Angyalok a pácban

(A történet előzménye az Ördög a pácban.)

Szerző: Mína

Titon kíváncsian lépett be a terembe. El nem tudta képzelni, miért idézték a Legfelsőbb Angyalfelügyeleti Bizottság elé. A helyiségben vakító fehér fény ragyogott. Az ördög tüsszentett egyet. Allergiás volt az angyalragyogásra. Sosem értette, mire jó. Mikor a szeme megszokta a világosságot megpillantotta, az emelvényen álló hatalmas asztal mögött a Fődöntéshozót, Sonarust. De ami sokkal inkább felcsigázta, az három angyal, az ő három angyalának látványa volt. Mi több! Három igencsak morcos angyalka ücsörgött az emelvény előtti padban.

– Természetesen tudomásomra jutott, az ellened elkövetett merénylet – mennydörögte Sonarus.

– Merénylet? – csodálkozott Titon.

– Testi sértés, vagy ha úgy tetszik fenekelés – húzta össze szemöldökét a Döntéshozó.

– Ja vagy úgy! Hát az nem volt merénylet, már rendeztük is úgy-ahogy a számlát – sietett Titon a válasszal. Nem igazán volt tisztában azzal, hogy milyen büntetést szabhatnak ki angyalkáira. Nem szerette volna, ha nagy bajba keverednek.

– Az ilyen viselkedés nem méltó egy angyalhoz. Bár beszámoltak az úgynevezett egyezségükről, miszerint egy démon vállalta helyettük a büntetést, úgy döntöttem, nekik is meg kell kapniuk ugyanazt. És mivel az angyalok viselkedésében semmiféle megbánást nem látok, és esélyét látom a bűnismétlésnek, ezennel engedélyt adok az igazságos büntetésre az elkövetkező 1 évben. Az év leteltével, újra tárgyaljuk az ügyet. Tárgyalás lezárva!

Hirtelen olyan erős lett a fény, hogy Titonnak le kellett hunynia a szemét, s közben sorozattüsszentést produkált. Mire felnézett, Sonarus eltűnt. Elégedett mosollyal fordult az angyalokhoz.

– Elenia, Tinia, Zseninna! Örülök a találkozásnak!  

– Nos, mi ezt nem mondhatnánk el magunkról! – mordult fel Tinia.

– Hálásak lennénk, ha elhordanád innen azt a rusnya képedet. Vagy esetleg most rögtön elporolsz minket? – kérdezte csúfondárosan Elenia.

– Nem, hölgyeim! De szeretettel várlak titeket 4 óra múlva a lakásomon – nevetett Titon, s kisétált az ajtón.

Mivel a Bizottság döntése kényszerítő erejű, 4 óra múlva mind a három angyal Titon vörös, bársonytapétás nappalijában ücsörgött. Az ördög igyekezett a lehetőségekhez mérten oldani a feszültséget, s kedvenc burgundi borából töltött a lányoknak.

– Emberital? – kérdezte csodálkozva Zseninna.

– Szeretem az emberi dolgokat – válaszolta Titon, és élvezettel kortyolt kristálypoharából, így elmulasztotta a szemvillanást, amit Elenia és Tinia váltott. A következő pillanatban már a fehér ingén terjedő vörös foltot nézhette volna, ha lát bármit a fejéről a szemébe folyó bortól. Zseninna gyorsan kapcsolt, s egy kis sajnálkozó sóhaj, és egy gyors korty után ő is az ördögre zúdította pohara tartalmát. Titon kitörölte szeméből a folyadékot, megitta poharából a maradék nemes bort, majd letette az asztalra. Nyugodt mozdulatokkal hátrasimította csöpögő haját, s levette az ingét. Az angyalok nyugtalanul néztek össze.

– Levetkőzni! – mondta nagyon halkan a férfi.

– Nem tudom, miért hiszed azt, hogy mi majd azt csináljuk, amit te mondasz! – fonta össze karjait maga előtt Elenia.

– Gondolkodtam a dolgon. Mi hárman vagyunk, te pedig egyedül. Hiába vagy főördög, három angyal akkor is legyőz! – sziszegte Tinia.

– Pontosan! – csatlakozott Zseninna.

– Ez nagyon szép, csak egy valamiről feledkeztek el, méghozzá a Bizottság döntéséről. Most figyeljetek. A Legfelsőbb Angyalfelügyeleti Bizottság Fődöntéshozójának parancsa értelmében engedelmességgel tartoztok nekem, míg ki nem róttam rátok a büntetést. Vetkőzzetek!

Kékes fény villant, s az angyalok egymás után szabadultak meg ruhadarabjaiktól. Láthatóan nem volt ínyükre, angyalhoz méltatlan, talán inkább kocsihoz illő káromkodások röpködtek a szobában. Hamarosan a lányok meztelenül álltak Titon szeme előtt.

– Zseninna és Elenia, irány egy-egy sarok! Tinia, gyere csak ide! Kezdjük a fenekesekkel!

Titon a kanapén ülve várta a lányt, s a szitkozódással nem törődve azonnal a térdére fektette. Tenyere hangosan csattogott a gömbölyű popsin, felváltva paskolva a két félgömböt. Tinia erősen ficánkolt. Megtehette, hiszen az ördög nem adta parancsba, hogy maradjon nyugton. Nem is állt szándékában. Kifejezetten izgatónak találta a mocorgó lány látványát. Karjait magasan felhúzta a hátára, s szorosan lefogta. Két lábát szabadon hagyta rúgkapálni. Tenyere szorgosan járt, kipirosítva a bájos popsit. Mikor felállította a lányt, annak arca ugyanolyan piros volt, mint feneke.

Miután a sarokba küldte, Zseninnát szólította. Ő nem fejtett ki ellenállást. Áthajolt az ördög térdén, s tenyerére támaszkodott. Lábát kinyújtotta, popsija magasan gömbölyödött. Titon lazán széttárt ujjakkal sorozta meg hátsóját. Először felváltva a két halmot, majd gyors ötös sorozatokat osztott ki. Csak akkor engedte el a lányt, mikor annak feneke már lángvörösen izzott.

Most Eleniát hívta, aki angyalhoz nem illő gonosz mosollyal az arcán fordult meg. Elindult az ördög felé, s az meglátta, mit művelt a nő. A gyönyörű, méregdrága tapéta le volt tépkedve a falról. Titon azt hitte, rögtön megfullad a méregtől, főleg, mikor Tinia kacagva oldalra húzódott, hogy a férfi jól láthassa, miként húz le a falról egy tapétadarabot.

– A fenébe! Nekem ez eszembe se jutott! – sajnálkozott Zseninna.

– Gyertek el a faltól! – hörögte az ördög. – Ide az asztal elé! Letérdelni nekem háttal, kezek a tarkóra! Nem nyúlhattok semmihez az engedélyem nélkül!

Az utolsó szónál elkapta Elenia karját, s a térdére rántotta a vonakodó nőt. Lábait két combja közé szorította, s karjait ugyanúgy lefogta, mint Tiniáét. Keményen lecsapott a bársonyos popsira, amely nemsokára halványpirosan fénylett. Szinte csak az érzékeny alsó harmadot érték az ütések, s perzselték meg a selymes bőrt. Mikor elengedte Elenia morcosan dörzsölte meg a popsiját.

– Térdelj a többiek mellé! – mondta Titon.

Hosszan elgyönyörködött volna a piros popsik látványában, de még mindig mérges volt. Szíve szerint kihagyta volna a szíjat, és a fakanalat, és a büntetés hátralévő részét pálcával osztotta volna ki, de őt is kötötte a Bizottság döntése. Azzal, és annyit adhatott, amivel és amennyit ő kapott.

– Bobby-val akarok beszélni! – szólt és a bűbáj máris „tárcsázta” a számot.

– Halló, Bobby vagyok!

– Szia! Itt Titon! Figyelj, tudnál nekem szerezni még abból a meggyvörös tapétából, mint a múltkor?

– Helló öregem! De rég hallottam felőled! Összefuthatnánk egyszer sörözni!

– Persze, de a tapéta! – bosszankodott az ördög. Ezek az emberek, képtelenek a lényegnél maradni!

– Hát, éppen tudok, de van sokkal jobb is.

– Csak nem? – egyenesedett ki Titon.

– Bizony, bizony! Most érkezett egy szállítmány abból az extra minőségű, kézzel készített, burgundi vörös tapétából, amit annyira kerestél. Már akartalak is hívni.

– Mind megveszem! Mikor tudnál embert küldeni, hogy felrakja?

– Holnap reggel már el is kezdheti. Hova is menjen? Ejnye, elfelejtettem a címet! – bizonytalanodott el Bobby hangja.

– Majd az asszisztensem érte megy az üzletedbe, úgy ahogy a múltkor.

– Oké! Akkor mikor is tudnánk összejönni?

– Majd megbeszéljük legközelebb, most üzleti tárgyalásom lesz. Szia! – bontotta gyorsan a kapcsolatot Titon.

– Na, lányok, úgy tűnik, még szívességet is tettetek nekem! – vigyorgott elégedetten. – Nem tudott volna felhívni, mert a bűbáj miatt rögtön elfelejt, ahogy bontom vele a kapcsolatot. De hol is tartottunk? – csapta össze a tenyerét az ördög. – Álljatok a falhoz egymás mellé, a kéz továbbra is a tarkón, popsikat kidugni. Jöhet a szíj! Ne felejtsétek minden ütés után kidugni a feneketeket. Ficánkolni, visítani lehet! – nevetett Titon.

– Gonosz fajzat vagy! Ahh! – kiáltott fel Elenia, aki az első ütést kapta. A következő kilenc égető ütést összeszorított foggal, legfeljebb egy-egy picit nyögve állta. A szíj széles vörös csíkokat húzott fenekére, amit minden ütés után vissza kellett nyomnia a következő csapás elé.

Most Tinia következett, aki szintén megízlelhette a bőröv csókjait. Popsija a tízedik ütés után már lángolva izzott. Nem győzött szitkozódni, de ez egy csöppet sem zavarta Titont.

Zseninna teljes csendben fogadta a neki kiosztott ütéseket, bár a szíj felforrósította a bőrét.

Titon miután kiosztotta mindegyik lánynak a lassú tízes sorozatot, gyors ütésekre váltott. Egyet-egyet csapott a két félgömbre, majd a következő lány került sorra. Titon élvezettel figyelte a popók táncát. A csíkok már összefolytak, s egyenletes pirosba öltöztek a popsik.

Ezt követően a férfi a szoba hátsó falánál álló nagy, súlyos asztalra parancsolta az angyalokat. A lányok egymás mellé térdeltek, vállukat az asztal hűvös lapjára nyomták, feneküket pedig a magasba tartották. A fakanál kemény ütéseit kis kiáltásokkal fogadták. Popsijuk az ütés pillanatában megfeszült, de mindig el kellett lazítaniuk, s újra az ütés elé tartaniuk. A fakanál nyele sötét csíkokat vont lángoló hátsójukra, mely meg-megvonaglott a fájdalom miatt. A felemelt popsik akkor is finoman reszkettek, mikor nem hasogatták őket az ütések.

Megkönnyebbülten lélegeztek fel, mikor Titon eldobta a fakanalat, bár erre nem volt okuk. Lüktetve égő popsijukat még a pálcának is fel kellett kínálniuk, és az ördög most is új pózt parancsolt. Zseninna felfeküdt az asztalra, s addig csúszott előre, míg a popsija kicsit lelógott róla, majd magasba emelte lábait. A másik két lánynak meg kellett állnia mellette két oldalt, s Titonnak hátat fordítva megmarkolni a fekvő angyal lábait. Igaz, hogy nem engedhette volna le, a parancs nem engedte, de az ördögnek tetszett a látvány. A pálca suhogva szeldeste a szenvedő popsit. Az angyal fel-felsikkantott, mikor a vessző csíkot húzott feszülő hátsójára. Jobbra-balra mozgatta csípőjét, s összeszorította a halmokat, melyek már sötétvörösen parázslottak.

– Elég már! A fene vigyen el! – sikoltotta, s Titon valóban leállt, de csak azért, mert kiosztotta, ami szerinte járt.

Most Tinia feküdt fel az asztalra, s a pálca az ő popsiját is alaposan felizzította. Az ütések után megemelte csípőjét, s így a feneke magasabbra került. A látvány nagyon tetszett az ördögnek, és felgyorsította a tempót. Mikor a kíntáncot járó hátsó megemelkedett, ráhúzott a vesszővel, sikkantást csalva elő a lányból, aki szorgalmasan átkozta a férfit. Az utolsó lángokat szító ütés után sziszegve mászott le az asztalról. Nemsokára már Elenia félgömbjein csattant a pálca, s rajzolt rá tüzes vonalakat.

– Sssz! – szisszent fel a lány az első csapások után. Alig várta, hogy végre megdörzsölhesse lüktető, forró popsiját. Titon kímélet nélkül szabdalta a bíborvörösen feszülő hátsót, melyen jól láthatóak voltak a szinte tökéletesen párhuzamos sötétvörös vonalak. Kezét ökölbe szorítva állta az izzó fájdalmat, ami szerencsére hamarosan tompulni kezdhetett, mivel Titon elvégezve kellemes munkáját, letette az asztalra a pálcát.

– Lányok, ne váljunk el haraggal! Igyatok velem egyet a lángoló hátsókra – nevetett az ördög.

– Igyon veled a sárkánylepra! – vetette oda a válla felett Tinia, miután felöltötte könnyű szoknyáját. Mind a három hasonló módon volt öltözve, hogy minél jobban megkímélje lángoló popsiját. Elenia búcsúzóul még ráöltötte nyelvét Titonra, majd a három angyal kimasírozott az ajtón. Pár lépés után a semmiből Mínerra jelent meg a semmiből, s intett a lányoknak, hogy kövessék.

– Hallom, mégsem úsztátok meg.

– Hát nem! – felelte Zseninna, s felemelte szoknyáját, hogy a démon szemrevételezhesse kipirult fenekét.

– Szép – biccentett Mínerra. – Titon igazán jó munkát végzett.

Ezzel még a három angyal is egyet értett, miután fenekük már csak tompán lüktetett, s kellemesen forró volt.

– Kifejezetten jól esett – mosolygott Zseninna.

– Te csak beszélj a saját nevedben! – mordult Tinia, de ajkán könnyed mosoly játszott, s a három lány felkacagott.

– Akkor akár segíthetnétek nekem felbosszantani az ördögünket.

– Bármikor! – mondta Elenia – De azért nem akarok egy héten belül újra kikapni.

– Titon 1 hónapra elutazik, este indul az Ördög Főnökök Éves Értekezletére a Pokol-fennsíkra. Engem is hívott, de eszem ágában sincs halálra unni magam.

– Mondd, mit tervezel!

A három angyal nagy figyelemmel hallgatta a démont.

– Tudom, mit műveltetek a tapétájával, ne is kérdjétek honnan. Tudok az új tapétáról is. Én megyek majd a mesterért, aki tapétázni fog. A vörös tapéta mellé rendeltem még rózsaszínt is, amin kövér kis angyalkák repkednek. Azt fogom felrakatni, a vöröset meg majd azután fogom neki odaadni, ha már kellően kidühöngte magát.

– Hú, ezért de nagyon ki fogsz kapni! – lelkesedett Tinia.

– Jaj, mekkora ötlet! – kacagott Elenia, s Zseninna csak bólogatni tudott, mert beszélni nem tudott a nevetéstől.

– Gyertek velem! Amíg a fickó tapétázik, mi megnézünk néhány ember filmet. Jó nagy gyűjteménye van Titonnak. Utána pedig szabadon engedhetitek a fantáziátokat. Csak a dolgozószobába nem megyünk. Ott tartja a pótolhatatlan darabokat. Nem okoznánk neki fájdalmat, csak bosszantani akarjuk. Ugye? – kérdezte, és a másik három lány egyetértően bólogatott.

– Nekem máris annyi ötletem van! – mondta csillogó szemmel Tinia.

– Igen, nekem is! – sóhajtotta boldogan Elenia.

– Attól tartok én nem vagyok annyira kreatív ezen a téren, mint ti – szomorkodott Zseninna.

– Ne izgulj! Holnapig még csomó minden eszedbe juthat. Ráadásul van otthon pár tasak viszketőporom – karolt az angyalba Mínerra. – Most pedig meghívlak titeket a legjobb lazacos szendvicsre, amit valaha ettetek. Nyugi! – hárította a tiltakozást a démon. – Elvitelre kérjük, és majd nálam megesszük… hason fekve az ágyon – s a négy lány villanó fény kíséretében eltűnt átbulizni az éjszakát, s gonosz kis terveket eszkábálni.