2013. július 10.

Tengeren innen és túl - 1. rész



Tengeren innen és túl

Szerző: Duresz

1. rész


„Munkalehetőség fiataloknak, tengerjáró luxushajón! Keress sok pénzt és közben éld át egy világkörüli út feledhetetlen élményeit!”

Ez lesz az, ez kell nekem! - gondolta magában Anna, és elhatározta, felhívja a telefonszámot. Az élete kb. fél éve vett nem várt fordulatot, mikor kirúgták a munkahelyéről, és két hónap múlva barátja, Miki is kitette a szűrét. Ezt persze leginkább magának köszönhette, hiszen lusta volt új munkát keresni, inkább sokáig aludt, költötte a pénzt, edzeni járt, a házimunkára meg egyszerűen gondolni sem akart. Miki párszor megpróbálkozott a jól bevált vesszőzéssel, de Annát egy idő után már ezzel sem lehetett kordában tartani, így a fiú nem látott más lehetőséget, mint elküldeni a lányt.

Anna hazaköltözött tehát, de nem akart sokáig maradni, és ismét beragadni a mezőgazdaságba, tudva, hogy az ő munkabírásának és munkakedvének, valamint Nagyanyja rabszolgahajcsár virtusának egyvelege nem sok jót jelentene, főleg az ő fenekére nézve. Persze, amíg nem talált jobbat, muszáj volt élnie valamiből és hát a Mama elég jól fizetett, jobban, mint amit a bankban kapott, a szállása pedig ingyen volt. De tényleg nem akart ide beragadni és hát a hajnali kelések sem neki kedveztek. Másfél hétig bírta, hogy minden nap felkeljen hajnali 4-kor és kimenjen megetetni az állatokat, 10 ilyen nap után simán elaludt és reggel negyed kilenckor ébredt arra, hogy dörömbölnek az ajtaján. Az Anyja volt az, aki közölte vele, hogy a Nagyanyja azonnal látni akarja, az irodában. Anna egyből tudta, hogy mi következik, bő szoknyát húzott, bugyit nem is, hamarosan úgyis le kell vennie… A megérzés tökéletes volt, az Asszony röviden elmondta, hogy az ilyen hozzáállás itt nem megengedhető, aztán ráparancsolta unokáját az ott levő régi kanapéra és kíméletlenül ráhúzott 20 csapást a meztelen fenekére. Anna ezúttal nem izgult fel, sőt, nagyon is fájtak neki az ütések, és úgy gondolta, ebből többet ő nem kér.

Így jutott el oda, hogy felhívja azt a hajós telefonszámot, két beszélgetés után az övé is volt az állás. Németországban kellett hajóra szállnia, és a hajóút során a Balti fővárosokat érintették: Svédország, Észtország, Oroszország, majd Dánia és végül ismét Németország. Anna egy rengeteg oldalból álló szerződést írt alá, pincérnőnek vették fel, de ez az első út volt a próbaideje. A szerződésben leírták, hogy a fizetés teljes összegét csak az út végeztél fogja megkapni, addig előlegeket adnak neki, minden pénteken, az normál heti munkabére felét. A dokumentum szerint továbbá, ha menet közben óriási hibát csinál, és nem felel meg a követelményeknek, a következő kikötőben leszállítják a hajóról és önköltségen kell tovább utaznia. Ez kicsit ijesztően hatott, de végül is meggyőzte magát: úgysem lesz gond.



A megbeszélt időpontra megérkezett Kiel városába és jelentkezett a hajón. Az indulásig még volt néhány nap, azonban ismerkedni kellett a körülményekkel, a hajókkal, oktatáson vettek részt, stb. A kabinját pedig egy másik lánnyal osztotta meg, a kollégák viszont elég távolságtartóak voltak a magas, szőke, pompás alakú lánnyal. A nők féltékenyek voltak rá, a férfiak pedig afféle cicababának tartották, Anna pedig úgy érezte, valahogy ki kell kerülnie a skatulyából.

Az alkalom el is jött, méghozzá az indulás előtti napon, amikor a „veteránok”, azaz a pincér személyzet már több utat is lebonyolított tagjai összehívták a fiatalokat. Egy kb. harminc éves német srác, Dietrich tartott egy kis köszönőbeszédet, majd egy hagyományról beszélt a zöldfülűeknek:

Állítólag a hajó legelső útján találták ki ezt a beavatási módot, méghozzá egy konyhafőnök, aki imádta a régi hajós legendákat. A dolog persze csak önkéntes… Vállalja, aki vállalja. A beavatás lényege, hogy egy darab hajókötelet egy vödör vízbe mártunk és a bátor jelentkező meztelen fenekére sújtunk vele. Nagyon fájdalmas, előre szólok! Általában nem sokan merik vállalni, még a fiúk közül sem, lányról pedig összesen kettőről tudunk a 15 év alatt, aki bele mert menni, hogy kapjon egy ilyen csapást. Nos tehát, van-e, aki bevállalja?

Egy fiú nagy nevetés közepette azonnal feltette a kezét, a szervezők pedig már középre is állítottak neki egy széket és hozták a szükséges eszközöket is. A srác letolta a nadrágját, az előbb szónokoló férfi pedig jól bemártotta a kötelet a vödörbe és rácsapott vele a fiú fenekére. A Helmut nevű srác azonnal felkiáltott a fájdalomtól, majd leszállt a székről vörös arccal, a főpincér pedig nevetve köszönte meg neki a kiállását.

Még valaki?

Anna egy pillanatig sem habozott és feltette a kezét. A többiek egy pillanatra elképedtek és mindenki elhallgatott. Dietrich, miután felocsúdott, megkérdezte Annát:

Komolyan mondod? Tényleg nagyon fáj ám, akármennyire kímélően kapod…

Igen! És nem kell kímélni…

Anna levette körömcipőit, szép lassan lehúzta szoknyája alól a bugyiját, majd rátérdelt a székre és várta a csapást. Egy pincérlány odalépett, felhúzta és megtartotta Anna szoknyáját, Dietrich pedig ütött. Annának tényleg nagyon fájt a csapás, de – ahogy már az évek során megszokta – összeszorította ajkait, ökleit, és egy hang nem jött ki a torkán. A többieken elismerő moraj futott végig, Anna pedig továbbra is a széken maradt. Megfordult és ránézett Dietrichre:

Mennyit szoktak ebből kibírni?

Négy az eddigi legtöbb…

Akkor jöhet! – mondta Anna és visszafordult.

Dietrich újabb ütést mért rá, a lány ezt is szó nélkül tűrte. A fiú nem akarta, hogy ez a lány kiállja a négy csapást, amire még ő sem volt képes, sőt, egy férfi sem a jelenlevők közül… ezért a harmadikat már erősebben vitte be. Anna meg is érezte ezt, és ezután az ütés után már felszisszent. Arra várnak, hogy feladjam? Na, azt nem.

Négy! – kiabálta be Anna, Dietrichnek pedig nem maradt más lehetősége, mint ütni.

A fiú minden erejét beleadta a negyedikbe, Anna pedig még a lábujjait is összezárta, hogy kibírja a fájdalmat, de sikerült neki. Ismét csak egy szisszenés hagyta el az ajkait, a többiek pedig nem hittek a szemüknek.

Még egyet! – szólt Anna Dietrichre, anélkül, hogy hátranézett volna.

Várj, várj… A feneked már így is elég rosszul néz ki, holnapra ülni sem tudsz majd rajta. Vérzik, hurkás… Ne csináld!

De igen!

„Hát, akkor megkapod!” – gondolta magában a fiú, és belemártotta a vödör vízbe a kötelet, majd egy utolsó ütést mért Anna fenekére. A lány ezt hang nélkül bírta ismét, pedig még a nyelvét is elharapta a fájdalomtól.

Ezt követően leszállt a székről, egy mosolyt erőltetett az arcára, és meghajolt a többieknek. Mindenki elképedten nézte őt, aztán elkezdtek tapsolni neki és ittak az egészségére.



Annának persze napokig fájt a feneke, és ezzel nem is tudott mit tenni, hiszen a munka másnaptól elkezdődött és nagyon kemény volt, folyamatosan helyt kellett állnia, de ami a legjobban zavarta, hogy magas sarkú cipőben kellett dolgoznia. Neki, aki vidéken ahhoz szokott, hogy szabadon, mezítláb jár, be kellett szorítania a lábát ebbe a satuba. A sarkát, meg a körmeit össze-vissza törte a cipő, az egészet leginkább azzal próbálta ellensúlyozni, hogy amikor szabadideje volt, mezítláb sétálgatott a fedélzeten. Néha korán reggel, munka előtt is kiment, hogy a hajó akkor még hűvös, fém fedélzetén nyugtassa a lábait.

Egy ilyen alkalommal összefutott Dietrich-hel, akit az ominózus beavatás óta nem is látott.

Hello! Régen láttalak! – üdvözölte a fiú.

Hát, igen…

Hogy bírod a melót?

Köszi, jól. Csak a lábam nem bírja a cipőt.

Ahh, azért sétálgatsz ennyit mezítláb.

Hát igen, meg mert ezt szoktam meg.

Ez a köteles eset azóta is érdekel. Áruld már el, hogyan csináltad?!

Hát, most mit mondjak? Hozzá vagyok szokva a veréshez.

Hogyhogy?

Nem akarok nagyon belemenni… A lényeg, hogy az eddigi életem során olyanokkal volt dolgom, akik úgy találták, a verés az egyetlen célravezető módszer velem szemben. Volt ebbe családtag, főnök, barát is…

Ezért jöttél ide, elmenekülni előlük?

Hát, talán ezért is…

Figyelj… Stockholmban lesz három napunk, kimegy bulizni az egész banda. Remélem, Te sem maradsz ki!

Nem, nem akarok…

Anna személyesen nem is találkozott többet Dietrich-hel, a stockholmi kikötés után azonban üzent a lánynak, mikor és kikkel mennek ki bulizni a svéd fővárosba. Anna visszafogottan, de nagyon szexin öltözött fel és óriásit szórakozott azon az éjszakán. Természetesen, az addig megkeresett összes pénzét felélte, de ez abban a pillanatban nem volt érdekes. A német fiú persze nagyon próbált közeledni és nyomulni rá, de Annának nem tetszett különösebben Dietrich, így le akarta szerelni őt. Tudta, hogy főpincérként nagyon alá tud tenni, ha akar, így óvatosnak kellett lennie. A német fiú elég sokat ivott és egyre nyomulósabbá vált, mígnem Anna úgy döntött, inkább hazamegy a buliból. Kiment, fogott egy taxit, de a srác követte egy másikkal és a hajóhoz nagyjából egy időben érkeztek.

Annaaaa, én… még soha nem láttam ilyen szép sellőt, mint te!

Ugyan már… biztosan sokan akadtak már a horgodra az útjaid során…

Deee, te különleges vagy… Tudod, miért…

Mert többet bírtam a vizes kötéllel, mint mások eddig?

Igen! Tudod… most valamit elmondok… nekem mindig a gyengéim voltak a szolgalányok. Sok ilyen filmet néztem és…

Én nem vagyok szolga!

Nem hát… de amit elmondtál… olyan életed volt eddig, mint egy rabszolgának, mármint, ha a veréseket nézzük, amit kaptál.

Mire akarsz kilyukadni? Dietrich… Nem tetszel nekem. Nem fogok lefeküdni veled.

Nem is baj… Csak hadd lássam… a feneked még egyszer… Nekem az éppen elég.

Miért akarod látni?

A sebhelyek, hegek… Múltkor nem néztem meg… Irtó szexi lehet.

Oké, akkor békén hagysz?

Igen, persze, hogyne…

Anna tehát beleegyezett, hogy elmegy Dietrich-hel a kabinjába. A srác még ott is meg akarta kínálni egy itallal, de a lány nem kért, ő inkább le akarta tudni gyorsan ezt az egészet.

Na, hogyan gondoltad?

Hát, told le a nadrágod és a bugyid… és állj négykézláb az ágyamra.

Ezt biztos nem! Itt megállok és letolom a nadrágomat és a bugyimat, ennyi. És van 20 másodperced!

Na jól van… Ha nem akarsz tovább maradni…

Nem!

Ahogy ígérte, Anna hátat fordított Dietrichnek és meztelenné tette a fenekét. A német fiú elképedt a látványtól, már a lány formás, kerek hátsó fele is gyönyörrel töltötte el, a számos, fehéredő heg pedig még tetézte a látványt. Persze a kötél által okozott sebek is látszottak leginkább, ezek rózsaszínlettek a lány bőrén. A srác alig tért magához a látványtól, mikor Anna elkezdte felhúzni a nadrágját.

Akkor ennyi elég is volt.

Neeem, nem volt elég… Ilyet csak az csinál, aki élvezi…

Mondom, elég volt! Állj ez az utamból!

A fiú persze rárontott Annára, lefogta a kezeit és vadul csókolni kezdte a nyakát. Anna ekkor belefejelt Dietrich orrába, majd a fogásból szabadulva ágyékon rúgta a srácot és sietve elhagyta a szobát.

Remegve ért a saját kabinjába, ráomlott az ágyára és sírni kezdett. Még soha életében nem próbálták megerőszakolni. Szobatársa felébredt a sírásra, odalépett hozzá és vigasztalni kezdte. Szerencsére magyar volt a lány, így a csak németül tudó Anna gond nélkül kiönthette a lelkét. Elmondott mindent Szilvinek, a beavatást – a szobatársnő a kaszinóban dolgozott, így nem tudta – a beszélgetést, meg Dietrich akcióját is.

Értem… Hát, lehet, hogy jobban jártál volna, ha engeded, hogy megdugjon. Sajnos nagyon keresztbe tud tenni neked és ahogy hallottam Dietrichről, simán meg is csinálja ezt akárkivel, aki felbőszíti.

Nem érdekel… Nem vagyok a ringyója!



Dietrich másnap – a kollégái nagy röhögésére – hatalmas, vörös orral és bosszúszomjasan kezdte meg a munkát. Az elmúlt időszakban volt már alkalma kifigyelni, kik a problémás vendégek, akik a kelleténél többet isznak és már pontosan tudta, kit fog az asztalukhoz küldeni. A lánynak egy nap szóltak, hogy az eddigi alakulatától átkerül Dietrich csapatára, mivel a srácnál kevés volt a lány, így megbeszélte a konyhafőnökkel, hogy cseréljenek be egy embert. Az első napon egyből, hűvös hangon közölte a lánnyal, hogy az ő alakulatában nem elég az a cipő, amit visel, annál egy fokozattal magasabb sarkú kell. Formaruhaként vételeztetett tehát vele egy pár másik cipőt, extra magas sarokkal, ami ráadásul – mint kiderült – egy mérettel kisebb volt, mint Anna lába. A lány a széles lábfejét alig tudta bepréselni a lábbelibe és mikor szólt, hogy ez kicsi, azt a választ kapta, hogy holnapra szereznek neki egy nagyobbat. Persze, az új cipő három nap múlva sem került elő. Anna napközben már majdnem sírt, annyira égett a lábfeje, estére pedig már menni is alig tudott. Dietrich ráadásul olyan asztalokat osztott neki, ahol a legproblémásabb vendégek foglaltak helyet.

Hé, hölgyem! Még egy Whiskey-t, de gyorsabban, mint az előzőt…

Ennyi időbe telt? Talán vibrátort hord a lábai között?

Két jégkockával kértem, erre idehozza hárommal… Megadjam a fülorvosom számát?

Ilyen és hasonló mondatokban volt része Annának, de pontosan tudta, hogy nem szólhat vissza senkinek, így elnézéseket kérve tűrte a megaláztatást.

Egy alkalommal aztán, véletlenül az egyik nagyivó vendég feleségének a nyakába öntötte az egyik koktélt, mikor éppen a sajgó lábain próbált egyensúlyozni a satuként funkcionáló cipőjében.

Az ittas és rendkívül haragos nő erre felpattant és egy hatalmas pofont kevert le Annának. A lány hanyatt esett, elöntötte az agyát a düh, letépte a lábáról a körömcipőket, felpattant és a tálcával fejbe csapta az őt megtámadó asszonyt. Erre persze óriási csetepaté támadt, Annát elkísérték onnan, a főpincér – Dietrich – pedig kiment megvizsgálni az esetet. A hölgy és társasága természetesen azt állította, hogy a pincérnő ment nekik, mert frusztrálta, hogy nem tudja megfelelően végezni a munkáját, a fiú pedig nem sok erőfeszítést tett, hogy a másik oldalt is meghallgassa.

Annával másnap délelőtt közölte a konyhafőnök, valamint a személyzetis, hogy nincs szükség a munkájára. A hajó két nap múlva kiköt Észtországban, ahol a lánynak le kell szállnia, ahogy a szerződésében is meg van írva. A fennmaradó munkabérét majd három hét múlva utalják, az elkövetkező napokban viszont meg kell térítenie a kétnapi szállásköltséget és étkezést… ha enni akar.

A lány szó nélkül elfogadott mindent, összeszorított szájjal bólintott, mikor meghallgatta az ítéletet, amit kimondtak rá. Tudta, hogy kb. egy fillérje sem marad és fogalma sem volt, hogyan tud elmenni Észtországból hazáig… Nyilván könyöröghetne Dietrichnek, felajánlhatná a punciját neki, de ezt nem fogja megtenni. Inkább koldul, vagy ő nem is tudja.

Este elmesélte Szilvinek az egész történetet, aki csak rázta a fejét.

Mondtam, hogy okosabb lett volna magadra engedni azt a köcsögöt. Most jó nagy bajban vagy. Én sem tudok annyit adni, hogy haza tudj utazni, az Anyám beteg, az ő kezelésére küldetem a pénzemet, amit keresek. Dietrich egy beteg állat… Bár aki hosszú ideje itt van, az mind egy kicsit őrült…

Anna az elkövetkező nap rengeteget sétálgatott a hajón, mezítláb taposta a fedélzetet, nyugtatta megviselt lábait és persze idegeit is. Még mindig nem volt fogalma arról, hogy mihez fog kezdeni. A családját nem fogja felhívni… az a gyengeség jele lenne és megint nagyanyjának lenne igaza, aki szerint ő lusta és nem életrevaló és csak vesszővel lehet az egyenes úton tartani…

Az utolsó estéjén egy padon ücsörgött a fedélzeten, szívta magába a tenger friss levegőjét. Úgy döntött, nem agyal a jövőn, egyszerűen élvezi a pillanatot, aztán majd lesz valahogy, ha leszállt…

Éjfél körül ment vissza a szobájába, Szilvi még fenn volt.

Megjöttél?

Igen, elég volt. Egész éjjel kinn tudnék ülni, de nem tudom, ezután hol fogok majd aludni és mennyit néhány napig…

Mi van a családoddal? Nem segítenek?

Nekik nem szólok. Tudod, büszkeségből…

Tudok valakit, aki talán segíthet. Egy nő. Van egy telefonszámom. Nem lesz egyszerű, de próbáld meg.

De mi, pénzt kölcsönöz nekem uzsorára?

Nem, nem arról van szó. De nem mondhatok semmit róla. A telefonba annyit mondj, cseresznyevirág.

De magyarul?

Úgy is mondhatod, igen.
Jól van. Köszi!

Anna másnap annak rendje, s módja szerint távozott a hajóról, egy számára teljesen ismeretlen országban, ismeretlen nyelvet beszélő emberek közé. Maradt még valamennyi pénze, talált is egy hostelt, ahol két éjszakát ki tudott fizetni. Ennyi ideje van, hogy kitalálja a megoldást, különben mehet az utcára csövezni. Nyilván ilyen külsővel ez nem lenne számára életbiztosítás, itt biztos nem Dietrich-ekkel kellene megvívnia és valószínűleg nem ő lenne a győztes.

Nyakába vette a várost, megpróbált munkát keresni, de néhány helyen kommunikációs problémái adódtak, megint másutt nagyon keveset fizettek volna, azt is utólag, a szállása tehát nem lett volna megoldott. Tartott ettől a lehetőségtől, amit Szilvi ajánlott fel a számára, hiszen sötétbe burkolódzó út volt, de nem maradt más számára, mint megpróbálni.

Egy telefonfülkéből feltárcsázta a számot, ami szobatársnője megadott neki, három csörgés után valaki felvette és egy teljesen ismeretlen nyelven szólt bele.

Anna várt egy kicsit, majd ezt suttogta:

Cseresznyevirág…

Értem. Kivel beszélek?

Annának hívnak.

Anna… Tudja, hogy miről van szó?

Nem! Pénzszűkében vagyok, nagyon-nagyon szükségem lenne egy összegre, amiből hazajuthatok. Azt mondta egy ismerősöm, hogy próbáljam önt elérni.

Rendben. Hol van most?

Egy Hostelben.

Oké. Menjen le a kikötőbe, a hármas dokkhoz. Ott fogjuk felvenni, szürke színű autóval. Miről fogjuk megismerni?

Magas vagyok és szőke… és mezítláb leszek, abból biztos tudni fogják.

Anna tehát lesétált a kikötőbe, és ahogy odaért, kezébe vette a papucsát és mezítláb sétálgatott fel-alá. Természetesen érezte magában a félelmet a helyzet miatt, de más választása nem volt, mint ezt a vonalat megpróbálni.

Csakhamar megállt mellette egy szürke autó, és a sofőr kiszólt a letekert ablakon, valami ismeretlen nyelven, Anna úgy gondolta, megkérte, hogy szálljon be. Az autó elhagyta a kikötőt, a belvárost, majd egy külvárosi kis étteremnél leparkolt. A gépkocsivezető kiszállt, kinyitotta Annának az ajtót és mutatta neki, hogy menjen vele.

A szürke, kicsit kopottas, de barátságos étterem teraszán két asztalnál ültek. Az egyiknél két idősebb férfi sörözött és beszélgetett harsányan, a másiknál egy nő foglalt helyet, óriási napszemüvegben. Egyrészes, ujjatlan ruha volt rajta, térd felett érő szoknyával, amihez fekete szandált húzott. Anna legalább öt aranygyűrűt számolt meg az ujjain, jobb kezén három színarany karkötő, bal kezén pedig egy – ugyancsak arany – óra ketyegett. A nőnek gyönyörű, barna bőre volt, hosszú, melírozott haját kiengedve hordta. Ahogy felállt a székben, Anna úgy 40-45 év közöttinek tippelte, alakja gyönyörű volt, egyetlen csepp felesleg nélkül.

Itt már nem kell mezítláb lenned! – szólalt meg a nő magyarul.

Lehet… De én szeretem, ha nem baj… - válaszolt Anna.

Nem, persze… Szervusz, az én nevem Tünde, kérlek, tegeződjünk!

Rendben, köszönöm… Én Anna vagyok.

Igen, igen. És hogy szorultál meg ennyire?

Egy hajón dolgoztam… De elbocsátottak. Itt kellett kiszállnom, és egy vasam sem maradt.

Értem. A család?

Esélytelen.

És mit gondolsz, én miben tudok segíteni?

Nem tudom… csak azt tudom, hogy tud. Talán munkát tud adni? – kérdezte óvatosan Anna.

Olyasmi. Nézd, nem kertelek… A testedre van szükség, ha szükség van… Meg kell, hogy nézzelek közelebbről, mielőtt tovább beszélünk egyáltalán.

Anna egy fél percig habozott, majd megkérdezte:

De ez… most jár bármi kötelezettséggel?

Dehogyis. Felmegyünk itt egy szobába, megnézlek, hogy alkalmas vagy-e és utána beszélünk tovább.

Rendben.

Tünde felállt és bement a panzióba, valamit mondott a recepciósnak, és elindult a lépcsőn felfelé. Anna követte, a fa csigalépcső nyikorgott alattuk, legyek repkedtek mindenhol, a ragacsos hőségben. Tünde kinyitotta a szobaajtót a kulcsával és mutatta Annának, hogy lépjen be.

A szoba igen gyenge berendezésű volt, egy egyszemélyes ággyal, amit egy kockás lópokróccal terítettek le, mellette egy ernyő nélküli lámpával. Volt még benn egy szekrény, félig leszakadt ajtóval, illetve egy ósdi asztal, kockás műanyag abrosszal, és két székkel. A mocskos falon lógott egy festmény egy rémisztő arcú illetőről, furcsa kalapban.

Tünde lerakta a táskáját az asztalra, majd közölte:

Nos, mint mondtam, meg kell, hogy nézzelek, hogy tovább beszélhessünk. A testedre van szükség, tehát látnom kell, mit veszek meg. Vetkőzz le pucérra!

Anna meztelen talpain odasétált az ágyhoz, levetkőzött, ahogy Tünde kérte. A nő körbesétálta, és elégedetten hümmögött. A lány fenekét hosszan nézegette, megtapogatta, ahogy elölről a melleit is.

A fenekeden ezek a hegek… veréstől származnak?

Igen! – mondta Anna szemrebbenés nélkül.

Oké… Feküdj az ágyra hanyatt, és térdben hajlítsd be a lábaidat.

Nem vagyok szűz, ha erre gondol…

Tegezz nyugodtan. És azért ezt ellenőriznem kell.

Rendben.

Anna engedelmeskedett, ellazította magát, amennyire csak tudta, Tünde pedig – miután megmosta a kezét – mindenféle sallang nélkül benyúlt két ujjal a puncijába. Annának nem esett jól a dolog, de néhány sóhajtással átvészelte a kellemetlen pillanatokat.

Oké, még egy dolog és felöltözhetsz! Állj fel és feküdj ide a térdemre, a feneked felfelé nézzen!

Anna engedelmeskedett, Tünde pedig kíméletlenül fenekelni kezdte a tenyerével. A szoba csak úgy csattogott, a lány azonban hang nélkül tűrte a tortúrát. Tünde kb. másfél percig ütötte, mielőtt abbahagyta volna.

Nagyon jó! Mondjuk a sebhelyeid alapján gondoltam, hogy nem lesz gond. Öltözz fel!

A lány visszavette a ruhát, a kis lila trikót, a fehér rövidnadrágját és leült az egyik székre. Tünde levette a hatalmas napszemüveget, Anna pedig ámuldozva nézte a nő gyönyörű arcát.

Egy magas rangú politikusnak keresünk szexpartnereket. Nem hárem, egy alkalomról van szó. Jól megfizetjük azt az együttlétet. Az illetőnek viszont különleges elvárásai vannak, mint ahogy arra talán már következtettél is. Négy lány közül válogatunk minden alkalommal, egy próbát kell kiállni. Ha a megrendelő elégedett, úgy hárommillió forintnak megfelelő összeget fizet ki, készpénzben és olyan valutában, amilyet csak szeretnél. Ha beleegyezel a dologba, holnap reggel elszállítunk innen a házhoz, ott meg kell várni, mire a megrendelő – súlyos elfoglaltságai miatt – időt szakít a dologra. Persze, szállást és étkezést biztosítunk. Azt hiszem, ennyi. Hogy tetszik a dolog?

Milyen próbáról van szó?

Erről nem mondhatok semmi közelebbit.

Értem. Mennyi az esélyem, hogy nem ölnek meg, nem rabolnak el örökre, satöbbi?

Most erre mit mondjak? Én a szavamat tudom adni, ha ez elég.

Te is magyar vagy?

Igen. De huszonöt éve itt élek.

Mi lesz a cuccaimmal, amiket a Hostelben hagytam?

Elhozzuk, és a megfelelő időben visszakapsz mindent. A háznál természetesen azt kell majd viselned, amit mi adunk és mondunk.

Jó… Benne vagyok…

Rendben, nagyon örülök! Remélem, hogy nem fogod megbánni.

Tünde visszavette a napszemüvegét, felvette a táskáját és elindult a szobából kifelé.

Itt a szobakulcs a zárban. Éjszakára azért zárkózz be. A vacsorádat fel fogják hozni. Akkor holnap!

Igen… Szia!

5 megjegyzés:

  1. Hmmm pár napja jártam Kielbe, ha tudtam volna hogy azokon a nagy hajókon ilyenek vannak!! Nem csak a partról nézem meg őket!!! :))) Puszi Edit

    VálaszTörlés
  2. Tigrisem!!! Ne jóváhagyd a megjegyzéseimet!! hanem legyen itt azonnal!! :P Mert Én azt akarom!! Puszi Edit

    VálaszTörlés
  3. jó kis történet,remélem Anna vastag bőrű talpai is megkapják, az úrtól ami jár nekik!!!!!

    VálaszTörlés
  4. A már lassan megszokottnak mondható, magas szintű Duresz-történet, köszönjük, megéri várni ezekre! :)
    Ami meg a folytatást illeti, reméljük, hogy a titokzatos illető egy arab úriember, aki bevezeti Annát a talpverés közel-keleti hagyományainak feneketlen bugyraiba :)

    VálaszTörlés
  5. Igen, bízom benne hogy úgy "megtalpalja"Annát.Hogy vissza sírja még nagyanya gyengéd "simogatását",és a falusi életet!!!!!

    VálaszTörlés