A szellemkastély

Február közepe van, és én itthon rostokolok egyedül, mert a munkahelyemet korszerűsítik, és engem 3  hétre szabadságra küldtek, amíg a felújítás tart.

Hideg nyirkos szürke minden  odakint, ilyenkor az embernek ki sincs kedve dugni az orrát a jó meleg lakásból. De itthon meg szörnyen unatkozom. A hét végén már az összes unalmas feladatomat elvégeztem, kitakarítottam, mostam, főztem, vásároltam, ahogy egy rendes feleségnek illik. 

De miért is kell nekem mindig jó feleségnek lenni...? Péter, a férjem meg állandóan csak dolgozik (kell a pénz, mert az autót hitelre vettük, amiért havi 35 ezret kell fizetni), így alig látjuk egymást, folyton egyedül vagyok, és nekem kell  gondoskodom a háztartásról. 

Régebben olyan jól éltünk, eljártunk télen síelni a barátokkal, hétvégén elmentünk dumcsizni, megittunk együtt egy-egy koktélt valahol, sokat beszélgettünk, nagyon boldog voltam. De mostanában olyan unalmas, megszokott, egyhangú lett minden. Mindig csak a munka meg a háztartás, soha nem megyünk sehová, és amikor Péter itthon van, akkor is mindig fáradt, nincs kedve velem foglalkozni. Nem jó ez így, még csak 4 éve vagyunk házasok, de olyan mintha 40 év telt volna el, és már öregasszony lennék.

A barátnőm, Éva, 8 éve él együtt Lacival, de az ő kapcsolatuk még mindig tele van izgalommal. A mi házasságunknak sem kellene ilyen laposnak lennie. Szerintem Péter engem már nem is szeret igazán.

Valamit tennem kell, én nem akarok 3 hétig itthon ülni, és unatkozni, elmegyek.

Már tudom is hová.

A nagymamám  fél éve meghalt, de a házát még mindig nem sikerült eladni. Gyerekkoromban imádtam nála nyaralni, mi gyerekek mindig jól szórakoztunk, a régi, kastélyszerű épület  és a hatalmas birtok mindig tele volt  meglepetéssel.

Gyorsan összecsomagolok pár  fontosabb holmit, és a délutáni vonattal indulok is. Péternek meg írok egy levelet, hogy a szabadságomat pihenéssel töltöm valahol máshol, tehát ne keressen, majd 3 hét múlva jövök.

Este 7-re érkeztem meg a régi kastélyépülethez. Szerencsére a pótkulcsok még mindig a régi helyükön voltak, így gond nélkül bejutottam. A pincében még fahasábokat is találtam, így este a cserépkályha melegénél fényképeket nézegettem, és nosztalgiáztam. Kicsit hátborzongató volt a tudat, hogy egyedül vagyok éjszaka a kastélyban, de nagyon izgalmas is. Végre egy nap, ami más mint a többi.

Péter kb. ilyenkor ér haza, biztos mérges rám, de ez most nem érdekel. Kikapcsolom még a telefonom is, mert nincs kedvem ezen a szép napon veszekedni vele, majd holnap felhívom, és elmondom neki, hogy hol vagyok, és hogy milyen jól érzem most itt magam. Végigfeküdtem a nagyi ágyán, és a kifli alakú holdat bámultam az ablakon keresztül, amíg el nem aludtam.

Reggel tele energiával jókedvűen, és frissen ébredtem. Előkerestem a nagyi bringáját, túráztam egy nagyot, valamint hazafelé a közeli városban vettem  ennivalót is. Késő délutánra járt már az idő, mire visszaértem a kastélyba.  Megvacsiztam, és felmentem a nagyi szobájába a laptopommal, ugyanis úgy döntöttem telefonálás helyett inkább email-t írok Péternek, féltem hogy kiabálni fog velem, amiért így szó nélkül otthagytam őt.

Megírtam az email-t, és mivel már nagyon hiányzott  Péter érintése, nekiálltam szex videókat nézegetni a neten.  Arra gondoltam, ha hazamegyek valami különlegessel engesztelem ki a férjemet. Belenéztem pár videóba, de valahogy egyik sem keltette fel az érdeklődésemet. (Megint azt éreztem, hogy mindegyik olyan unalmas, megszokott.) 

Egyszer csak véletlenül egy olyan videót találtam, ahol a lányt kikötözték az ágy támlájához, és a férfi a popsiját fenekelte. Ez a videó annyira megtetszett, hogy 4-szer néztem meg egymás után. Annyira szerettem volna a lány helyett azon az ágyon feküdni, persze csak akkor, ha Péter az a személy, aki fenekeli a hátsómat.  Annyira tetszett amit láttam, hogy egész este a fenekeléssel kapcsolatos oldalakat, blogokat olvasgattam.

Pétert valóban nagyon felbosszantotta a felesége eltűnése, ezért beteget jelentett, és egész nap a nejét keresgélte. Telefonált vagy 20-szor, de hiába, a drága kikapcsolta a telefonját, csak a hangpostára tudott üzenetet hagyni.

Délután végre kapott egy email-t a feleségétől, amiből megtudta végre, hogy hol keresse. Visszaírt, hogy rendben van, pihenjen csak a felesége, ha jól érzi ott magát, majd ha hazajön beszélnek, de elhatározta, hogy ő bizony utánamegy, és megnézi mit csinál ott egyedül az ő kedvese.

Autóba vágta magát, és estére meg is érkezett a vén kastélyhoz, de nem akarta, hogy egyből megtudja a neje, hogy ő is itt van, ezért a birtok mögött a fák közé rejtette a kocsit, és onnan gyalog ment tovább.

Péter először körbejárta a házat, látta a fényt az emeleti hálószoba ablakából kiszűrődni, de ő annyira kíváncsi volt, hogy mit művel a felesége, hogy nem zörgetett be az ajtón, hanem inkább bemászott a nyitott konyhaablakon keresztül. Felosont halkan az emeletre, és a résnyire nyitott ajtón keresztül furcsa hangokra figyelt fel.  Azt hallotta, hogy egy nő nyögdécsel, sír, de ez a hang nem a feleségéé volt.

Akárhogy is valakit bántalmaznak odabent gondolta, csinálnia kell valamit.

Lement a földszintre és az előszobából a kerámia kaspót felvitte a lépcső tetejére, majd onnan lehajította, hogy zajt keltsen, amire majd kiszaladnak a szobából azok, akik bent tartózkodnak. Meglepetésére azonban csak az ő felesége jött ki a szobából, és szaladt le a földszintre a zajra felfigyelve.

Péter a szoba ajtajához lépett, és bekukkantott. Amíg a felesége odalenn a törmeléket takarította össze, és próbálta kitalálni azt, hogy mi történt, addig ő megkukucskálta milyen oldalakat nézeget , és elolvasta az épp most írt üzenetet, amiben a felesége arról ír, hogy titkos vágya hogy egyszer elfenekeljék.

Gyorsan eltüntetett minden árulkodó nyomot, és meghúzódott a másik emeleti szoba sötétjében. Gondolkoznia kellet azon, amit látott. Másfél órán keresztül töprengett a sötétben, mire elhatározásra jutott. Ha a felesége játszani szeretne, hát legyen

Kinyitotta halkan a szekrényt és elővett egy fehér lepedőt, amire bicskával vágott két lyukat, hogy láthasson. Megvárta, amíg a felesége leoltja a lámpát, ekkor átosont a másik szobába (mint egy szellem), megragadta a felesége kezeit erősen, és a levett nadrágszíjával az ágyhoz kötözte. Nem szólt egyetlen szót sem, mert tudta, hogy a hangja elárulná ki is ő valójában, hanem lehúzta a felesége nadrágját, majd a bugyiját is és elkezdte fenekelni.

Annyira meglepődök, hogy meg sem tudok szólalni. Itt van egy szellem a szobában, aki mintha tudná, hogy mi foglalkoztatott egész nap, megjelenik, leköti a kezeimet, és nekiáll fenekelni. Furcsa érzés, nem is fájdalmas, inkább megalázó a kiszolgáltatottság, az igazság az, hogy jobbra számítottam. 

Felocsúdok, és kiabálni kezdek, valami olyasmit, hogy "ki maga?", és hogy "mit képzel magáról?", de a szellem nem szól semmit, csak tovább csapkodja a fenekem. Ami most már kezd egyre kényelmetlenebb, bizsergetőbb, majd néhány ütéssel később már fájdalmas is lenni.

Ficánkolni, vergődni próbálok.

Kapok még 5 fenekest , majd a szellem a fejemre borítja a takarót, meglazítja a szíjat a kezemen, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnik el is. 

Gyorsan felöltözök, és a keresésére indulok, de nem találok senkit, és semmi jelét annak, hogy tényleg itt járt. Lehet, hogy megőrültem?

Keresek egy tükröt, és megnézem a fenekem. Piros, és meleg, de igazából nem fáj, viszont annyira hiányzik Péter ölelése, ez a fenekelés roppant izgató volt. 

Egyedül vagyok, így magamat simogatva alszom el.

Reggel felkelek, és nem tudok mit kezdeni magammal, csak a szellemen jár az eszem. Hiányzik Péter, haza kellene menni, de akkor biztos hogy nem látom többé a szellemet. Egész nap az interneten lógok, és fenekelős filmeket, írásokat nézek, beszélgetek ismeretlenekkel, akik szintén vonzódnak a dologhoz, és akik ráébresztenek, hogy nem kell szégyellnem az érzéseimet. 

Úgy telik az idő, hogy szinte észre sem veszem, és már alkonyodik. Fürödni megyek, és lefekszem. Lehet, hogy ma is meglátogat az ismeretlen?

Péter egész nap a felesége után leskelődött, és kétségek között hánykódott: Jól tettem, hogy megtettem? Vajon nincs semmi baja?

Este, amikor a neje fürödni ment végre, alkalma volt belekukkantani a gépébe, hátha megint elcsíp egy üzenetet, vagy valami fontos információt. Sikerült beleolvasnia az egyik blogon egy üzenetbe, amiben a felesége a tegnap estéről ír, és amiből az derül ki, hogy ennél többre vágyott volna.

Megfürödtem, és lefekszem. Be kell vallanom, hogy nagyon hiányzik Péter, és itt is unalmas minden, egyedül a szellem az, aki miatt még nem mentem haza. Vajon ma éjszaka is meglátogat. Létezik egyáltalán, vagy csak álmodtam az egészet. Leoltom a villanyt, és várok. Nem történik semmi. Másfél órán keresztül nézem az ajtót, az órát, és a holdvilágot, mire nagy nehezen elalszom.

Egyszer csak arra ébredek, hogy valaki erősen szorítja a kezeimet, és egy kötelet teker rá, majd mint egy zsákot felemel, és az ágy mögött lerak, a kötél másik végét meg a támlához rögzíti. 

A szellem megint eljött. 

Egy mozdulattal rántja le rólam a nadrágot, és a fehérneműt. Megsimogatja a popsimat, a fülemhez hajol, és suttogva kérdezi: - többet szeretnél? 

Visszatér a hátam mögé, és erősem ütni kezdi a fenekem.

Sokkal erősebbeket üt, mint tegnap éjjel, így már a 6. fenekesnél elhagyja a számat az első auú, de nem kegyelmez. Ez most tényleg fáj, próbálnék ficánkolni, de nem megy, a lábam is meg a kezem is az ágy háttámlájához rögzítette. Összesen kb. 50 fenekest kaphattam, de olyan erőseket, hogy a végén már csillagokat láttam, nagyon égett az egész hátsó felem. Ezt most nem olyan kis gyengéd fenekelés volt, mint a tegnapi.

Vajon honnan tudja, hogy többre vágytam?

De most már elég volt, menekülnék szorult helyzetemből. és ekkor meghallom a szíj suhogását. Kislány koromban volt egy barátnőm, akit az apja mindig nadrágszíjjal vert meg, ha rossz volt. Akkoriban néha a helyébe képzeltem magam, és titkon vágytam rá, hogy egyszer én is érezzem a szíj érintését a bőrömön. De most ezt már nem tudom elviselni, már így is ég az egész hátsó felem.  

- Neeee, kérlek!

Csatt.

Mégis megteszi… Nagyon csíp, pedig éreztem, hogy nem ütött most olyan nagyot, mégis nagyon fájt, ahogy a már vörös popsimmal találkozott a vékony szíj.

Csatt,csatt

- Auuuú!!! Kérlek neee, nagyon fáj!

- Erre vágytál, nem? Akkor most mi a baj?

Suttogva mondta, mégis biztos voltam benne, hogy ezt a férfit én ismerem, és ő is ismer engem. De ki ő? Ki merészel ilyen kegyetlenül elnáspángolni, mintha csak egy kislány lennék? Csak nem??? 

Nem hagyott időt gondolkodni.

Csatt..

- Auuú. Azonnal hagyd abba hallod!!!

Csatt

Ez most megint egy erősebb ütés volt, és már nem bírtam tovább hangosan zokogni kezdtem. 

- Hagyd abba kérlek…

A hátam mögé állt és cirógatni kezdte a hátamat, majd lejjebb csúszott a keze, és addig gyengéden simogatta a lángoló vörös popsimat, amíg hallotta a zokogásom.

Mikor már csak a kéjtől nyögdécseltem, eloldozta a köteleket, és gyengéden az ágyra fektetett.  Meg akartam csókolni, belekapaszkodtam a lepedőbe, és húztam, amíg meg nem láttam az arcát. Bár már sejtettem ki ő, tudni akartam, hogy nem tévedek. 

Már nem egy szellem volt, hanem a férjem, akit nagyon szeretek, és aki azon az éjszakán valóra váltotta az összes álmomat. 

Másnap hazatértünk, de a szellemkastély kalandjait azóta is emlegetjük.