.

Az iskolát leginkább főiskolának fogom nevezni, ami jobban megfelel a mi főiskola fogalmunknak (és egyszerűbb), de nem egyezik az amerikai high school-al, ahova 16-18 évesek járnak.

Az összes többi dolog viszont fikció lesz:) Nem tudom, hogy a college-ben szoktak-e fenekelni. Nem tudom, hogy az edzők szokták-e fenekelni a játékosokat (szerintem nem). Nem nagyon ismerem az egyetemi bajnokságok felépítését, bár azt tudom, hogy hasonlóan bonyolult, mint mondjuk az NFL:)

A történetet így olvassátok, nem más, mint egy pasi fantáziája:)

* * * * *

1. rész

Prológus

Már lassan egy éve barangoltam az Államokban. Mindig is  tetszett Jack Reacher, Lee Child regényhősének élete, aki minden vagyontárgy nélkül kóborolt mindenfelé. Jó, persze, én nem vagyok leszerelt katonai rendőr, és messze nem vagyok olyan kemény, mint Reacher, de egyik nap arra ébredtem, hogy fel kell adnom addigi életemet, és neki kell vágnom a nagyvilágnak.

Pénzzé tettem mindenemet, eladtam a lakásomat, felmondtam a munkahelyemen és vettem egy repülőjegyet New Yorkba. Pár nap után elindultam délre, Floridába. Általában stoppal utaztam, vagy busszal. Ha egy-egy hely megtetszett, maradtam pár napot, dolgoztam egy kicsit, éttermekben vagy a földeken, majd mentem tovább.

Florida után végigmentem a déli államokon, Texas, Új-Mexikó, Arizona. Majd Kaliforniából kezdtem ismét visszafelé, de egy “szinttel” feljebb, Nevada, Utah, Colorado.

Most pedig itt állok Oklahoma City mellett, és el kellene döntenem hogy merre folytassam az utamat. Arkansasban még nem jártam, de talán szerencsésebb lenne inkább először észak felé indulni, amíg még jó az idő. Most még, augusztus végén nagy a meleg, de a tél északon elég hamar eljön...

Ráadásul nem ártana egy kis pénzt keresnem se... A számlámon még elég szép summa van, de megfogadtam, hogy nem megyek egy bizonyos összeg alá.

Úgy döntök, hogy döntsön a sors helyettem: egy olyan helyen állok le stoppolni, ahol még közös a 44-es és a 35-ös főút. Az első Tulsa-ba visz, a másik Wichita-ba. Arra megyek, amerre a kocsi, amelyik megáll először.

Egy sötétkék Toyota fékez le, amikor meglát. Kansas-i rendszám... Akkor ez el is dönti a kérdést. A vezetője egy 50 év körüli nő, egyedül van a kocsiban. Ez egy kicsit meglep, mivel nők nem szoktak megállni, főleg akkor nem, ha egyedül vannak. Nem mintha olyan rémisztően néznék ki, de azért mindig kockázatos felvenni egy férfit.

Beszélgetni kezdünk. Kiderül, hogy Susan Meredith-nek hívják, és egy kis város, Great Bend főiskolájának, a Barton Community College-nek az igazgatója. Mesél a családjáról, férjéről és 2 gyerekéről. Én elmesélem, hogy Magyarországról jöttem. Elsőre fogalma sincs róla, hol van. Mivel eddig mindenki félreértette első hallásra, már rutinosan teszem hozzá, hogy Európából.

Ezt követően elmesélem, hogyan is kerültem ide. Megértően bólogat, mintha mindennapos történet lenne, majd mesélni kezd a munkájáról. Hogy milyen nehéz előteremteni az anyagi forrásokat az iskola számára, és milyen értelmetlen dolog, hogy igazából nem az oktatás színvonala számít, hanem a sportteljesítmény. Éppen azért volt most Oklahoma City-ben, hogy elcsábítson egy baseball edzőt magukhoz.

- Nagyon szeretem az amerikai sportokat - mondom -, de a baseball még mindig nagyon távol áll tőlem. Az amerikai foci, igen, az nagy kedvencem. De a baseball nem tud lázba hozni.

- Mi eléggé szegény iskola vagyunk - feleli mosolyogva -, arra nincs pénzünk, hogy egy amerikai foci csapatat fenntartsunk. De van férfi és női kosárcsapatunk, baseball és softball csapatunk, egészen jók a teniszezőink és az atlétáink is. Ja, és van egy női foci csapatunk is. Igazság szerint ők okozzák a legnagyobb fejfájást...

- Hogy-hogy - kérdezem, inkább csak udvariasságból.

- A foci csapat már jó 5 éve csak szenved, alig érnek el eredményt. Tavaly egyetlen meccset sem nyertek. Próbáltam megszüntetni, mivel így semmilyen hasznot nem hoznak az iskolának, de az állami vezetés nem engedi...

- Fiatalabb koromban én is fociztam - mondom. - Nálunk a foci olyan, mint itt a baseball, vagy az amerikai foci. Elég jó is voltam - dicsekszem egy kicsit. - Eljutottam egészen az országos harmadik ligáig.

- Tényleg? - kérdezi hirtelen érdeklődéssel a hangjában. Ráncolja a homlokát, miközben gondolkodik. - Nem éhes? - kérdezi pár pillanattal később. - Jöjjön, meghívom egy szendvicsre.

Beállunk egy pihenőbe. Az étkezdében rendelünk, majd Mrs. Meredith elővesz egy vastag füzetet. Belelapoz, majd megkérdezi, hogy a kapus hol foghatja meg kézzel a labdát. Első pillanatban meglepődök, de elmondom. Sorra jönnek a kérdések, úgy érzem magamat, mintha vizsgáztatnának.

- Tökéletes - mondja végül, miközben elfogyasztottuk a szendvicsünket. - Lenne egy ajánlatom magának. Nem lenne kedve elvállalni a női focicsapat edző posztját?

Erre tényleg nem számítottam... Egy percig szóhoz sem jutok.

- Sajnálom, de nincs zöld kártyám - mondom végül. - A mosogatáshoz vagy gyümölcsszedéshez nem kell, de egy iskolában azért komolyabb az ellenőrzés. Vagy legalábbis gondolom, hogy így van.

- Ez nem gond - legyint a kezével. - A csapat egyik tagjának a papája a kormányzó barátja. Egy perc alatt elintézi a zöld kártyát.

- De nincs semmilyen edzői papírom. Igaz, hogy játszottam és edzősködtem is, de...

- Tavaly az egyik lány mamája volt az edző. Igazából azt sem tudta, hogy mi az a les. Nos, nem mintha én tudnám....

- Figyeljen ide - folytatja közelebb hajolva -, az ajánlatom a következő. Engem szorongatnak fentről, de ha elő tudok varázsolni egy európai edzőt, azzal minden támadást kivédek. Maga pedig csak jól járhat. Igaz, hogy nem tudok túl sokat fizetni, de elintézem a zöld kártyáját. Kötünk egy egy éves szerződést, ez idő alatt biztosítunk magának lakást, kocsit, étkezési jegyet a főiskolán. Ha nem lesz sikeres az idény, akkor elválunk békében, nekem pedig lesz a kezemben egy újabb adu a csapat megszüntetéséhez. Ha eredményes lesz, akkor jövőre megbeszéljük a folytatást.

Nem is olyan rossz üzlet. Egy évig egy fix munkahely, feltöltöm a számlámat és ha meglesz a zöld kártyám, akkor bárhol könnyebben találok munkát.

- Jóformán semmilyen kockázatot nem vállal - folytatja a nő, kicsit félreértve a habozásomat. - Annál rosszabb eredményt nem lehet produkálni, mint ami az előző évben volt. Ha nyernek egy meccset, már az is siker lesz.

- És a papírok? - kérdezem.

- Egy bizottság előtt kell vizsgázni. Az előbb a legnehezebb kérdéseket tettem fel. Ahhoz, hogy megkapja az engedélyt, elég 60 százalékot elérni. Mrs. Nicholson, aki tavaly volt az edző, 50 százalékkal is megkapta... Maga pedig az összes választ tudta. Vagyis nem jelent gondot. Nos?

- Rendben van, legyen - mondom széles mosollyal. 

És így lettem egy női focicsapat edzője Amerikában:)