Cseresznye

/Ági története/

A szüleim elutaztak külföldre, rájuk is fért már, mert egész évben dolgoztak, és mivel kettesben akarták tölteni ezt az utat, engem a nagymamámra bíztak.

Igazából annyira nem bántam, mert azt csinálhattam, amit akartam. Csak egy szabály volt: minden nap haza kellett érnem sötétedés előtt, és ezt igazából nem volt nehéz betartani, mivel nyár volt és egyedül voltam. Szerettem egyedül sétálni a falu mellett lévő erdőben.

Már nyár vége volt. Szinte már úgy ismertem az erdőt, mint a tenyeremet. Sétálni indultam a megszokott útvonalamon, a lábam már automatikusan vitt az ösvényen. Nagyon el voltam gondolkodva, ezért észre sem vettem, hogy letértem az útról és egy ismeretlen ösvényen találtam magam. Lassan lépkedtem, mert még korán volt és izgisnek ígérkezett, hogy egy még fel nem fedezett úton megyek.

Félóra múlva egy kis parasztos háznál kötöttem ki, amit telis tele volt gyümölcsfákkal. Nagyon szép, takaros ház volt. Na, és azok a cseresznyefák… nem lehetett nekik ellenállni, ezért megnéztem, hogy nincs-e valaki a ház körül, de úgy nézett ki, nincs senki a házban.

Átmásztam a kis kerítésen. Felmásztam az egyik cseresznyefára, ami a legközelebb volt a kerítéshez. Már 10 perce ültem a fán, gondtalanul ettem a cseresznyéket, amikor…

- Hát, te meg mit keresel itt? - kérdezte valaki. Lenéztem, és észrevettem egy férfit, aki nagy valószínűséggel a házikó tulajdonosa volt, és nem éppen jókedvében találtam.

- Ajjajj - hirtelen ennyit tudtam kinyögni.

- Bizony ajjajj, gyere csak le a fámról - morogta dühösen.

Kezdtem komolyan megijedni… remegő térdekkel ereszkedtem le a fáról. Az első gondolatom az volt, hogy elfutok, de ezt nyílván a férfi is észrevette, mert hirtelen megragadta a karomat és bevonszolt a házba.

- Mégis mit gondolsz magadról? - kérdezte, miután becsapta maga mögött az ajtót. - Ezeket a gyümölcsöket magam termesztettem, én ebből élek, kiviszem a piacra és eladom! Te meg csak bemászol a kertembe és leeszed róla a friss gyümölcsöket?! - kiabálta magából kikelve.

Én annyira megijedtem tőle, hogy hátrálni kezdtem tőle. Hirtelen elhallgatott, annyira dühös volt, vett pár mély levegőt és megkérdezte.

- Ki vagy te? Hogy hívnak?

- Sarah vagyok, uram - motyogtam a padlónak.

Összeszűkült szemmel nézett végig rajtam.

- Ismerősnek tűnsz. Nem te vagy Mrs. Bones unokája vagy, ugye? Na, azt hiszem, elbeszélgetek vele, hogy az unokája…

- Ne, kérem - szakítottam félbe. - Kifizetem a cseresznyéket, segítek a ház körül, csak ne szóljon neki. - Tudtam, hogy a Nagyi csalódna bennem, ha ezt megtudná, azt pedig nem akartam.

- Nem kell nekem a segítséged, boldogulok egyedül is. A pénzed sem kell, de mivel engedély nélkül ettél a cseresznyémből, büntetést érdemelsz! - mondta.

- Büntetést? - kérdeztem remegve.

- Igen! Méghozzá fenekelést.

Nem mondtam semmi, mert nem hittem a fülemnek. Ő eközben hozott egy széket a konyhából, leült rá és megpaskolta a combját.

- Gyere, nem érek rá egész nap - mondta szinte kiabálva, de én egy szót sem mertem szólni. Csak álltam ott és riadtan néztem a férfira.

- Gyerünk, ne akard, hogy én hozzalak ide, mert akkor dupla annyit fogsz kapni! - és mivel még mindig nem mozdultam, hirtelen felállt, megragadott és odahúzott a székre. Tiltakozni kezdtem, de esélyem sem volt a nálam kétszer akkora férfivel szemben.

- Engedjen el!!! - kiabáltam kétségbeesve, de nem törődött velem. Próbáltam kibújni a szorításából, de nem ment, lefogott. Mozdulni sem bírtam.

- Nos, mivel átmásztál a kerítésemen engedély nélkül, 25 fenekest kapsz, a lopásért pedig 30 fenekest. Utána pedig nadrágszíjjal szintén 25 fenekest, mert ellenkeztél.

- Ne, kérem! Többet nem fog… áú! - Egy hatalmasat csapott a fenekemre. Aztán még egyet és utána még egyet. Próbáltam minden fenekes után kibújni a szorításból, de ez lehetetlennek tűnt. Ezért csak tűrtem, ahogy ez a férfi elfenekel, méghozzá életemben először. Sosem bántott senki.

Nem tudom éppen hol tartott a férfi a fenekeléssel, de én már szinte sírtam. Kiabáltam, de nem érdekelte. Én meg nem tudtam mit tenni, csak tűrtem a fenekelést. Amikor végzett elengedett. Én könnyes szemmel, felháborodva néztem rá és az ajtó felé hátráltam, de ő ott termett mellettem.

- Még nem végeztünk! - mondta, miközben a nadrágszíját felfejtette a farmerjáról. Már majdnem elértem az ajtót, amikor ismét megragadott és a székhez vitt. 2 másodpercen belül már a térdén feküdtem. Azt hittem, hogy az előző fenekelésnél nem lesz rosszabb, de tévedtem.

- Most pedig az ellenkezésért megkapod a büntetésed második felét, amit szépen számolni fogsz! Ahányszor elrontod, annyiszor kezdjük újra, világos?

Nem válaszoltam. Erre egy hatalmasat csapott a szíjjal a fenekemre. Én felkiáltottam.

- Azt kérdeztem, világos?

- Igen… - mondtam sírva.

- Helyes.

És jött az első ütés.

- Egy – mondtam, remegő hangon.

Két másodperc múlva jött a második.

– Kettő.

És ez így folytatódott a 20. fenekesig. A 20. után leállt.

- Nos, azt hiszem ennyi bőven elég volt mondta, megfogta a karom és talpra állított. -Remélem, tanultál ebből. A maradékot azért nem kaptad meg, mert úgy látom ez hatott. Most elmehetsz.

Egy szót sem szóltam. Letöröltem a könnyeket az arcomról és kirohantam a házból. Mivel teljesen össze voltam zavarodva, ezért azt sem néztem merre futok.

Mire hazaértem már sötét volt. Próbáltam belopózni a házba, az előszobáig jól is, de amikor halkan becsuktam az ajtót, és megfordultam a nagyi állt előttem dühösen, szíjjal a kezében. Én riadtan néztem fel rá, és magyarázkodni kezdtem, miközben le sem vettem a szemem a szíjról.

- Ne haragudj, nagyi! Nem vettem észre mennyi az idő és…- de nem tudtam befejezni.

- Van fogalmad róla mennyire aggódtam? 2 órát késtél! Tudod, hogy itthon kell lenned időben! Semmi mást sem kértem tőled! –I tt szünetet tartott, én meg sem bírtam szólalni, a nagyi még sosem emelte fel a hangját sem, soha. Nagyon aggódhatott.

- Többet nem fog előfordulni - mondtam gyorsan.

- Abban biztos vagyok – felelte. - Sajnálom, ezért meg kell büntesselek, hogy ez többet ne forduljon elő.

Jajj, ne! Egy fenekelés miatt késtem és ezért most megint… Nem szóltam egy szót sem.

- Gyere ide és hajolj előre. Sajnálom, hogy ezt kell tennem, de ezt még egyszer nem teheted velem.

Odamentem hozzá. Előrehajoltam és ahogy tudtam összeszorítottam a fogam, de ez nem használt, az első ütés után azt éreztem, mintha semmi sem védené a fenekemet. A nagyi nem adott sokat, de az is szörnyű volt a másik fenekelés után. 10-15 fenekes után abbahagyta és felküldött a szobámba. A következő 3 napot szobafogságban töltöttem. Ez volt életem legrosszabb napja…