2009. szeptember 7.
Nadrágviselésért ítélnek el egy nőt
Lubna Ahmed al-Husszein ügyének tárgyalása hétfőn folytatódik – írja az alArabiya. A bíróság negyven botütésre büntetheti a harmincas éveiben járó özvegyasszonyt, aki a szudáni nők jogainak szimbólumává vált. Az újságíró egy szudáni lap mellett az ENSZ kartúmi sajtóosztályának is dolgozik, így a hétfői meghallgatáson többek közt eldől, hogy mint az ENSZ foglalkoztatottja, immunitást élvez e.
Az asszonyt még júliusban tartóztatták le 12 másik nővel együtt Szudán fővárosában, egy étteremben, Társai szintén nadrágot viseltek. Lubna Ahmed al-Husszein nem kíván élni az ENSZ adta immunitással, inkább a szudáni jogrendszer nőkkel szembeni negatív diszkriminációjára szeretné felhívni a figyelmet ügyével.
„Ha botozásra ítélnek, fellebbezni fogok. Elmegyek a végsőkig, az alkotmánybíróságig akár, ha szükséges ahhoz, hogy megvédjem a jogaimat. Ha pedig az alkotmánybíróság szerint a törvény szerint helyes az ítélet, akkor vállalom a büntetést, még akkor is, ha nem negyven, hanem 40 ezer ütést kell is elviselnem” – mondta a szudáni újságírónő.
Az országban 2005-ben véget ért polgárháborút követő békeszerződés alapján 2010-ben választások lesznek. Dél-Szudánban jelenleg is törzsi összecsapások folynak, melyek legtöbbször a választásokat érintő politikai harcokra vezethetőek vissza. A szudáni nők politikai jogai vélhetően szintén előtérbe kerülnek majd, amennyiben Lubna Ahmed al-Husszeinek sikerül bizonyítania igazát.
Szudánban a közelmúltban tíz nőt hasonló kihágásokért már megbotoztak, köztük keresztényeket is.
2009. április 13.
Durva szex, jobb párkapcsolat?
Az elfenekelés a szexnek egy kicsit merészebb formája, ami elsőre talán idegennek tűnik, de ennek ellenére egy tanulmány kimutatta, hogy képes közelebb hozni egymáshoz a párokat.
Az észak-illinoisi egyetem szado-mazochizmust tanulmányozó aktivistái az elfenekeléssel, a szolgasággal és az ostorozással foglalkoznak. Kiderült, mindegyik forma segíti a párok összetartozás-érzését. A kutatást vezető Brad Sagarin 13 nőt és férfit hívott össze Arizónába. A résztvevők stressz szintjét folyamatosan mérték, aminek hatására cortisol nevű hormon termelődik.
Az adatok azt mutatják, hogy ezekben a helyzetekben a mellékvese által termelt hormon, az úgynevezett cortisol jelentősen megemelkedi, de aztán 40 perc múlva normál szintre áll.
Aztán a tesztoszteron szintjét mérték, ami mindkét félnél jelentősen megnőtt. A nőknél ennek hatása abban mutatkozik meg, hogy a nők könnyebben megbirkóznak a helyzetben születő agresszivitással. Azok között a párok között, akik azt nyilatkozták, élvezték a szadomazo-szexet, sokkal nagyobb összhang alakult ki.
Egy tudományos magazin szerkesztője szerint ebben nem kell tudományos dolgokat felfedezni, mindössze azaz oka, hogy ahol megegyezésen alapul a szex, az sosem stresszes. De annyi biztos, hogy a szex minden formában közelséget eredményez.
http://eletmod.hu/tart/cikk/j/0/42882/1/eletmod/Durva_szex_jobb_parkapcsolat
2009. február 13.
Rosszul tanítottak, ezért megbotozták őket
"Pert akar indítani a tanárok szakszervezete Tanzániában, miután 19 tanárt megbotoztak a rendőrök arra hivatkozva, hogy miattuk teljesítettek rosszul a diákok a vizsgákon három iskolában.
A botozást az afrikai ország északi régiója, Bukoba rendőrfőnöke rendelte el saját hatáskörében. A megbotozott tanárok szemére azt vetette, hogy rendszeresen késtek, színvonaltalanul oktattak, és eltértek a hivatalos oktatási anyagtól.
A tanzániai oktatási miniszter helyettese elítélte a botozást, és arra kérte a szakszervezetet, hogy ne indítson jogi eljárást addig, amig a kormányzati vizsgálat nem zárul le. A miniszterhelyettes azt mondta a tanzániai állami médiának, hogy a "rendőrfőnököt orvosnak kellene megvizsgálnia".
A botrány akkor pattant ki, amikor szülők és jogvédő szervezetek azért küzdenek, hogy tiltsák be a gyerekek megvesszőzését, ami egész Tanzániában elfogadott nevelési módszer mindmáig. "
2008. augusztus 28.
Igaz, hogy a szado-mazo szex boldogabbá tesz?
Egy szokatlan szexualitással kapcsolatos felmérés során azt tapasztalták, hogy azok az ausztrálok, akik élvezik a kikötözést és a büntetést, nem sérültek és nem is veszélyesek, sőt, lehet, hogy boldogabbak, mint azok, akik "normális" szexuális életet élnek.
A felmérés kimutatta, hogy az ausztrálok 2 %-a rendszeresen vesz részt szado-mazo, domina és rabszolga jellegű szexuális szerepjátékokban. A közhiedelemmel ellentétben ez a viselkedési forma nem a szexuális zaklatásra adott válasz, művelői nem aberráltak. A felmérést 20 000 ausztrál bevonásával végezte el az NSW Egyetem közegészségügyi kutatói."Az eredmények arra utalnak, hogy a kikötözés, a fegyelmezés és a szadomazochizmus (BDSM - Bondage Domination Sado-Masochisom) a kisebbség egyfajta szexuális érdeklődési formája." - írták Juliet Richters adjunktus és munkatársai a Sexual Medicine folyóiratban. A jelenség gyakoribb a homoszexuálisok és biszexuálisok körében, illetve résztvevői általában jobban kedvelik a szexuális kalandokat. "Nem kényszerítették őket a szexuális aktusra, és nem tapasztalható náluk jelentősebb boldogtalanság vagy idegesség." - mondza Richters professzor, a "Doing It Down Under" (Odalenn megtenni) című könyv szerzője.
Valójában a férfiak, akik a fenti cselekményekben részt vesznek, még boldogabbak is olykor, hiszen a többi férfinál alacsonyabb a pszichológiai kimerültség értékük. A kutatók nem vizsgálták ennek okát, de azt gyanítják hogy jobban érzik magukat a bőrükben, mert szokatlan dolgokat művelnek, és nem érzik kényelmetlennek. Richters professzor szerint az eredmények ellentmondanak a BDSM-ről alkotott szakmai állásfoglalásnak. "A hasonló szexuális beállítottságú embereket az orvostudomány és a törvény a legenyhébb esetben is sérültnek tartotta, akik terápiára szorulnak; de sok helyütt veszélyesnek nyilvánítják őket."
A lakosság körében az a feltételezés is élt, hogy a BDSM résztvevői szexuálisan aberráltak, és erős ingerek hatására kerülnek csak izgalmi állapotba, mint amilyen a kikötözés vagy a verés. A professzor azt reméli, hogy az eredmény majd megváltoztatja ezeket a sztereotípiákat.http://www.eletforma.hu/?r=
2008. január 29.
Hírességek
Az első klipen Havas Henrik paskolgatja Kelemen Anna fenekét. Egy felvétel után Havas tanárúr Kelemen Annával pózolt a fotósoknak, majd négyszer rácsapott a playmate popsijára. A teljes cikk ide klikkelve olvasható, és ugyanezen a linken lehet megnézni a klipet is.
A másik híresség Dundika, akinek mauritiusi álomesküvőjét a TV2 is nyomon követte. A klipben az látható, ahogyan a vőlegénye felkapja a modellt, és párszor a popsijára csap. A klip itt nézhető meg, a paskolás 1 perc 20 másodpercnél látható.
2008. január 14.
Durván beszólt Britneynek a topmodell
- Fognám magam, és jól elfenekelném! Addig verném, míg rá nem jön, milyen hülyeségeket tesz – mondta a Daily Mailnek.
A teljes cikk itt olvasható.