Kiscsillag a hatodik rész

Kicsit a múltból, a vonzalom kezdete.

A budai irodában az előadó teremben helyezkedek, egész napos, maratoni értekezlet elé nézünk. Mónikát magammal hoztam, ő még a titkárságon bajlódik az adminisztrációval. Szokás szerint tízkor kezdünk, még fél óra hátra van addig, hátradőlök, és a témára koncentrálok. Közben kikiáltok, Mónikának, hogy hozzon egy kávét.

A hátam mögül cipőkopogás, határozottan női cipő.

- Áh Zoltán, már az én kávém nem is jó?

Tamara volt, a hangja cinikus volt egészen, és gúnyos.

- Kedves Tamara, örülök, hogy látom!

- Úgyszintén.

- Mi újság a nagyoknál?

- Parancsol?

- Áh semmi, semmi.

Olyan szívesen elfenekelném, gúnyos, pimasz és még mind, ezt stílusosan burkolja is.

- Tamara, ha vannak ötletei, beszéljünk róla.

- Zoltán szabad kezet kérek, egy év alatt megháromszorozom a forgalmat és beépítem a hiányos területeket.

- Természetesen van lehetőség több mozgástérre, de ezt is pontos szabályok szerint kell felépíteni.

- Szabályok, szabályok, minek???

- A szabályok fontosak, rendet teremtenek.

Tamara csak fintorgott, közben Mónika megjelent a kávémmal, bele is kóstoltam rögtön.

- Mónika, ez forró!

- Bocsánat uram, az asztalra feküdjek vagy a térdére, a szoknyámat felhúzzam?

A pimasz szemtelen csitri, örömmel teli szemekkel, odavágta nekem Tamara előtt, közben a rágójával lufikat fújt. Tamara szeme először kikerekedett, aztán irdatlan kacagásban tört ki. Nem láttam magam, de biztos vagyok benne, hogy láng vörös lettem.

A helyzetet megmentette, hogy megérkezett a többi résztvevő, közben Mónika jobbnak látta kiosonni. Tudná, hogy ezért mit fog kapni!

Az értekezlet elkezdődött, Tamara néhányszor zavarba ejtően rám nézett, ami a számomra nagyon kellemetlen volt. A szünetben első dolgom volt elvonulni az egyik felső emeleti irodába és Mónikát berendelni.

Mónika betipegett, még mindig a rágóját fújkálva.

- Uram most nagyon haragszik rám?

- Gyere csak ide!

- Inkább nem mennék.

- Jobban jársz, ha most nem jössz ide, a dupláját kapod.

A lány oda tipegett és egy gyors mozdulattal a térdemre fektettem. Felhúztam a szoknyáját és jó alaposan fenekelni kezdtem. Közben oktattam a jó modorra és hogy mi is várható el egy titkársági munkatárstól.

Körülbelül öt percig fenekeltem kézzel, már egyre hangosabban kérlelt, hogy hagyjam abba. És én abba hagytam.

- Kislány, kérem a szekrényről a vonalzót!

- Jaj ne, olyan rossz nem voltam!

- Nincs vita!

Elhallgatott és odahozta nekem, a izgalmat látta a szemében, tudom, hogy legszívesebben menekülne.

- Hajolj szépen az asztalra

Szó nélkül megtette, mellé álltam, egyik kezemet a hátára tettem és lecsaptam a vonalzóval. Rögtön felkiáltott. A kedvenc négyes sorozataim következtek.

- Kérem uram, már elég volt, nem bírom tovább.

- Én sem a pimasz viselkedésed.

Egyre hangosabban sikoltozott, szép piros lett a popsija. Leraktam a vonalzót, de azért még kézzel kapott 20-30 fenekest. Sietnem kellett a szünet csak húsz perces volt. Felállítottam és biztosítottam róla, hogy még folytatjuk.

Visszafelé tartottam az előadóba, amikor megláttam az egyik kislányt az ablakon kifelé csüngeni, valamiért nyújtózkodott, már nem is érte a lába a talajt és a harmadik emeleten voltunk. Ösztönből odaléptem megragadtam és a fenekére csaptam.

Hoppá, a lány Tamara, ő ezt egy hirtelen pofonnal jutalmazta felém.

Eleresztettem és szó nélkül visszamentünk az előadóba, a lány nagyon vörös volt, látszott, hogy sértődött. Említést nem tett róla, de egész nap nagyon keményen harcolt ellenem, párszor Ervin, az magyar igazgató, meg is jegyezte, hogy mi mind a front ugyan azon oldalán vagyunk. Majd a készletről kezdtünk vitatkozni, és kértem, hogy valaki jöjjön le velem az alagsori raktárba. Tamara felajánlotta, hogy lejön, ő ismeri a kódokat, a karbantartó pedig körbevezet.

A karbantartó sehol, az ajtó nyitva, az áramkapcsoló lekapcsolva. Azt megtaláltam és visszakapcsoltam. Besétáltunk, körbenéztem, Mónika jegyzetelt. Szerencsétlenségemre megfogtam egy vascsövet. Hatalmas fájdalmat éreztem aztán sötétség.

Kórházban ébredtem, elmondták, hogy megrázott az áram, a karbantartó elvágott valami vezetéket véletlen, azért kapcsolta le biztosítékot és ment szerszámért. Az Ervin titkárnője állt mellettem, és biztosított róla, hogy rögtön itt lesz az Ervin is, csak Tamarával vitatkozok, mert nem hagyja magát megvizsgálni.

- Tamarával? Miért? Vele mi történt? - Nem értettem, hiszen elvesztettem az eszméletem, így nem is tudtam magamról eddig.

- Jaj uram, Önt nem eresztette el az áram, folyamatos rázta, és Tamara kisasszony lökte el onnan, őt is áramütés érte.

- Ezt nem tudtam, hogy van?

- Nem tudom, ő csak rövid időre vesztette el az eszméletét, úgy tudom, nem hagyja, hogy hozzá nyúljanak, ezért van ott az Ervin úr. Jaj, nagyon megijedtünk, Mónika szaladt segítségért.

Kellemetlenül érintett, sajnálom, hogy miattam sérült meg. Nem sokára bejöttek a szobába Tamara és Ervin is. A titkárnő távozott. A lány elég sápadt volt.

- Sajnálom Zoli, a karbantartót ma elbocsájtom, meg is hallhattatok volna.

Ervin még mindég az eset hatása alatt állt.

- Nem, mindenki hibázhat, és ő le is kapcsolta az automatát! Nem egyértelműen az ő hibája, követelem, hogy megmaradjon az állása, kedves tisztelettudó ember és kell neki a pénz.

Tamara nagyon hevesen és ellentmondást nem tűrően a védelmére kelt. Közben Ervinnek hívása volt, ezért kiment a szoba elé telefonálni.

- Tamara kedves, hogy van?

- Voltam már jobban is, de semmi baj.

- Nem tudom önnek megköszönni, de hogy lehetett ilyen buta? Meg is hallhatott volna! - Nem szándékosan, de megemeltem a hangom.

- Maga csak fogja be a száját! Örüljön, hogy él, ha nem én, akkor már alulról szagolja az ibolyát.

- Jó, jó, bocsánatot kérek, kedves, nem úgy gondoltam én, csak megőrjít a gondolat, hogy milyen veszélybe került miattam.

A lány elmosolyodott, szép a mosolya, és valahogy teljesen más, mint, ahogy eddig ismertem.

- Tamara, szépen kérem, engedje megvizsgálni magát.

- Nem fogom, már aláírtam minden papírt, saját felelősségre, távozom.

- Kérem, engedje, nem akarom, hogy így haza menjen, Önt is megütötte az áram.

- Nem, és vita lezárva.

Nagyon mérges lettem, én nem szoktam könyörögni. Jaj, de szeretném elfenekelni ezt a makacs nőszemélyt, aki egyre jobban tetszik.

- Tamara, ha nem engedelmeskedik az orvosnak, még ma kirúgatom a cégtől!

A lányt először méreg öntötte el, majd gúnyosan vigyorgott.

- Csak nyugodtan, úgy is kaptam a héten is több ajánlatot.

Közben Ervin már bejött, és mereven figyelt mi fog történni, ő is aggódott a lányért. Ez nem jött be, aztán beugrott a megoldás.

- Kedves, rendben van, akkor magától függ a karbantartó állása. Ha nem engedi magát megvizsgálni, akkor ma elbocsájtjuk, ha engedi, akkor megtarthatja az állását a karbantartó.

- Mocsok, szemétláda! Hogy lehet valaki ilyen patkány? Ez már üti a zsarolás szintjét!

Most már a lány tombolt, én halványan mosolyogtam és összenéztem az Ervinnel, tudtam, ezzel megfogtuk.

- Ok, ne az én lelkemen száradjon egy család megélhetése.

- Jól van kedves, köszönöm. Ervin ugye elkíséred?

- Természetesen, menjünk Tamara.

Elhagyták a szobát, engem megnyugtatott a tudat, hogy nem engedtük csak úgy el. Talán ez volt az a pillanat, amikor felébredt bennem a Tamara iránt a vonzalom. Közben megérkezett az én kis cserfej titkárnőm. Ismét szép nagy lufikat fújt, közben csámcsogott, és az öltözéke, akár egy utcalányé.

- Főnök hogy van?

- Köszönöm megmaradok.

- Nagyon aggódtam főnök!

- Komolyan?

- Igen, mert úgy hallottam, hogy az áramütés után felléphet potencia zavar is.

Mind ezt csámcsogás közben, egy gúnyos vigyorral körítve tálalta. Vettem egy nagy levegőt, elkaptam a csuklóját, és az ágyamra rántottam, át a lábaimon.

- Jaj főnök, nem úgy gondoltam. Engedjem el.

Mit sem törődve a tiltakozásával, jó alaposan elporoltam. Azt hiszem, még a Tamarának szánt fenekeseket is leporoltam rajta.

Ui: Úgy döntöttem, mégis csak folytatom a történetek írást, a kiscsillag történetek is gyarapodni fognak. Köszönöm a hozzászólásokat és azt, hogy olvastok.

Szerző: ZTN