Pages

2013. november 21.

Pruglen 7.




7. rész


A nap további része eseménytelenül telt. A lányok eléggé fáradtak voltak, így korán lefeküdtek. Másnap pedig egy viszonylag rövid utazást követően megérkeztek Zola szüleihez.

Belindának nagyon szimpatikusak voltak Zola rokonai, bár mindenkin látszott, hogy nem nagyon szoktak „idegenekkel” találkozni. Szinte a teljes rokonság összegyűlt, a földi lány 25-nél is több embert számolt. Első pillanattól kezdve szembetűnő volt, amiről Zola mesélt neki: a lányok, asszonyok nagyon udvariasan és tiszteletteljesen viselkedtek a férfiakkal. Az egész légkör nagyon meleg és barátságos volt. A gyerekek természetesen rohangáltak, és időnként elég hangosak voltak, de mindenki csak mosolygott rajta.

Belinda azt gondolta, hogy a férfiak kihasználják a helyzetet és kiszolgáltatják magukat, de ennek semmi nyomát nem látta. Viszont azt is észrevette, hogy amikor az egyik nő visszaszólt valamit egy idősebb asszonynak, akkor elég volt a férjének csak felhúzni a szemöldökét, és azonnal lesütött szemmel kért bocsánatot.

A földi lány hagyta magát sodródtatni az árral, szinte mindenkivel beszélt pár szót, bár esélye sem volt, hogy megjegyezze a neveket, vagy éppen azt, hogy ki milyen rokonságban áll Zolával. Amikor egyedül maradt, szinte azonnal odalépett hozzá valaki, átnyújtott valami harapnivalót, vagy egy pohár italt, és mosolyogva társalogni kezdett vele.

Éppen egy idős bácsika történeteit hallgatta, amikor Zola karon fogta, és elnézést kérve félre húzta a szoba egyik sarkába.

– Figyelj – kezdte, és látszott rajta, hogy eléggé zavarban van. – Előre mondom, hogy nem kötelező, vagy ilyesmi… És tényleg nem. De a szüleimben felmerült, hogy… Hogy talán neked is át kellene esned a beavatási szertartáson…

– A min? – kérdezte Belinda, nem értve, hogy miért van ennyire zavarban a barátnője.

– Tudod, meséltem róla, hogy a lányok nagykorúvá válásáról.

– Amikor az első fenekelést kapjátok?

– Igen.

– De… De én már rég elmúltam 16… – Belinda nem is tudta hirtelen, hogy mit mondjon. – Nem is vagyok prugleni. És már a füzetet is megkaptam…

– Persze. Mondtam, hogy nem kötelező. Csak Mils azt mondta, hogy szerinte nagyon feszültté tesz téged a tudat, hogy még soha nem fenekeltek el… Mint ahogyan tegnap is megijedtél…

– Ebben van igazság – értett vele egyet kelletlenül Belinda. – De nem biztos, hogy ezen éppen egy fenekelés segítene… És azt nem gondolhatod komolyan, hogy itt, mindenki előtt…

– Nézd, nagyon kicsi az esélye, hogy a három hét alatt ne kapj ki – érvelt Zola. – De nem is jöttem volna ide, ha anyu nem mond valami nagyon érdekeset. Van egy törvény, amiről én sem hallottam korábban – mondjuk, mivel nem érinti a popsimat, így nem csoda – nevetett fel a lány. – Arról szól, hogyan lehet valaki tiszteletbeli prugleni.

Zola most már izgatottan folytatta.

– Jól tudom, milyen politikai ambícióid vannak. Gondolj csak bele! Előkelő földi családból származol, vagyis támogat a Gorlan-szövetség. Ha ehhez még hozzájön a Pruglen és szövetségesei, akkor nem lesz ellenfeled…

– Ez egyértelmű – válaszolta Belinda. – De ez mit jelent pontosan? Ez a tiszteletbeli dolog? Itt kell élnem?

– Nem. De bármikor jöhetsz szabadon a Pruglenre, nem kell engedély. A Pruglenen kívül nem kell írnod a rosszalkodásokat, de amikor itt vagy, akkor természetesen ugyanazok a szabályok érvényesek rád is, mint például rám.

– Érdekes – ráncolta a homlokát a földi lány. – És mit kell tennem ezért?

– Igazából szinte semmit. A törvény úgy szól, hogy ha egy prugleni család egyöntetűen befogad egy idegen lányt – érdekes, hogy csak lány lehet tiszteletbeli prugleni, pasi nem… –, és az adott lány is úgy akarja, akkor prugleni lesz.

– De hát… Akkor, gondolom, nagyon sok ilyen lehet…

– Az elmúlt 100 évben csak egy ilyen volt.

– Akkor… Miért én?

– Szerintem anyu azt gondolja, hogy ezzel nem csak te jársz jól, de a Pruglen is. De erről majd beszélhetsz vele később.

– Ja, igen, a fenekelés után – fintorodott el Belinda. – Mit kell csinálnom?

– Tulajdonképpen semmit. Anyu megkérdezi mindenki előtt, hogy akarsz-e a család tiszteletbeli tagja lenni. Ha igen, akkor kapsz 20-at a popsidra Milstől. Persze erről később hivatalos papír is készül, de tulajdonképpen csak ennyi.

Belindán furcsa izgalom vett erőt. Igen, a politika álmai egy csapásra valóra válnak, ha a Pruglen támogatja. De ez most valahogyan egyáltalán nem érdekelte… Csak arra tudott gondolni, hogy egy szavába kerül, és máris Mile térdén találja magát… Ami az utóbbi pár éjszakán már többször is lejátszódott az álmaiban.

– Ez nem büntetés lesz, Bel, csak amolyan beavatás – mondta Zola. – Szerintem az arcod már most pirosabb, mint a popsid lesz utána.

– Rendben, csináljuk – nyelt egy nagyot Belinda.

Mindenki elcsendesedett, amikor Zola mamája a szoba közepére vezette Belindát, és feltette neki a kérdést. A földi lány udvariasan megköszönte a lehetőséget és igennel felelt. Az összes vendégen lehetett látni, hogy nem nagyon értik, mi is történik, így Zola mamája pár szóban elmagyarázta a dolgot. Erre sorban jött mindenki és gratulált Belindának. A hangulat akkor változott meg, amikor Zola papája állt a szoba közepére és felkiáltott:

– Felnőtt lett egy lány a házban!

Erre mindenki nevetve helyeselni kezdett.

– Nagy büszkeség ez a családnak – állt a férje mellé Zola mamája.

– Nagy öröm az egész Pruglennek – mondta Zola, és ő is odaállt melléjük.

Majd sorban jött minden felnőtt, mondott valami vicceset, vagy biztatót és beállt a többiek mellé, egy kört alakítva Belinda körül. Utoljára maradt Mile, aki egy székkel a kezében lépett be a körbe.

– Elkérhetem a folletódat, kislány Belinda? – kérdezte, miközben a széket letette a kör közepére.

Belinda reszkető kézzel vette elő a füzetet, és átnyújtotta a férfinek. Olyan volt, mintha nem is valóság lenne, hanem csak egy álom. Egy idegen bolygón, idegen emberek között, egy idegen ceremónia… De az egész szinte beszippantotta, elragadta magával a földi lányt.

– Kinyitnád nekem, kislány Belinda – nyújtotta vissza a folletóját mosolyogva Mile.

Belinda zavartan mosolyogva engedelmeskedett, miközben körülötte mindenki nevettet, és kétértelmű megjegyzéseket tett.

Mile büszkén kihúzta magát és miközben a virtuális billentyűn gépelt, azt mondta:

– Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a pietered leheted, Belinda. Ígérem, hogy mindig igazságos leszek veled. De a tenyerem kemény, a kitám pedig jobban csíp, mint bárki másé! Viselkedj rendesen, és akkor kevés alkalommal fog a popsiddal találkozni.

A többiek erre ismét nevetni kezdtek, majd valaki tapsolni kezdett, miközben Mile visszaadta a folletót Belindának, és leült a székre. A lány nem tudta, hogy mit kellene csinálnia, de nem sokat kellett ezen tépelődnie, mivel a férfi egy határozott mozdulattal keresztbe fektette a térdein. Mire Belinda felfoghatta volna, milyen helyzetbe került, Mile már fel is hajtotta a szoknyáját és egy gyors mozdulattal a lány bugyiját is letolta a combjáig.

A lány lehajtotta a fejét és izgatottan várta az első fenekest.

– A helyzet egy kicsit speciális – hallotta Mile hangját, miközben a tenyerét a pucér popsiján érezte –, hiszen Belinda már elmúlt 16 éves. Úgy igazságos, hogy 20 fenekest kapjon, igaz?

– Igen! – válaszolta kórusban a nézősereg, majd egyszerre kiáltottak fel: – Egy! – amikor a férfi tenyere lecsapott a lány popsijára.

Belindát meglepte az első fenekes, de igazából nem fájt annyira, mint amit elképzelt magában. Persze egyre jobban csípett, ahogyan a kórus tíz fölé érkezett a számolásban. Amikor elcsattant a huszadik fenekes is, nem volt benne biztos, hogy az arca, vagy a popsija pirosabb-e.

Mile lágyan végigsimított a fenekén, majd visszahúzta a bugyiját, és talpra állította.

– Engedd meg, hogy elsőként köszöntselek, Belinda, aki már nem kislány – mondta, és két puszit nyomott az arcára. Majd sorban jöttek a többiek, mindenki felköszöntötte, megölelte és megpuszilta.

Belinda csak ekkor vette észre, hogy közben a két tenyerét végig a sajgó popsiján tartotta. Még egyszer megdörzsölte a fenekét, majd nevetve átölte Zolát. Hiszen most már tiszteletbeli testvére lett!

2 megjegyzés:

  1. Szia.

    Természetesen lenne még folytatása. De azt nem tudom, mikor fogom megírni.

    Vince.

    VálaszTörlés