Kocsmázásom története (2. rész)

Mikor Dave letette a kagylót, Bev-vel nagyon ijedten néztünk magunk elé.

- Nos Kari, - szólalt meg végül Dave - mindent hallottál. Továbbra is azt állítod, hogy csakis a te hibád!

- Igen Dave! - feleltem határozottan, majd hozzátettem: - De talán nem olyan borzasztó vétek az, ha két felnőtt nő elmegy egy kicsit szórakozni... Elismerem, hibát követem el, csak a mértékét vitatom!

- Én úgy gondolom, csak a fenekedet félted...! - felelt Dave pimaszul, mire én is elvörösödtem. - De ne félj, hiába vállaltál magadra mindent, Bev éppúgy hibás, mint te. Igaz, Bev?

Beverly engedelmesen bólintott.

- Ezért megosztva kapjátok a büntetést, tizenkét-tizenkét ütést. Persze, csak ha még mindig így akarod...

- Én vagyok a hibás... - válaszoltam határozottan, és igyekeztem méltóságteljesen magasba emelni a fejem, hogy Dave ne lássa, mennyire elfogott a félelem a hallottak miatt!

- Nos lányok, akkor mindent megbeszéltünk! Fejezzétek be a vacsorát, és utána essünk túl a dolgon!

Ezzel Dave jókedvűen folytatta a falatozást. Persze nekem máris összeszorult a gyomrom, és úgy láttam, Beverly tányérjáról sem fogy az étel.

Vacsora után elmosogattunk Bev-vel, - jó alaposan, hogy minél tovább tartson - majd Dave elé álltunk, pontosan úgy, mint két iskolás lány, akik valami komoly hibát vétettek, és ezért az igazgató elé kell járulniuk.

Dave elgondolkodva nézett bennünket, majd így szólt: - Drágám, azt hiszem a nappali ezúttal alkalmasabb lesz... Hozd le, légy szíves a pálcát...

Összeszorult gyomorral, esetlen léptekkel követtem Dave-et a nappaliba. Csak most kezdett tudatosulni bennem, mire is vállalkoztam. Hiszen ez szörnyen megalázó lesz számomra, Dave ilyen szempontból mégiscsak egy idegen férfi! És nemcsak a pucér fenekemet kell majd feltárnom előtte, ami már önmagában is rettenetesen kínosnak tűnt számomra, de még a verést is el kell viselnem. Nádpálcával még sosem kaptam ki, de tudtam, hogy sokkal jobban fáj, mint a hajkefe, vagy a nadrágszíj.

Beverly is hamarosan csatlakozott hozzánk, - valószínűleg a hálószobából jött - és félénk őzikepillantással nyújtotta át férjének a büntetés végrehajtására szolgáló nádpálcát.

- Köszönöm, drágám... - mondta Dave, mintha Beverly az újságot adta volna át reggelizés közben, majd hozzám fordult. - Kari, fenekeltek már el valaha nádpálcával?

- Még soha, Dave... - feleltem halkan, és bármennyire is igyekeztem, nem tudtam elérni, hogy ne vörösödjek el.

- Nos, véleményem szerint, egy ilyen hajlékony pálca a legalkalmasabb büntetőeszköz, mégpedig azért, mert rendkívüli módon csíp, szinte égető kínt okoz... Akit csak egyszer is alaposan megfenyítettek nádpálcával, az utána sokkal jobban fog ügyelni arra, hogy többet ne kövessen el hibát!

Hogy szavainak nyomatékot adjon, miközben beszélt, Dave néhányszor megsuhogtatta a levegőben a pálcát, én pedig egyre rémültebben húztam össze magam, és szorítottam egymáshoz térdeimet, hogy lábaim enyhe remegését leplezzem.

- Mivel ez az első alkalom, hogy nádpálcával kapsz ki - folytatta Dave -, annyi engedményben részesülsz, hogy két részletben kapod meg a büntetést.

Dave itt szünetet tartott, és várakozón nézett rám. Értetlenül néztem rá, mire megjegyezte: - Ez egy kegyes engedmény részemről, Kari...

- Ez nem igaz! - fakadtam ki magamban. - Még azt is elvárná, hogy megköszönjem a "kegyes engedményt"?

Dave-re pillantottam, és megértettem: igen, elvárja, hogy köszönetet mondjak! Nagyot nyeltem, aztán Dave-re nézve gúnyosan ennyit mondtam: - Köszönöm, Dave, hogy ilyen kegyes vagy hozzám...

Dave bólintott, majd Beverly-hez fordult: - Drágám, tedd azt a széket középre...

Beverly lehajtott fejjel, szó nélkül engedelmeskedett. Most már legalább azt is tudtam, milyen helyzetben kapjuk majd a verést. Don egyszerűen csak le szokott az ágyra nyomni, de itt úgy látszik, külön rituáléja van az eljárásnak. Ez már csak azért is fokozta aggodalmamat, mert jól tudtam, ha a székre hajolva kapjuk a fenyítést, az nemcsak megalázóbb, de fájdalmasabb is lesz, mint amikor az ágyon hasalva fenekel el a férjem.

- Nos, lányok, melyikőtök lesz az első? - kérdezte Dave jókedvűen mosolyogva.

Bev-vel egymásra néztünk, aztán a barátnőm ismét lehajtotta a fejét, és nem szólt egy szót sem. A néhány másodperces kínos csendet Dave törte meg: - Drágám, azt hiszem, a háziasszonynak kell példát mutatnia...

- Igen, Dave... - felelt Bev halkan, és a székhez lépett. Áthajolt a támlán, majd fellibbentette a szoknyáját, és a bugyiját is letolta. Ezután egy nagy sóhajjal rátenyerelt a székre, és kétoldalt erősen megmarkolta a két szélét.

Dave lassú, nyugodt mozdulatokkal lépett felesége mögé, és a pálcával megsimogatta Bev csinos hátsóját, mely formájában és feszességében bármely tinédzser lányéval versenyre kelhetett volna. Ezért mindig is irigyeltem barátnőmet, akinek soha nem kellett fogyókúráznia - nem úgy, mint nekem –, és mégsem volt rajta egy deka felesleg sem.

- Felkészültél, drágám...? - érdeklődött Dave, és Beverly kissé remegő hangon válaszolt: - Igen, Dave...

Dave ekkor néhányszor még meghajlította a pálcát, majd hirtelen lecsapott.

- Jézusom! - gondoltam magamban, és éreztem, hogy átnedvesedik a tenyerem. Ez nem volt tréfadolog! Dave nagyon keményen sújtott le, a pálca csak úgy süvített, és akkorát csattant, hogy a hideg kirázott! Bev bájos popójára egy csúnya lilás hurka dagadt pillanatok alatt. Csak azon csodálkoztam, hogy nem ordít fel azonnal a fájdalomtól, és nem kap két kézzel a fenekéhez. Csupán az egymásnak préselődő farpofákból láttam, hogy Bev mennyire szenved.

Dave nyugodtan megvárta, míg felesége elernyeszti izmait, és csak akkor sújtott le újból, amikor a célpont visszanyerte eredeti gömbölyded formáját. Bev még mindig egy hang nélkül viselte a félelmetes erejű csapást, de teste most már jól láthatóan megrándult, és feneke is tovább vonaglott. De Dave most is türelmesen kivárta, míg minden lecsillapodik, majd ismét hatalmas csapást mért nejére. Döbbenten, és rémülten néztem a kegyetlen büntetést, és tudtam, hogy ez sokkal fájdalmasabb, mint amikor Don nadrágszíja csattog a hátsómon. Bev nagyon hősiesen viselte a verést, még most sem jajdult fel, csak a hangos sziszegés hallatszott, ahogy kitágult orrlyukain át zihálva kapkodta a levegőt.

Szégyen ide, szégyen oda, de már nagyon bántam, hogy olyan áldozatkész voltam. Azt hiszem, ha előre tudom, hogy mit jelent a nádpálcával való fenyítés, nem lett volna bátorságom osztozni a büntetésben. De most már semmiképp sem visszakozhattam, nem hagyhattam cserben a legjobb barátnőmet. Így hát elszoruló szívvel, és gyomorral néztem, ahogy Dave kezében negyedszer is hátralendül a pálca, hogy aztán hatalmas lendülettel sújtson le újra Bev védtelen hátsójára. Most először egy kis nyöszörgésféle szakadt ki szegény barátnőm ajkai közül, amint lábujjhegyre ugorva szorította össze hurkás farpofáit. Kezei azonban továbbra is fegyelmezetten a székbe kapaszkodtak, és csendesen nyöszörögve várta a következő ütést.

Dave-re pillantottam, mert kíváncsi voltam, ő hogyan éli meg ezt az egészet. Derűsen mosolygó arcán nem láttam semmilyen irányú érzelmet. Szép nyugodtan tartotta a pálcát, és amikor elérkezettnek látta az időt, ismét lesújtott. A kemény csattanásra ezúttal már Bev is hangosabban reagált, és ahogy az ütést követően hátravetette fejét, egy pillanatra megláttam fájdalmas grimaszba torzult arcát. Tudtam, hogy hamarosan én leszek a helyében, és nagyon féltem a csípős fájdalomtól, de főleg attól, hogy nem fogom kibírni a kemény pálcaütéseket.

Dave most egy kicsit hátrébb lépett, majd amikor Bev fara ismét lenyugodott, minden eddiginél erősebb csapást mért a csíkos ülepre. Nemcsak a karja erejét, hanem egész testének lendületét beleadta az ütésbe, és Beverly most először éles hangon felsikoltott. Női szemmel nézve is formás fenekén szabályosan sorakozott a hat vörös sáv, arról tanúskodva, hogy Dave a pálca használatában alapos gyakorlattal rendelkezett.

- Túl vagy a felén, drágám... - közölte ekkor a ház ura, mire Bev felemelkedett, és alázatos hangon így szólt: - Köszönöm, Dave...

Csak ezután nyúlt hátra fenekéhez, és kezdte keserves arccal simogatni az égő hurkákat.

- Feltéve persze, hogy Kari nem gondolta meg magát! - tette hozzá ekkor Dave, és rám nézett. - Karen, most, és a fenyítés alatt bármikor meggondolhatod magad, és dönthetsz úgy, hogy mégsem vállalod a büntetést. Én ezt természetesen tudomásul veszem, de tudnod kell, hogy ez esetben Bev kapja meg a rád eső részt is, függetlenül attól, hogy az első, vagy az utolsó előtti ütés előtt döntesz így. Megértetted?

- Igen, Dave, megértettem! - mondtam komoran, mert jól tudtam, hogy valójában nincs választási lehetőségem.

- Rendben van. Láttad Bev-et, tudod mi a dolgod...

Igen, tudtam mi a dolgom. Arcom már most vörösen lángolt, és sehogy sem tudtam alávetni magamat a gondolatnak, hogy a székhez lépjek, és a szoknyámat felemelve tárjam a meztelen fenekemet Dave elé. Végül egy nagy levegővétellel elhatároztam magam, és ráhajoltam a székre. Hátranyúltam, és a derekamra húztam a szoknyámat, majd az idegességtől remegő ujjaimat a bugyi pántja alá kényszerítettem.

- Várj csak egy pillanatra, Karen! - szólt közbe ekkor Dave. - Ez nem a te bugyid, drágám?

- De igen, Dave... - felelt csendesen barátnőm.

- Ó, még ez is! - gondoltam magamban dühösen, miközben kínosan feszengtem a szóban forgó alsóneműben, mely Bev mérete volt, és nekem szemmel láthatóan igen szűknek bizonyult.

- Ha szabad megtudnom, miért hordja a te bugyidat Karen? - érdeklődött tovább Dave, és szinte láttam magam előtt gúnyos elégedettséggel mosolygó arcát. Beverly nem felelt, de Dave végig akarta játszani a kegyetlenül megalázó színjátékot.

- Nos, várom a választ, lányok...!

- Jól tudod, Dave, hogy miért! - fakadtam ki dühösen. - De ha mégis hallani akarod, elmondhatom részletesen! Nos, kíváncsi vagy rá?

- Nem Karen, azt hiszem mindent értek... - felelt Dave, és lehetetlen volt nem meghallanom a hangjában bujkáló nevetést. - Jól van. Akkor most letolhatod a bugyidat, Karen...

Megsemmisülve fejtettem le magamról a szorosan rám tapadó bugyit, és legyűrtem a fenekem alá, de csak annyira, hogy legalább a kitüremkedő hasadékomat elfedje. Ám Dave se szó, se beszéd, odalépett hozzám, és egy arasznyival lejjebb húzta combjaimon a bugyit. Most már hiába próbáltam egymáshoz szorítani combjaimat, Dave előtt nem maradt semmi rejtve, és jól tudtam, hogy most alaposan kiélvezi a látványt. Úgy éreztem, már hosszú percek teltek el megalázó lecsupaszításom óta, és még mindig nem történt semmi.

- Mi lesz, kezdd már el! - sürgettem magamban Dave-et, mert már nagyon szerettem volna túl lenni az egészen.

- Felkészültél, Karen? - hallottam meg végre a tárgyilagos kérdést, és nagyon össze kellett szednem magam, hogy kellő határozottsággal tudjak felelni: - Igen, Dave, készen állok!

Fogaimat összeszorítva, és a szék ülő lapját teljes erőmmel megmarkolva vártam a pálcát, és abban reménykedtem, hogy Dave, mint vendéggel, talán kíméletesebb lesz velem szemben. Ám ahogy a lecsapó pálca süvítését meghallottam, már tudtam, hogy ez a reményem nagyon nem vált be. A rémisztő hang hallatán azonnal összerándult a fenekem, de a pálca még ezt megelőzően csattant rajta. Az érzés leírhatatlan volt. Ekkora fájdalomra semmiképp nem számítottam, és egy hangos ordítással ugrottam a levegőbe, miközben hátrakapó kezeimmel éreztem, hogy dagad fel pillanatok alatt az ütés helye.

- Ez borzasztóan fáj, Dave! - jajgattam szinte sírva. - Kérlek, ne üss ilyen erőseket, ezt nem lehet kibírni!

- Sajnálom, Karen, de Bev pontosan ugyanilyen erős ütéseket kapott. Láthattad, ő kibírta, és neked sem lesz semmi bajod. De mint mondtam, bármikor meggondolhatod magad! Ha akarsz, felöltözhetsz most azonnal, de ha nem, akkor légy szíves hajolj vissza a székre, és többször ne emelkedj fel az engedélyem nélkül, mert akkor kénytelen leszek néhány ütéssel megtoldani a büntetésedet.

A megaláztatástól, és az embertelen kíntól könnyes szemmel markoltam meg újból a széket, és szó szerint remegve vártam, hogy ismét lecsapjon rám a pálca.

Az újabb ütést követően minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne ugorjak fel ismét. Akkorát ordítottam, hogy talán még a szomszéd kertben játszó két kölyök is meghallotta, és hevesen ráztam a faromat. Tudtam, hogy Dave megvárja, amíg ismét mozdulatlanul fogok állni, ezért jó sokáig riszáltam magam, hogy legalább egy kis időt nyerjek. Dave nem sürgetett, én pedig jól tudtam, hogy azért nem, mert nagyon élvezi a látványt! Ám azt is tudtam, hogy ezt nem folytathatom a végtelenségig, ezért szép lassan csökkentettem a riszálás ütemét. Borzasztó volt az a tudat, hogy amint teljesen mozdulatlan lesz a fenekem, újabb ütést fogok rá kapni.

Végül mégis erőt vettem magamon, és összeszorított fogakkal, már előre eltorzult arccal kínáltam a pálcának szegény popsimat. Hamarosan meghallottam a félelmetesen süvítő hangot, és harmadszor is belemart ülepembe a bőrrepesztő kín, holott még az elsőt is éreztem a zsigereimben. Ezúttal is meg tudtam állni, hogy ne emelkedjek fel a székről, de amikor az előbbinél is hosszasabb farriszálást követően megkaptam a negyedik csapást, nem bírtam tovább. Éles sikollyal kaptam ismét a fenekemhez, és nem törődve vele, hogy könnyeim a sminkkel, és a szemfestékkel keveredve elcsúfítják az arcomat, sírva fakadtam.

- Kérlek, Dave! – zokogtam - Ezt egyszerűen nem lehet kibírni!

- Értem Karen, semmi baj. Tehát nem vállalod a büntetés rád eső részét?

A legszívesebben azonnal nemet mondtam volna, de barátnőm ijedt, sőt rémült arcára pillantva tudtam, hogy ki kell tartanom.

- De igen, Dave vállalom...

- Tudnod kell Karen, hogy ezért a kis engedetlenségért további három ütést fogsz kapni. Így is vállalod?

- Így is... - hüppögtem, és visszahajoltam a székre. Dave-t nem hatották meg a női könnyek, és az ötödik ütést is ugyanolyan keményen mérte rám, mint az eddigieket.

- Már csak egy ütés Kari, és pihenhetsz egy kicsit! - bíztattam magamat, de pesszimista énem máris hozzátette: - Hogy aztán még egyszer elszenvedd ugyanezt, sőt hárommal többet!

Ez a perspektíva valóban nagyon félelmetes volt, de én most csak azzal törődtem, hogy a soron következő ütésen túl legyek. A már megszokott fenékrázás közben félszemmel láttam, hogy Dave egy kicsit hátrébb lépve készülődik, és eszembe jutott, hogy a hatodik ütést milyen iszonyatos erővel mérte Bev-re. Tudtam, hogy velem is így fog tenni, és ez még inkább megnehezítette számomra, hogy abbahagyjam a vonaglást. Dave most is türelmesen megvárta, míg fenekem könnyű célponttá válik, majd hirtelen előrelépett, és a lépés közben, előredőlt felsőtesttel vágott rám a pálcával. Az ütés ráadásul a fenekem alját érte, a felsőcomboktól alig egy ujjnyira, ahol a legérzékenyebb. A leírhatatlanul csípős kíntól félőrülten kaptam a hátsómhoz, és páros lábbal ugrálva tapogattam a vastag hurkákat. A duzzadt csíkok érintése nagyon kellemetlen volt, mert úgy éreztem, hogy azok nem is a bőröm részei, hanem valami idegen anyagból vannak. Egyedül a fájdalom tanúskodott arról, hogy igenis az én testem részét képezik.

Miután egy kicsit megnyugodtam, nekem is meg kellett köszönnöm a büntetést, majd Dave átadott egy papír zsebkendőt, hogy megtörölhessem a szemeimet, és kifújhassam az orromat. Ezután visszahúzhattam a bugyimat, majd félreállva átadtam helyemet Bev-nek, aki sírással küszködve, riadt tekintettel, de ellenkezés nélkül hajolt át ismét a szék támláján. Miután lecsupaszította a hátsóját, és férje kérdésére, miszerint készen áll-e, igent rebegett, a pálcaismét munkába lépett.

Dave nem tagadta meg önmagát, és kíméletlen elszántsággal hajtotta végre a büntetés második részét. Most már szegény Bev sem fojtotta magába jajkiáltásait, de a kezével nem engedte el a széket egyszer sem. Borzasztó volt hallani a rémes csattanásokat, és látni a nyomukban keletkező vöröses, lilás hurkákat barátnőm bársonyos bőrén, és tudni, hogy néhány perc múlva az én fenekemre fog ugyanilyen csíkokat mintázni a pálca.

Néhány ütésnyom keresztezte a korábbi csíkokat, és ilyenkor Bev teste még nagyobbat rándult. A hatodik csapás előtt most is hosszabb szünetet tartott büntetésünk szigorú végrehajtója, majd a már megszokott módon mérte Bev-re az utolsó ütést. Ő is a feneke alsó részére kapta, mint én az előbb, és legalább akkorát is sikoltott, mint én. De hihetetlen önfegyelemmel csak akkor emelkedett fel a székről, amikor Dave erre engedélyt adott. Ezúttal ő is kapott egy papír zsebkendőt, miután könnyeivel küszködve, szipogó hangon megköszönte a büntetést, és megígérte, hogy többet nem fog ilyesmit tenni.

Hogy egy harmincadik évét betöltött felnőtt nőt úgy kezeljenek, ezt egyszerűen sehogy sem tudtam feldolgozni, de nem volt időm a hitetlenkedésre, mert Dave udvariasan intett, hogy foglaljam el a helyemet ismét.

Nagyon nem volt kedvem újra kiszolgáltatni égő hátsómat a kegyetlenül csípős pálcának, de nem tehettem mást. Miután letoltam a szűk kölcsönbugyit, a megalázó szégyentől, és a fájdalomtól való félelemtől remegő lábakkal kapaszkodtam a székbe. Dave most is megkérdezte, hogy felkészültem-e, majd kezdetét vette a pálcázás. Szőke sörényem vadul lobogott, ahogy fejemet ide-oda dobáltam kínomban, miközben minden erőmmel azon igyekeztem, nehogy ismét felemelkedjek, vagy a fenekemhez kapjak. Don nadrágszíja a nádpálcához képest bársonyos simogatás volt, és inkább elviseltem volna egy tucatot a szíjjal, mintsem egyet a pálcával. Minden egyes csapás után úgy éreztem, hogy a bőröm kireped, és úgy szorítottam a széket, hogy majdnem letörött a körmöm. Az ötödik csapás után már előre vinnyogni kezdtem, mint egy kiskutya, mert tudtam, hogy a következő ütés még borzalmasabb lesz. Dave nagyon aljas volt, ezt is fenekem legaljára mérte, hogy az ütés nyoma alig félujjnyival volt húsos szeméremajkaim felett. Ezt már nem lehetett kibírni, és üvöltve ugrottam fel. Könnyeim feltartóztathatatlanul ömlöttek, miközben hurkás fenekemet dörzsölgettem.

- Még nem végeztünk, Karen! - hallottam meg ekkor Dave hangját, amitől végigfutott hátamon a hideg. - Plusz három ütés jár még neked, amiért fegyelmezetlen voltál a fenyítés alatt! Foglald el a helyed azonnal, vagy Bev feneke fogja bánni, de nagyon!

- Igen Dave, máris! - szipogtam könnyeimmel küszködve, és hatalmas akaraterővel visszahajoltam a székre. Még három csattanás, és három sikoly hangzott el, ami után végleg felemelkedhettem. Ezúttal Dave maga törölte meg könnyektől maszatos arcomat, amit meg is csókolt utána két oldalról, jelezve, hogy barátságunk a régi, haragnak nyoma sincs. Én is így tettem, pedig abban a pillanatban a két kezemmel tudtam volna megfojtani őt.

Miután megkaptuk a büntetésünket, nyugovóra tértünk, én a vendégszobában, Bev és Dave pedig saját hálószobájukban. Bár szobáink nem voltak szomszédosak, egy negyedóra múlva mégis meghallottam Bev hangját, ami ezúttal egyáltalán nem olyan volt, mintha fájna neki valami.

- Ő legalább megvigasztalódott... - gondoltam, miközben nyitott szemmel hasalva az ágyamon próbáltam feldolgozni a történteket.

Másnap a reggelinél Dave úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, és én is igyekeztem nagyon közvetlennek mutatkozni, de tudtam, hogy ami előző este történt, azt sem én, sem Dave nem fogjuk soha elfelejteni.

Reggeli után elbúcsúztunk, és megkezdtem életem legkínosabb utazását hazafelé. A dagadt hurkák tompán sajogtak, és kétszer is meg kellett állnom, hogy egy kis enyhüléshez jussak. Hazaérve Don azonnal látni akarta a fenekemet, és amikor meglátta a lilás, duzzadt csíkokat, elismerően, majdhogynem lelkendezve kiáltott fel. Miközben a hurkákat simogatta, elmondta, hogy eredetileg meg akart verni ő is, már ki is készítette a legvastagabb szíját, de amint meglátta a fenekemet, letett a szándékáról. Ám ugyanakkor közölte azt is, hogy annyira tetszik neki a csíkos hátsóm, hogy ő is be fog szerezni egy nádpálcát. Néhány nap múlva be is váltotta ígéretét, és amint megmutatta nekem a pálcát, máris éreztem a csípését a hátsómon. Nem kellett sokáig várnom az új eszköz felszentelésére, egy szombat esti kosárlabdameccset követően, amikor is nem gondoskodtam kellő mennyiségű sörről, ismét megtapasztalhattam a nádpálca rettenetes simogatását.

És ettől kezdve valahányszor volt valami a rovásomon, a pálca könyörtelenül használatba került.