Langyos nyári éjszaka volt. Szellő sem lebbent, minden csendes és mozdulatlan volt. Thomas az új regényén dolgozott a háza emeletén levő szobában. Nagy emeletes ház volt, a földszinten jókora hallal. Itt nőtt föl, ismerte minden zugát. Gondozott kert vette körül, magas téglafallal körülkerítve. A szüleitől örökölte, néhány éve, amikor mindketten meghaltak egy repülőszerencsétlenségben. Azóta egyedül élt itt, és írással kereste a kenyerét. Nem panaszkodhatott, fogytak a regényei tisztességesen. A pénzét nem tudta mind felélni, akárhogyan igyekezett is, ezért hát egy részét gyémántokba fektette. A bankja széfjében tartotta ezeket, de néhány napja vett néhány apróbb darabot, amelyek még a páncélszekrényében voltak, a földszinten egy kisebb szobában.
Jól haladt az írással, ilyenkor nem volt álmos, és gyakran reggelig is folytatta. Teljes csend volt, csak a számítógép billentyűinek halk kopogása hallatszott. Jóval elmúlt már éjfél, amikor zajt hallott lentről, a kert felől. Először a ház körül kóborló macskákra gondolt, de a nesz megismétlődött, és most már biztos volt benne, hogy nem a kertből, hanem a bejárati ajtó felől jött. Kikapcsolta a számítógép monitorját, és várt egy kicsit, amíg a szeme hozzászokott a sötéthez. Nesztelenül nyitotta ki a szoba ajtaját, ami egy függőfolyosóra nyílt. A nagy hall bejárati ajtóval szemben levő részén állt, fönt, egy emelet magasságban, és pont rálátott a bejáratra. A kinti lámpák bevilágítottak egy kicsit, de csak a földszintre, a fölső rész teljes sötétségben volt. Az üveges bejárati ajtóra kívülről egy alak árnyéka vetődött.
Néhány másodperc, és az ajtó kinyílt, a sötét alak pedig belépett. Nesztelenül mozgott, kecsesen, mint egy macska. Várt egy kicsit, hallgatózott, de mivel nem tapasztalt semmi gyanúsat, folytatta az útját. Egyenesen annak a szobának az ajtajához ment, ahol a páncélszekrény volt. Tudta mit akar, kutatással nem vesztegette az idejét. Thomas most már tudta, hogy egy betörővel áll szemben. Nyilvánvaló volt, hogy a páncélszekrényben lévő gyémántokra pályázik. Látszott, hogy az idegennek van némi helyismerete, ezért Thomas kíváncsi lett rá, vajon ki lehet az. Úgy érezte, nem csak egyszerűen az utcáról tévedt be, valószínűleg járt már itt.
Visszament a szobájába, és az íróasztala fiókjából magához vette a pisztolyát. Mire újra a függőfolyosóra ért, addigra a betörő már bent volt a földszinti szobában. Thomas nesztelenül lement a lépcsőn. Nem esett nehezére a tájékozódás a sötétben, hiszen otthon volt. Belépett a nyitva hagyott ajtón, és megállt az ajtó mellett, hátát a falnak támasztva. A betörő fölkattintotta a zseblámpáját, és rögtön arra a falon függő képre irányította, amelyik a páncélszekrényt takarta el. A lámpát az asztalra helyezte, és leemelte a képet.
Gyorsan és kecsesen mozgott, nem sejtett semmit, tökéletes biztonságban érezte magát. A halvány fénycsóvában látszott, hogy törékeny termetű, sötét nadrágot, sötét pulóvert visel, és a fejét is maszk fedte. Thomas csak figyelt a sötétben, és el kellett ismernie magában, hogy az idegen érti a dolgát. Az első kis neszektől eltekintve semmilyen zajt nem ütött. Gyorsan és ügyesen dolgozott. Már a páncélszekrény számkombinációs zárját próbálgatta. Valószínűleg ismerte a kódot, mert a szekrény súlyos ajtaja feltárult.
Ennyi idő alatt másképpen nem lehet kinyitni. Thomas nem várhatott tovább, cselekednie kellett. A betörő belemerült a munkába, a gyors siker megrészegítette. A kis bársonyzacskót emelte ki éppen, amikor a jobb füle mellől közvetlenül egy fegyver jellegzetes kattanását hallotta. Hirtelen odafordította a fejét, és egy hatalmas forgótáras pisztollyal nézett farkasszemet. Tökéletesebb tettenérést el sem lehetett képzelni. A betörő keze a széfben, és a gyémántokat rejtő zacskót emeli ki. Elengedte a kis zsákocskát, és az visszahullott a helyére. Lassan visszahúzta a kezét, és mindkettőt a feje mellé emelte. Ez már a sokadik akciója volt, de eddig mindig simán ment minden. A gondos előkészítés nem volt hiábavaló, de most hiba csúszott a számításába. Nem gondolta, hogy van itthon valaki.
A pisztoly eltávolodott, de továbbra is rá irányult. Hirtelen világos lett a szobába, fölkapcsolták a villanyt. A revolver másik oldalán egy harminc év körüli, szabadidőruhát viselő férfi állt. Thomas látta hogy nyerő helyzetben van, a betörőhöz lépett, és kíváncsiságát kielégítve megragadta a maszkját, és lerántotta a fejéről. Jobban nem is lepődhetett volna meg a látványtól. A maszk alól hatalmas vörös hajzuhatag tűnt elő. A betörő egy gyönyörű fiatal nő volt. Arcán ijedtség tükröződött, de szeme vad tűzben égett, látszott, hogy még nem adta föl. Thomas eredetileg értesíteni akarta a rendőrséget, de most más ötlete támadt.
- Üdvözlöm szép hölgy, bevallom nem önre számítottam.
A nő láthatóan megkönnyebbült a megszólítástól, és leengedte a kezét. Thomas észrevette, hogy szemével a nyitott ajtót méregeti, és megsejtette a tervét. Ha sikerül kijutnia a világos szobából, jó esélye van rá, hogy el tud tűnni a kinti sötétben. Ezzel egy időben már meg is lódult a teste az ajtó irányába. Körülbelül egyforma távolságra voltak az ajtótól. Thomas előre megsejtve a gondolatát, hamarabb ért oda, és a szabad kezével megragadta a csuklóját, még mielőtt kijuthatott volna. Keményen visszarántotta, és magához szorította a kapálózó lányt. Hiába dulakodott, nem lehetett komoly ellenfél egy férfi erejével szemben. Thomas fölemelte a pisztolyát, és a nő elé tartotta.
- Ez egy nagy kaliberű fegyver. Ha csak a lábát találom el, akkor is valószínű, hogy egy életre nyomorék marad. Nagy kár lenne egy ilyen szép hölgyért. Én ettől sokkal jobb üzletet ajánlok. Ha megteszi, amit kérek, és nem ellenkezik, megígérem, hogy elengedem, és nem szólók a rendőrségnek. Egyébként sincs más választása.
A lány már nem vergődött a szorításában, ezért Thomas a szoba belseje felé fordította, és elengedte. Az íróasztal fiókjából egy fényes acélbilincset vett elő, odalépett hozzá, és gyakorlott mozdulattal az egyik csuklójára erősítette. A fal mellé vezette a lányt, és a radiátor csövére akasztotta a bilincs másik felét.
- Ugye megérti, ha ebben a helyzetben nem bízok magában.
A fegyver tárát kifordította oldalra, fölemelte, és a lőszerek a kezébe hullottak. A pisztolyt a fiókba tette, a golyókat pedig a zsebébe.
- Erre most már nem lesz szükség. Egy kicsit magára kell hagynom, de ígérem, rögtön visszajövök.
Azzal kiment a helyiségből. A lány fogoly volt, mégis megnyugodott egy kicsit, amikor Thomas eltette a fegyvert. Nem tudta mit tervez a férfi, de bármi is az, jobb mintha föladná a rendőrségen. Valami sejtése azonban volt, mert amikor magához szorította, nem lehetett nem észrevenni azt a kemény dolgot, ami a nadrágjában ágaskodott. Bízott benne, hogy megússza azzal, hogy a férfi magáévá teszi, elvégre jóképű vonzó ember volt. Ha máshol találkoznak, társaságban, biztosan megakadt volna rajta a szeme. A modora kissé furcsa volt, de tetszett neki az udvariaskodás még ebben a helyzetben is. Néhány perc elteltével Thomas visszatért egy közepes méretű aktatáskával a kezében. Amikor belépett a szobába, az ajtót kulcsra zárta, a kulcsot pedig a zsebébe süllyesztette. A táskát letette az íróasztal mellé, és a lányhoz fordult.
- Tudom a helyzet nem a legalkalmasabb, de szeretnék bemutatkozni önnek. A nevem Thomas Bradly, de ezt ön már biztosan tudja. Én viszont nem ismerem az ön nevét, ezért szívesen venném, ha bemutatkozna.
- A nevem Caty. Természetesen ez csak becenév, de megszólításhoz elegendő lesz.
- Köszönöm kisasszony, nem is számítottam másra.
Caty először szólalt meg, és annak ellenére, hogy próbált magabiztos lenni, a hangja eléggé zavartnak tűnt. Thomas egy apró kulcsot vett elő, és kinyitotta vele a bilincset. Először a csőről vette le, azután Caty csuklójáról. Ő, ahogy megszabadult tőle, rögtön ujjból a menekülésen törte a fejét, de semmi ötlete nem volt. Az ajtó zárva, az ablakon rács van. Ezt már a terepszemle alkalmával megfigyelte, mert különben ott próbálkozott volna inkább a behatolással. Semmi nem jutott az eszébe, arra gondolt legjobb lesz, ha nem ellenkezik a férfival. Akkor hamarabb szabadul, és talán nem is lesz olyan borzasztó a dolog. Azért puhatolózásképpen megkérdezte:
- Mi van, ha mégsem egyezem bele a feltételeibe, akkor értesíti a rendőrséget?
Caty belátta, nem tud mit tenni. Thomas leült egy hatalmas fotelba, és úgy folytatta.
- Kedves Caty, ön igazán vonzó fiatal hölgy, örvendeztessen meg azzal, hogy megszabadul ettől a célszerű, de csöppet sem szexis ruhától.
Caty sejtette a szándékát, de nem gondolta, hogy Thomas ilyen nyersen, és határozottan a lényegre tér. Legalább egy kis udvarlást elvárt volna tőle. Ennek ellenére megpróbált jó képet vágni a dologhoz, és elhatározta, hogy megpróbálja magába bolondítani a férfit. Hátha a későbbiekben még hasznára válik.
- Hát jó, legyen a kedve szerint. Tudom, hibáztam, és a hibáért fizetni kell. Megadom az árat, amit kér.
Azzal elővette legcsábosabb mosolyát, és Thomas elé lejtett. Először a vékony bőrkesztyűjét vette le, amit az ujjlenyomatok miatt, elővigyázatosságból viselt. A következő a fekete kötött pulóver volt. Egyfolytában riszálta a csípőjét, és lassan húzta fölfelé a pulóvert, amíg előbukkantak melltartós mellei. A fejét gyorsan kibujtatta belőle, és áthúzta dús vörös sörényét is a pulóver nyakán. Megrázta a fejét, és hatalmas hajkoronája csak úgy repült a levegőben. Lerúgta gyorsan az edzőcipőit, a nadrág következett. A csípőjét állandóan mozgatta, közben a nadrág egyre lejjebb került. Hátat fordított a férfinak, és úgy folytatta. Nyújtott lábbal előrehajolt, és letolta teljesen a bokájáig, majd kilépett belőle. Visszafordult, és látta Thomas szemében a tüzet.
- Tovább, tovább - bíztatta.
Már csak a melltartó, és a bugyi maradt rajta. Hátranyúlt, és kikapcsolta a melltartó kapcsát, de a kezével tartotta, nehogy leessen idő előtt. Előbb a karjait kihúzta a vállpántjából, aztán gyors mozdulattal eldobta az egészet. Csodás fiatalos mellei voltak, rugalmasan rezdültek minden mozdulatára. A bugyinak is le kellett kerülni, bár így sem takart túl sokat. Thomas felállt a fotelből, és megfogta Caty kezét, amikor a bugyija felé nyúlt.
- Ezt majd én.
Leguggolt elé, és lassan lehúzta róla, egészen a földig. Caty bőrét parázsként égette Thomas érintése, de azért engedelmesen kilépett a bugyiból.
- Ha nem haragszik ezt megtartom emlékbe. - mondta előtte guggolva, és a bugyit a zsebébe rejtette.
Végigsimította a csípőjét két oldalt és fölállt. Kicsit hátrébb lépett, és onnan nézte tovább. Caty tisztában volt a szépségével, nem is volt szégyenlős, de kezdte kellemetlenül érezni magát az idegen férfi pillantásainak a kereszttüzében.
- El kell ismernem, csodálatos alakja van.
Az elismerés nem enyhítette Caty kellemetlen érzését, minden pillanatban azt várta, mikor veti rá magát Thomas. Ez azonban nem akart bekövetkezni.
- Kérem, fáradjon ide, az íróasztalhoz - mondta, és a karjánál fogva udvariasan odakísérte az íróasztal végéhez.
- Most azt szeretném, ha ráhajolna az asztalra, a kezét előrenyújtva.
Caty valami rosszat sejtett, de nem tudta mi az, ezért hát vonakodva bár, de teljesítette a kérést. Hatalmas régi típusú asztal volt, akkora, hogy a kinyújtott keze nem érte el a végét. Az első percben nagyon kellemetlen volt a hideg lapra ráfeküdni. Ezzel volt elfoglalva, és nem is törődött vele Thomas mit csinál. Ő közben az asztal mellé helyezett táskát nyitotta ki, és egy kötelet vett elő. Caty nem is vette észre, csak akkor, amikor már a kötelet az egyik csuklójára ráhurkolta. A kötél másik végét az íróasztal lábához erősítette. A lány számára olyan gyorsan történt minden, hogy csak akkor próbált tiltakozni, amikor már a másik kezén is rajta volt a kötél. Hiába rángatta, Thomas ezt is rákötötte az íróasztal lábára.
Nem tudta mi fog történni vele, de borzasztóan megrémült. Erre egyáltalán nem számított. Kétségbeesetten próbált szabadulni, de a kötelek erősen tartották. A férfi a háta mögé került, és akkor csak azt érezte, hogy a bokájára is kötelek kerülnek. Thomas egymás mellett levő lábait terpeszbe kényszerítette, és a kötéllel az íróasztal lábaihoz erősítette. Caty teljesen kiszolgáltatott helyzetben feküdt az asztalon, keze, lába lekötözve. Combjai között előtűntek simára borotvált szeméremajkai, mint két szép kis mandula. Thomas megérintette a fenekét, csak gyöngéden húzta végig rajta a kezét, Catyn mégis végigfutott a hideg. Tetszett neki a lány, és így kifeszítve még inkább fölcsigázta a fantáziáját.
- Tudom nem volt túl lovagias dolog, amit önnel műveltem, de mindenképpen szükséges, hogy a terveimet végrehajtsam. Egyébként azért folyamodtam ehhez a megalázó módszerhez, mert semmi kedvem nem volt önnel dulakodni, és így kényszeríteni a büntetés elviselésére. Most már nyugodtan elmondhatom, meg fogom büntetni, amiért betört a házamba, és megpróbált kirabolni. A büntetés egy lovaglópálcával a meztelen fenekére mért ütésekből fog állni. Talán ez nagyobb visszatartó erőt képvisel, mintha átadnám a rendőrségnek, és szerintem ön is ezt a formát választaná szívesebben. Előtte azonban szeretném, ha elmondaná nekem, hogy kitől kapta az ötletet, hogy pont ide kell jönnie, és ki árulta el a páncélszekrényem kódját.
Caty végighallgatta a monológot, és nem akarta elhinni, amit hall. Ezt nem teheti vele ez az ember, nem serdületlen gyermek már, hogy ilyen módszereket alkalmazzon. Föl akart állni, de hiába próbálkozott, a kötelek nem engedték. Nyögve erőlködött, és éppen minden büszkeségét félretéve könyörögni akart Thomasnak, amikor halk suhanást hallott a levegőben, és a fenekébe égő fájdalom hasított. Rögtön utána még egy. Felkiáltott fájdalmában, de semmit nem tudott tenni ellene.
- Ez csak ízelítő volt, feltételezem a kisasszony nem tapasztalta még, milyen a lovaglópálca érintése. Most, hogy már van róla fogalma, megkérdezem még egyszer, ki árulta el a páncélszekrényem kódját.
Caty nem válaszolt rögtön, gondolkozott még, mit hazudjon. Úgy látszik túl sokáig, mert Thomas nem várt tovább, megindult kezében a pálca. Ötször csapott le egymás után, nem törődve a lány fájdalmas nyögéseivel, sikolyaival. A fenekén piros csíkok jelentek meg az ütések nyomán.
- Ki árulta el a kódot?
Caty ravasz, és rafinált nő volt, semmiképpen sem akarta elárulni, de hiába törte lázasan a fejét, semmilyen hihető magyarázat nem jutott az eszébe. Még nem volt ennyire szorult helyzetben, és nem forgott igazán jól az agya. Ezt Thomas is tudta, és nem sok időt hagyott neki a gondolkozásra. Ujjból ötször sújtott le, Caty jajveszékelése közepette.
- Látom nem lesz könnyű rábírni a válaszadásra, ezért ezután nem ismétlem meg többször a kérdést, hanem minden öt ütés után egy kis szünetet tartok, alkalmat adva, hogy válaszoljon. Egyedül öntől függ, hogy hány ütést kell elviselnie.
Nem is időzött tovább Thomas, hanem folytatta a következő ötös adag kimérésével. Egyre jobban élvezte domináns szerepét, és titokban azért drukkolt, hogy a lány minél később mondja el a titkot, és neki alkalma legyen minél jobban kipirosítani formás popsiját. Azon pedig egyre csak gyűltek a csíkok, halványak, és kidudorodó sötétvörösek egyaránt. Könyörtelen volt, alig néhány másodpercnyi szüneteket tartott. Caty úgy érezte, nem bírja már tovább ezt az elviselhetetlen csípő fájdalmat. Az ütések közben könyörögni kezdett, Thomasnak, hogy hagyja abba, elmondja, amit akar. Ő leszámolta az éppen aktuális öt csapást, és csak utána engedte szóhoz jutni Catyt.
- Figyelmesen hallgatom kisasszony.
Caty könnyeivel küszködve, nehezen nyögte ki a szavakat.
- Egy nő keresett meg, a nevét nem árulta el, ő adta meg a címet is, és a páncélszekrény kódját is.
- Ez kevés, valami konkrétabb dolgot szeretnék hallani - mondta Thomas, és már emelte is a pálcát.
Caty abban a pillanatban szinte sikoltva mondta:
- Ne, ne, ne folytassa! Mindent elmondok róla, amit tudok, csak hagyja abba, kérem.
- Jól van, kezdje, - engedte le a pálcát Thomas.
- Először telefonon keresett meg, majd egy presszóban találkoztunk. Huszonöt-huszonhét év körüli nő volt. Olyan magas lehetett, mint én, és hosszú platinaszőke haja volt, bár azt hiszem, festette. Nagyon feltűnően öltözködött, és a sminkje is feltűnő volt. Mindenkivel lekezelően beszélt, velem is. A gyémántokat akarta, és én csak azért vállaltam el a munkát, mert elég jó árat ajánlott. Holnap kellett volna átadnom neki.
- Ez már sokkal jobban hangzik, Caty kisasszony. Azt hiszem, tudom is, kiről van szó.
Thomas a személyleírásból rögtön ráismert Barbarára, a volt szeretőjére. Nemrégen adta ki az útját, akkor is dúlt-fúlt haragjában, és mindennel megfenyegette, de ő természetesen nem vette komolyan. Sohasem állt túl közel hozzá. Egy idő után kiismerte, köpönyegforgató, kétszínű nő volt, de csodálatos teste volt, és az ágyban utolérhetetlen dolgokat művelt. A páncélszekrény kódját sohasem árulta el neki, de úgy látszik túljárt az eszén, és valahogy kileste. Mindenképpen jó, hogy még időben szakított vele, mert úgy látszik más csalárdságokra is képes.
- Remélem, meg van elégedve a beszámolómmal, és most már elenged.
- Nem kisasszony, a büntetésen még nincsen túl. Ezt az eddigi vesszőzést mind elkerülhette volna, ha rögtön elmondja nekem ezt a történetet. A betörésért még meg kell kapnia a megérdemelt büntetést, ezt nem tudja elkerülni. Ez adja azt a visszatartó erőt, hogy a jövőben hátsó szándékkal ne lépje át a házam küszöbét. Azt hiszem harminc ütés pont megfelelő lesz.
Caty ennek hallatán a kötelékeit kezdte rángatni, nem tudta elképzelni, hogy elviseljen még harminc ütést. Amit eddig kapott, az is körülbelül annyi lehetett, csak ötösével elaprózva. Most pihent egy kicsit, de a feneke így is nagyon égett, és lekötözött kezével meg sem tudta tapogatni. Ha csak rágondolt, mit kell még elviselnie, elfogta a kétségbeesés.
- Kérem, könyörüljön meg rajtam, megígérem, soha többet a környékére sem megyek a házának. Nagyon fáj a fenekem, nem bírnám ki, ha még egyszer megverné.
- Caty kisasszony, nyugodjon meg, ki fogja bírni. Kellemetlen lesz, de végül is az a célja, hogy fájjon. Semmi kárt nem tesz önben, a szép kis hurkák néhány nap alatt elmúlnak a popsijáról. Nos hát akkor kezdhetjük?
- Nem, nem, ne bántson, kérem!
- Ha tiltakozik akkor is meg fogom tenni, jobb, ha összeszorítja a fogát, és minél hamarabb túl leszünk rajta.
Thomas élvezte a lány kiszolgáltatottságát. Minden alkudozás nélkül is bármit megtehetett vele, de izgalomba hozta sírósan könyörgő hangja, reménytelen menekülési próbálkozásai. Megtapogatta mintásra csíkozott fenekét, forró volt, és érezni lehetett néhány kiemelkedő vesszőnyomot. A nadrágja még jobban kiemelkedett azon a bizonyos helyen. Kezébe vette a pálcát, és a fenekére helyezte. Caty ahogy megérezte rajta, azonnal nyüszíteni kezdett, és megfeszítette magát az asztalon. Thomas lecsapott a vesszővel, Caty felnyögött, de nem könyörgött tovább. Most sokkal hosszabb szüneteket tartott az egyes ütések között. Legalább hat-nyolc másodpercet. Minden alkalommal megvárta, amíg teljesen elcsendesedik, és mozdulatlan nem lesz, csak akkor mérte ki a következő ütést. Hosszú percekig eltartott, amíg mind a harminc csapást megkapta Caty. A csíkok csak egyre gyűltek a fenekén. Az utolsó ütéseket már a combja felső részére helyezte, mert a popsiján egymást érték a vesszőnyomok.
Thomas borzasztóan izgatónak és erotikusnak találta megkínzott fenekét, és a combjai közül kibukkanó szeméremajkait. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy magáévá tegye. Ágaskodó szerszámát kiszabadította a nadrágból, két tenyerét Caty forró popsijára helyezte, és széthúzta a farpofákat. Kissé megrezdült a teste, amikor megérezte Thomas szerszámát a lábai között, de nem ellenkezett egy csöppet sem. A puncija nedves volt a kínlódástól, és az erőlködéstől, de lehet, hogy ő is tudat alatt izgatónak találta a kiszolgáltatottságot. Thomas könnyedén belehatolt. Hasával és combjával érezte Caty tűzben égő fenekét, és kidudorodó hurkáit. Nem kellett sokat mozognia, pillanatok alatt eljutott a csúcsra. Megkapta, amit akart, teljes mértékben kiélvezte Caty testét. Gyorsan eloldozta a köteleit, és segített neki fölkelni az asztalról.
- Remélem, most már elenged, azt hiszem, alaposan megbűnhődtem a vétkemért.
Caty hangjában semmi haragot, vagy megvetést nem lehetett fölfedezni. Egyszerűen csak szabadulni akart. Bízott benne, hogy Thomas megelégszik ennyivel.
- Igen, ön szabad. Most már egálba kerültünk, egyikünk sem tartozik a másiknak. Visszakapja a ruháit, és oda megy, ahova akar. Ha igényt tart rá, a kocsimon elviszem bárhová, ahová kívánja. Remélem, legközelebb kellemesebb körülmények között találkozunk. A történtek ellenére azonban lenne egy kérésem. Hangsúlyozom, ez csak kérés. Szeretném, ha itt töltené az éjszaka hátralevő részét. Rendelkezésére áll minden, amit itt talál. Holnap pedig együtt elmegyünk a találkára, ugyanis azzal a hölggyel, akit említett, van egy kis elintézetlen ügyem.
Thomas a nyitott páncélszekrényhez lépett, kivette a gyémántokat rejtő zsákocskát, és tartalmát az asztalra borította. A gyémántok szikrázva ragyogtak az íróasztal sötét lapján. Ott, ahol az imént még Caty feküdt. Ő már összeszedte a ruháit, de a csillogó kövecskék odavonzották.
- Kérem, válasszon egyet közülük!
Caty megbabonázva nézte a gyémántokat, és bátortalanul a kezébe vette a legcsillogóbbat.
- Nos, megteszi, amit kérek?
- Igen, de van két feltételem. Gondolom, a szóban forgó hölgyre neheztel egy kissé, és vele is valami hasonló dolgot tervez, mint velem. Ha így van, szeretnék én is jelen lenni.
- Helyes a feltételezése, és azt hiszem semmi akadálya a dolognak, de mi a másik feltétel?
- Most rögtön megmutatja, hol van a fürdőszoba, aztán pedig hagy aludni legalább délig. A találkozó úgyis csak délután négy órakor lesz.
- Legnagyobb örömömre szolgál, hogy vendégül láthatom. Kövessen, megmutatom a fürdőt, és amíg fürdik, előkészítek egy vendégszobát.
Catynak a meleg víz nagyon égette a meggyötört fenekét, ezért inkább a tusolót hidegre állította, és azzal hűtötte sokáig. Lefeküdni csak hasra tudott, és így is aludt még néhány nappal utána is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése