Generációk 2.

Szerző: Duresz

Anna kezében a cipőjével lassan, óvatosan sétált hazafelé, feneke elmondhatatlanul fájt, de a megvert talpainak sem esett jól, mikor egy-egy kavicsra, éles földdarabra lépett. A házba érve látta, hogy édesapja a TV előtt, a nappaliban horpaszt, Anyját hallotta a konyhában sertepertélni, így fogta magát, és halkan, köszönés nélkül felosont a szobájába.

Ezek az anyai ösztönök… Anna anyukája azonnal érezte, hogy valami gond lehet, hiszen látta, ahogy általában jókedvű és harsány lánya szó nélkül, csendben lapítva, lassú léptekkel jön be a házba és megy fel a szobájába. Tüstént abbahagyta hát a mosogatást és ment lánya után. Mikor benyitott, Annát látta, aki éppen a nadrágját próbálta lehúzni, és vörös, kisírt szemekkel nézett rá.

– Mi történt, drágaságom? – kérdezte lányát a megdöbbent Anya.

– A Mama… megvert… – hangzott a válasz.

– Megvesszőzött?

– Igen, vesszővel vert meg.

– Mutasd magad! – mondta, és lassan, kíméletesen lehúzta lánya nadrágját. A látvány őt is megdöbbentette, Anna pedig konkrétan felzokogott, mikor a tükörben meglátta a lila-piros színekkel, domború hurkákkal borított hátsó felét, ami ráadásul itt-ott vérzett is.

– Anya, nagyon fáj… – zokogta Anna.

– Jól van, semmi baj! Feküdj hasra az ágyadon, mindjárt jövök! – mondta az anya, majd nemsokára egy nagyobb textildarabbal, egy kis vödör vízzel, fertőtlenítőszerrel a kezében tért vissza. Leült lánya mellé az ágyra és kíméletesen mosogatni kezdte a fenekét, majd bekente a fertőtlenítőszerrel is.

– A talpadat is verte? – kérdezte, mikor rápillantott lánya lábára.

– Igen, de az semmiség… – mondta Anna.

– Tudom, tudom… És miért kaptad ezt? – kérdezte lányát.

– Mert nem etettem meg a rohadt csirkéit… Hét elején megnéztem, úgy láttam, még a Bea neve volt kiírva. Erre a Mama mutatta, hogy az enyém. Nem tudtam mit tenni.

– Jól van, édesem, már túl vagy rajta! Tudod, a Nagymama kemény asszony, és úgy gondolja, csak fegyelemmel tud egy ilyen családot és gazdaságot a kezében tartani. Lengyelországban volt börtönőr, szóval, jól ismeri a fegyelmezés és a fenyítés eszközeit. Anett nénit és engem is számtalanszor elvert. Kaptunk a tenyerünkre, a talpunka, a hátunkra, a fenekünkre… mindenhova, és mindennel, a tövises vesszőtől a nádpálcáig. De látod, túléltem, és nem neheztelek az anyámra.

Anyja kiment valamiért, majd visszajött három tiszta szövetdarabbal, és egy tubus kenőccsel, amivel vastagon bekente a lány fenekét, illetve a talpait. A szöveteket vízbe áztatta, majd az egyiket lánya fenekére terítette, a másik kettővel a lábait kötözte be.

– Na, most pihenjél, kislányom, rád fér! Itt van ez a vödör víz, időnként frissítsd a kötéseket. És ha bármi gond van, csörögj a telefonomra nyugodtan és jövök! Jó éjt, édesem! – mondta az anya és megpuszilta Annát.

– Jó éjt Anya, és köszönöm! – mondta Anna.

Nem mondhatni, hogy jól aludt éjszaka, hiszen iszonyatosan gyötörte a fájdalom és egy idő után már kellemetlen volt hason aludni, de végülis eljött a reggel. Anna felkelt az ágyból, bő szoknyát (bugyi nélkül) és pólót vett, majd kiment megetetni a csirkéket. A talpainak most kifejezetten jól esett a hűvös hajnali föld, viszont valahányszor, ha a szoknya a fenekéhez ért, felszisszent fájdalmában. Az etetés után visszatért szobájába, bekente a sebét, majd lefeküdt ágyára és az előző napi történéseken gondolkozott. Nem a büntetésen, hanem azon, ami előtte történt. Fél órával később bejött hozzá édesanyja, reggelivel a kezében.

– Na, hogy aludtál, drága Annám? Képzeld, a Mama idetelefonált és megdicsért, hogy megetetted a csirkéket, és megkérdezte, hogy érzed magad. Mondtam neki, hogy szerintem túlzásba vitte, de szerinte megérdemelted.

– Mást nem mondott? – kérdezte Anna.

– Mit kellett volna?

– Hát, előtte történt valami. Vagyis utána… miután a talpamat megverte.

– És mi?

– Nem tudom, Anya… Tudod, imádok mezítláb járni, valahogy izgat a dolog… Szóval, mikor a talpamat vesszőzte… Felizgultam… És a Mama megengedte, hogy…

– Ne folytasd, tudom, miről beszélsz. Párszor velem is megtörtént, mikor csak kisebb verést kaptam. Rám is izgatóan hatott, a pucér fenekem, ez a kiszolgáltatottság…

– Hát, engem az nem érintett meg…

– Nyilván, mert a Mama elég kegyetlenül bánt veled. Mi a húgommal néha még egymást is elvertük, mikor 16-18 évesek voltunk, persze enyhén, erotikusan.

– Komolyan? Anya!

– Nem viccelek. Egész izgató tud lenni egy kis fájdalom… – mondta az anya, de nem folytatta a gondolatmenetet, hanem elköszönt lányától és kiment a szobából.

Teltek a hetek, Anna sebei lassan begyógyultak, de ez az incidens továbbra is felettébb izgatta a fantáziáját. Nézegette a gyógyuló, rózsaszín hegekkel borított fenekét és nagyon izgatta a látvány, többször végzett önkielégítést, miközben magát nézte a tükörben. Egyre több spanking oldalt nézett az interneten, és egyre inkább nőtt benne az elhatározás, hogy ismét át akarja élni ezt az élményt. Na, de kivel? A nagymamát kérje meg? Nem, köszi, a kínzókamra nem hiányzik! Anett néni? Nem, vele nincs ilyen jó kapcsolatban. Akkor csak egyetlen lehetőség marad…

Az egyik hétvégén apjának dolga volt, a délutánt távol töltötte, így Anna és édesanyja kettesben maradtak otthon. A lány elhatározta, hogy előáll a kérésével. Anyja a nappaliban varrogatott, mikor Anna odament hozzá és felvezette a témát.

– Anya, hogy is volt ez a dolog, mikor a Mama büntetett Titeket, Ti pedig egymást vertétek el?

– Jaj, kicsim, még mindig ez jár a fejedben? Na jó, nem bánom. Szóval, Anett nénivel úgy 15 éves korunkban, mikor az ember már nemileg kezd megérni, és sokat fantáziál, jöttünk rá ennek az egész büntetősdinek a jó oldalára. Azt hiszem, nem zártam be a kutyát, vagy valami ilyesmi volt… A Nagymama behívott a konyhába, a térdére fektetett és a papucsával vert meg, amivel nem tudott nagyokat ütni. Anett is ott állt mellettünk és végignézte a dolgot, aztán este, villanyoltás után elmondta, hogy nagyon felizgatta az egész, és bevallottam neki, hogy engem is. Ez a fajta verés nem fájt annyira, de a meztelen fenekem, a kiszolgáltatottságom, bizony nagyon beindított, főleg, hogy a bünti után 20 percet még meztelen fenékkel térdelnem kellett a sarokban. Két nappal később Anett felhergelte valamivel a Mamát, úgy, hogy ő is megkapta ugyanúgy a magáét a papuccsal. Este, a szobában beszélgettünk az élményről és Anett elmondta, hogy neki vitathatatlanul orgazmusa volt a verés közben. Igaz, feltűnően nagyokat kiáltott, Anyu nem is igazán értette… Akkor már én is ki akartam próbálni, direkt rossz fát tettem hát a tűzre, az ünneplős cipőmben és ruhámban mentem tehenet legeltetni, holott ez szigorúan meg volt tiltva. Megvesszőzte a talpamat, én pedig szintén elélveztem közben. Ezután Anettel már egymást is vertük, tökélyre fejlesztettük a dolgot, villanyoltás után előszedtük a papucsot, és ment a fenekelés, napközben pedig, a mezőn, ahol nem lát senki, vékony vesszőkkel csináltuk…

– És a Mama nem vett észre semmit?

– Hát, jó ideig nem. Talán egy év is eltelt, igen, 16 évesek elmúltunk, már Anyu nem is nagyon büntetett minket, tudtuk a dolgunkat, és hát nem hergeltük külön büntetésért, hiszen megoldottuk a dolgot. De egyszer elkapott minket, kiszúrta este, hogy nincs ott a papucsom és benézett a szobába, megijedt, hogy kimentem valahova. Benyitott, éppen Anettet vertem, aki a bokáját fogta, és élvezte, ami történik. Előre megbeszéltük, hogy ha egyszer véletlenül rajtakapna bennünket, akkor az, aki éppen a másikat veri, megpróbálja elvinni a balhét. Nos, ez így volt, azt mondtam Anyunak, mikor kérdőre vont bennünket, hogy fogadtunk a mostohatestvéremmel és én azt mondtam, ha én nyerek, akkor elverem. Akkor azt hittem, hogy hisz nekünk, mivel megfogott, és éjszakára bezárt a koromsötét, hideg pincébe, hálóingben, mezítláb. Aztán reggel tudtam meg, hogy Anett a padláson töltötte az éjszakát, tehát cseppet sem volt előrébb. Anyu nem vette be az előző esti szöveget, és azonnal nekiállt vallatni bennünket. Kint, az udvaron, éles köveken térdeltünk, a kezünket magunk mellett kellett tartani, 90 fokban felemelve. Talán fél óra telt el, és elhatároztam, hogy elmondok neki mindent. Bevallottam hát mindent, hogy mit, hogy csináltunk, hogy kezdtük, satöbbi. A Mama persze alaposan kiakadt, és megkérdezte, kinek az ötlete volt ez. Rávágtam, hogy az enyém, hiszen nekem kellett vinni a balhét. Ekkor a Mama kiszabta a büntetést, Anett 30 vesszőcsapást kapott, körülbelül olyanokat, mint a múltkor te, úgyhogy nem volt oka élvezkedni. Én pedig… nos, engem lépcsőzetesen vert meg, ötöket kaptam, egyre durvább eszközökkel. Egy vékony vesszővel indította, a legvégére pedig előszedte a korbácsát, amit a börtönben használt és azzal is kaptam ötöt. A mai napig itt a nyoma a fenekemen, ez nem múlik el, mint a többi. De ezután többé soha nem vert meg minket, és mi sem egymást Anettel. Apádnak például sosem beszéltem erről, ez két kíváncsi tinédzser játéka volt.

– Anya… azt akarom, hogy… vesszőzzél meg! – mondta ki Anna az óhaját.

Az anya megállt, hirtelen azt sem tudta, mit mondjon. Ilyenre kéri őt a saját lánya? Nem tudna neki ártani!

– De kicsim, én ezt nem tudom megtenni, csak úgy… Soha nem heverné ki a lelkiismeretem.

– Akkor… – jutott eszébe Annának az ötlet – csináljuk úgy, hogy legyen rá okod. Ha csinálok rá okot, akkor megteszed?

– Hát… akkor talán.

Anna kiment a konyhába, fogott egy fém evőeszközt, és szétkarcolta vele az első kezébe akadó, drága teflonedényt. Tudta, hogy az anyja erre allergiás.

– Mit csinálsz? Normális vagy??? – kiáltott rá az anyja Annára.

– Nem! – mondta Anna és mosolygott.

– Rendben, gyerek… Menj fel a szobádba!

– Oké! – válaszolta Anna széles mosollyal és felszaladt a szobájába.

Az anya kiment a házból, tépett az egyik fáról két darab vesszőt, egy vékonyat és egy vastagabbat, egy kicsit megsuhogtatta őket a levegőben, majd visszament, egyenesen fel Anna szobájába. Lánya az ágyon ülve várta őt.

– Most az egyszer, de soha többet! – mondta az anyuka Annának.

– Rendben! – hangzott a válasz.

– Akkor kisasszony, told le a nadrágodat, és fogd meg a bokádat!

Anna engedelmeskedett, anyja pedig odalépett és a tenyerével egyenletes, nem túl erős, de azért érezhető ütéseket helyezett el a lánya fenekén. Anna furcsállta, hogy bugyin keresztül kap, de aztán eszébe jutott, anyja biztos tudja, mit csinál és átadta magát az élvezetnek. Szó nélkül tűrte az ütéseket, érezte, ahogy lassanként elönti a melegség és benedvesedik. Imádta az érzést, és kicsit csalódott, mikor anyja váratlanul megállt.

– Feküdj hasra az ágyadon, tolt le a bugyidat és húzd fel a pólódat! – hangzott az utasítás.

Anna természetesen megtette, amire anyja kérte, aki fogott egy kispárnát és lánya puncija alá helyezte.

– Ez jobban kiemeli a feneked – mondta – de szerintem nyugodtan nyomd hozzá a csípődet, mozogjál fel-alá, körkörösen… Ideállítok egy tükröt, hogy lásd magad.

– Rendben! – mondta Anna. Lábait minimálisan szétnyitotta, az anyja által elmondott módon izgatta a punciját a párnával, majd belenézett a tükörbe és forrt a vére a látványtól, ahogy saját magát, a pucér fenekét, a kiszolgáltatottságát látta, ahogy hason feküdt az ágyon.

– Akkor kezdjük! – mondta az anyja és lesújtott Anna fenekére.

Nem olyan ütés volt ez, mint amit a mamától kapott, kicsit persze csípett, de éppen annyira, amennyire még erotikusnak számított, mintsem igazi büntetésnek. Az anyja egy-egy ütés között megcirógatta lánya fenekét a vesszővel, és csak azután sújtott le a következő csapással. Kivárt egy-egy ütés között, hogy a lány megfelelően ki tudja élvezni a pillanatokat, Anna pedig egyre hangosabb nyögéseket hallatott, látszott, hogy hamarosan eléri a csúcsot. Az anyja ekkor taktikát váltott, úgy gondolta, kicsit korai lenne az orgazmus, hadd élvezkedjen még a lány. Kezébe vette a vastagabb vesszőt és egymás után ötször, keményen lesújtott lánya fenekére, aki meglepetésében fel is szisszent. Az eddigieknek nem volt nyoma, ez azonban kisebb csíkokat hagyott Anna fenekén.

– Ne siessünk annyira! – szólt lányára – Nézd csak meg a tükörben a feneked!

Anna kicsit oldalt fordult és látta a saját piros, enyhe vörös csíkokkal kidekorált hátsó felét. Tetszett neki a látvány, sokkal inkább, mint a nagyanyja verése után.

– De anya… miért álltál le?

– Annácskám, minél tovább tart, annál jobb, hidd el!

– Rendben… De akkor lehet egy kérésem? Adjál a talpamra is, aztán a fenekemen fejezzük be!

– Jó… hajlítsd be a lábad, térdből… a talpaid pedig felfele nézzenek!

Az anya ezen a részen nem kímélte annyira lányát, Anna pedig a fellegekben járt, most már igyekezett nem mozdulni a párnán, hiszen érezte, hogy akármikor elélvezhet. Becsukta a szemét és csak a vessző susogására, valamint az utána érkező fájdalomra koncentrált, és a talpát bizsergető érzésre. Érezte, hogy anyja visszanyomja az ágyra a lábait, majd simogatja a fenekét a vesszővel és ismét lesújt.

– Nagyobbakat! – sziszegte anyjának, aki engedelmeskedett és átállt az erősebb ütésekre.

Anna halkakat nyögött, minden csapás után, ismét csak a hangra, a vesszőzésre, és a hatásra koncentrált. A fájdalmas ütések a fenekére csapódtak, de ahogy az érzés átvonult a testén, a vérén, a kőkeményre dagadt mellein, a fájdalom fokozatosan átalakult, és a puncijában már mint az Etna vulkánkitörését követő forró lávafolyam áradt szét. Kinyitotta a szemét és nézte magukat a tükörben, saját magát, ahogy meztelen fenékkel, megalázottan fekszik az ágyon és anyját, aki vesszőzi őt. Becsukta a szemét, oldalra fordította a fejét és hatalmasat sikított, ahogy hosszan, elnyújtottan, lángoló testtel és puncival elélvezett.

Anyja persze azonnal leállt a vesszőzéssel és kiment a szobából. Anna erősen lihegett az óriási orgazmus után, minden porcikája lángolt. Egy ideig csak feküdt hason, majd átfordult hátra, de azért érezte, hogy ez a vesszőzés is némiképp megviselte a hátsó felét, főleg az utolsó néhány ütés. Megnézte a tükörben a fenekét, ami tűzpiros volt, jónéhány piros csíkkal, sőt, egy-két kisebb hurkával. Hosszú pólót vett csupán (apja úgysem ér még haza) és lesétált az előszobába, anyjához.

– Mit is mondhatnék… köszönöm, Anya! – mondta Anna.

– Én kicsit kellemetlenül érzem most magam… de végülis csak egy szülői verést osztottam ki neked, a többiről nem tehetek. Mutasd magad!

Anna felhúzta a pólóját, Anyja pedig bólintott, megkérte lányát, hogy feküdjön a kanapéra, majd hozott a fürdőszobából egy vizes törölközőt, illetve a sebkenőcsöt. Ahogy Anna fenekét borogatta, egyszer csak megnyikordult a ház kilincse és valaki belépett az ajtón. Egymásra néztek, még reagálni sem volt idejük. Ki az? Ilyenkor? Apa előbb hazaért? Mire ezt kigondolták, már a nappali ajtajában állt… a nagymama.

– Elfogyott a teánk, tudtok adni néhány filtert? – kérdezte, majd észrevette unokáját, és a fenekén a vesszőzés nyomait. – Nocsak, ismét rossz fát tett a tűzre?

– Igen, Anyu! Ööösszekarcolt egy serpenyőmet, nem hagyhattam büntetés nélkül!

– Mutasd! – A nagymama odalépett, megvizsgálta Anna fenekét, majd legyintett egyet lányára. – Nem tanultál tőlem eleget… Legközelebb szóljál, majd én megleckéztetem!

Vége