Hétvégi hiszti

Hétvégi hiszti

Szerző: Menta

Hosszú idő után végre van egy hétvége, mikor mindketten szabadnaposak vagyunk. Azt terveztük, hogy elmegyünk a hegyekbe túrázni. Szombat reggel fülledt meleg van, és log az eső lába. Mire összepakoltunk, és indulásra készen állunk elered az eső. Nincs túrázásra alkalmas idő, alternatív programmal sem rendelkezünk. Ezért itthon maradunk, egész délelőtt nem találom a helyemet, bármit javasolsz, csak fintorgok, nincs semmihez sem kedvem. Kirándulni akarok! Elkezdem kipakolni az összekészített piknik kosarat, látod, hogy nincs jó kedvem, ezért segíteni akarsz. A poharakat kirakod a pultra, amit én véletlen leverek, amikor fordulok vissza a kosár felé.

– Fene esne bele! Miért kell iderakni?! Ha már csinálod, normálisan csináld, és rakd a helyére! – förmedek rád.

– Bocsánat, segíteni akartam. – nézel rám szelíden.

– Persze! Azt hiszed, egy „bocsánat nem akartammal” minden el van intézve! De ezt ki fogja feltakarítani?!

– Nyugi, csak két műanyag pohár, felveszem, és nem kell takarítani.

– Persze, ahogyan azt Te elképzeled! – förmedek rád.

– Ne hisztiz! A hisztizésért fenekelés jár! – figyelmeztetsz.

– Hagyj békén! – és hozzád vágom a konyharuhát.

A szemedben azonnal látom, ezt nem kellett volna, érzem túlfeszítettem a húrt. Elindulsz felém, a következő pillanatban a konyha közepén állva hatalmasat csapsz a fenekemre. Elveszítem az egyensúlyom, amit kihasználva úgy tartasz meg, hogy tiltakozni nem tudok, de a fenekem tökéletes célpont számodra. 10–15 fenekest osztasz ki villámgyorsan, amitől az egész popsim lángba borul, hevesen tiltakozom. Elengedsz, magad felé fordítasz, a szemembe nézel és hallom szavaidat:

– Nem akartalak a hétvégén elfenekelni, de úgy látom, szükséged van rá!

– Hagyj békén! Tűnj a fenébe!

Elkapod a csuklómat, és húzol befelé magad után a nappaliba. Érzem, hogy bajban vagyok, próbálom menteni a menthetőt.

– Ne haragudj! Befejezem a hisztit! Inkább nézzünk valami filmet. Ne bánts!

– Kisasszony, ezt a hangot, és viselkedést nem tűröm. Majd most alaposan megtanítalak a rendes viselkedésre.

Következő pillanatban a térdeden találom magam, vékony nyári ruhámat azonnal felhajtod, és hatalmas tenyered azonnal megkezdi cifra táncát a popsimon. Gyorsan sokat, és rettentő nagyokat ütsz, lángol az egész fenekem. Végre abbahagyod. Jól esne a vörös popsimnak a simogatás, de nem teszed., csak beszélni kezdesz.

– Azt hiszem, a hisztid annyira lecsillapodott most már, hogy megbeszéljük a következményeket.

– Elég volt, kérlek! Nem hisztizem többé! Ígérem!

– Ezt már sokszor hallottam – mondod

– Ígérem! Komolyan!

– Én is ígértem a múltkor, hogy a legközelebbi hisztinél nagyon alaposan elverem a feneked! Igaz!?

– Igen….. Igaz….

– Akkor vitának helye nincs. – és lerántod a bugyimat.

Ismét csattog a tenyered a fenekemen. Egyre jobban fészkelődöm, próbálok kitérni az ütések elől iszonyatosan fáj, ég a popsim, úgy tűnik Te azonban fáradhatatlan vagy egyre sűrűbben és erősebben záporoznak az ütések. Hiába próbálok kitérni a fenekesek elől, hatalmas tenyered az egész fenekemet beteríti. Fészkelődésem jutalma, hogy elkezded a fenekem alsó részét kezelésbe venni. Pontosan tudod, hogy itt a legérzékenyebb, és hogy ezt utálom a legjobban. Végre abba hagyod, úgy érzem a fenekemen már nincs bőr, iszonyatosan lángol.

– Kezd egészséges színe lenni a popsidnak! – mondod vidáman.

– A vörös nem egészséges szín. – válaszolom.

– Úgy látom, még nem volt elég kisasszony! Indíts a sarokba, és hozzá ne merj érni a fenekedhez!

Biztatásul kettő nagyot csapsz a popsimra. Azonnal felállok, és tiltakozás nélkül beállok a legközelebbi sarokba. Tudom, hogy lesz folytatás, és a sarokban pucér popsival állva egyre kényelmetlenebbül érzem magamat. Ég a fenekem, nagyon nehéz megállni, hogy ne dörzsöljem ki a fájdalmat. Itt állva egyre jobban ég lángol a popsim, úgy érzem, nem fogom kibírni, hogy ne dörzsöljem meg. Próbálom kitalálni vajon a szobában vagy és figyelsz, vagy kimentél, és észrevétlenül megsimogathatom a fenekem. Csend van, úgy érzem, figyelsz, nem merek megmozdulni. Egyszer csak hallom a hangodat.

– Gyere ide!

Megfordulok, látom végig itt ültél, és engem figyeltél. Most örülök igazán, hogy nem értem a popsimhoz. Látom az asztalra kikészítetted a favonalzót, és a gyűlölt hajkefét.

– Mivel rendesen viselkedtél, ezért csak az egyik eszközzel foglak elfenekelni. Gondolkodom, melyik legyen?! Vonalzó!? Hajkefe?! Gonosz kérdés tőled, hiszen pontosan tudod, mennyire utálom a hajkefét.

– Ha választhatók, akkor vonalzó. – válaszolom csendesen.

– Nem érdemled meg a választás lehetőségét, azután, ahogyan a ko9nyhában viselkedtél, de lásd áldott jó szívem, ám legyen. – mondod.

– Köszönöm...

– Hozd ide, és feküdj a térdemre!

Lassan mozdulok, húzom az időt.

– Haladj! Mert ha nekem kell segíteni rosszul, jársz!

Hiszek neked, ezért villámgyorsan odaadóm a vonalzót, és önként a térdedre fekszem. Elkezded simogatni a popsimat, jól esik, de egyben gyötrő a várakozás, nem tudhatom a lágy érintést mikor váltja fel a vonalzóégető csókja. Percek telnek így el, egyre gyötrőbb a várakozás, egyre jobban tudatosul bennem, hogy hamarosan ismét alaposan el fogsz fenekelni. Nem is tudom eldönteni már, mit szeretnék jobban, simogass tovább, vagy végre legyünk túl a fenekelésen. Kínzó a várakozás, de a finom érintés hatására egyre jobban ellazulok. Ezt várhattad, mert egyszer csak elkezded a vonalzóval módszeresen négyzet–centiméternyi területet sem kihagyva csattogtatni a vonalzót. Sokkal jobban fáj, mint amikor csak a kezedet használtad. Egyre hangosabban tiltakozom. Te azonban következetes maradsz, és hiába minden tiltakozás. Hosszú percek telnek el, mire úgy gondolod megtanultam a leckét, legalább egy időre. Leteszed a vonalzót, és simogatni kezded lángoló fenekemet.

– Remélem elég volt, és nem lesz több hiszti.

– Elég volt… – válaszolom.

– Akkor elengedlek. – mondod

Felállok a térdedről, és dörzsölöm lángoló popsimat. Felállsz Te is, és puszit adsz. Most tör elő belőlem a sírás, tudod, hogy a sírástól megkönnyebbülök, végre feloldódik a felgyülemlett feszültség. Jobban magadhoz ölelsz, és simogatsz, puszilgatsz. Én pedig bújok hozzád, és boldog vagyok, hogy Te vagy az életem párja.