Álmomban 2.

Szerző: Mína

Mína nagyot sóhajtott az átforrósodott autóban, majd méla undorral meredt az alattuk futó aszfalt útra. Szája megvető fintorba húzódott. Vágyódó pillantást vetett az úttól nem messze húzódó erdőre. Zoltán amióta elindultak azon igyekezett, hogy minden figyelmét a vezetésre irányítsa, de nem tudta figyelmen kívül hagyni a mellette ülő lányt. Mindig is imádta a telt nőket, és Mína pont olyan volt, mint fülledt képzeletének démoni asszonyai. Nem csodálkozott azon, hogy tekintete újra s újra visszatér a lányhoz. Biztos volt benne, hogy mindkét tenyerére szüksége volna ahhoz, hogy letakarja vele gyönyörű keblének egyik halmát. A gömbölyűség, melyet alig takart el az aprócska top, minden döccenőnél izgató táncot járt. A férfiban hevesen lobogott a vágy, de nem volt biztos abban, jól értette–e a lányt. Valóban lehetséges lenne?

Nem kerülte el a figyelmét, hogyan nézi Mína az erdőt. Sokért nem adta volna, ha őrá vet ilyen pillantásokat. Lehúzódott az út szélére, és a lány felé fordult, aki homlokát ráncolva tekintett rá.

– Ha akarod, mehetünk az erdőn át – szólt a vágytól elrekedve, s teljesen megfeledkezett a magázódásról. Örömmel nézte a Mína arcát elöntő mosolyt, s a választ meg sem várva máris gázt adott. Nem sokára egy poros bekötő úton döcögtek, s pár perc múlva fák hűsítő árnyéka borult feléjük.

– Jaj, ez csodaszép! Annyira szeretem a z erdőket, és a réteket, és úgy általában a zöldet! – lelkendezett a lány. Zoltán gondolt egyet, s lekanyarodott az erdőt átszelő viszonylag jó minőségű útról, s egy jóval ritkábban használt döcögős útra hajtott. Sorompó állította meg őket.

– Ó, ez magánút? Mégsem mehetünk az erdőn keresztül? – kérdezte csalódottan Mína.

– Egy barátomé, bármikor használhatom. Ez az út nem oda visz, ahová indultál, de ha nem bánod, mutatnék neked valamit.

Mína pár pillanatig elgondolkodott. Egyedül van a férfival, aki ki tudja, mit tervez. Persze, ha olyasmit, amihez nem fűlik a foga, igen kellemetlen meglepetéseket tud okozni, másrészt, tud olyat mutatnia fickó, amit igencsak szívesen megnézne.

– Mutasd! – nevetett fel izgatottan.

Zoltán felnyitotta a sorompót, és tovább hajtott. De ez az út már igencsak rövid volt, mert egyszer csak nem volt min továbbhaladnia az autónak. A férfi leparkolt a kis tisztáson, majd a csomagtartóból elővett egy takarót, s a lányt egy keskeny ösvényre irányította. A fák sűrűn sorakoztak mellettük, s óvón hajoltak feléjük. Mína nagyon élvezte a hűs szellőt, amely időnként belekócolt rövid hajába. Zoltán nem tudta levenni a tekintetét az előtte sétáló lány hipnotikusan ringó fenekéről. Milyen nagy, és gömbölyű és feszes. Istenem! Legszívesebben azonnal belemarkolt volna, de tartott tőle, hogy ezt a tettét a lány egy hatalmas pofonnal honorálná. Mína közben kiért a fák közül, s egy kiáltással adott hangot örömének. Hatalmas tisztás terült el a fák között, s a közepén egy tiszta tavacska kellette magát. A lány szinte reszketett a vágytól, vízimádó lévén, alig bírta megállni, hogy ne rohanjon a hűsítő vízbe.

– Iszapos? – kérdezte, miközben türelmet erőltetve magára lassan közelebb sétált.

– A széle homokos, a közepe pedig, ahol már meglehetősen mély, kavicsos. Két patak is táplálja, egy pedig elvezeti a felesleges vizet, így nagyon tiszta és friss. Nem túl hideg, főleg ilyen nagy melegben, tökéletesen alkalmas a pancsolásra. Időnként rendezünk itt egy-egy fürdős bulit, bár nem túl gyakran, nehogy károsítsuk ezt a gyönyörű helyet. Ha akarod, menj be nyugodtan a vízbe.

A lány igazán nem kellett biztatni, már dobálta is le magáról a feleslegesnek ítélt ruhadarabokat. Vagyis mindent. Zoltán vére első pillanatban az arcába szökött, majd leköltözött egy sokkal célszerűbb, helyzethez illőbb helyre. Lassan vette le ruháit. Az utolsó darabnál kissé habozott, majd miután látta, a lány nem figyel rá, gyorsan lehajította, s belegázolt a vízbe. Mína tökéletesen tisztában volt a helyzettel. Elég volt egy óvatosan hátravetett pillantás, s máris láthatta meztelenkedése kézen fogható következményét. Egy pillanatra benne rekedt a levegő, mert ez a következmény inkább két kézre fogható volt, mint egyre.

– Hűha! – gondolta, eljátszva a menekülés gondolatával, de testét már elemi erejű vágy perzselte, és hát ő nem olyan típusú lány volt, aki sűrűn ellenállt a vágyainak. Könnyedén odasiklott a nyakig vízbe merült férfi mellé. Nehezére esett megállni, hogy ne nevesse ki az alig combközépig érő vízben kucorgó férfit. Lassan felállt, s testét ívben hátrafeszítve kicsavarta a haját.

Zoltán nagyot nyelve nézett végig a nedvesen csillogó testen. Tökéletes. Szemét vonzotta a borotválatlan, mindössze kissé fazonírozott sötét háromszög. Meg sem próbál többé uralkodni magán. Hörrenve emelkedett fel, s magához rántotta a kuncogó lányt, aki azért nem adta ilyen könnyen magát. Kifordult az ölelésből, és pár lépést hátratáncolt. A férfi összevonta szemöldökét. Nézte a felszabadultan nevető lányt, aki még mindig lassan hátrált előle. Felvillant benne egy kép. A sóvár tekintet, mellyel Mína figyelte Judit fenekelését. Hirtelen előre lódult, s a lány máris az ölelésében vergődött. Fél kézzel átölelte a derekát, s előre döntötte, mit sem törődve az amúgy sem túl meggyőző tiltakozással.

A popsi ingerlően gömbölyödött Zoltán szeme előtt. Mivel tudta, a vizes popsira mért ütések sokkal fájdalmasabbak, s mivel a kéjokozás volt a cél, óvatosan látott neki a fenekelésnek. Széttárt ujjú tenyere lazán csapódott a bársonyos popsira. Mína felsóhajtott, majd még mélyebbre hajolt, hogy popsija még feljebb emelkedjen. Szélesebb terpeszbe állt, hogy a férfi mindenhol hozzá férhessen, ha ahhoz támadna kedve. Teste finoman remegett, s Zoltán ezt igen jól érezte. Egyre erősebben ütötte a finoman remegő popót, s a lány egyre hangosabban nyögött, de hangjában több volt a kéj, mint a fájdalom. Feneke rózsapírba öltözött, s nem csak gömbölyű halmait öntötte el a melegség, de egész teste lángba borult.

A férfi tenyere alatt egyre jobban átforrósodott a vöröslő popsi. Kemény ötös sorozatokat mért ki a gömbölyűség alsó felére, s Mína egyre sűrűbben emelgette lábait, s egyre szélesebb terpeszbe állt. Popsija izzott, lángolt, s ő egyre magasabbra próbálta azt tartani, hogy a férfi minél jobban hozzáférhessen.

Zoltán nem tudott ellenállni, s néhány ütést helyezett az izgatott puncira. A lány hangosan felkiáltott a fájdalommal kevert gyönyörtől, s teste szinte görcsösen rándult össze. Zoltán nem bírta tovább, ölbe kapta a lángvörös popsijú lányt s kigázolt a vízből. Kapkodva terítette szét a takarót, s mindketten rádőltek. Fuldokolva csókolták egymást, alig kaptak levegőt a vágytól.

Mína körmei végigszántották a férfi hátát, aki felmordult, s a hátára döntötte a lányt. Térdével szétfeszítette a combjait, majd egyetlen erőszakos lökéssel beléhatolt. Mína fájdalmasan kiáltott fel, úgy érezte, menten széthasítja ez a rettentő fegyver, de lassan a fájdalom kéjjel keveredett, s a következő kiáltást már a gyönyör csalta elő ajkai közül. A férfi vállába kapaszkodott, lábait megemelte. Zoltán a combjai alányúlt, hogy kissé megemelhesse a csípőjét, még nagyobb kéjt okozva ezzel a nyöszörgő lánynak.

Mína egyre gyorsabban szedte a levegőt, földöntúli gyönyör rázta testét. Háta ívbe feszült, s benne rekedt a levegő. Hosszú másodpercekig csak remegett, ujjai a férfi vállába mélyedtek. A forró lüktetés egyre erősebb lett, végül elborította, magával sodorta, s ő hangos sikollyal adta át magát neki. Zoltán érezte a lüktetést a lány testének mélyén, s ő sem bírta tovább tartóztatni magát. Szinte ugyanabban a pillanatban járta át testét a kéj robbanása, mikor a lányét. Izmai megfeszültek, majd hörögve roskadt rá a lányra. Pár pillanatig csak zihálásuk hallatszott, majd Mína szólalt meg:

– Második menet?

Zoltán felkapta fejét, már épp tiltakozni akart, hogy esetleg várhatnának még pár percig, de észrevette, hogy a lány nem őt nézi. Követte a pillantását, s meglátta tisztás szélén a mogyoróbokrokat, melynek ágait lassan hintáztatta a szél. Tekintete a lány zöld szemébe mélyedt, s úgy érezte, ez a mai nap élete legboldogabb napja lesz.