/Gregor története/
Eljött a péntek, és Barbi erősen készült, hogy végre hazamehet, maga mögött tudhatja ezt a hetet. Feneke még mindig nagyon fájt, ülni alig tudott, gyakorlatilag minden mozgás iszonyú fájdalmakkal járt neki.
Délben tért vissza a kollégiumba, szobájuk ajtaját nyitva találta. Ahogy belépett, ott volt Mara, éppen pakolta a táskáját, és egy magas, szikár, szemüveges, kopaszodó férfi, aki nem más volt, mint Mara apja.
- Jó napot kívánok!
- Szervusz! Bizonyára Te vagy Barbara. Én Mária apukája vagyok! – azzal felemelte az asztalról az összetört discmant. - Mária mindent elmondott erről a sajnálatos esetről….
- Értem…
- És azt is elmondta, hogy kifizetni nem lenne pénzetek az okozott kárt.
- Hát, nem…
- Rendben. Vagy kifizetitek valahogy a lányom discmanjét, vagy… nos, Mária azt mondta, hogy arrafele laksz, amerre mi, azon az útvonalon szoktál hazajárni.
- Igen…
- Akkor a másik lehetőség, hogy eljössz velünk, és majd onnan tovább utazol, de előtte nálunk egy kis testi fenyítésben részesítelek a tettedért. Mit választasz?
Barbinak a száján volt, hogy elmesélje a szerda éjjel történteket, de aztán arra gondolt, hogy a saját lányának biztos jobban hinne ez a jó megjelenésű, ugyanakkor félelmetes kisugárzású ember.
- Rendben, Önökkel tartok- hebegte.
- Jó választás! Pakoljon össze, negyed óra múlva indulunk!
Az úton Mara édesapjával beszélgetett, aki igen érdeklődő volt, minden tárgyról, óráról kikérdezte lányát. Barbihoz nem szólt senki, de nem is igényelte, lélekben próbált felkészülni arra, ami várt rá…
Mikor megérkeztek, a két lány kiszállt az autóból, Mara apja pedig beállt a hatalmas, fényűző ház udvarába. Barbi meglepődött, amikor Mara az utcán, a kiskapu előtt kibújt cipőjéből, majd levette zokniját is, és mezítláb lépett csak be a kapun. Barbi nem követte Őt ebben, csak a lakásban, a bejáratnál vette le cipőjét.
- Nos, Barbara, kövess bennünket a dolgozószobába! – parancsolt az Apa.
Mara továbbra is mezítláb volt, apja zoknit és fapapucsot viselt. Beléptek a dolgozószobába. Mara apja kinyitotta a szekrényt, ahol több, különböző vastagságú pálca sorakozott. Egyet kiválasztott és a kezébe fogta.
- Barbara, kérlek, vetkőzz le alulról teljesen. Felül maradhat a póló, és ami alatta van.
Barbi egy pillanatig habozott, aztán eszébe jutott, hogy ezt Ő vállalta, úgyhogy nekilátott levetkőzni. Először kardigánját vette le, szépen összetűrte, lerakta a székre. Majd levette szövetnadrágját, végül a bugyiját. Kezeit maga előtt összekulcsolva állt egy szál pólóban, alul meztelenül, lábán szürke zoknijával. Mara apja elmosolyodott.
- Sajnálattal vettem észre, hogy nem figyelted meg a lányomat, és elkövettél egy hibát, ami még tetézni fogja a büntetésedet. Ebben a házban rajtam, és a vendégeimen kívül senki nem viselhet semmit a lábán, csak meztelen talppal lehet közlekedni. Még a lányomnak is. Idebenn soha nem húzhatott semmit a lábára! Te pedig nem vendég vagy, verésért jöttél! Vesd le a zoknit! – mondta, és ezt nyomatékosítandó meglendítette a nádpálcát, ami pontosan Barbi két lábkörmére csapott egy hatalmasat. Iszonyú fájdalmat érzett, fel is kiáltott, majd azonnal levette zoknijait.
- Így már más! A büntetésed tehát 12 pálca a fenekedre, amihez még a zokni miatt hozzáadódik 15, melyet a talpadra kapsz. És még négy, mivel eltitkoltad, hogy a lányom már egyszer megvert, ugyanezért. – és a pálcával felemelte Barbi pólóját, hogy bizonyítékként tanulmányozza a friss csíkokat a fenekén. – Megértettél?
- Igen, uram!
- Mielőtt elindulunk az udvar hátuljába, a dereshez, még a lányom fele is van közölnivalóm. – odalépdelt lánya elé, majd neki is rávágott egyet a lábkörmére épp úgy, ahogy az előbb Barbinak. Ő csak összerezzent, hang nem jött ki a torkán.
- Mária, mivel önbíráskodtál, és nem is szóltál róla, Te most megkapod egyben ugyanazt, mint Barbara. Tehát 15 pálca a talpadra, és 16+12 fenékre, melyből az utolsó tucatot Barbarától kapod. Indulás a büntetőpadhoz!
A büntetőpad egy kis melléképületben volt, az udvar másik végében. Az udvar apró, éles, fehér kövekkel volt felszórva. Mara úgy járt rajtuk mezítláb, mint más cipőben teszi ezt. Barbinak iszonyúan fájt a talpa, ahányszor csak rálépett a kis kövekre. Mire a helyiséghez értek, pár helyen fel is vágták a talpbőrét az éles kavicsok. Örült, amikor beléptek a helyiségbe, a hideg kőpadlóra. Időközben megértette mind a Mara fenekén látott sebeket, mind a vastag talpbőrt.
- Barbara, ez itt a deres. – szólt az apa. – Mária már jól ismeri, sokszor kerül vele közeli kapcsolatba. Ne is húzzuk az időt, feküdj fel rá hassal, legyél szíves. Könyököd a mellkasod alatt.
Barbi engedelmeskedett, felfeküdt a kínpadra úgy, ahogy leendő kínzója mondta. Az apa ekkor rácsukta a nehéz vasbilincset Barbi csuklójára, majd a nyakára is. Felhúzta a pólóját úgy, hogy a feneke teljesen szabadon legyen, majd a derékpántot is rácsukta a lányra.
- Kezdjük a talpaddal! Hajlítsd be a lábad térdből, derékszögbe! A talpaid felfele nézzenek! Ja… és egy fontos szabály, amit még nem mondtam. Itt némán kell viselni a büntetést. Mária esetében ez azt jelenti, hogy ha egy hang is kijön a torkán, úgy azt a csapást újra rámérem. Mivel először kapsz verést, Neked ezt lekorlátozom a csapások felére. Kezdhetjük?
- Igen, uram. – suttogta Barbi.
Hassz! A pálca már le is csapott a lány meztelen és sebes talpára. Egyből fel is szisszent. Nem kéne, az elején még úgysem fáj annyira, gondolta. Hassz! Itt néma tudott maradni. Hassz! Ez pont egy sebet talált el, nagyon nehezen, de kibírta hang nélkül. A hatodik már nagyon fájdalmas volt, az ütést ugyan kibírta hang nélkül, de utána összedörzsölte, és megmozgatta lábfejeit.
- Ezt annak veszem, hogy nem bírtad ki némán! – szólt a kegyetlen hang.
Az utolsó négy ütést már csak nyögéssel bírta ki, nagyon fájt a talpa, mintha tűzön járt volna. De nem kapott plusz büntetést.
- Rendben. Most tedd le a lábaidat. – szólt kínzója. Barbi két gyors lábfejkörzés után letette a lábait a padra. Az apa rácsukta a szorítóbilincset a bokáira. – Nos, következik a feneked. 16 ütés. Kezdjük!
Hassz! Barbi felsikoltott. Ehhez képest Mara ütései simogatásnak tűntek. Hassz! Ismét felsikoltott. A pálca brutális erővel zúdult amúgy is sebes farára. Hassz! Barbi sírásban tört ki.
- Figyelmeztetlek, hogy 8 után duplázódik minden ütés. És az igazi fájdalom a végére fog maradni.
Hassz! Barbi most némán tűrt, szájában sós ízt érzett, ahogy alsó ajkát elharapta. A tizedik utána kínzója pihenőt akart tartani. Barbi remegő hangon megszólalt.
- Kérem, folytassa! Minél hamarabb túl akarok lenni rajta!
Az apa elmosolyodott, bólintott.
- Rendben. Ha úgy érzed, nem kell pihenő, folytatom. De most már dupla olyan erőseket ütök, mint eddig. Már sikolthatsz, a felét kibírtad némán.
Barbi ökölbe szorította a kezét és a lábfején is összezárta az ujjakat, ajkait harapdálta. Hassz! Felsikoltott. Ez nagyon fájdalmas volt. Nem, azért sem! Határozta el. Nem adom meg ezt neki, hogy sírni és megalázkodni lásson. Kibírom hang nélkül. Hassz! Csend. Hassz! Csend. Az apa most már verejtékezett, és minden erejét beleadta az ütésekbe. De Barbi kibírta hang nélkül. A 18. csapás után úgy érezte, hogy bőr sem maradt a fenekén. Kínzója eloldozta, majd Barbi leszállt a deresről. A verés helye iszonyatosan égett, talpára pedig alig tudott ráállni, csak több próbálkozás után sikerült neki valahogy talpra kecmeregni.
- Te itt állj meg, Barbara. Állj! – nyomatékosította. – Mária, helyezkedj el!
Lánya már ismerte a járást, lefeküdt a deresre. Először Ő is a talpára kapta a 15 ütést, de gyakorlatilag érzéketlenül tűrte. Mondjuk 19 év mezítláb járás után, ezen a kavicson, Barbi egyáltalán nem csodálta.
Aztán jött a feneke. Mara ezeket az ütéseket is némán fogadta, egyszer szisszent csak fel, amit az apa azonnal és kíméletlenül megtorolt. Tizenhatot kapott, azonban még 12 hátra volt, amit Barbinak kellett rámérni. Az apa odafordult.
- Barbara, gyere ide!
Barbi elindult, bár minden lépés olyan volt, mintha parázson lépkedett volna.
- Ne kíméld! Ha valamelyik ütés nem lesz elég erős, mindketten kaptok még 20-at, fejenként! Gyerünk, kezd!
Barbi kezébe vette a nádpálcát, majd ránézett Mara fenekére. Régi, kifehéredett hegek, alig begyógyult hegek, és az új, lila hurkák borították. Felemelte a vesszőt, és lecsapott. Hassz! Aztán újra. Aztán megint, és egyre erősebben. Meg akarta torolni a pár nappal ezelőtti verést, és a lábcsókoltatást különösen. Az utolsóba olyannyira beleadta minden erejét, lendületét, hogy maga is ráesett Mara fenekére. Az apa elégedetten bólintott, majd eloldozta lányát. Mara felkelt, az ő mozgásán is látszott a 28 pálcaütés.
- Nos, mindketten megbűnhődtetek. Barbara, a vendégszobában lefekhetsz a házban néhány órára, kapsz egy törölközőt és hideg vizet is, hogy borogasd magad.
Ezzel elindultak visszafelé. Barbi sebes, megvert talpa nem bírta az éles kavicsok okozta fájdalmat, többször elesett menet közben, a végére a térde és a tenyere is csupa seb volt. Mikor magára maradt, levetkőzött a vendégszobában, és döbbenten tanulmányozta megkínzott testét. Fenekét hatalmas lila hurkák borították, több helyen véres csíkokkal. Térde csupa horzsolás volt, talpának véres nyoma pedig mindenhol ott maradt. Hasra feküdt a szobában található heverőn és, mivel kínzója nem láthatta, keservesen sírni kezdett. Mara lépett nesztelenül a szobába, hozott egy vödör hideg vizet és egy pár darab kis törölközőt. Lemosta Barbi fenekét, majd beborogatta és bekötözte a lábfejét is. Majd melléfeküdt és a saját fenekére is tett egy nedves törölközőt.
- Veled mindig ezt csinálja? – suttogta Barbi.
- Igen. Szinte minden héten kapok valamiért…
Aztán csendben maradtak, nehogy megint hátra kelljen menniük…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése