Tizenöt perc

Noemi már legalább három perce nézte a sárga csíkos tapétát, és unatkozott. Az eltelt időt türelmesen viselte, de ennyire futotta, többre nem.

Várt még egy kicsit, talán másfél percet.

Óvatosan nyújtózott egyet, bár ez fejtetőre tett kézzel kicsit macerás. Feszülten fülelt a háta mögé, de nem történt semmi.... Nyújtózott egy határozottabbat, a hátát is begörbítette hozzá... semmi.... Bizonyára Martin kiment a konyhába kávét főzni. A lány alig várta a friss kávé illatát. Tudta, hogy akkor az ő büntijének is vége, mert a kávézás szent. Abból ő ki nem maradhat.

Amíg ezen elmélkedett, az egyik kezét leengedte és megpróbálta megtapogatni a forró és lángoló félgömböket.

Martin persze nem a konyhában főzte a kávét, hanem az egyik kényelmes fotelban ücsörgött, és le nem vette a szemét a lány popsijáról. Az egyik oldal szemmel láthatólag valamiért előnyben részesült, sokkal pirosabb volt, mint a másik. Egy-két halványpiros csík is keresztezte a popsit, árulkodva arról, milyen, ha a nádpálca használatba kerül.

- Nem tenném a helyedben, kisasszony!!! Ne kelljen még egyszer szólni, mert elölről kezdem a büntetésedet.

- Nem csináltam semmit - feleselt a lány. De azért gyorsan visszatette a kezét a feje tetejére.

- Lehet, hogy tényleg öregszem, kicsilány. Túl elnéző voltam veled, te meg lassan a fejemre nősz. Mennyit is kaptál eddig? Hmmm?

Martin közelebb ment, és felemelte a lány állát a kezével, közben a másikkal megsimogatta az alaposan elnáspángolt popsit.

("kicsi lány... milyen varázslatos szavak... és ahogy kiejti a száján, attól megremegnek a betonpilléreim...")

Noemi késlekedett a válasszal, nem csak azért, mert jól esett neki a kényeztetés. Újra ki akarta húzni a gyufát, de arra nem számított, hogy ilyen gyorsan sikerül.

A férfi keze hirtelen megállt, a válaszra várva. Aztán olyan gyorsan csapott le, hogy a lánynak még egy "au"-ra sem maradt ideje. Felszisszent, és azonnal megeredt a nyelve.

- 25 fenekest kaptam, kézzel, bugyira.

- És még? - A férfi nagyon élvezte ahogy a lány tusakodik magában. Tudta, hogy közben Noemi szinte újra átéli a történteket.

- És … és 30 fenekest kaptam a fakanállal is. És az nagyon fájt!!! - panaszolta, majd a férfi szigorodó tekintetét látva gyorsan fojtatta: - Pucér popsira, és közben a térdeden hasaltam. - fejezte be szégyenlősen. - És ötöt kaptam, mert szemtelen voltam, ("AAAUUU...") a nádpálcával is.

- Természetesen a fenekelést elölről kezdjük, kisasszony. Legközelebb szépen csendben végigállod a 15 percet a sarokban. Értve vagyok?

- De ezt nem teheted! Kérlek, azt nem bírom ki - esedezett.

Martin szelíd erőszakkal megfogta a csuklóját, és máris vonult vele a kanapé felé. Mire Noemi egyáltalán észbe kaphatott volna, a karfán hasalt, magasra púpozott popsival. Nem sok jót remélhetett, ismerte már annyira Martint.

Persze a férfi szíve aranyból van, és nem a fakanál táncol Noemi popsiján, hanem a tenyere. Természetesen gondoskodik róla, hogy a minőség ne szenvedjen hiányt. Kettőzött erővel náspángol, kettőt-kettőt egy helyre, hogy látszatja is legyen. Noemi nem is bírja sokáig, a tizedik fenekesnél olyan ficánkolásba fog, hogy már nagyon nehéz a helyén tartani. Így aztán a maradék 25 fenekest nagyon gyorsan ossza ki az egyre vörösödő popsira, hogy ne kelljen még több szigorítást bevezetnie az engedetlenség miatt.

Noemi úgy pattan fel a karfáról, mint a tüzes villám. Kérés nélkül vonul a sarokba, kezek a fejtetőn, ahogy rendes kislányhoz illik. Egyik lábáról a másikra helyezkedik, csakhogy enyhítse azt a lángolást a hátsóján. A kezét nem meri leengedni. Csak mérges szipogása jelzi, hogy nincs megelégedve a helyzetével.

Martin végre kimegy egy kicsit a konyhába, mégis csak el kéne készíteni azt a kávét....

Noemi nem hallja, hogy a férfi távol van, csak érzi. Hiába a lángolás, máris újra figyelmet követelne magának.

Amikor már az elnáspángolt fenekén kívül másra is tud gondolni, megint csak rossz irányba terelődnek azok a fránya gondolatok. Óvatosan elfordítja a fejét, előbb balra, majd jobbra. A férfi hangja nem csattan fel szigorúan a háta mögül, így hát folytatja, amit eltervezett... Egészen hátratekeri a fejét, majd hanyatt esik. Martin sehol. Pedig értékelné a produkciót biztosan....

Hamar elszállnak a rosszalkodási ötletei, mert a gimnasztika közben nem tudta nem észrevenni a pókot a sarokban, a plafon legtetején. Igaz, ez csak egy egészen pirinyó pókocska, de Noemi-nak ez akkor is egy pók. És utálja őket, sőt retteg tőlük. Felnéz még egyszer, alaposan felméri a távolságot. Szerencsére a soklábú alszik, és magasan van.

Meg is feledkezik róla nemsokára, fontosabb dolgok is vannak ennél....

Martin közben megnyugtatóan csörömpöl a konyhában, kétségtelen, hogy kávé készül. Noemi olyanokat mutogat a póknak, amilyet rendes kislányok nem tesznek. Teheti, senki sem látja. Aztán ezt is elunja, mert sokkal jobban vonzza, hogy a büntetés unalmas perceit feldobja valamivel. Előbb fejtetőre tett kezéből ördögszarvakat formál, ezzel remekül el is szórakozik. Az ördög-árnyék a falon valósággal életre kel. Kár, hogy rajta kívül senki nem látja.

Nem veszi észre, hogy a pók felébred a bábozásra, és kíváncsian közelebb ereszkedik...

- Jajjjj!!!! Hol marad Martin???? - sóhajtja magában türelmetlenül. - Mennyi lehet még hátra? - Téblábol kétségbeesetten.

A konyhában a csörömpölés alábbhagy, így újra felveszi a kedvesének kívánatos pózt. Megérkezett végre Martin?

- Hol a kezed? - kérdezte a férfi szigorúan.

- Itt, itt - válaszol Noemi, azonnal lelapítva az alkalmi ördögszarvakat.

- Kisasszony, úgy látom, nem tartod be a megállapodásunkat.

Közelebb lép, és meg is mutatja, mit hozott magával. Fakanalat, a nagyobbik, veszélyesebbik fajtából. Letolja egészen a térdéig a kislány bugyiját, ami időközben hogy, hogy nem feljebb csúszott...

Noemi tudja mire számíthat, de azért megenged magának egy gyenge tiltakozást.

- Mit akarsz csinálni? Nem poros a bugyim. Sőt, a szoknyám se. Ááááááá... kérlekszépen, ne porold el a fenekem, nagyon fáj.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁ????? Nem a fogorvosnál vagy. És ami azt illeti, oda is el kellene mennünk már jó ideje. Tényleg az lesz a vége, hogy megfoglak, beraklak a kocsiba, és megyünk. Akár akarod, akár nem. Nem fogadok el több kifogást.

Noemi erre akkorára nyitja ki a száját, mintha máris a fogorvosnál ülne. De hozzá a nyelvét is kiölti, ami Martin számára újabb intő jel, hogy eddig nem volt elég szigorú.

- Kicsilány, én a helyedben ilyen piros popsival kevesebbet szemtelenkednék. Na, gyere, ne húzd az időt.

Egy határozott mozdulattal megragadta a derekát, és a felsőtestét lenyomta, hogy szépen feszüljön a popsija. Ez volt az a póz, amit Noemi tényleg nem szeretett. A bokafogás nem adott lehetőséget további mutogatásra, semmiféle ármányra a fenekelője ellen. És ráadásul nagyon tudott csípni, ha így náspángolták el.

Martin még gyönyörködött egy ideig a lángvörös popsiban. Meg is tapogatta, óvatosan. Meleg volt, az biztos. Ez a lánynak is legalább akkora a örömöt okozott, mint Martinnak. Várni ebben a kiszolgáltatott helyzetben, és nem tudni, mikor is csap le a szigorú tenyér... vagy fakanál.

Ez esetben a fakanál táncolt hamarosan a popsiján, nem is akárhogyan. Martin ezúttal nem kegyelmezett. Kiosztott egy ötös sorozatot, jó csattanósat, oda, ahol a legjobban piroslott a popsi. Nem is tartott szünetet, máris áttért a bal oldalra, ott is elidőzött egy keveset.

Mire kiosztotta mind az ötven fenekest, Noemiből elszállt minden dac, és két könnycsepp is legördült az arcán. Szólni sem tudott, csak huhogott, és őzike szemekkel pillogott Martinra.

- Indíts a sarokba! Most! Még öt perc, aztán természetesen „beszélgetünk” még - mondta amaz szigorúan.

- A sarok nagyon magányos hely tud ám lenni... - tiltakozott Noemi erőtlenül. De persze tette, ahogy a férfi mondta. Ez is a játék része, és mindketten nagyon szerettek játszani.

Noemi tehát ismét a sarokban állt, és tapogatta magát, így remélte, hogy egy kicsit enyhül a lángolás. Mert most aztán tényleg fájt. Nem semmi porolás volt. Magában mosolygott, de azért ezek a fenekesek már igazán éreztették a hatásukat. Nem is nagyon akart már csintalankodni, de hát szegénynek Kos volt a csillagjegye... és mint tudjuk, szegény kosok fejjel mennek a falnak.
Noemi pedig tipikus kos volt.

Megint eltelt egy örökkévalóság, és hiányozni kezdett neki Martin közelsége, érintése. Mivel a kezét most nem kellett a fején tartania, nem is tudott velük mit kezdeni. Egy ideig tanácstalanul nézi őket, aztán folytatja az árnyék-játékot. Előbb kaszáspókot, aztán angyalszárnyakat báboz magának, azok is vígan táncolnak a falon. Röpke ideig tényleg el is hiszi, hogy angyallá változott...

Hopp, a pók. Vajon merre jár?

Megijeszti a látvány, hogy lejjebb merészkedett a galád. De máris új ötlete van, hogyan tarthatná távol. Felkap egy vaskos könyvet a könyvespolcról (nem, nem akar neki felolvasni belőle...:) ) és hessegetni kezdi.

Martin közeledik a konyha felől, szinte csörtet. (tudatni akarja a lánnyal, hogy közeleg).

Noemi úgy bobja a háta mögé a könyvet, mint egy gyakorló diszkoszvető. Mire Martin beér a szobába, annyit lát csak, hogy a lány áll a sarokban, mint egy ünnepélyes telefonpózna. Igaz, nem ott, ahol hagyta legutóbb.... És persze fura az is, hogy a lány áll mint a parancsolat, a levegőben pedig a „Háború és béke” száll... Hangosan puffanva landol egy távoli sarokban.

Martin a háttérben kicsit megköszörüli a torkát. Kuncog magában, tetszik neki a lány pimaszsága. Nemsokára úgyis az ölében hasal majd, lábai leszorítva, és hangosan jajgatva fog egy kis enyhítésért könyörögni. Alig várja már, hogy megint a térdére fektesse....

Martin tehát nem szól semmit, Noemi pedig felbátorodva, bábozik tovább. Egészen virgonc angyal lett az árnyékból, leng ide oda a szoba falán.:)

Egyszer azonban minden jónak vége szakad...

A pók a lehető legalkalmatlanabb pillanatban döntött úgy, hogy még lejjebb ereszkedik, és hozta a családot is, hogy lássák a matinét. Egészen szemmagasságig merészkedtek. Noemi-nek nem kellett volna az orrára bandzsítania, akkor nem így történtek volna a dolgok, ahogy... de megtette... és meglátta a pók family-t...

- JJJUUUUUHHUUUUJJUJJJ - velőtrázó sikítás rázta meg a szoba csendjét.

- WwwwwWWWWWWÁÁÁÁÁÁÁÁ........ SZZZZaaaaaaaaauuuuuuuuhogyaz a jó …........sza teherbe - ez volt Martin, akire a szívbajt hozta a női sikoly és ijedtében elejtette a hajkefét... a bal lábujjára.

Sajnos a pasik egyszerre több dologra képtelenek figyelni - Martin pedig tipikus pasi volt. A másik kezéből is kiejtett valamit, az volt a félig teli sörösüveg. Természetesen ez a jobb lábujjon landolt....

Könnyes szemmel támolygott vissza a fotelba, a hajkefét szorongatva. A sört már nem lehetett, amőba mintát rajzolva szivárgott, amerre látott... Martin pedig a pipától nem látott.

- Itt az ideje, hogy tanulj egy kis engedelmességet, kicsim.

Máris a markában volt Noemi apró tenyere, és kérés nélkül kiosztott két tenyerest, jó csípőset, hogy legyen valami foganatja.

- A másikat is kérem.

Meg sem várta a lány tiltakozását, a kezében lapult a másik tenyér is. Hamarosan megint kétszer lecsapott a vonalzó.

Noemi mind a két kezét a combjába dörzsölte, de hiába. Ezúttal Martin nem fogta vissza magát.

Martin szép kényelmesen a büntető fotelba ült, és elég volt egy szigorú tekintet, a lány máris azonnal a térdére feküdt, ami nála meglehetősen szokatlan volt. Akár idilli is lehetett volna a látvány. A lány megadóan a férfi ölében hasal, a felsőteste lelóg a fotel karfájáról. Martin megsimogatta a piros félgömböket. Kicsit igazított még a kurta szoknyácskán, aztán a kis fehér bugyin is.

Noemi idegei már pattanásig feszültek.

A férfi lecsapott, a lány pedig összerezzent. A fotel bőr karfája volt a célpont...:) Jó nagyot szólt.

Noemi megfeledkezett magáról, és kicsúszott a száján egy cifra káromkodás. Több sem kellett Martinnak, nekilátott, hogy eleget tegyen a feladatának. Mielőtt Noemi reagálhatott volna, megragadta a karját, és annyira hátracsavarta, hogy esélye se legyen védekezni.

- A hajkefét kérem.

A lány csak most vette észre, hogy a veszélyes eszközök mind sorban ki vannak készítve.

-Tessék.

Szándékosan úgy adta oda, hogy odacsapjon vele a férfi körmére.

Martin elkezdte szépen lassan, de annál alaposabban kipirosítani az amúgy is lángoló feneket. Nem kellett sietnie, tudta, hogy a kívánt hatást mindenképpen el fogja érni. A kezdeti 30 fenekest, amit a hajkefével osztott ki, egyenletesen elosztotta. Egyet ide, egyet oda. Csitt-csatt, dolgozott a hajkefe. Meg is mutatkozott a hatása hamarosan. Noemi hangosan sziszegett, és dobálta a testét, alig lehetett egy helyben tartani.

- És most az utolsó tíz, ami eredetileg nem szerepelt volna, de tudod, hogy miért kapod

(természetesen tudta: amiért az előbb szándékosan a körmére csapott)

- Na, legyél jó kislány, és viseld férfiasan.

Noémi minden volt, csak éppen férfias nem. Az utolsó tíz fenekest egy helyre kapta, halvány bíbor szín kezdett körvonalazódni a popsi jobb oldalán.

Martin abbahagyta kicsit a leckéztetést, és elégedetten nyugtázta, hogy Noemi kérés nélkül nyújtja a következő eszközt, a vonalzót. Különlegesen óvatosan nyújtotta oda, amin Martin szélesen mosolygott.

Picit megsimogatta a forró félgömböket, amit a lány elégedett sóhajjal díjazott. Egészen ellágyult, elpihent a férfi ölében, mint egy kiscica. A férfi keze elkalandozott „melegebb” tájakra, Noemi egy hangot sem tudott kiadni... megremegett. Azt is tudta mi következik ezután, és megint megremegett egy kicsit. Olyan jó volt érezni a férfi forró tenyerét. Nem cserélt volna most a világon senkivel.

Martin, miután így elidőzött, figyelmeztette a Kedvest, hogy ideje kicsit bekeményíteni. Noemi tudta, hogy nem viccel. Mégis megpróbált egy tétova csípést a lábszárába, de idejében meggondolta magát.

Martin csak mosolygott megint. Két kezével szorosan összefogta a lány csuklóját, hogy mozdítani sem bírta. Nem használta a vonalzót, inkább a kezeit fogta munkára. Kimondottan szerette így elporolni a barátnőjét, mert egyrészt érezte a fenekesek hatását, másrészt kimondhatatlanul erotikus volt, ahogy a meleg bőr életre kelt a keze alatt. És így persze észrevétlenül egy-egy simogatás is belefért, miközben leckéztette.

Nekiállt hát, hogy kiossza a maradék ötven fenekest, csak a miheztartás végett. Most is, mint mindig, nem végzett félmunkát. Komoly erőfeszítést igényelt, hogy a lányt a kívánt helyzetben tartsa, de ez érthető volt.

Noemi végül elfúló hangon sírt rítt és könyörgött, bizonygatta, hogy milyen jó kislány lesz hamarosan, sőt, már most is az. Kezével finoman megérintette Martin csuklóját. Ez volt az egyezményes jelük, hogy most már tényleg elég.

A férfi csak erre várt. Apró csókokkal borította a lángoló popsit, aztán a kezét is szabadjára engedte. Ami ez előbb még pokoli kínokat okozott, most ugyanolyan élvezetet. Noemi egészen elveszett az érzékek birodalmában.

Később persze került kávé is, ebéd is, desszert is. Sokkal, de sokkal később. Mert már eléggé későre járt....

De előbb ők ketten „kibékültek”. Nagyon, nagyon alaposan....:) khhm békültek ki...:)