Kommunikáció - Ahogyan egy pasi látja

Akkor beszéljünk egy kicsit a kommunikációról… A témát Mondy indította, így ez tulajdonképpen egy reagálás rá. Mivel a legtöbb dologgal egyetértek, amit írt, így ezeket nem fogom sorra megismételni:), inkább csak a saját szemszögemből próbálok néhány dologra utalni.

Az nem kérdés, hogy a kommunikáció az élet minden területén nagyon fontos – a fenekelés esetében pedig fokozottan is az.

Én eleve több szintre osztom a kommunikációt. Először is beszélhetünk direkt és indirekt módokról.

Direkt (közvetlen) módnak tartom azt, amikor a két fél előre megbeszéli, hogy mit is akarnak, mindenki elmondja, mit szeret, mennyit és hogyan akar kapni, mi az a határ, ami már nem fér bele, meghatároznak esetleg egy „menekülő szót” – vagyis minden tisztázva van, mindenki tudja, mire számíthat.

Nem tudom, hogy ez mennyire lehet gyakori, én még nem nagyon találkoztam ilyennel. Nem is nagyon szeretem, hiszen így azonnal elvész a játék maga… Ráadásul a legtöbb kislány elég nehezen oldódik fel, ahogyan Mondy is írta. Bár ha ez működne, akkor nagyon hamar lezárhatnánk a kommunikáció témát:))))

Sokkal nehezebb a közvetett (indirekt) kommunikáció – és a megértése. Hiszen itt nincsenek egyértelmű jelek, a reakciókat kell értelmezni – ami nem könnyű. Főleg a spanking terén, ahol a játék része a tiltakozás a kislányok részéről – hogyan lehet eldönteni, hogy az adott tiltakozás a játékhoz tartozik, vagy valódi?

Ez főleg komoly gondot jelent, ha csak évente 1-2 alkalommal találkozunk (blogtalik). Hiszen megismerni csak úgy lehet a másikat, ha minél többször tapasztaljuk, mire, hogyan reagál. Én azt szoktam mondani, hogy minimum 2 tucat fenekelés kell ahhoz, hogy a kislányt kiismerje valamennyire az ember. Ez még akkor sem könnyű, ha minden nap találkozok vele – a blogtalik tekintetében pedig szinte lehetetlen.

Vagyis valahol mixelni kell a két dolgot – főleg az elején. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy kislány beszéljen, írjon, vagy rajzoljon:) valamit arról, hogyan viszonyul a fenekeléshez – még a porolás előtt. Ugyanilyen fontos, hogy a fenekelés után meg lehessen beszélni a dolgokat, hogyan élte át, mi jár a fejében, stb. (Nem véletlenül szoktam kérdezgetni a porolás után – bár nem sok választ szoktam kapni…)

Persze, tudom, hogy ez nem könnyű:) És felmerülhet a jogos kérdés, hogy miért írok szinte csak a kislányokról?

Talán furcsán fog hangzani, de én tényleg úgy gondolom, hogy a spanking esetében a kislányok irányítják igazán a játékot. Nekünk, pasiknak, pedig maximálisan rájuk kell figyelni, és úgy játszani a szerepünket, ahogyan ők szeretnék. Ők döntik el, hogy mikor akarnak kapni és azt is, hogy nagyjából mennyit. Erre tökéletes módszer a „rosszalkodás”, amiről tudják, hogy fenekelést vonz maga után. Én úgy vélem, hogy a kislány a rosszalkodással jelzi, ha porolást szeretne – nekünk pedig ennek meg kell felelnünk:)

Fenekelés közben is a kislány kezében van az igazi döntés, meddig akar elmenni. Természetesen itt lehetne határokról és egyéb dolgokról beszélni, de akkor tényleg regény lenne az írásból:) ).

Hogyan tudja jelezni, ha többet akar? Ez alapvetően a könnyebbik rész, hiszen egy plusz rosszalkodás, visszaszólás, engedetlenség – sok eszköz áll a rendelkezésükre.

Hogyan jelezze, ha valami nem jó? Erre az egyik módszer a „menekülő szó”, amit én nem nagyon szeretek, bevallom. Viszont biztonságos, nem lehet félreérteni, egyértelmű.

Én azt a módszert szoktam alkalmazni, hogy valamihez kötöm a büntetés határát. Mondjuk a kislánynak ki kell mondania egy mondatot – „Nem csinálom többé”, „Bocsánatot kérek”. Ez tulajdonképpen ekvivalens a menekülő szóval:), de mivel a játékhoz illeszkedik, a játék szerves része lehet.

Persze sok mindent lehet non-verbális eszközökkel is tudatni. Ilyen pl. a Mondy meséjében szereplő csukló érintés, ami szintén a „menekülő szót” helyettesíti. Természetesen ezt a jelet is értelmezni kell, vagyis valahol, valamikor meg kell beszélni, vagy rá kell jönni, hogy mi mit jelent.
Az első hozzászólásomat rövidre fogva, összegzésképpen azt mondom, hogy a kommunikáció elsősorban a kislányok oldaláról lényegesebb – nekünk, pasiknak, pedig meg kell tanulnunk értelmezni a jeleket, rezdüléseket, hangsúlyokat. Ez viszont nem olyan egyszerű, ezért szükséges, hogy főleg az elején, közvetlenebb eszközöket alkalmazzanak a kislányok.

Lehet vitatkozni:)

És még egy reagálás:
„Egy lány akkor érzi fontosnak magát, és akkor érzi teljesnek a kommunikációt, ha mondjuk a férfi leheveredik mellé, és úgy "leckézteti". Ha nézi közben a kislány arcát, a reakcióit.”

Egyrészt erre sincs nagyon lehetőség, idő egy blogtalin, de ami fontosabb: ha a kislány elrejti az arcát a haja mögé, akkor a pasi hogyan tudja értékelni a reakcióit? :) A kérdés nem Mondynak szól elsősorban.