7. rész
A nap további része
eseménytelenül telt. A lányok eléggé fáradtak voltak, így korán lefeküdtek.
Másnap pedig egy viszonylag rövid utazást követően megérkeztek Zola szüleihez.
Belindának nagyon
szimpatikusak voltak Zola rokonai, bár mindenkin látszott, hogy nem nagyon
szoktak „idegenekkel” találkozni. Szinte a teljes rokonság összegyűlt, a földi
lány 25-nél is több embert számolt. Első pillanattól kezdve szembetűnő volt,
amiről Zola mesélt neki: a lányok, asszonyok nagyon udvariasan és
tiszteletteljesen viselkedtek a férfiakkal. Az egész légkör nagyon meleg és
barátságos volt. A gyerekek természetesen rohangáltak, és időnként elég
hangosak voltak, de mindenki csak mosolygott rajta.
Belinda azt
gondolta, hogy a férfiak kihasználják a helyzetet és kiszolgáltatják magukat,
de ennek semmi nyomát nem látta. Viszont azt is észrevette, hogy amikor az
egyik nő visszaszólt valamit egy idősebb asszonynak, akkor elég volt a férjének
csak felhúzni a szemöldökét, és azonnal lesütött szemmel kért bocsánatot.
A földi lány hagyta
magát sodródtatni az árral, szinte mindenkivel beszélt pár szót, bár esélye sem
volt, hogy megjegyezze a neveket, vagy éppen azt, hogy ki milyen rokonságban
áll Zolával. Amikor egyedül maradt, szinte azonnal odalépett hozzá valaki,
átnyújtott valami harapnivalót, vagy egy pohár italt, és mosolyogva társalogni
kezdett vele.
Éppen egy idős
bácsika történeteit hallgatta, amikor Zola karon fogta, és elnézést kérve félre
húzta a szoba egyik sarkába.
– Figyelj –
kezdte, és látszott rajta, hogy eléggé zavarban van. – Előre mondom, hogy nem
kötelező, vagy ilyesmi… És tényleg nem. De a szüleimben felmerült, hogy… Hogy
talán neked is át kellene esned a beavatási szertartáson…
– A min? –
kérdezte Belinda, nem értve, hogy miért van ennyire zavarban a barátnője.
– Tudod,
meséltem róla, hogy a lányok nagykorúvá válásáról.
– Amikor az
első fenekelést kapjátok?
– Igen.
– De… De én már
rég elmúltam 16… – Belinda nem is tudta hirtelen, hogy mit mondjon. – Nem is
vagyok prugleni. És már a füzetet is megkaptam…
– Persze.
Mondtam, hogy nem kötelező. Csak Mils azt mondta, hogy szerinte nagyon feszültté
tesz téged a tudat, hogy még soha nem fenekeltek el… Mint ahogyan tegnap is megijedtél…
– Ebben van
igazság – értett vele egyet kelletlenül Belinda. – De nem biztos, hogy ezen
éppen egy fenekelés segítene… És azt nem gondolhatod komolyan, hogy itt,
mindenki előtt…
– Nézd, nagyon
kicsi az esélye, hogy a három hét alatt ne kapj ki – érvelt Zola. – De nem is
jöttem volna ide, ha anyu nem mond valami nagyon érdekeset. Van egy törvény,
amiről én sem hallottam korábban – mondjuk, mivel nem érinti a popsimat, így
nem csoda – nevetett fel a lány. – Arról szól, hogyan lehet valaki
tiszteletbeli prugleni.
Zola most már
izgatottan folytatta.
– Jól tudom,
milyen politikai ambícióid vannak. Gondolj csak bele! Előkelő földi családból
származol, vagyis támogat a Gorlan-szövetség. Ha ehhez még hozzájön a Pruglen
és szövetségesei, akkor nem lesz ellenfeled…
– Ez egyértelmű
– válaszolta Belinda. – De ez mit jelent pontosan? Ez a tiszteletbeli dolog?
Itt kell élnem?
– Nem. De
bármikor jöhetsz szabadon a Pruglenre, nem kell engedély. A Pruglenen kívül nem
kell írnod a rosszalkodásokat, de amikor itt vagy, akkor természetesen
ugyanazok a szabályok érvényesek rád is, mint például rám.
– Érdekes –
ráncolta a homlokát a földi lány. – És mit kell tennem ezért?
– Igazából
szinte semmit. A törvény úgy szól, hogy ha egy prugleni család egyöntetűen befogad
egy idegen lányt – érdekes, hogy csak lány lehet tiszteletbeli prugleni, pasi
nem… –, és az adott lány is úgy akarja, akkor prugleni lesz.
– De hát… Akkor,
gondolom, nagyon sok ilyen lehet…
– Az elmúlt 100
évben csak egy ilyen volt.
– Akkor… Miért
én?
– Szerintem
anyu azt gondolja, hogy ezzel nem csak te jársz jól, de a Pruglen is. De erről
majd beszélhetsz vele később.
– Ja, igen, a
fenekelés után – fintorodott el Belinda. – Mit kell csinálnom?
– Tulajdonképpen
semmit. Anyu megkérdezi mindenki előtt, hogy akarsz-e a család tiszteletbeli
tagja lenni. Ha igen, akkor kapsz 20-at a popsidra Milstől. Persze erről később
hivatalos papír is készül, de tulajdonképpen csak ennyi.
Belindán furcsa
izgalom vett erőt. Igen, a politika álmai egy csapásra valóra válnak, ha a
Pruglen támogatja. De ez most valahogyan egyáltalán nem érdekelte… Csak arra
tudott gondolni, hogy egy szavába kerül, és máris Mile térdén találja magát…
Ami az utóbbi pár éjszakán már többször is lejátszódott az álmaiban.
– Ez nem
büntetés lesz, Bel, csak amolyan beavatás – mondta Zola. – Szerintem az arcod
már most pirosabb, mint a popsid lesz utána.
– Rendben,
csináljuk – nyelt egy nagyot Belinda.
Mindenki elcsendesedett,
amikor Zola mamája a szoba közepére vezette Belindát, és feltette neki a
kérdést. A földi lány udvariasan megköszönte a lehetőséget és igennel felelt. Az
összes vendégen lehetett látni, hogy nem nagyon értik, mi is történik, így Zola
mamája pár szóban elmagyarázta a dolgot. Erre sorban jött mindenki és gratulált
Belindának. A hangulat akkor változott meg, amikor Zola papája állt a szoba
közepére és felkiáltott:
– Felnőtt lett
egy lány a házban!
Erre mindenki nevetve
helyeselni kezdett.
– Nagy büszkeség
ez a családnak – állt a férje mellé Zola mamája.
– Nagy öröm az
egész Pruglennek – mondta Zola, és ő is odaállt melléjük.
Majd sorban jött
minden felnőtt, mondott valami vicceset, vagy biztatót és beállt a többiek mellé,
egy kört alakítva Belinda körül. Utoljára maradt Mile, aki egy székkel a
kezében lépett be a körbe.
– Elkérhetem a
folletódat, kislány Belinda? – kérdezte, miközben a széket letette a kör közepére.
Belinda reszkető
kézzel vette elő a füzetet, és átnyújtotta a férfinek. Olyan volt, mintha nem
is valóság lenne, hanem csak egy álom. Egy idegen bolygón, idegen emberek
között, egy idegen ceremónia… De az egész szinte beszippantotta, elragadta
magával a földi lányt.
– Kinyitnád
nekem, kislány Belinda – nyújtotta vissza a folletóját mosolyogva Mile.
Belinda zavartan
mosolyogva engedelmeskedett, miközben körülötte mindenki nevettet, és
kétértelmű megjegyzéseket tett.
Mile büszkén kihúzta
magát és miközben a virtuális billentyűn gépelt, azt mondta:
– Nagy öröm és
megtiszteltetés, hogy a pietered leheted, Belinda. Ígérem, hogy mindig
igazságos leszek veled. De a tenyerem kemény, a kitám pedig jobban csíp, mint
bárki másé! Viselkedj rendesen, és akkor kevés alkalommal fog a popsiddal találkozni.
A többiek erre ismét
nevetni kezdtek, majd valaki tapsolni kezdett, miközben Mile visszaadta a
folletót Belindának, és leült a székre. A lány nem tudta, hogy mit kellene
csinálnia, de nem sokat kellett ezen tépelődnie, mivel a férfi egy határozott
mozdulattal keresztbe fektette a térdein. Mire Belinda felfoghatta volna,
milyen helyzetbe került, Mile már fel is hajtotta a szoknyáját és egy gyors
mozdulattal a lány bugyiját is letolta a combjáig.
A lány lehajtotta a
fejét és izgatottan várta az első fenekest.
– A helyzet egy
kicsit speciális – hallotta Mile hangját, miközben a tenyerét a pucér popsiján
érezte –, hiszen Belinda már elmúlt 16 éves. Úgy igazságos, hogy 20 fenekest
kapjon, igaz?
– Igen! –
válaszolta kórusban a nézősereg, majd egyszerre kiáltottak fel: – Egy! – amikor
a férfi tenyere lecsapott a lány popsijára.
Belindát meglepte az
első fenekes, de igazából nem fájt annyira, mint amit elképzelt magában. Persze
egyre jobban csípett, ahogyan a kórus tíz fölé érkezett a számolásban. Amikor
elcsattant a huszadik fenekes is, nem volt benne biztos, hogy az arca, vagy a
popsija pirosabb-e.
Mile lágyan végigsimított
a fenekén, majd visszahúzta a bugyiját, és talpra állította.
– Engedd meg,
hogy elsőként köszöntselek, Belinda, aki már nem kislány – mondta, és két
puszit nyomott az arcára. Majd sorban jöttek a többiek, mindenki felköszöntötte,
megölelte és megpuszilta.
Belinda csak ekkor vette
észre, hogy közben a két tenyerét végig a sajgó popsiján tartotta. Még egyszer
megdörzsölte a fenekét, majd nevetve átölte Zolát. Hiszen most már tiszteletbeli
testvére lett!
lesz folytatás?
VálaszTörlésSzia.
VálaszTörlésTermészetesen lenne még folytatása. De azt nem tudom, mikor fogom megírni.
Vince.