1001 kéjszaka meséi

– Ó, fényességes, hatalmas, legbölcsebb uralkodója Nagy Szelim birodalmának! Mélyen tisztelt édesanyja kéri, hogy szakítsa meg nagyfontosságú dolgait, s fáradjon el hozzá, hogy fáradt, öreg szemét fényességes látványával megörvendeztesse.

– Nem!

– Ööö… Nem?

– Nem!

A terem, ahol ezen beszélgetés elhangzott, ízléstelenül és giccsesen üvöltötte magából azt, hogy PÉNZ!  Az aranyozott girlandokon hasra esett szerencsétlen napsugár, amely többszöri próbálkozás és néhány kék folt után úgy döntött, az lesz a legjobb, ha csak ücsörög szépen, és igyekszik nem felhívni magára a figyelmet. A hátsó falnál terebélyes sötétvörös bársonnyal bevont, agyonpárnázott trónus terpeszkedett. Szinte elveszett benne a karcsú, barna bőrű fiatalember, aki hanyagul, egyik lábát a karfára feldobva épp sötét fürtjeit babrálta, miközben méla undorral figyelte az előtte hajlongó küldöncöt. Sóhajtva kihúzta derekát, kiegyenesedett ültében, majd szinte ugyanabban a pillanatban újra elvetette magát, szinte lefolyt a trónusról. Könnyű anyagú, buggyos, világoskék nadrágja gyűrötten csavarodott meg hosszú lábain.  Felső testén csak egy hosszú, fehér–arany köntöst viselt, nem fárasztva magát azzal, hogy övét megkösse, így kivillant izmos mellkasa. A hajbókoló küldönc ezzel szemben ropogósra vasalt ruhát viselt, s köntösét gondosan megkötötte, amelynek két oka is létezett. Az egyik, hogy igen precíz ember volt, a másik az igen előnytelen összehasonlítás, amely akkor jöhetett volna létre, ha kivillan a jólét által meghizlalt teste a maga pucérságában.

– Ó, fényességes, hatalmas, leg…

– Hagyd el a rizsát, öreg. Pontosan tudom, mit akar anyám és nem.

– Esetleg, ha személyesen elmagyarázná legfenségesebb édesanyjának, hogy miért nem…

– Már annyiszor elmagyaráztam, hogy azt már egy hibbant is megértené.

– Ha nem haragszik ezt inkább nem mondanám el az édesanyjának.

– Akkor mond ezt! Képtelen vagyok dinasztikus kötelességeimnek eleget tenni .  Nejem, akit anyám volt szíves a birodalom érdekeit szem előtt tartva kiválasztani számomra… Tehát, a feleségem jobban hasonlít egy söprűre, mint egy nőre. Rá sem bírok nézni! Sehol egy gömbölyűség, markolni való hús. Csak csont és bőr.

– Édesanyja kért, hogy tolmácsoljam aggodalmát afelett, hogy immáron több, mint 2 hete nem látogatta meg ágyasait. Édesanyja úgy véli, hogy ez az önmegtartóztatás nem tesz jót egyetlen, királyi fiának.

– Mi minden miatt aggódik felséges anyám! Talán elég lenne, ha békén hagyna.

– Hisz őfelsége nem panaszkodhat, ágyasai szép gömbölydedek.

– Mikor láttad te az én ágyasaimat? – dörrent Eldur őcsászársága hangja. A küldönc kissé megszeppenve pillantott fel, majd néhány pillanat múlva, mikor tisztázta magában, hogy a kérdésre a válasz soha, megnyugodott.

– Akkor honnan tudod, hogyan néznek ki az ágyasaim? Igen, szépek s nyálcsorgatóan gömbölydedek voltak egészen addig, míg ez az új, külföldi izé, ez a fogyókúra el nem vette az eszüket. Seilám bájos popsija, melyet oly jó esett megmarkolni, összeaszott, Leilám ringó keble összetöppedt, és az én szépséges Zoém, kinek combjairól dalokat írtam, piszkafává fonnyadt. A legjobb lesz, ha szerzetesnek állok – sóhajtott, s mivel a tettek embere volt, el is hajtotta a küldöncöt, hogy 12 szolgája összecsomagolhassa azt a néhány száz bőröndöt, mellyel száműzetésbe kívánt vonulni.

Legfényesebb anyja, Határozott Szelima szobája ablakából kísérte figyelemmel fia kivonulását az udvarból, amihez mindössze 38 gyaloghintót vett igénybe.

– Abdul! – szólt, s a már megismert küldönc máris görgött asszonya irányába. – Indíts gyorsfutárt a szerzetesekhez, fiamat úgy fogadják, hogy úgy egy hónap múlva kedve támadjon hazajönni. Sem előbb, sem később.

Abdul olyan mélyre hajolt, amennyire ezt pocakja megengedte, s dolga után döcögött. A felséges anya sóhajtva ereszkedett le fiáénál alig kisebb trónusára.

– Nehéz egy uralkodó anyjának lenni – motyogta magának.

– Szólt, felséges asszonyom? – sietett elő, egy karcsú, hosszú barna hajú leány.

– Mit képzelsz? Hogy mersz megzavarni? Takarodj, mielőtt elporolom a hátsód! – kiabálta Szelima.

A leány megszeppenve húzódott hátra, mielőtt hirtelen kezű asszonya valóban kezelésbe vette volna bájos popsiját. Őfényessége elgondolkodva nézte a riadt visszavonulást. Volt egy kis gyengéje, aminek igen ritkán szokott ellenállni. Szerette saját kezűleg megtáncoltatni szolgái hátsóját, ha elégedetlen volt velük. Szobája falai között gyakran csattant a szenvedő popsikon a vessző, vagy más alkalmatosság. Minap épp ezt a szépséges gazellát porolta, valamely apró vétkéért. A Tea nevű lány megbotlott, s elejtette úrnője kedvenc ölebét. A kutyának természetesen semmi baja nem lett, de a szolgáló hamar a felséges asszony ölében találta magát, bokáig letolt buggyos nadrágban. Két kezével letámaszkodott a földre, popsija ingerlően meredt felfelé. Tudta, hogy nem szabad tiltakoznia, mert akkor asszonya kikötteti, s az udvaron, a többi szolgáló szeme láttára korbácsoltatja meg. Popóján máris csattantak az első tenyeresek, hamar rózsapirosba öltöztetve a hátsó fertályt.

De az úrnő nem volt elégedett a hatással, így megparancsolta Teának, másszon el a fésülködőasztalhoz, s hozza el aranyozott hajkeféjét. Tea halkan pityeregve teljesítette a határozott kérést, és hamarosan újra magasba tartott popóval várta az ütéseket. Most már nem tudott olyan csendben maradni, mint idáig. Hangosan fel-felkiáltott, vonaglott a záporozó ütések alatt. Feneke bíborvörösen fénylett, szinte árasztotta magából a forróságot.

Ekkor lépett be Eldur Őkirálysága, s felejthetetlen látvány tárult a szeme elé. Szépségesen gömbölyű, kíntól vöröslő popsi táncolt anyja ölében. A fájdalomtól hol összehúzódó, hol kitáruló popó semmit sem bízott a képzeletre, feltárta az ámuló szemek előtt titkait. Eldurt hőhullám öntötte el, s nadrágját majd kihasította felmeredő királyi lőcse. Mivel ilyen állapotban mégsem mutatkozhatott anyja előtt, gyorsan kihátrált az ajtón.

Most Szelima mosolyogva idézte fel magában az esetet, s máris megszületett dinasztiamentő terve. Az első lépés azt volt, hogy szigorú hízókúrára fogta fia ágyasait. Szíve szerint menyével is ezt tette volna, de tudta, fia felesége mindent megtesz, hogy egy kicsit hízzon, mégsem sikerül neki.

– Szerencsés alkat – gondolta Szelima, miközben végigsimított alaposan kigömbölyödött testén. De csak egy pillanatig kesergett, máris tervének második része után nézett, s üzent azt udvari asztalosért.

Alig egy hónap múlva megérkezett Eldur, magában füstölögve. Érthetetlen volt számára a vendéglátás színvonalának ilyen hirtelen csökkenése. Duzzogva roskadt a trónjára, majd pár perc morgolódás után hívatta anyja küldöncét. Hihetetlen udvariatlanság lett volna, ha ily hosszú távollét után nem keresi fel anyját. Már búcsú nélküli távozása is azt volt, és mivel szerette a mamát, nem akart neki további fájdalmat okozni.

– Kérlek, mond meg anyámnak, Fényességes Szelimának, hogy ha nem zavarom, felkeresném.

– Csodálatos édesanyja szívrepesve várja – jött azonnal a válasz, s Eldur máris indulhatott a kisgömböc után.

– Anyám lakrésze nem erre van – szólalt meg Őuralkodója.

– Valóban, de Nagyszerű Szelima arra kért ide vezesselek – tárt szélesre egy ajtót Abdul, majd betessékelte rajta a gyanakvó uralkodót. A szobában félhomály uralkodott, pár pillanatig eltartott, mire Eldurnak feltűnt a különleges látvány.

– Édesanyja jó szórakozást kíván – szólt a küldönc, majd a nagy, kerek asztal felé intett.

Az asztalon ott feszengett a három, gyönyörűségesen felhizlalt ágyas. Négykézláb voltak felszíjazva a falapra, combjuk szélesre tárva. Térhajlatuknál rögzítették őket, s bokájukat oly módon kötötték össze, hogy egyikük bal lába, a másik jobb lábához volt szíjazva. Könyökhajlatuknál, s csuklójuknál is azt asztalhoz voltak rögzítve.

Abdul komoly arccal odalépett, majd lökött egyet a szerkezeten, s az lassan elfordult, egymás után mutatva meg a kikötözött lányok magasban domborodó popsiját, s borotvált punciját. Egy ülőpárnán kínálta magát egy vastag szíj, kutyakorbács, vessző és egy vékony szíjakból álló kiskorbács, egy martinet.

Abdul diszkréten visszavonult, a sarkokban álló őrök pedig egy cseppet sem zavarták Eldurt. Lassan lépett az asztalhoz, majd lökött rajta egyet. Ahogy elfordultak rajta előtte a popsik, egyet-egyet rájuk csapott a tenyerével. A lányok kicsit nyöszörögtek, de mivel még sosem voltak uruk által megfenyítve, nem igazán féltek. Ingerlően mozgatták feneküket remélve, hogy a férfinak jobb gondolata támad.

És támadt is, csak nem éppen az, mint amiben a kiéhezett lányok reménykedtek. Megragadta a martinetet, s a bőrszíjak máris megcsókolták Seila popsijának sziromselymes bőrét. A lányból riadt kis sikkantás tört elő, s Zoé szintén felkiáltott az első csattanás hallatán. Leila viszont meg se nyikkant. Őt keménykezű apja minden nap végigkezelte a borotvaszíjjal, ő csak abban reménykedett, hogy ura megmarad a popsi páholásánál, nem támad egyéb, fájdalmasabb vágya.

Seila feneke már szebben járta táncát, mint egy szakavatott hastáncosnőé, s Eldur élvezettel nézte a vonagló halmokat. Nem kímélte a lányt, keményen odacsapott az ilyen bánásmódhoz nem szokott gömbölyűségre, s Seila minden ütésre sikollyal reagált. A vékony bőrszíjak kárt ugyan nem tettek a bőrben, de hamar vérvörösre gyújtották.

Minden tízedik ütésnél fogást váltott, s a kitáruló puncit célozta meg. A lány ilyenkor szinte eltépte kötelékeit. Az ötvenedik ütésnél az ágyas már hangosan zokogott, s könyörgött, hogy ura ne bántsa tovább. Popsija már lüktetve égett, s puncija is izzott attól az öt ütéstől, ami megkóstolta.

Eldur kiejtette kezéből a kiskorbácsot, s Zoé mögé lépett. Kezében már a szíj volt. Ágaskodó hímtagját kissé megigazgatva megsimogatta a síró lányt.

– Még el sem kezdtem – mondta kissé kegyetlen mosollyal, s két ujjával behatolt az elé tárt punciba.

– Ó, uram! Te, aki mindenkinél bölcsebb, és jóságosabb vagy, kérlek, kímélj meg engem. Könyörülj szegény fenekemnek, jusson eszedbe mily odaadással szolgállak az ágybaaan…– hadarta a rémült lány, majd felkiáltott, mikor Eldur a puncit elunva, popsijába hatolt be egy ujjával. Nyöszörögve tűrte a benne mozgó ujjat, persze mi mást tehetett volna. Nem kedvelte ezt a módit, de úgy gondolta, még mindig jobb, mintha a szíj csattogna rajta. Így engedelmesen kitolta fenekét, hogy ura minél jobban hozzáférhessen.

Mikor a férfi végül abbahagyta, hátranézett arra számítva, hogy egy meredező dákót lát majd. Fájdalmasan tévedett, ugyanis a saját popsijára lesújtó szíj volt, amit megpillantott. Hangosan felsikoltott, mikor a bőrdarab széles vörös csíkot rajzolt a kényes, fehér bőrre. Olyan erősen rándult meg, hogy az egész faalkotmány belerázkódott, épp úgy, mint az égő popsijú Seila, és a még várakozó Leila teste. Jajgatva könyörgött az őt ütemesen fenekelő férfinak.

– Neee! Kérlek, uram! Nagyon fáááj! Jaj, szétreped a bőröm! Neee! Jaj, jaj, nem bírooom! Kérlek, eléég! – zokogta, miközben teste folyamatosan vonaglott.

Az uralkodó ismerte Zoét, tudta, milyen kevéssé bírja a fájdalmat, de most csak annyira kímélte, hogy pompázatos popsiján ne hasadjon fel a bőr. Egy-két hurka ugyan domborodott a lány fenekén, de nagyobb baja nem esett, szépen pirosodott a csapásoktól. Húsz ütést kapott a zokogó lány, majd Eldur odébb lépett. Kis habozás után a vékony vesszőt vette a kezébe. Párszor a levegőbe csapot vele, majd a finoman reszkető Leilára fordította tekintetét. A lány magasba domborította hátsóját, úgy várta az ütéseket. Apjának mindig számolt, így mikor az első ütés megcsípte, hangosan kiáltotta:

– Eeegy!

Eldur meglepetten vonta fel szemöldökét. Leila nem sírt, nem hisztizett, csak egy kicsit nyöszörgött. Popsija megrándult, a halmok összeszorultak, de az ütés után újra kitolta a fenekét. A vessző gyorsan szelte a levegőt, s Leila engedelmesen számolt.

– Kettőőő, hááárom, nééégy….

Teste egyre hevesebben remegett, s finom veríték lepte el. Szaporodtak a csíkok a bársonyos popsin, sőt a comb felső részén is. Egyre többet kellett várni, hogy a lány újra kidomborítsa a megkínzott hátsót, de erre a férfi hajlandó volt. Most már fel-felkiáltott az ágyasa.

– Haaa-harminckettő, jaaaj, harminchárom… – zihálta a lány, s vörös csíkos popsija úgy vonaglott, hogy Eldur nem bírta tovább. Villámgyorsan ledobálta magáról ruháját, s meredő tagját máris belemerítette Leila puncijába. Meglepetten vette észre, milyen könnyen csúszik be. Oda is nyúlt ellenőrzésképp, és azt tapasztalta, hogy Leila kelyhe igencsak nedves. A felfedezés, miszerint a lány élvezi a fenekelést, szinte eszét vette.

Néhányszor keményen rácsapott tenyerével a popsira, majd kirántotta magát, s a még mindig sírdogáló Zoéba merült el. Keményen belemarkolt a forró popóra, megszorította, s kegyetlenül hágta a kiáltozó lányt. Seilát sem hagyta ki, nemsokára őt tisztelte meg, de Leilában akart elélvezni, mintegy megjutalmazva őt. Így újra mögé lépett.

Ujjait becsúsztatta a vágyódó punciba, majd tágítani kezdte a csábító popsi nyílást. Leila hangosan nyöszörgött. Azok közé a nők közé tartozott, akik igencsak kedvelték, ha hátsó bejáratát feszegették. Eldur a lukacskához illesztette lüktető lőcsét, de már benyomulni nem tudott. Ugyanis az eddig nyugodtan álldogáló őrök, megragadták, és átcipelték egy szomszédos szobába. Pár pillanatig szóhoz sem jutott őcsászársága, majd felordított.

– Azonnal tegyetek le!

Az őrök azonnal engedelmeskedtek, majd sietve távoztak. A félhomályos szobában, egy ágyon Eldur felesége, Mirella, térdelt ugyanolyan pózban, mint odakinn az ágyasok. Popsiját anyósa pirosra csapkodta, amit szegény elhanyagolt feleség önként vállalt, hátha így férje kedvére tehet. Nyeszlett popója engedelmesen meredt a magasban. Eldur jó uralkodó volt, tudta, kötelességei vannak birodalma felé, de semmiféle vágyat nem érzett neje iránt. De most dákója szinte szétrobbant a vágytól, s a sovány fenéken egyértelműen látszódtak a fenekelés nyomai.

Eldur döbbenten vette tudomásul, hogy izgatja a tudat, hogy ennek az előkelő, széltől is óvott hölgynek úgy elverték a hátsóját, mint egy utolsó szolgának. Mögé térdelt, s egy határozott lökéssel múlt időbe tette felesége szüzességét. A nő felkiáltott a fájdalomtól, s a férfit csak még jobban felajzotta a hang. Megragadta neje keskeny csípőjét, és kemény lökésekkel hágni kezdte. Nem törődött a nyüszítő nővel, hajtotta a vére, s magját hamar a végre birtokba vett punciba eresztette. Sóhajtva dőlt az ágyra.

Mirella félénken nézett rá, nem tudta nem kergeti-e el a férje. De Eldur elégedett volt, s magához húzta a nőt, aki boldogan bújt az izmos mellkasra. A férfi rásiklatta kezét a kipirosított popsira, hogy érezze annak forróságát.

Innentől kezdve gyakran zavarta meg az uralkodói palota csendjét a fenekelés félreismerhetetlen hangjai, fájdalomtól, majd kéjtől sikongó nők hangja, mely hangokban bizony gyakran fel lehetett ismerni az uralkodó nejének hangját, ki a negyedik szülés után eléggé gömbölyű lett ahhoz, hogy Eldur szívesen részesítse kegyeiben. Mivel addigra a férfi igencsak rászokott a fenekelésre, Mirella popsija igen gyakran izzott pirosan gazdag ruházata alatt.

Itt a vége a mai történetnek, holnap, majd új oldalon nyitom ki könyvem, hogy felolvassak neked egy izgalmas mesét.

 Szerző: Mína