Könyvajánló

Catherine Anderson

INDIÁN HOLD

Igazából nem egy tipikus romantikus könyv. Az írónő maga is így ír erről:

"Ez a könyvem igazán közel áll hozzám: egyenesen a szívemből írtam. Amikor először felajánlottam a kiadóknak a '80-as évek végén, egymás után utasították el a szerkesztők, mert a történet sokszor áthágja a romantikus regény bevett szabályait. Azt javasolták, írjam át a regényt, ha el akarom adni. Én azonban nem voltam hajlandó erre. Az Indián hold sok szempontból egyfajta tiszteletadás egy csodálatos nép, a komancs törzs előtt. Ráadásul négy év kutatás után nem tudtam rávenni magam arra, hogy megcsaljam őket vagy a kultúrájukat azzal, hogy átírom a regényt csak azért, hogy beleférjen a megszokott keretekbe. Hittem benne, hogy olvasóim sokkal kifinomultabbak, mint ahogy azt néhány szerkesztő gondolja, és bíztam benne, hogy ha lehetőséget kapnak arra, hogy elolvassák, szeretni fogják úgy, ahogy megírtam."

És tényleg nem  egy romantikus mese. De talán éppen ezért is érdemes elolvasni.

És persze az sem árt, ha van benne egy kis fenekelés:)

Egy ősi prófécia szerint Farkasölő, a fiatal félvér komancs indián találkozni fog egy fehér bőrű nővel, „akinek hangját elnémítja a szomorúság”, és aki örökre megváltoztatja majd az életét. A férfi gyűlölete a sápadtarcúakkal szemben a jóslat ellenére nem szűnik, sőt ádáz bosszút esküszik ellenük, amikor egy, a faluját ért támadás alkalmával várandós feleségét az amerikai hadsereg katonái brutálisan meggyilkolják.
 

Az alig húszéves Loretta Simpson tragédiáját viszont épp a komancs indiánok okozták. Félelme és gyűlölete olyan erős, hogy a szörnyű nap óta egyetlen hang sem jön ki a torkán. Az indiánok azonban visszatérnek: élükön Farkasölővel, aki tulajdonképpen elrabolja a lányt. Loretta természetesen nem örül túlzottan ennek...

Köztudomású, hogy az indiánoknál nem volt használatos a fenekelés, mint büntetési mód. Ezért először ezt fel kell vezetni...

– Meg kell tanítanod őt, mi? Ha meghalsz egy harcban, és be kell őt fogadnom a kunyhómba, tudni akarom, hogy a gyerekei a te gyerekeid.

– Meg fogja tanulni a tisztességet, akkor is, ha belehal.

Harcos kitépett néhány fűszálat, és távolba meredő pillantással rágcsálni kezdte. Farkasölő felismerte a jeleket. Testvére gondolatai másfelé kalandoztak. Harcos egy pillanat múlva köpött egyet, és megszólalt:

– Öreg Ember azt mondta nekem, lehet, hogy el kell fenekelned az asszonyt ahhoz, hogy engedelmeskedjen neked. Ők így csinálják. Lehet, hogy semmi mást nem ért meg. Ez aggaszt engem. Nehéz lesz a kezed, amikor feldühödsz. Egyébként nem aggódnék, de attól félek, hogy a sárgahajúra úgy csap majd le a türelmed, mint egy nedves íjzsinór.

Később természetesen a lány okot szolgáltat a büntetéshez:

Farkasölő, figyelmen kívül hagyva a kérdést, a szőrmeágyhoz sétált, hogy odaadja a lánynak az adagját. Abban a pillanatban, hogy kinyújtotta felé a kezét, a lány rácsapott a karjára, és a gőzölgő nyúlhús a levegőbe repült. Ahogy a földre pottyant, ütődésének hangja mintha visszhangzott volna. Farkasölő rápillantott a húsra, majd vissza a lányra. Meg volt döbbenve.

– Ha nem bünteted meg ezért, hát majd én megteszem! – üvöltött Vörös Bölény.

Farkasölő hallotta, hogy az unokatestvére a háta mögé lép. A lány elkerekedett szemmel hátrahúzódott, ahogy Vörös Bölény keze átfogta a karját. Farkasölő megragadta Vörös Bölény csuklóját.

– Ő az én asszonyom. Majd én elbánok vele.

– Ahogy tegnap este tetted?

Farkasölő egyre idegesebb lett, és türelme már úgy elvékonyodott, mint vadászíjának ina. Ellökte Vörös Bölényt, és összezárta az öklét.

– Azt mondtam, majd én elintézem.

Vörös Bölény vállat vont, és hátralépett.

– Az én nyúlhúsomat pazarolta el.

– És ő az én asszonyom. Tehát az én feladatom megfegyelmezni őt. Nem a tiéd.

Farkasölő megragadta a lány csuklóját és talpra rántotta. Egy közeli farönk felé fordulva magával rángatta. Loretta ellenkezni próbált, le akarta feszíteni a férfi ujjait a karjáról. Farkasölő, akinek nem volt kedve a lány önfejűségéhez, megint megrángatta őt.

Amint a férfi elkezdett volna leülni a farönkre, a lány ellökte magát tőle. Majdnem kicsúszott az indián kezéből. Apró termete ellenére gyors volt, és a zsírtól csúszós. A küzdelem során könyökével úgy verte fejbe a férfit, hogy az indián csillagokat látott.

Farkasölő elszántan, hogy móresre tanítja a lányt, elfeledkezett Loretta égéséről, Vörös Bölényről és a barátairól, mindenről. Lehuppant a farönkre, és az ölébe kapta a lányt. Amikor a térde belevágott a lány hasába, annak minden levegő kiszorult a mellkasából.

– Majd megtanulod, hogy ne harcolj velem.

Loretta ívesen felemelte a hátát, és a férfi bal karját nézte. Az indián tudta, mire gondol, és ettől még dühösebb lett Megragadta őt a tarkójánál fogva, és hátrahajtotta a fejét, még mielőtt a fogait belévájta volna. Jobb lábát a lány két lábára szorítva combjai közé fogta Lorettát. A lány csapkodott az öklével, izgett-mozgott és kétségbeesetten próbálta megrúgni őt, de Farkasölő pontosan úgy fogta, ahogy akarta: szétfeszíthetetlenül szorítva, fenekével felfelé.

– Samos, egy! – számolt, miközben tenyere a lány hátsójához vágódott. – Wahat, kettő! Pihet, három!

Vörös Bölény és a barátai közelebb húzódtak, és hangosan hahotáztak. Az ilyen büntetés ismeretlen volt az ő falujukban.

– Ai-ee! – Gyalázatos Prérifarkas kezét a csípőjére tette és előrehajolt. Farkasölővel együtt számolt, és amikor a negyedik ütés is megtörtént, felkiáltott: – Hi-er-oquet!

A lány karcsú teste olyan erősen megrándult, hogy Farkasölő megrezzent. Miért nem adja fel Loretta a harcot? Farkasölő még sosem emelt kezet egy lágy hátsóra. El tudta képzelni, mennyire csíphetett tenyerének ütése. Akkor miért rúgkapál a lábával, és küzd, hogy megszabaduljon?

Megint rácsapott.

– Mau-vate! Öt, Kék Szem. Fejezd be a harcot, és én is abbahagyom a büntetést!

A lány válasza az volt, hogy Farkasölő combjába vájta a fogát. Az indián felüvöltött, és hajánál fogva megragadta a lányt, hogy megállítsa. Azt gondolta, hogy megengedheti ezt magának mások előtt? Megint fenéken vágta. Oldalra hajolva, hogy lássa az arcát, sziszegve mondta:

– Nem fogsz velem harcolni!

Egy pillanatra a lány gyűlölettől, fájdalomtól és csípős büszkeségtől csillogó kék szemének pillantása összeütközött az indiánéval. Majd köpött egyet. A permet telibe találta Farkasölő arcát. A hatodik csapást még nagyobb erővel kivitelezte, mint bármelyik korábbit. Megint oldalra hajolt, belenézett a lány vízkék szemébe, és azt mondta:

– Harcolni akarsz? Mi? Kerwhack! Rendben! Jól van! Akkor harcolunk. Köpni akarsz? – Megütötte a lány hátsóját. – Még mindig köpni akarsz? Mi?

A hangok számából ítélve, amelyeket Farkasölő maga körül hallott, tudta, hogy tömeget vonzottak maguk köré. De már nem törődött ezzel. Csak az számított, hogy a nő megadja magát. Még soha senki nem merte mérgében megütni őt, aki tovább élt volna, hogy megismételje a hibáját. Kivéve ezt a lányt. De ő sem fog tovább haladni ezen az úton. Majd tesz róla.

Elszántan, hogy addig csépeli a lányt, amíg ő abba nem hagyja az ellenkezést, Farkasölő már nem tudta, hányadik csapást mérte rá. És a lány még mindig küzdött, fészkelődött, rugdosott, ügyetlenül ütögette Farkasölő lábát és oldalát az öklével. Nem jött rá, hogy az indián nem kegyelmezhet meg neki, amíg a többi férfi figyeli őket? Alsóneműjének vékony anyagán keresztül fenekének bőre tűzforró volt. A férfi rájött, hogy nem fogja megadni magát.

Újabb verésre emelte karját, majd habozott. A lány karcsú teste megrándult, és már előre megfeszült. Irtózás hulláma áradt szét a férfiban. Sok férfival harcolt, és sokat megölt. Olyankor legalább érzett egyfajta győzelmet, sőt megbecsülést, amikor az ellenfél félelmetes volt. De most? A győzelem, amikor eléri, ha egyáltalán sikerül, csak por lenne a szájában. Mintha valahonnan a távolból hallotta volna barátai nevetését, ahogy neki szurkolnak.

Undorodva felmordult, és lelökte a lányt az öléből. Loretta négykézláb esett a földre, aranyszínű haja fürtök vad kuszaságaként keretezte napégette és könnyáztatta arcát, kék szeme tehetetlen dühtől csillogott. Bár megsemmisítő túlerővel győzték le, és kevés ereje volt már a harchoz, még mindig nem adta fel. A fiúk, akikkel majd megajándékozza Farkasölőt, szenvedélyes harcosok lesznek. Az indián most először gondolkodott el azon, hogy a Nagy Istenek nem mosolyogtak-e rá.

Érdekes még a lány reakciója:

Mindent megtett, amit lehetett, hogy feldühítse Farkasölőt: sértegette, ellenszegült vele, megharapta, leköpte. Az indián válasza ennek ellenére csak annyi, hogy megpaskolja, és ilyen aggódón néz rá? Henry bácsi sokszor sokkal kevesebbért keményebben megostorozta.

Van olyan könyv, amit csak a fenekelős rész miatt érdemes elolvasni. Ez nem olyan. De tőlem sokkal jobban el tudja mondani Catherine Anderson:

"Ez a könyv a komancs törzsnek állít emléket. Egy büszke, nemes lelkű és gyakran félreértett népnek, amelyet majdnem megsemmisített a fehér ember, aki betört a területeikre. Miközben a regényt írtam, szomorú voltam, hogy egy ilyen csodálatos világnak véget kellett érnie, és remélem, hogy egy napon az emberiség tanulni fog a hibáiból. Megtanulja majd, hogy mi mindannyian egymás fivérei és nővérei vagyunk. Engem ősi szálak fűznek a sóson törzshöz, amellyel a komancsok eleinte egy népcsoportot alkottak, ezért erős vonzódást éreztem az „Igaz Emberekhez” a mese írása közben. Soha nem tudok úgy sétálni a vadászterületükön, a közép-oregoni sárgafenyő-erdőkben, hogy ne hallanám suttogó hangjukat a szélben: Suvate; vége."

Női fantázia

Vannak sokan, akik különböző okok miatt soha nem találnak maguknak partnert, aki a valóságban is jól elveri a  feneküket.  Ezért  időnként a a saját kezükbe kénytelenek venni a pálcát. Íme egy pikáns fantázia ebben a témakörben.

Már rég elfelejtettem a a könyv címét, nem volt egy klasszikus, de volt benne egy oldalnyi  idevágó jelenet.  A könyv egy csapat lány mindennapi életéről szólt  egy angol iskolában az ötvenes években. Nagyon felizgatott, ahogyan elég élénken írta le, hogyan bünteti meg  a rossz kislányt a  szigorú tanár.
Ez volt az első alkalom, hogy én valaha is ilyet olvastam, ahogy egy lány lehúzta a bugyiját, hogy csupasz fenekét elverjék  egy pálcával. Még olvasása közben észrevettem hogy kellemes bizsergő érzés tölt el.  A délután megismétlődtek  ezek az érzések, ahogy olvastam a szöveget újra és újra, és  elképzeltem magamban a jelenetet. Mindazonáltal, a  fantáziámban természetesen mindíg  én voltam az, akinek a tanár szígorúan elverte  a csupasz fenekét.
Egyik nap egyedül voltam otthon, mert a szüleim dolgoztak, eszembe  jutott a megoldás. A kertünkben nőtt egy mogyoró bokor. Kimentem, és letörtem egy szép, hosszú és egyenes ágat, eltávolítottam a leveleket, és íme egy tökéletes vesszőt kaptam! Rögtön rá is csaptam vele a farmeremre. Gyorsan visszamentem a szobámba. Ott megsuhogtattam és a pálca sziszegve szelte át a levegőt. Már a hangja is nem várt érzelmeket váltott ki bennem. Miért miért nem jutott eszembe korábban, hogy a saját magamat fenekeljem el?
"Húzd le a bugyidat!" parancsolta egy szigorú hang a fejemben. Engedelmeskedtem. Szó nélkül levetettem a farmeromat és a fehér bugyi szép lassan csúszott lefelé.
"Gyerünk, siess! Teljesen vedd le!" Parancsolta, ugyan az a hang. Haboztam. Elképzeltem, ahogy a tanár rám nézett, és tolta le a bugyimat,  a bokámig. Elvörösögtem zavaromban.
"Nézd csak! Milyen szép feneke van az ifjú hölgynek! Na most jó alaposan el fogom verni a seggedet, hogy nem tudsz majd ráülni egy pár napig!"
"Térdelj fel az ágyra!" Parancsolta a szigorú hang. Már előre  odakészítettem egy párnát és egy tükröt. "Szét a lábakat!" A hang a fejemben tökéletesen  kihasználta a zavaromat és szégyenemet. A szétterpesztett lábam miatt a puncim nekidörzsölődött a párnának, ami kiemelte testem legintimebb részeit. A tükörben pedig a kifeszített fenekemet láttam.
"Na most olyan leckét fogsz kapni, amit egyhamar nem fogsz elfelejteni hölgyem! Készen álsz?"
"Igen," suttogtam.
 A vesszőt felemeltem, amennyire csak tudtam. Éles suhogás, Aúúúú!  "Egy" Éles, forró fájdalom nyilallt a fenekembe, és láttam, hogy egy  vörös csík jelent meg rajta. "Kettőőő!" A második csapás a fenekemre még nagyobb hatással volt. A következő ütések hatására a hátsóm egyre jobban kezdett bemelegedni. A tükörben pedig láttam hogy az arcom is kezd vörösödni. Ahogy a csíkok kezdtek szaporodni a puncim is benedvesedett. A fenekem is egyre jobban elkezdett remegni a vesszőcsapások alatt. Ekkor megszólalt egy másik hang is.
"Szerintem nem vagy elég szigorú, büntesd meg rendesen!"
Az ütések intenzitása megváltozott, szegény hátsóm nagy árat fizetett  a saját élvezetemért. Rövidesen kegyelemért könyörögtem, ami persze nem volt valós.
"Fogd be a szád!" Kiáltotta a hang.
"Ne, kérem hagyja abba!" Kérleltem zokogva. A fenekem már égő vörösen szikrázott, de kiváncsi voltam meddíg bírom még. Az ütések jöttek egyre gyorsabban és erősebben.  Egyre jobban ziháltam és görcsösen próbáltam a fenekemmel kikerülni az ütéseket, ahogy le és fel jobbról balra dobáltam, de azért mindíg eltaláltam a kifeszített félgömböket.  "Ne," zokogtam, és könnyek csorogtak az arcomon. Ez már túl sok volt. Most kellett befejezni. De itt még nem volt vége. Ahogy a fájdalom enyhült a bal kezemet lecsúsztattam a combjaim közzé.
"Ó Istenem," nyögtem fel. Az ujjaim egyre fürgébben kezdtek játszani, míg a végén már zokogtam és sírtam a gyönyörtől.
"Maradj nyugton!" Parancsolta a hang, és  lecsapott újra  a rugalmas vessző.
"Istenem  nem bírom tovább!",  kiáltottam fel hangosan.
"Meg fogod tanulni mi az engedelmesség!". kiáltotta a hang, és rájöttem hogy nincs más választásom. Sírtam, könyörögtem, de már késő volt. A kezem egyre vadabbul dörzsölte a puncim, míg a végén teljesen elvesztettem az önkontrollt és életem legnagyobb orgazmusát értem el.

Tanárúr

1001 kéjszaka meséi

– Ó, fényességes, hatalmas, legbölcsebb uralkodója Nagy Szelim birodalmának! Mélyen tisztelt édesanyja kéri, hogy szakítsa meg nagyfontosságú dolgait, s fáradjon el hozzá, hogy fáradt, öreg szemét fényességes látványával megörvendeztesse.

– Nem!

– Ööö… Nem?

– Nem!

A terem, ahol ezen beszélgetés elhangzott, ízléstelenül és giccsesen üvöltötte magából azt, hogy PÉNZ!  Az aranyozott girlandokon hasra esett szerencsétlen napsugár, amely többszöri próbálkozás és néhány kék folt után úgy döntött, az lesz a legjobb, ha csak ücsörög szépen, és igyekszik nem felhívni magára a figyelmet. A hátsó falnál terebélyes sötétvörös bársonnyal bevont, agyonpárnázott trónus terpeszkedett. Szinte elveszett benne a karcsú, barna bőrű fiatalember, aki hanyagul, egyik lábát a karfára feldobva épp sötét fürtjeit babrálta, miközben méla undorral figyelte az előtte hajlongó küldöncöt. Sóhajtva kihúzta derekát, kiegyenesedett ültében, majd szinte ugyanabban a pillanatban újra elvetette magát, szinte lefolyt a trónusról. Könnyű anyagú, buggyos, világoskék nadrágja gyűrötten csavarodott meg hosszú lábain.  Felső testén csak egy hosszú, fehér–arany köntöst viselt, nem fárasztva magát azzal, hogy övét megkösse, így kivillant izmos mellkasa. A hajbókoló küldönc ezzel szemben ropogósra vasalt ruhát viselt, s köntösét gondosan megkötötte, amelynek két oka is létezett. Az egyik, hogy igen precíz ember volt, a másik az igen előnytelen összehasonlítás, amely akkor jöhetett volna létre, ha kivillan a jólét által meghizlalt teste a maga pucérságában.

– Ó, fényességes, hatalmas, leg…

– Hagyd el a rizsát, öreg. Pontosan tudom, mit akar anyám és nem.

– Esetleg, ha személyesen elmagyarázná legfenségesebb édesanyjának, hogy miért nem…

– Már annyiszor elmagyaráztam, hogy azt már egy hibbant is megértené.

– Ha nem haragszik ezt inkább nem mondanám el az édesanyjának.

– Akkor mond ezt! Képtelen vagyok dinasztikus kötelességeimnek eleget tenni .  Nejem, akit anyám volt szíves a birodalom érdekeit szem előtt tartva kiválasztani számomra… Tehát, a feleségem jobban hasonlít egy söprűre, mint egy nőre. Rá sem bírok nézni! Sehol egy gömbölyűség, markolni való hús. Csak csont és bőr.

– Édesanyja kért, hogy tolmácsoljam aggodalmát afelett, hogy immáron több, mint 2 hete nem látogatta meg ágyasait. Édesanyja úgy véli, hogy ez az önmegtartóztatás nem tesz jót egyetlen, királyi fiának.

– Mi minden miatt aggódik felséges anyám! Talán elég lenne, ha békén hagyna.

– Hisz őfelsége nem panaszkodhat, ágyasai szép gömbölydedek.

– Mikor láttad te az én ágyasaimat? – dörrent Eldur őcsászársága hangja. A küldönc kissé megszeppenve pillantott fel, majd néhány pillanat múlva, mikor tisztázta magában, hogy a kérdésre a válasz soha, megnyugodott.

– Akkor honnan tudod, hogyan néznek ki az ágyasaim? Igen, szépek s nyálcsorgatóan gömbölydedek voltak egészen addig, míg ez az új, külföldi izé, ez a fogyókúra el nem vette az eszüket. Seilám bájos popsija, melyet oly jó esett megmarkolni, összeaszott, Leilám ringó keble összetöppedt, és az én szépséges Zoém, kinek combjairól dalokat írtam, piszkafává fonnyadt. A legjobb lesz, ha szerzetesnek állok – sóhajtott, s mivel a tettek embere volt, el is hajtotta a küldöncöt, hogy 12 szolgája összecsomagolhassa azt a néhány száz bőröndöt, mellyel száműzetésbe kívánt vonulni.

Legfényesebb anyja, Határozott Szelima szobája ablakából kísérte figyelemmel fia kivonulását az udvarból, amihez mindössze 38 gyaloghintót vett igénybe.

– Abdul! – szólt, s a már megismert küldönc máris görgött asszonya irányába. – Indíts gyorsfutárt a szerzetesekhez, fiamat úgy fogadják, hogy úgy egy hónap múlva kedve támadjon hazajönni. Sem előbb, sem később.

Abdul olyan mélyre hajolt, amennyire ezt pocakja megengedte, s dolga után döcögött. A felséges anya sóhajtva ereszkedett le fiáénál alig kisebb trónusára.

– Nehéz egy uralkodó anyjának lenni – motyogta magának.

– Szólt, felséges asszonyom? – sietett elő, egy karcsú, hosszú barna hajú leány.

– Mit képzelsz? Hogy mersz megzavarni? Takarodj, mielőtt elporolom a hátsód! – kiabálta Szelima.

A leány megszeppenve húzódott hátra, mielőtt hirtelen kezű asszonya valóban kezelésbe vette volna bájos popsiját. Őfényessége elgondolkodva nézte a riadt visszavonulást. Volt egy kis gyengéje, aminek igen ritkán szokott ellenállni. Szerette saját kezűleg megtáncoltatni szolgái hátsóját, ha elégedetlen volt velük. Szobája falai között gyakran csattant a szenvedő popsikon a vessző, vagy más alkalmatosság. Minap épp ezt a szépséges gazellát porolta, valamely apró vétkéért. A Tea nevű lány megbotlott, s elejtette úrnője kedvenc ölebét. A kutyának természetesen semmi baja nem lett, de a szolgáló hamar a felséges asszony ölében találta magát, bokáig letolt buggyos nadrágban. Két kezével letámaszkodott a földre, popsija ingerlően meredt felfelé. Tudta, hogy nem szabad tiltakoznia, mert akkor asszonya kikötteti, s az udvaron, a többi szolgáló szeme láttára korbácsoltatja meg. Popóján máris csattantak az első tenyeresek, hamar rózsapirosba öltöztetve a hátsó fertályt.

De az úrnő nem volt elégedett a hatással, így megparancsolta Teának, másszon el a fésülködőasztalhoz, s hozza el aranyozott hajkeféjét. Tea halkan pityeregve teljesítette a határozott kérést, és hamarosan újra magasba tartott popóval várta az ütéseket. Most már nem tudott olyan csendben maradni, mint idáig. Hangosan fel-felkiáltott, vonaglott a záporozó ütések alatt. Feneke bíborvörösen fénylett, szinte árasztotta magából a forróságot.

Ekkor lépett be Eldur Őkirálysága, s felejthetetlen látvány tárult a szeme elé. Szépségesen gömbölyű, kíntól vöröslő popsi táncolt anyja ölében. A fájdalomtól hol összehúzódó, hol kitáruló popó semmit sem bízott a képzeletre, feltárta az ámuló szemek előtt titkait. Eldurt hőhullám öntötte el, s nadrágját majd kihasította felmeredő királyi lőcse. Mivel ilyen állapotban mégsem mutatkozhatott anyja előtt, gyorsan kihátrált az ajtón.

Most Szelima mosolyogva idézte fel magában az esetet, s máris megszületett dinasztiamentő terve. Az első lépés azt volt, hogy szigorú hízókúrára fogta fia ágyasait. Szíve szerint menyével is ezt tette volna, de tudta, fia felesége mindent megtesz, hogy egy kicsit hízzon, mégsem sikerül neki.

– Szerencsés alkat – gondolta Szelima, miközben végigsimított alaposan kigömbölyödött testén. De csak egy pillanatig kesergett, máris tervének második része után nézett, s üzent azt udvari asztalosért.

Alig egy hónap múlva megérkezett Eldur, magában füstölögve. Érthetetlen volt számára a vendéglátás színvonalának ilyen hirtelen csökkenése. Duzzogva roskadt a trónjára, majd pár perc morgolódás után hívatta anyja küldöncét. Hihetetlen udvariatlanság lett volna, ha ily hosszú távollét után nem keresi fel anyját. Már búcsú nélküli távozása is azt volt, és mivel szerette a mamát, nem akart neki további fájdalmat okozni.

– Kérlek, mond meg anyámnak, Fényességes Szelimának, hogy ha nem zavarom, felkeresném.

– Csodálatos édesanyja szívrepesve várja – jött azonnal a válasz, s Eldur máris indulhatott a kisgömböc után.

– Anyám lakrésze nem erre van – szólalt meg Őuralkodója.

– Valóban, de Nagyszerű Szelima arra kért ide vezesselek – tárt szélesre egy ajtót Abdul, majd betessékelte rajta a gyanakvó uralkodót. A szobában félhomály uralkodott, pár pillanatig eltartott, mire Eldurnak feltűnt a különleges látvány.

– Édesanyja jó szórakozást kíván – szólt a küldönc, majd a nagy, kerek asztal felé intett.

Az asztalon ott feszengett a három, gyönyörűségesen felhizlalt ágyas. Négykézláb voltak felszíjazva a falapra, combjuk szélesre tárva. Térhajlatuknál rögzítették őket, s bokájukat oly módon kötötték össze, hogy egyikük bal lába, a másik jobb lábához volt szíjazva. Könyökhajlatuknál, s csuklójuknál is azt asztalhoz voltak rögzítve.

Abdul komoly arccal odalépett, majd lökött egyet a szerkezeten, s az lassan elfordult, egymás után mutatva meg a kikötözött lányok magasban domborodó popsiját, s borotvált punciját. Egy ülőpárnán kínálta magát egy vastag szíj, kutyakorbács, vessző és egy vékony szíjakból álló kiskorbács, egy martinet.

Abdul diszkréten visszavonult, a sarkokban álló őrök pedig egy cseppet sem zavarták Eldurt. Lassan lépett az asztalhoz, majd lökött rajta egyet. Ahogy elfordultak rajta előtte a popsik, egyet-egyet rájuk csapott a tenyerével. A lányok kicsit nyöszörögtek, de mivel még sosem voltak uruk által megfenyítve, nem igazán féltek. Ingerlően mozgatták feneküket remélve, hogy a férfinak jobb gondolata támad.

És támadt is, csak nem éppen az, mint amiben a kiéhezett lányok reménykedtek. Megragadta a martinetet, s a bőrszíjak máris megcsókolták Seila popsijának sziromselymes bőrét. A lányból riadt kis sikkantás tört elő, s Zoé szintén felkiáltott az első csattanás hallatán. Leila viszont meg se nyikkant. Őt keménykezű apja minden nap végigkezelte a borotvaszíjjal, ő csak abban reménykedett, hogy ura megmarad a popsi páholásánál, nem támad egyéb, fájdalmasabb vágya.

Seila feneke már szebben járta táncát, mint egy szakavatott hastáncosnőé, s Eldur élvezettel nézte a vonagló halmokat. Nem kímélte a lányt, keményen odacsapott az ilyen bánásmódhoz nem szokott gömbölyűségre, s Seila minden ütésre sikollyal reagált. A vékony bőrszíjak kárt ugyan nem tettek a bőrben, de hamar vérvörösre gyújtották.

Minden tízedik ütésnél fogást váltott, s a kitáruló puncit célozta meg. A lány ilyenkor szinte eltépte kötelékeit. Az ötvenedik ütésnél az ágyas már hangosan zokogott, s könyörgött, hogy ura ne bántsa tovább. Popsija már lüktetve égett, s puncija is izzott attól az öt ütéstől, ami megkóstolta.

Eldur kiejtette kezéből a kiskorbácsot, s Zoé mögé lépett. Kezében már a szíj volt. Ágaskodó hímtagját kissé megigazgatva megsimogatta a síró lányt.

– Még el sem kezdtem – mondta kissé kegyetlen mosollyal, s két ujjával behatolt az elé tárt punciba.

– Ó, uram! Te, aki mindenkinél bölcsebb, és jóságosabb vagy, kérlek, kímélj meg engem. Könyörülj szegény fenekemnek, jusson eszedbe mily odaadással szolgállak az ágybaaan…– hadarta a rémült lány, majd felkiáltott, mikor Eldur a puncit elunva, popsijába hatolt be egy ujjával. Nyöszörögve tűrte a benne mozgó ujjat, persze mi mást tehetett volna. Nem kedvelte ezt a módit, de úgy gondolta, még mindig jobb, mintha a szíj csattogna rajta. Így engedelmesen kitolta fenekét, hogy ura minél jobban hozzáférhessen.

Mikor a férfi végül abbahagyta, hátranézett arra számítva, hogy egy meredező dákót lát majd. Fájdalmasan tévedett, ugyanis a saját popsijára lesújtó szíj volt, amit megpillantott. Hangosan felsikoltott, mikor a bőrdarab széles vörös csíkot rajzolt a kényes, fehér bőrre. Olyan erősen rándult meg, hogy az egész faalkotmány belerázkódott, épp úgy, mint az égő popsijú Seila, és a még várakozó Leila teste. Jajgatva könyörgött az őt ütemesen fenekelő férfinak.

– Neee! Kérlek, uram! Nagyon fáááj! Jaj, szétreped a bőröm! Neee! Jaj, jaj, nem bírooom! Kérlek, eléég! – zokogta, miközben teste folyamatosan vonaglott.

Az uralkodó ismerte Zoét, tudta, milyen kevéssé bírja a fájdalmat, de most csak annyira kímélte, hogy pompázatos popsiján ne hasadjon fel a bőr. Egy-két hurka ugyan domborodott a lány fenekén, de nagyobb baja nem esett, szépen pirosodott a csapásoktól. Húsz ütést kapott a zokogó lány, majd Eldur odébb lépett. Kis habozás után a vékony vesszőt vette a kezébe. Párszor a levegőbe csapot vele, majd a finoman reszkető Leilára fordította tekintetét. A lány magasba domborította hátsóját, úgy várta az ütéseket. Apjának mindig számolt, így mikor az első ütés megcsípte, hangosan kiáltotta:

– Eeegy!

Eldur meglepetten vonta fel szemöldökét. Leila nem sírt, nem hisztizett, csak egy kicsit nyöszörgött. Popsija megrándult, a halmok összeszorultak, de az ütés után újra kitolta a fenekét. A vessző gyorsan szelte a levegőt, s Leila engedelmesen számolt.

– Kettőőő, hááárom, nééégy….

Teste egyre hevesebben remegett, s finom veríték lepte el. Szaporodtak a csíkok a bársonyos popsin, sőt a comb felső részén is. Egyre többet kellett várni, hogy a lány újra kidomborítsa a megkínzott hátsót, de erre a férfi hajlandó volt. Most már fel-felkiáltott az ágyasa.

– Haaa-harminckettő, jaaaj, harminchárom… – zihálta a lány, s vörös csíkos popsija úgy vonaglott, hogy Eldur nem bírta tovább. Villámgyorsan ledobálta magáról ruháját, s meredő tagját máris belemerítette Leila puncijába. Meglepetten vette észre, milyen könnyen csúszik be. Oda is nyúlt ellenőrzésképp, és azt tapasztalta, hogy Leila kelyhe igencsak nedves. A felfedezés, miszerint a lány élvezi a fenekelést, szinte eszét vette.

Néhányszor keményen rácsapott tenyerével a popsira, majd kirántotta magát, s a még mindig sírdogáló Zoéba merült el. Keményen belemarkolt a forró popóra, megszorította, s kegyetlenül hágta a kiáltozó lányt. Seilát sem hagyta ki, nemsokára őt tisztelte meg, de Leilában akart elélvezni, mintegy megjutalmazva őt. Így újra mögé lépett.

Ujjait becsúsztatta a vágyódó punciba, majd tágítani kezdte a csábító popsi nyílást. Leila hangosan nyöszörgött. Azok közé a nők közé tartozott, akik igencsak kedvelték, ha hátsó bejáratát feszegették. Eldur a lukacskához illesztette lüktető lőcsét, de már benyomulni nem tudott. Ugyanis az eddig nyugodtan álldogáló őrök, megragadták, és átcipelték egy szomszédos szobába. Pár pillanatig szóhoz sem jutott őcsászársága, majd felordított.

– Azonnal tegyetek le!

Az őrök azonnal engedelmeskedtek, majd sietve távoztak. A félhomályos szobában, egy ágyon Eldur felesége, Mirella, térdelt ugyanolyan pózban, mint odakinn az ágyasok. Popsiját anyósa pirosra csapkodta, amit szegény elhanyagolt feleség önként vállalt, hátha így férje kedvére tehet. Nyeszlett popója engedelmesen meredt a magasban. Eldur jó uralkodó volt, tudta, kötelességei vannak birodalma felé, de semmiféle vágyat nem érzett neje iránt. De most dákója szinte szétrobbant a vágytól, s a sovány fenéken egyértelműen látszódtak a fenekelés nyomai.

Eldur döbbenten vette tudomásul, hogy izgatja a tudat, hogy ennek az előkelő, széltől is óvott hölgynek úgy elverték a hátsóját, mint egy utolsó szolgának. Mögé térdelt, s egy határozott lökéssel múlt időbe tette felesége szüzességét. A nő felkiáltott a fájdalomtól, s a férfit csak még jobban felajzotta a hang. Megragadta neje keskeny csípőjét, és kemény lökésekkel hágni kezdte. Nem törődött a nyüszítő nővel, hajtotta a vére, s magját hamar a végre birtokba vett punciba eresztette. Sóhajtva dőlt az ágyra.

Mirella félénken nézett rá, nem tudta nem kergeti-e el a férje. De Eldur elégedett volt, s magához húzta a nőt, aki boldogan bújt az izmos mellkasra. A férfi rásiklatta kezét a kipirosított popsira, hogy érezze annak forróságát.

Innentől kezdve gyakran zavarta meg az uralkodói palota csendjét a fenekelés félreismerhetetlen hangjai, fájdalomtól, majd kéjtől sikongó nők hangja, mely hangokban bizony gyakran fel lehetett ismerni az uralkodó nejének hangját, ki a negyedik szülés után eléggé gömbölyű lett ahhoz, hogy Eldur szívesen részesítse kegyeiben. Mivel addigra a férfi igencsak rászokott a fenekelésre, Mirella popsija igen gyakran izzott pirosan gazdag ruházata alatt.

Itt a vége a mai történetnek, holnap, majd új oldalon nyitom ki könyvem, hogy felolvassak neked egy izgalmas mesét.

 Szerző: Mína

Német történet

Az Úr 1651. évének egy napos márciusi délutánján a kis német fejedelemség, Rutenland ura, Rudolf von Folterer zu Peindorf birodalmi gróf kicsiny, de módos, a háború három évtizedének viszontagságaitól megkímélt székhelye, Peindorf piacteréhez közeledett. Vadászatról tért haza, izmaiban jóleső fáradtság zsibogott, idegei még őrizték az ölés pillanatának feszültségét. A theatrum, azaz a pellengér körül alattvalói egy csoportját pillantotta meg, akik valami látványosságot bámultak. A grófnak nem volt kétsége afelől, hogy a kör közepén egy balsorsú fehérszemély állhat, aki épp most nyeri el méltó büntetését a hóhér valamelyik izmos és ügyes legénye által. A delikvenst a nézők számából ítélve kellemes külsejűnek vélte.

Igaza volt. A nép tisztelettel állt félre, levéve fejfedőjét és meghajtva fejét, mikor Rudolf von Folterer zu Peindorf gróf és kísérete közel lovagolt a pellengérhez. A látvány valóban megkapó volt. A pellengérhez, arccal a vaskarikákkal "díszített" kőoszlop felé fordulva sudár növésű, hosszú, kibontott, hollófekete hajú, szép, bár most a sírástól és káromkodástól eltorzult arcú, feltűnően barna bőrű leányzó állt, mégpedig lábujjhegyen. Csuklóit úgy kötötték a vaskarikákhoz, hogy ebben a kényelmetlen testhelyzetben kellett maradnia, míg a hóhér legénye a nyilvánosság előtti kemény verés legrafináltabb fogásait gyakorolta rajta. A lány lába mellett ott hevertek egyszerű ruhái, egy bőrből készült korbács társaságában. Hogy ez utóbbi használatban volt, arról vastag vörös és kékeslila csíkok tanúskodtak a finom vonalú háton. A férfi kezében mutatóujjnyi vastag, három láb hosszú mogyorópálca volt most a fenyítés eszköze, a célpont pedig nem a csupasz hát, hanem a lány gyönyörűségesen gömbölyödő, és mondhatni, még csupaszabbnak tűnő fara. Itt is mutatkoztak már csíkok a barnás bőrön, de ezek nem annyira színükkel, mint inkább enyhe domborulatukkal tűntek e gróf szemébe.

– Kóbor cigány kurva ez, nagyuram – mondta a jelenlevők egyike, egy tekintélyes úr, aki nem volt más, mint a városi tanács egyik jeles tagja, aki többször is választott bíróként ítélt korábban, és jogtudó ember hírében állt. – Mielőtt kiutasítanánk tisztes hazánkból, egy kis útravalót szántunk neki a város nevében. Huszonöt korbácsütést a hátára és ugyanannyit a szemérmetlen farára. Ez a derék fiatalember azonban nem sieti el a dolgot. Még csupáncsak a tizennyolcadiknál tart.

A gróf némi bizsergést érzett altestében. A nyeregkápa azonban eltakarta a nép elöl a bőrnadrág hírtelen elődomborodását.

– Nos, a további hetet elenge... elengedhetetlenül fontosnak tartom személyesen megtekinteni – mondta a gróf, belül mosolyogva az elkomoruló arcokon, mikor a hallgatóságnak úgy tűnt, a fejedelem véget vet a kellemes látványosságnak.

Cafkának, a határon túlra menekült karaván leányának a dolog nem volt annyira kellemes. Már a hátán végighúzódó, a bőrt még föl nem szakító, de alaposan végigszántó korbácsnyomok is parázsként izzottak. Derékon alul azonban úgy érezte, nem éli túl ezt a büntetést, amely korántsem volt életében az első, és sejthette, hogy aligha lesz az utolsó. Csábító külseje számos előny mellett azt a hátrányt is magában rejtette, hogy nevelőapjától, az elég csekély hatalmú és tekintélyű, ezért a gyengébbekkel szemben kegyetlen vajdától kezdve számos helység poroszlóinak akadt meg a szeme a lány telt, a barokk ízlés szerint tökéletes formájúnak mondható popsiján. És mert az illem nem engedte, hogy minden indok nélkül közszemlére kerüljenek ezek a simogatni, kényeztetni, ápolgatni való félgömbök – bár Cafka nem bánta volna, korántsem szégyellte őket -, a poroszlók és a kisbírók már ötször ítélték néhány tucat vesszőcsapásra a pompás húshalmokat. Cafka lábszárát és combját alaposan megedzette a vajda gyeplőszíjával való gyakori csattanós találkozás (tudnivaló, hogy ez az ősi fenyítési mód a vándor cigányoknál), a virgácsolás azonban minden egyes alkalommal apró sebekkel borította a comb felett lemeztelenített részeket. A nyírfavesszőnyalábok ütése azonban most szelíd simogatásnak tűnt a mogyorófa pálca kegyetlen suhintásaihoz képest.

És amikor a gróf is beállt a nézőseregbe, a hóhér legénye meg akarta mutatni, hogy méltó lenne az idősödő hóhér lányának kezére és hivatalosan lenézett, de gyakorlatilag igen busásan jövedelmező biztos állására. Magasabbról zuhantotta az ütéseket, lecsapás után kissé maga felé rántotta a botot, és hosszabb ideig várt két ütés között, hogy az altest egészében kellően szétsugározzék a fájdalom. A huszonnegyediknél Cafka tudatosan is felfogta a változást, és már nem üvöltött, csak nyöszörgött. Egyetlen reménye abban rejlett, hogy nemsokára az ájulás megszabadítja kínjaitól. Ám csalatkoznia kellett.

– Töltsetek égett bort a szájába – parancsolta a gróf. Egyik lovásza flaskát vett elő a nyeregkápából, fellépett a pellengérre a meztelen lány mellé, befogta az orrát, majd erősen megmarkolva a lány állát a megnyíló ajkak körül, egy bő korty törkölyt löttyintett Cafka szájába. A lány nyelt, köhögött, és – nem ájult el.

– Ha jól számolom, most jön a huszonötödik – mondta a gróf.

A legény vigyorgott. Egészen a háta mögé eresztette a pálcát, és hosszú körívet írt le vele, mielőtt lecsapott. Az ütés még élesebben csattant, nyomán azonnal kisujjnyira feldagadt, elsötétült és megrepedezett a vékony bőr. Hiszen Cafka bármilyen viharos életet élt is, szoknyás feneke sosem volt kitéve az időjárás viszontagságainak... Sikoltott volna, de nem jött ki hang a torkán. Feje előre bukott. A legény hozzá lépett, hajába markolt, és közel hajolva az arcához így szólt:

– Ha még egyszer a botom alá kerülsz, luvnyi, minden ütés ilyen lesz!

A gróf csak most vette szemügyre igazán a lány arcát. Szép arc volt, mély karikákkal a szemek alatt. A lány mellei arról tanúskodtak, hogy még nem érte utol a szülő és szoptató nők sorsa. Igaz, hogy a felfelé nyúló karok megcsalhatják a szemet, ám a hozzáértő gróf látta, hogy egyébként is feszesek és formásak. A far rémisztő látványt nyújtott, de egyben étvágygerjesztőt is. Ha nem a hites feleségéről szó, a gróf határozottan kedvelte a szépnemet.

Crudelius atya, a gróf gyóntatója, ez a szikár és szigorú szerzetes, aki valóban megtartóztatta magát a női nemtől, s aki a tizenöt éves grófnak először mutatta meg a kínzókamrában, micsoda fajtalanságokat vallanak be a boszorkányok, ha a parázs elég közel ér a húsukhoz, úgy vélte, bűbáj okozta rontás köti meg a gróf férfierejét a hitvesi ágyban. Több kihallgatott malefica is bevallotta már a keresztkérdések és a mellbimbó fogóval való csavargatása során, hogy ő volt a tettes, de hazudtak az égetnivalók. Az igazság az volt, hogy a grófné soványka teste nem ébresztett vágyakozást urában, akinek a nászéjszakán is csupán ujjaival sikerült vért fakasztani az asszonyból. Dinasztikus szempontból viszont igen káros lett volna, ha kitűnik, hogy a házasság nem consummáltatott. Szerencsére a felesége jóval kevesebbet tudott a test dolgairól, mint bármelyik cselédlány, s azt hitte, az ima és a böjt segít. Böjtölt szegény, fogalma sem lévén arról, hogy keskeny, lapos feneke, semmicske melle inkább oka a bajnak, mint a bűbáj.

A gróf, teljes jogú ura a territotiumnak, megmásította Cafka ítéletét. A lányt nem lökik ronggyá vert fenékkel a határfolyón túlra, hanem odaadják a Párzó Vadkanhoz címzett kocsma és bordély kövér és ravasz tulajdonosnőjének, a teljes három évtizeden át tartó háború egykori markotányos-nőjének, ennek fejében évi két rhénusi forinttal emelve a nála lakó cédákkal furfangosan szigorú asszonyság adóját. Hússzorosát fogja keresni a szaporulaton, vélte mindenki, azt latolgatva, mikor tud a lány annyira lábra kapni – hogy le tudjon feküdni. Mégpedig bárkivel a grófság polgárai közül, aki az említett Courage anyónak kifizeti a taksát.

Csalódniuk kellett. A gróf magának tartott igényt a cigánylányra.

Addig is, hazaérve, hirtelen támadt gerjedelemmel szobájába vonta feleségét. A szobában félhomály volt, a kis ablakot is félig elfedték a nehéz függönyök. A gróf nem gyújtatta meg a gyertyákat a szolgákkal. Hanyatt lökte az asszonyt a baldachinos fekhelyen, hasára fordította, felhajtotta a szoknyáját, ingét, aztán bosszúsan rácsapott a keskeny popsira. A csattanás ismét felébresztette érzékeit. Behunyta szemét, maga előtt Cafka agyongyötört félgömbjeit látta, fülében ott csengett az utoljára lecsapó bot zaja, és úgy érezte, szétreped rajta a vadászathoz húzott bőrnadrág. Meglazítva a korcot, hátulról belefúrta magát hites asszonya pihés ölébe. Az megadóan tűrte a fájdalmat, mint asszonyi sorsot, és egy idő után úgy érezte, hogy bármily nehéz, nem elviselhetetlen. A gróf pedig boldogan állapította meg, forró sugár ömlik belőle, hogy hitvese ölét megtermékenyítve, utóddal ajándékozza meg boldog alattvalóit. Alig várta, hogy elmondjon mindent az atyának.

– Jövő héten megégetjük – mondta Crudelius atya. – Előzőleg természetesen mind a hét fokozatnak alávetjük. Hóhér uram fog örülni, hogy kereshet, és még szórakozik is hozzá. Már fél esztendeje, hogy szinte csak éltesebb nők kerülnek a fogója elé. Bizony, nem értem, mi tetszik annyira az ördögnek rajtuk. Legszívesebben le sem vetkőztettük volna őket a bőrrel bevont lánccal való korbácsoláshoz. És milyen szívós az ilyen negyven éves bestia. Az egyik...

A gróf nem akarta meghallgatni Crudelius élményeit.

– Atyám, én egészen mást gondolok. Nem kételkedem benne, hogy kegyelmed és a mi derék hóhérunk már a harmadik tortúrafokozatnál bevallatná vele, milyen varázslással kötötte meg férfierőmet. Ám ha meg tudta tenni, netán a máglyán is megátkoz, különösen, ha a kelmed ízlése szerint lassan pirítják a húsát. Tudom, a jogtudósok szerint a boszorkány elveszíti erejét, ha lecsap rá a törvény, mégis szokás, hogy a kínzás előtt megvizitálják a lába közét, nincs-é elrejtve benne varázsszer a fájdalom ellen. Maga a törvény nem bízik a jogtudományban... Nem, atyám, én egészen mást hiszek. Talán consultálhat medicus urammal is erről, mond-é valamit Hippokratész vagy Galenusz a dologról. Én úgy vélem, egy megbüntetett leányzó látványa igen hatásos aphrodisiacum. Mikor kelmed, tiszteletreméltó atyám, zsenge gyermekkoromban elvitt megmutatni, hogyan vallatnak meg egy begyes-faros cselédlányt a kínzóbakon, én utána egész éjjel a combok közé bevágó deszkát láttam magam előtt, és mea culpa, többször is az önfertőzés vétkébe estem. Most sem a feleségem hátulja, hanem azé a cigánylányé volt lelki szemeim előtt, mikor házaséletet éltem. Lehet, hogy ez vétek, de államérdek. A lányt Courage anyó őrzi, és ha nejem most nem esik teherbe, netán valami csak bajnak való, hozományemésztő leányt szül, államérdekből ismét közösülni fogok vele. De előzőleg végignézem a fent említett leányzó szigorú megbüntetését. Érti, atyám?

Az atya nagyon is értette. Neki is megvoltak a maga kis vétkei, és nemcsak serdülőkorából. Az ördög hatvan éven túl is incselkedett vele kötelességének teljesítése után, bármily csúf boszorkányt is tört meg a kínpadon. Rendszeresen megbüntetni a lányt – az sem rossz megoldás. Sőt. Egyre jobban tetszett neki a gondolat.

– A gróf úr elleni vétekért fogjuk fenyíteni, ha nem követ el semmit. Hiszen az állam érdeke, hogy bűnözzön, s ezért megbűnhődjék, s ennek során üdvös hatással legyen hazánk jótevőjének potenciájára a házasság szentségén belül is. Hűtlenség és felségárulás! A legnagyobb vétke az lesz, ha nem követ el semmi botlást! Micsoda érdekes jogi probléma! És ha elköveti a hibátlanság bűnét...

Az atya elhallgatott. Megégetést javasolt volna, de tudta, hogy ez most felesleges. Azért a talpával megéreztetik kicsit, milyen forró tud lenni a pokol. Az atya gondolataiban felizzott a tüzes vas, és az ördög megint incselkedni kezdett vele.

Tudta, hogy felgyúló vérét csak egy kis jajveszékelés nyugtatja meg ilyenkor. A tömlöc cellái felé irányította lépteit, hogy megnézze, kit találtak hamis úton járónak a poroszlók az éjszaka. Tíz óra után tisztességes fehérnép nem teszi az utcára a lábát, vallotta a gróf kis országa, és aki mégis a sötétben lopódzott erre-arra, az számíthatott az atya lelki felügyelete alá tartozó poroszlók vendégszeretetére. Márpedig ők nagyon is szerették a vendéget, főként a hölgyvendéget, néha hárman-négyen is, ha szemrevalónak találták. De ez az elől-hátul-felül egyaránt érvényesített gyöngédség nem jelentett felmentést a pálcázás és az azt követő pihenés alól. A pihenés a tömlöc szalmaágyát jelentette ugyan, de szalma volt bőven, és az elítélt tisztességes ennivalót is kapott, ami némely csavargó utcalánynak akár meg is érte a botozást, különösen, hogy mindenféle kéjeket ígértek a hóhérlegényeknek, ha kímélik a vastaghúsukat. Becsületükre legyen mondva, a lányok ígéretüket mindig be is tartották – a legények a nyelvek és ajkak olyan játékával ismerkedhettek meg a tömlöc félhomályában, hogy másra szinte alig vágytak, hacsak nem egy kiadós boszorkányvallatásra, amikor is minden kegyetlen ösztönüket hivatalos engedéllyel, sőt támogatással élhették ki.

Crudelius már az első zárkában megtalálta, amit keresett. Szőke, termetes parasztlány volt, nagy kezű, nagy lábú, széles tomporú teremtés. Grete volt a neve, mást szinte nem is tudott magáról, csak azt, hogy elárvultan nőtt fel egy módos paraszt birtokán. Egyszerű ruhájában egykedvűen ült a szalmán. Kihallgatáskor készséggel elmondta, hogy honnan jött, mit hozott eladni, hogy megdézsmálta a gazdája pénzét, bort vett belőle, és egy kapu alatt elnyomta a buzgóság, csak késő este tért magához. A verés ígéretére nem látszott rajta semmi riadalom, tudomásul vette, hogy a törvény előtt rá kell hasalnia a deresre, és tűrni, hogy megszabadítsák szerény ruházatától. Kérdésre bevallotta, hogy süldőlány kora óta gyakran elverték a fenekét szíjtól csalánig mindenfélével, s azt hiszi, már úgy megvastagodott rajta a bőr, hogy alig érzi az ütéseket. Az atya gondolkodóba esett, és megkérdezte, milyen a bőr a talpán. Mint a szaru, mondta a lány, megedzette a tarló. Ezt is jó tudni, gondolta Crudelius.

A sebtében összeülő hármas bíróság – az atya, egy poroszló és a jogban jártas prókátor, Bösherzen mester – mindenesetre elrendelte Grete anyaszült meztelenre való vetkőztetését. A vádlott ezt is különösebb izgalom nélkül vette tudomásul, mint aki természetesnek tartja, hogy a büntetés és a pucér női test közszemlére tétele összefügg. A deresen engedelmesen tűrte a vasbéklyók felrakását derekára és bokájára, valamint két csuklójára a deres lábainál.

Hanem akkor retteneteset üvöltött, amikor a poroszló egy hüvelykujjnyi vastag bottal egy-egy irtózatosat vágott a farára és a deres végén lógó talpakra gyors egymásutánban. Az atya számára az üvöltés elhozta a megnyugvást, az ördög elvégezte művét. Megálljt intett, megszemlélte a faron végighúzódó, feldagadt, szederjes csíkot, és kijelentette: a kiabálás csak színjáték, hogy elterelődjék a figyelem e testrészek érzéketlen voltáról. Ezért némi gondolkodás után kétszer huszonöt ütést indítványozott a telt, hosszú combokra és a jó erős lábikrákra. Az ötletet az ördög sugallhatta, mert megint incselkedni kezdett a tudós emberrel. Ám most megvárta, amíg elcsattan a kétszer huszonöt pálca a tilosban járt asszonyi lábon. A lány nyöszörgött, sikított, jajgatott, fogadkozott – hiába. A poroszló húszat számolt magában minden lecsapás között, magukat az ütéseket pedig a jogtudor tartotta nyilván, míg el nem jutottak az ötvenig, és egységesen sötétpiros nem lett a bőr a fehér – bár nem éppen csík nélküli – far és a karcsú bokák között. Még egy összefüggő ordítás hallatszott, amikor egy rocska sós vizet zúdított a poroszló régi szokás szerint a megvert részekre, és a só belemart a felpattogzott bőr kis réseibe, aztán az ájult lány elhallgatott, és Crudelius elégedett megnyugvással dőlhetett hátra székében.

Később még megszemlélte, hogyan fekteti hasra a továbbra is mezítelen, ájult lányt a szalmán a hóhérlegény. Bólogatott, amikor a férfi összekötötte a lány csuklóit és bokáit külön-külön, majd ezeket egy másik kötéllel egymáshoz közelítette. A lány teste így enyhe ívet alakított ki. Ezután háromágú copfot font a szőke hajból, a kötél végét pedig negyedikként fonta bele a fonatokba. A test íve teljesen félkört alkotott, a lány szája elnyílt, éledezni kezdett. Mégpedig arra tért magához, hogy testsúlya a hasizmára nehezedik, és ez a póz egyre kényelmetlenebb. Oldalt dőlt, hogy valamit könnyítsen helyzetén, a legény egy mozdulattal hasra fordította.

Az atya nem akarta tovább zavarni a fiatal férfit. Tudta, mi következik, és nem tartotta igazán erkölcsösnek. De azt sem tartotta volna okosnak, ha megakadályozza hóhér uram legényeit kis szórakozásaikban.

A lány nem tudta, mire lehet alkalmas a női száj az evésen kívül. Igencsak megdöbbent, amikor a felszólítást meghallotta. De tudomásul kellett vennie, hogy ha nem tesz mindent a legény kedve szerint, akkor itt pusztul el nyomorultul. Azt már így is sejtette, hogy feszes hólyagjának aligha fog tudni parancsolni... És csakhamar nyalogatni kezdte rózsaszín nyelvével a férfi merev szerszámának oldalát, makkját, a herezacskó szőrös halmait, majd beszopta a hosszú rudat, óvatosan visszatartva fogait, nehogy hozzáérjenek a penis érzékeny bőréhez (a férfi egyfolytában a végbelébe dugott tüzes vasrúd borzalmairól beszélt, abban az esetben, ha netán harapna a tapasztalatlan leányzó), cuppogott és csámcsogott, és egyszerre csak azt érezte, hogy forró lé ömlik a torkára – akárcsak teste másik végén, ahol szintén forró lé áztatta a szalmát. A férfi elégedetten állt fel, oldalt lökte a lányt, kioldozta haját, belerúgott és otthagyta a pisi-szagú szalmán. Búcsúzóul még ígéretet tett, hogy nem fogja elfelejteni. A lány ezt ismét az ájulás ködén át érzékelte csak. Parázsló combbal és vádlival, lelke mélyén mély szégyenérzettel, bár lába közt nehezen magyarázhatónak tűnő kéjes zsibongással merült álomba.

Aludt Cafka is Courage anyó matracán, hason fekve. Az öregasszony hosszan kente-dörzsölte a lány sebeit, és mákfőzetet is adott neki, hogy pihenje ki magát. Szerette volna minél előbb a begyógyult, sima hátat és popsit prezentálni a grófnak. Hogy aztán a maga eszközeivel bemutassa, mit lehet művelni az asszonyi hússal, egyszerre gyöngéden és kegyetlenül.

Ez azonban már másik történet. És a szőke parasztlánynak is meglesz benne a maga szerepe. A fekete, barna bőrű cigánylány és a szőke, termetes parasztlány kettőse egyaránt lángra lobbantja majd az ördögi tüzet a grófban, Crudelius atyában, a nyújtópad és a csiga jólelkű mesterében, de még Bösherzen uramban is, a jog tudorában. Alkalomadtán majd elregéljük, mi lett a két leányzó sorsa Peindorf falai között. Mert mind a kínzókamra nagy kövekből rakott hideg falait, mind a palota cirádásra festett, selyemmel tapétázott falait módjuk volt megismerni az elkövetkező időkben. S azt is, hányfélék a férfiemberek, meg mennyi gonoszság lakhat egy kéjvágyó, ám kielégítetlen asszony lelkében.

Új cset

Az új cset végül az lett, amit most az oldalon láttok. Egy hónapig ez a bejegyzés lesz legfelül, hogy mindenkinek segítséget nyújtson, akit érdekel. Addig az új bejegyzéseket ez alatt keresd:)

Jelenleg hozzá  lehet szólni regisztráció nélkül is, de ajánlott regisztrálni, hogy a nevedben más ne írhasson:)

A regisztráció menete. 

A cset alján klikk a "Signup" linkre.  A következő ablak jelenik meg:

Username: ide írd a nevet, amelyen csetelni akarsz.
Password: add meg a jelszót, amit használni akarsz.
Retype password: ismételd meg a jelszót.
E-mail address: adj meg egy email címet.
Website: nem kell kitölteni.
Colour: választhatsz egy színt, hogy a neved milyen színnel látszódjon a cseten. (nem kötelező)
Style: választhatsz egy stílust (félkövér, stb.) (Nem kötelező)
Avatar: választhatsz egy kis képet, ami a neved mellett lesz látható. A piros X-t választva nem lesz ilyen kép.
Captcha Verification: A képen látható 6 karaktert írd be a mellette lévő kis négyzetbe.


Majd klikk a Register gombra.

Belépés a csetre.
A cset alján klikk a "Login" linkre.  A következő ablak jelenik meg: 

Username: add meg a regisztrációnál használt nevet

Password: add meg a jelszót

Stay logged in: pipáld be a kis négyzetet, ha nem akarsz mindig belépni, vagy belépve akarsz maradni

Majd klikk a Login gombra.


Pár dolog a csetről.
- Az üzenetet a "Message" szöveg helyére kell írni, majd klikk a "Shout" gombra. Az "Enter" billentyű nem küldi el az üzenetet, hanem egy új sort ad hozzá.
- Az új üzenetek automatikusan megjelennek, de ha hosszú ideig nem történik semmi, akkor a "Shout" és "Refresh" gomb alatt egy vastag csík jelenik meg. Ez jelzi, hogy kikapcsolt az automatikus frissülés. Ilyenkor a "Refresh" gombot meg kell nyomni.
- Jelenleg 300 karakter hosszú üzenetet lehet egyszerre írni, de ez változhat, ha akarjátok.
- A "Message" területre mozgatva az egeret, megjelenik két ikon. Az egyik, a sárga fejecske a smilie-kat hozza elő, a másik, a kis papírlap a kódokat. A smiliek esetében csak rá kell klikkelni arra, amit szeretnénk. A kódokat pedig be kell másolni.
- Az üzeneteket egy ideig (kb. 10 percig) lehet javítani, vagy törölni (természetesen csak a sajátodat). Az egeret az üzenet fölé kell vinni, és akkor megjelenik két kis ikon. A piros x-re klikkelve lehet törölni. A sárga ceruzára klikkelve lehet módosítani.
- Az alsó részen, az "Archive" linkre klikkelve lehet megnézni a régebbi üzeneteket.
- A "Profile" -ra klikkelve lehet módosítani a regisztráláskor megadott adatokat (avatart, színt, stb.) De lehet készíteni saját avatart is, vagy a facebook-os accountoddal csatlakozni.
- Ha az üzenet jobb alsó sarkában egy zöld pont van, akkor az a felhasználó online van éppen. Ha piros, akkor nincs bejelentkezve a csetre.