A betörő (2.rész)

Caty álmosan nyújtózkodott, és először nem tudta hol van, de amikor a hátára fordult, és megpróbált felülni, a fenekébe éles fájdalom hasított. Abban a pillanatban teljesen felébredt, és az agyán átfutott minden, ami az éjszaka történt. A behúzott függönyök félhomályt bocsátottak a szobára, de így is jól látta a falon levő nagy órát, fél tizenkettőt mutatott. Az erkélyajtóhoz lépett, és egyetlen mozdulattal szétrántotta a súlyos bársonyfüggönyt. Az éles fény késként hasított a szemébe, csak percekkel később szokta meg, és nézett szét az emeletről a parkba. Kinyitotta az ajtót, és a déli forróság beáradt az addig hűvös szobába.

Kilépett az erkélyre, és mélyet lélegzett. A magasan álló nap szinte égette a bőrét. Akkor vette csupán észre, hogy teljesen meztelen. Senki nem volt a parkban, de azért gyorsan visszahúzódott, és a ruháját kezdte keresni. Eszébe jutott, hogy azt a fürdőszobában hagyta, csak egy köntöst öltött magára, amit meg is talált az ágy mellett. A feneke nem fájt már nagyon, de ha hirtelen mozdulatot tett, vagy lehajolt, eszébe jutott az éjszakai kaland. Hiába fordult hátra, nem sokat látott belőle, így hát a szekrények ajtaját kezdte nyitogatni, hátha talál egy tükröt. Valóban, az egyiknek a belső oldalán jókora tükör volt, és így már gond nélkül szemügyre vehette megfenyített testrészét. Még mindig jól látszottak a csíkok rajta keresztbe, halványak, és vastagabb sötét dudorok egyaránt. Thomas azt mondta, néhány nap alatt elmúlik, de az biztos, egy darabig nem kell a strandra mennie.

Érdekes módon, ahogy az eszébe jutott Thomas, nem gondolt rá haraggal, pedig erre alapos oka lett volna. Elvégre megkötözte, alaposan megverte, sőt kihasználva kiszolgáltatott helyzetét, meg is erőszakolta. Ez már nyomós ok a neheztelésre, mégis ő a másik oldalt is próbálta mérlegelni. Tudta, hogy kockázatos dolog amit csinál, de vonzotta az izgalom, a könnyen szerzett pénz. Bízott az eszében, ügyességében és a szerencséjében is. A szerencséje nem hagyta el most sem, igaz, hogy keményen meg kellett fizetnie, de járhatott volna rosszabbul is. Egyszerűen le is lőhette volna Thomas, de az sem lett volna sokkal jobb, ha kihívja a rendőröket. Ez benne volt a pakliban. A megerőszakolást két okból sem vette nagyon a lelkére. Először is, amikor Thomas foglyul ejtette, látta rajta, hogy nem közömbös a számára, és számított rá, hogy valami efféle dologgal kell fizetnie ügyetlenségéért. Tehát egy kicsit számított rá, és lélekben felkészült a lehetőségére. A másik dolog pedig az volt, hogy imponált neki Thomas személye. Még ha ő volt is a szenvedő fél, tetszett neki a határozottsága, keménysége, és nem utolsó sorban az, hogy jóképű, fiatal férfi volt, ráadásul független.

Mielőtt végrehajtotta a balul sikerült akcióját, néhány napig követte Thomast, szimatolt a ház környékén, volt alkalma megfigyelni a szokásait. Már akkor megakadt rajta a szeme, de azt nem gondolta, hogy közelebbi kapcsolatba is kerül vele. Neki ez csak egy munkát jelentett, ami az ő fogalmai szerint szép pénzt hozott volna a konyhára.

Barbarát, a megbízóját eléggé ellenszenvesnek találta, de nem törődött vele, fontos az, hogy fizesse ki a megbeszélt összeget, gondolta. Most, hogy átállt Thomas oldalára, és beleegyezett, hogy megpróbálja Barbarát tőrbe csalni, egy csöpp lelkiismeret furdalást sem érzett, igaz, hogy ilyen jellegű gondjai máskor sem nagyon voltak. A dolgokat egyszerűen abból a szempontból nézte, hogy az számára hasznos-e vagy sem. Arra azonban, hogy jelen akart lenni Barbara megfenyítésénél, nem a haszonszerzés, hanem a kíváncsiság vitte rá. Arról, hogy milyen elszenvedni egy ilyen büntetést, most már volt fogalma, de nagyon furdalta a kíváncsiság, milyen érzés lehet a vessző másik végén állni. Az biztos, hogy sokkal kellemesebb. Még egyszer megszemlélte mintás fenekét, óvatosan megtapogatta, és arra gondolt, ettől nem sok kellemetlenebb dolog létezik.

Magára öltötte a köntöst, és kilépett a folyosóra. Azonnal megérezte a mindent betöltő finom kávéillatot. Kísértést érzett, hogy azonnal megkeresse az illat forrását, de erőt vett magán, és inkább a fürdőszoba felé irányította sietősen a lépteit. Lezuhanyozott, rendbe szedte magát, megigazította hatalmas vörös hajkoronáját. Amióta fölkelt, nagyon otthonosan, kellemesen érezte magát. Pihenten frissen ébredt, tetszett neki itt minden. Pedig az egész ház berendezése olyan volt, mint maga a házigazda, ellentmondásos. Az egyik helyiség ódon évszázados hangulatot árasztott, sötét, nehéz bútoraival, régi festményeivel. Máshová belépve, mintha másik korban járnánk, világos egyszínű falak, csillogó, fémből és üvegből készült bútorok, a legmodernebb technika mindenhol. Mégis úgy érezte barátságos ez a hely, tudna itt élni. Női szépítőszereket egyáltalán nem talált, de nem is nagyon bánta.

Kezébe vette az éjszaka viselt ruháit, de rövid gondolkodás után inkább mégis a köntöst vette vissza magára. A fekete kötött pulóvert, és az ormótlan hosszúnadrágot egyrészt nagyon melegnek találta, másrészt így hogy funkcióját vesztette, nevetségesnek is. A fejet takaró maszkra pedig végképp semmi szükség nem volt. Otthagyta az egészet, és elindult a kávéillat irányába. A földszinten volt egy kisebb, konyhával kombinált étkezőféle, oda vezette az orra, meg aztán ahogy közelebb ért hozzá, egyre jobban hallotta a vidám zenét, ami egy rádió hangszórójából áradt. Thomas egy fonott fotelban ült az asztal mellett, és kávéscsészével a kezében újságot olvasott. Belépésére fölpattant a helyéről, elésietett, és kézcsókkal fogadta.

- Üdvözlöm kedves kisasszony, remélem kellemesen pihent.

- Köszönöm, nagyon jót aludtam.

- Megkínálhatom egy csésze kávéval?

- Igen, nagyon jól fog esni.

Thomas hellyel kínálta az asztal mellett, Caty odasétált, és mintha mi sem történt volna leült. De azonnal föl is pattant és fájdalmas arccal, hangos sziszegés közben a popsiját tapogatta.

- Hát igen, kedves Caty, egy ideig még óvatosnak kell lennie ezen a téren. Megengedi, hogy megvizsgáljam?

Caty nagyon meglepődött, és egy kicsit föl is háborodott a kérés hallatán, mert már kezdte megszokni, hogy úrinőként bánnak vele, és tetszett is neki a dolog. Ez a kérés azonban nem illett bele ebbe a szerepjátékba. Azért rövid habozás után, lesütött szemmel Thomashoz hátrált, és fölemelte a köntöse hátulját. Ő úgy látszik nem volt megelégedve vele, mert még jobban fölemelte egészen a derekáig, és másik kezével nagyon óvatosan végigtapogatta Caty fájó testrészét.

- Óóó, ez nagyon csúnya - szörnyülködött, mintha nem is ő okozta volna a bőrön látható csíkokat. - Van egy nagyon jótékony hatású kenőcsöm, ha megengedi, szívesen kezelném vele, de csak akkor hatásos, ha néhány napig folyamatosan használják.

Caty végképp nem tudta mit válaszoljon. Thomas viselkedése annyira ellentmondásos volt, hogy nem tudta, hülyének nézi-e őt, vagy valami csapdát készít újból, vagy csak egyszerűen ez a normális viselkedése. Végül ebbe is beleegyezett. Gyorsan, állva megitta a kávéját, és néhány perc múlva, maga is csodálkozott rajta, de egy franciaágyon feküdt hason, a köntöse fölhajtva, Thomas pedig a popsiját kenegette óvatosan valami csodaszerrel. Eleinte fájt az érintése, de a kenőcs hűsítette, és egyre kellemesebbnek érezte a műveletet.

Nem tudta mi van vele, teljesen megbabonázta ez a férfi. Mindenbe beleegyezik, amit kér tőle, pedig az esze azt súgja, inkább tűnjön el innen minél hamarabb, és felejtse el ezt a félre sikerült kalandot, amíg lehet. Ő e helyett a fenekét masszíroztatja ezzel az idegennel, akit nemrégen még ki akart rabolni, és aki ezért megverte, megerőszakolta, majd egyik pillanatról a másikra úgy bánt vele, mint egy hercegkisasszonnyal, aztán váratlanul a fenekét akarja tapogatni, igaz, hogy tisztán gyógyító szándékkal, és mindebbe ő még bele is egyezik. Bizarr helyzet, az biztos. A simogatás azonban nagyon jólesett, sajnálta is, amikor Thomas abbahagyta.

- Ez most készen van, de remélem lesz alkalom tovább folytatni a kezelést. Akkor három nap múlva ugyanolyan bársonyos lesz a bőre, mintha misem történt volna.

Caty föl akart kelni, de végül mégis jobbnak látta, ha csak a fenekét takarja be a köntösével, és marad hason fekve. Közben Thomas fényképeket vett elő, és megkérte, hogy szóljon, ha valamelyiken fölismeri Barbarát. A legtöbb képen rajta is volt, általában Thomas társaságában. Néhány kép egészen félreérthetetlen helyzetben ábrázolta őket.

- Erre csak a bizonyosság kedvéért volt szükség, én ugyanis időközben kiterveltem hogyan tudnám a hölgyet feltűnés nélkül idehozni. A terv kissé kockázatos, legalábbis az én részemről, és alapvető része, hogy feltétel nélkül megbízom önben. Ezért arra kérném, ha esetleg hátsó gondolatai támadnának a gyémántokkal kapcsolatban, akkor jusson eszébe az éjszaki eset, az talán segít elhessegetni ezeket a gondolatokat. Remélem sikeres lesz az együttműködésünk, és akkor mindketten meg leszünk elégedve. Ellenkező esetben a haragomat ébresztené föl, és annak eléggé kellemetlen következményei lennének az ön számára.

Caty tudta milyen kemény, és könyörtelen tud lenni Thomas alkalomadtán, és eszébe sem jutott még egyszer ujjat húzni vele.

- Biztosíthatom, hogy tökéletesen megbízhat bennem, rajtam nem fog múlni az ügy sikere. De remélem nem feledkezett meg az ígéretéről, és én is jelen leszek a fenyítés kiszabásánál.

- Természetesen, kedves kisasszony, én soha nem feledkezem meg az ígéreteimről.

Caty még az éjszaka elmondta Thomasnak a gyémántok átadásának helyét és módját. Egy elegáns belvárosi étterem félreeső boxában fognak találkozni. Mindketten egyedül mennek, ahol Barbara megkapja a gyémántokat, Caty pedig a pénzét, aztán mindenki megy a maga útjára. Catynak már nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság, mit eszelt ki Thomas, és türelmetlenül meg is kérdezte.

- Szeretném, ha most már engem is beavatna a részletekbe, elvégre nekem is jelentős szerepem lesz benne.

- Már mondom is Caty kisasszony. Már jártam a szóban forgó étteremben, ismerem a környéket, nem lesz nehéz végrehajtani az akciót. A saját kocsiján kell odamennie, ami feltételezem, itt parkol valahol a közelben. Önnek csak az lesz a dolga, amit egyébként is tenni szándékozott, odaviszi a gyémántokat, átadja a hölgynek, átveszi a pénzét, és távozik. Az a fontos, hogy ne fogjon gyanút.

Caty közbevágott.

- És mi lesz azzal a pénzzel, amit kapok?

- Természetesen megtartja. Ez az ön üzlete, én ebbe nem szólok bele.

Caty igyekezett nem mutatni a meglepődöttségét, de erre nem számított. Ha ez bejön, akkor nem szenvedett hiába, mégiscsak hozzájut a hőn áhított összeghez. Úgy érezte, akárhogy sikerült is az akció, ez a pénz már jár neki, annyi munkát fektetett bele, és annyi szenvedést kellett elviselnie miatta. Thomas folytatta.

- Barbarának nincs autója, nem is tud vezetni. Aminek egy kicsi köze van a technikához, az nem neki való. Taxival fog távozni, mindig azzal közlekedik. Úgy intéztem, csak egy taxi lesz a környéken, abban pedig én leszek a sofőr. Innentől nyert ügyünk van. A taxival én hazafuvarozom, ön pedig jön a saját kocsijával.

- Nagyon ötletes, de honnan szerez egy taxit?

- Van egy ismerős sofőr, mindig az ő szolgálatait szoktam igénybe venni, ha szükséges, és megbízom benne. Ő kölcsönzi a járművet, és elintézi, hogy az adott időben egyetlen kollégája se legyen még az étterem környékén sem.

- Igen, ez így nagyon egyszerűnek tűnik, de tudja, hogy ezzel a gyémántjait kockáztatja?

- Valóban, kisasszony. De mivel önben megbízok, a kockázat arra az időre korlátozódik, amíg Barbara be nem száll a kocsimba a gyémántokkal együtt. Úgy gondolom, ennyi kockázatot hajlandó vagyok vállalni az ügy érdekében. Ha nincs több kérdése, azt ajánlanám, menjen haza valami alkalmasabb öltözéket fölvenni, mert az, amiben idejött, kissé feltűnő lenne napközben. Ha átöltözött, szeretném meghívni ebédre. Remélem nem utasítja vissza. Ha gondolja, szívesen hazaviszem, vagy önért megyek, ahogy óhajtja.

Caty nem utasította vissza, sőt kifejezetten örült a meghívásnak. Jól érezte magát Thomas társaságában. Ennek ellenére igyekezett minél kevesebbet elárulni magáról, és elhárította a fuvart, inkább a saját kocsijával ment. Visszament a fürdőszobába, és mégiscsak magára öltötte az éjjel viselt öltözéket. Valamiben csak haza kellett mennie. Mindene megvolt hiánytalanul, kivéve a bugyit, amit Thomas még az éjjel eltett emlékbe. Megkereste a kocsiját, amit néhány sarokkal arrébb hagyott, és sebesen hazahajtott.

Nem akarta megváratni Thomast, mégis gondot okozott neki, hogy minden szempontból megfelelő ruhát találjon. Nagyon meleg volt, ezért valami olyat keresett, ami szellős is, de elrejti a fenekén látható csíkokat. Végül egy színes, mintás selyemből készült ruha mellett döntött, aminek az alsó része bő, combközépig érő nadrágban végződött. Nem volt nagyon átlátszó, az apró minták elfedték a popsija bőrét, és mivel nadrág volt, nem libbenthette föl a játékos szellő. A fölső része viszont annál merészebb kivágást tett lehetővé. Az arcára diszkrét sminket rakott, néhány ékszert is választott, és fölvett egy magas sarkú szandált. Megfordult a tűkör előtt, büszkén fölemelte a fejét, megrázta hatalmas vörös sörényét. Meg volt elégedve magával. Visszarohant a kocsijához, és nem telt el egy félóra, ismét Thomas házában volt. Amikor meglátta, meglepődve szólt.

- Ez igen, ez aztán a gyors átalakulás. Az nemrégen még egy vadmacskát volt szerencsém vendégül látni, most pedig már egy gyönyörű lady áll előttem. Ön minden téren figyelemre méltó hölgy.

Caty csábosan mosolygott, szemmel láthatóan önbizalmat adott neki a bók. Thomas addigra már elkészült, semmi akadálya nem volt, hogy induljanak. A házból egy kis ajtón keresztül lehetett megközelíteni a garázst, ami az alagsorban volt. Beültek a piros nyitott sportkocsiba, Thomas egy távirányítóval nyitotta a garázsajtót, és az hangtalanul emelkedett fölfelé. A motor felbőgött, és már száguldottak is. Caty haja gyönyörűen lobogott a szélben. Nem is figyelte hová mennek, Thomast nézte egyfolytában.

Csak amikor már odaértek, akkor tekintett körbe, és meglepve látta, hogy az előtt az étterem előtt állnak, ahol találkoznia kell Barbarával. Bementek. Nem voltak sokan, bőven voltak szabad asztalok, és a kinti hőséghez képest kellemesen hűvös volt. Thomas rendelt, és az ebéd közben kellemesen elbeszélgettek. Meg kellett állapítania, hogy Caty nem csak vadmacskának kiváló, hanem művelt, jó humorú, és kiváló diplomáciai érzéke van.

Közel egy órát beszélgettek, szinte egyfolytában magáról beszélt, mégis a végén semmi olyat nem tudott róla, ami valóban lényeges lenne. Pedig nem tűnt úgy, hogy titkolódzik, nyílt, és őszinte lány benyomását keltette. Be kellett fejezni a beszélgetést, sürgetett az idő. Még vissza kellett menni Caty kocsijáért, és Thomas sem vette magához a gyémántokat.

Kifelé menet az étteremből, Thomas megállt az ajtó előtt, és néhány szót váltott a portással. Caty néhány lépéssel távolabb várakozott, és csak azt látta, hogy beszéd közben arrafelé néznek, ahol a taxik szoktak állni, most is ott volt néhány. Thomas valamit, valószínűleg pénzt adott át diszkréten a portásnak. Ő szokta a távozó vendégeknek a taxikat hívni. Bebiztosította, hogy Barbara az ő kocsijába kerüljön.

Hazahajtottak, de Thomas nem állt be a garázsba, hanem az utcán hagyta az autóját. Bementek a házba, egyenesen abba a szobába, ahol a páncélszekrény volt. A férfi elővette a kis bársony zsákocskát, és az asztalra öntötte a tartalmát. A nappali fényben még szebben csillogtak a kövek, mint éjszaka. Caty egymás után az ujjai közé vett néhányat, és a fény felé tartva csodálta őket. Egyszerűen csak gyönyörködött bennük, semmilyen hátsó gondolat nem fordult meg a fejében. Az a kő is köztük volt, amelyiket az éjszaka Thomas Catynak ígért. Mégis, úgy gondolta nem a legalkalmasabb pillanat a jussának a követelésére. Thomas hangos koppanással még valamit letett az asztalra. A lovaglópálca volt. Caty, ahogy meglátta, rémült arccal azonnal letette a gyémántot, és hátrébb lépett. Thomas törte meg a csendet.

- Látom, még megvan a hatása a tegnapi büntetésnek. Ezért teljes mértékben megbízom önben, csak emlékeztetni akartam.

- Erre igazán semmi szükség, emlékeztető nélkül sem fogom elfelejteni egy ideig, és különben sem terveztem semmit ön ellen.

Thomas eltette a pálcát, a tenyerébe söpörte a gyémántokat, visszatette a zsákba, és az egészet átadta Catynak. Ő a történtek után egy kicsit félve fogta meg, aztán a táskájába süllyesztette. Tudta, még véletlen sem szabad semmit elrontania, mert annak reá nézve kínos következményei lesznek. Eddig teljesen nyugodt volt, de ettől egy kicsit lámpaláza lett.

Elindultak kifelé. Az utcán egy taxi állt, közvetlen a Thomas kocsija mögött. Régi fajta, fekete, tipikus angol jármű volt. Érkezésükre a sofőr kiszállt, kézfogással üdvözölte Thomast. Egészen fiatal, vékony, szőke fiatalember volt, tengerkék szemekkel.

Nem beszéltek sokat, Thomas átadta a saját autója kulcsát, a férfi beszállt, és elhajtott. A taxi ülésén hevert a sofőr zakója, és sildes sapkája. Thomas magára öltötte, föltette a sapkát, és a volán mögé ült. Az illúzió tökéletes volt.

- Én most megyek, most már egyedül kell boldogulnia. Ne felejtse, nemsokára találkozunk ugyanitt.

Gázt adott, és a taxi elindult. Befordult a sarkon, és eltűnt Caty szeme elől. Egyedül maradt a gyémántokkal. Lassan elindult a kocsija felé, közben eszébe ötlött, hogy most akár meg is léphetne. Eljátszadozott a gondolattal, de a másik énje mindig közbeszólt. A gyémántok ugyan hatalmas összeget érhetnek, de számára mégis értéktelenek, mert nem ismer senkit, akinek eladhatná, és e nélkül szinte biztos a lebukás. A kialkudott összeget pedig így is megkapja. A másik dolog pedig az, hogy ha egy ideig sikerül is eltűnnie, megeshet, hogy ismét Thomas kezébe kerül, arra pedig még gondolni is rossz. Lám Barbara is most még biztonságban érzi magát, nem sejti, hogy már fel van állítva a csapda. Lehet, hogy ő is ugyanígy járna. A döntő érv azonban mégis az volt, hogy egyre jobban tetszett neki Thomas. Néha rettenetes embernek látta, akitől félnie kell, máskor úgy érezte, egészen jól ki tudnának jönni egymással. Imponált neki a férfias viselkedése, tetszett az udvariassága, a modorát sem tartotta már furcsának, régimódinak. Talán sikerül megkedveltetnie magát vele, de azt már most az elején látta, hogy ő nem olyan férfi, akit elcsábíthat, az ujja köré csavarhat. Nála csak akkor érhet célt, ha önmagát adja, és ez tetszik Thomasnak.

Odaért a kocsihoz, gépiesen beült, és indított. Az étterem felé vette az irányt, s valójában egy percig sem gondolta komolyan, hogy becsapja Thomast, csak a gondolattal játszadozott. Ahogy közeledett, azt a kellemes izgalmat kezdte érezni, ami minden akciója előtt jelentkezet. Ha belegondolt, semmi félnivalója nem volt, ugyanezt csinálta volna, ha sikerül az eredeti terve szerint megszerezni a gyémántokat. Az étterem közelébe ért, lassított, és ott a kijelölt helyen három taxit is látott parkolni, de a tányérsapkás sofőrök közül nem tudta megállapítani melyik Thomas. Ettől egy kicsit elbizonytalanodott, de azzal vigasztalta magát, hogy az a Thomas dolga, hogy Barbara a megfelelő taxiba szálljon.

Elhajtott az étterem előtt, és egy kicsit távolabb ált meg. Az ajtó előtt a portás szélesen mosolygott, és úgy érezte, még mélyebben hajol meg, mint a többi vendég előtt. Belépett, körülnézett, de Barbara még nem volt sehol. Keresett egy távoli boxot egy hátsó sarokban, és ott foglalt helyet. Mindössze egy üdítőt rendelt, és türelmetlenül várakozott. A feneke egyre kellemetlenebbül sajgott a párnázott, de egyenes ülőlapú széken. Az autó ülése sokkal kényelmesebb volt, vezetés közben is érezte ugyan, de nem ilyen kellemetlenül. Amikor Thomassal ebédelt, akkor pedig inkább őrá figyelt, a fájdalommal nem is törődött. Már jóval elmúlt négy óra, és éppen kezdett aggódni, hogy miért nem jön már Barbara, amikor belépett az ajtón.

Barbara egy taxiban ült, és az étterem felé hajtatott. A kocsi megállt az étterem előtt, a vezető hátrafordult, Barbara pedig egy bankjegyet adott át neki. Valahol már látta ezt az arcot, de nem tudta hol. A fiatal fiúnak szőke haja, nagy kék szemei voltak, és mosolyogva köszönte meg a borravalót. Már alig várta, hogy a kezében legyenek a gyémántok. Nem is az értéke miatt, mert úgyis odaadja az új barátjának, hanem azért mert úgy érezte ezzel bosszút áll Thomason, amiért olyan csúnyán kitette a szűrét. Igaz, hogy mindig bőkezű volt vele, most mégis gyűlölte, mert nem tudta a saját céljaira használni. Az a kis liba, akit fölbérelt, úgy hírlik nagyon ügyes, biztosan megszerzi a köveket. Sokallta ugyan a pénzt, amit kért, de semmi sem drága, ha borsot törhet Thomas orra alá. Egyébként is kieszelt egy trükköt, hogy a gyémántokat is megkapja, és a pénze is megmaradjon. Belépett az étterembe, de nem látta sehol. Egy pincér rögtön mellé szegődött, de durván elküldte, és lassan ment végig a boxok között. Végre az utolsónál meglátta Catyt.

- Eldugottabb helyet nem is választhatott volna, alig találtam meg. - szólította meg köszönés helyett.

- Foglaljon helyet, úgy gondolom alkalmas lesz a hely az ügyünk lebonyolításához.

Barbara leült, táskáját az asztalra tette. Egy pincér rögtön ott termett, gyorsan rendelt hát egy pohár pezsgőt, és meg is várta, amíg kihozzák. Csak utána tért a tárgyra.

- Megvannak a gyémántok?

- Természetesen.

- Látni akarom őket.

- Rendben, de akkor előbb kérem a pénzt.

Barbara egy barna borítékot vett elő, és átadta Catynak. Ő fölnyitotta, nagyjából átforgatta a pénzköteget, majd előhúzta a táskájából a bársonyzacskót. Barbara csak úgy kapott utána, kezét belemélyesztette, és megvizsgálta a tenyerén csillogó köveket.

- Úgy látom jó munkát végzett, ez az, amire gondoltam.

Visszatette a zacskóba a gyémántokat, és a táskájába helyezte, majd a poharát Caty felé emelte.

- Igyunk a sikeres üzletre!

Mindketten ittak, de amikor Barbara letette a már üres poharát, feldöntötte az asztalon levő hármas fűszertartót. Nem borultak ki a fűszerek, nem is törtek össze, mert fából készültek, de egyik legurult Caty mellé a földre. Ő gyorsan lehajolt, rövid keresés után meg is találta, és visszatette a helyére. Barbara az asztalon csinált rendet. Sikerült a csel, mégsem olyan ravasz ez a kis liba, gondolta magába. Mire a csörömpölésre a pincérek odaértek, már a helyén is volt minden. Elővett egy bankjegyet és az asztalra helyezte.

- Nekem mennem kell, remélem, még találkozunk.

Azzal fölállt és tűsarkú cipőjében kitipegett az étteremből. A mondat utolsó részét egyáltalán nem gondolta komolyan, és borzasztóan meg volt elégedve magával. Minden úgy ment, ahogy tervezte. Itt vannak a gyémántok, és a pénz is megmaradt. Ez valóban sikeres üzlet volt.

A kijáratnál a portás rögtön megkérdezte, hogy hívjon-e taxit. Bólintott, mire a sípjába fújt, és egy kocsi hamarosan előtte fékezett. Beült a hátsó ülésre, bemondta a címet, és elővette a kis bársonyzacskót. Egyenként kivette a köveket, és vizsgálgatta. Nem is figyelte merre járnak, úgy belemélyedt.

Amikor kitekintett a sötétített ablakon, először gondolkoznia kellett hol van. A környék nem volt ismeretlen de ahová ő akart menni, az az ellenkező irányba van. Megzörgette az üveget, ami az utasteret választotta el a sofőrtől, de az mintha süket lenne nem reagált rá. Helyette mindkét ajtótól tompa kattanást hallott. Erősebben zörgette az üveget, de válasz most sem érkezett. A vezető, mint egy robot, végezte a munkáját. Barbara már két ököllel püfölte az üveget, érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. A hisztéria kitört rajta, torka szakadtából ordított, próbálta az ajtókat is kinyitni, de nem működött egyik sem, hiába rángatta a kilincseket.

Fogoly volt, az őrjöngésen kívül semmit nem tudott tenni. A sötét üveg miatt kívülről nem lehetette belátni, a kiabálását meg elnyomta a motorzaj, és egyébként is csak foszlányok hallatszottak ki. A kocsi egyre csak haladt, Barbara pedig őrjöngött a hátsó ülésen. Azt azért észrevette, hogy lassítanak, egy pillanatra meg is állnak, majd a kocsi behajt egy sötét garázsba.

Abbahagyta a hisztit, várta mi fog történni. Kattanás hallatszott az ajtóktól, majd a vezető kiszáll, és kinyitja az ő ajtaját is. Most már meg volt ijedve, de nagyon. Csak lassan mert kiszállni a taxiból, a sofőr feszes tartással az ajtó mellett ált, és fél kézzel tartotta azt. Barbara fölegyenesedett, végignézett fogvatartóján, és amikor az arcához ért, a sofőr levette tányérsapkáját.

Thomas állt előtte, teljes életnagyságban. Egy pillanat alatt megvilágosodott benne, hogy hol van. Thomas garázsában. Rengetegszer volt már itt, de az ijedtség miatt nem emlékezett semmire. Az első pillanatban megkönnyebbülést érzett, amikor felismerte Thomast. Örült, hogy nem idegennel áll szemben, de a megkönnyebbülés hamar szertefoszlott, amikor eszébe jutott, hogy az ő gyémántjai vannak a táskájában. A legutolsó találkozásukkor nem barátságban váltak el, ez még inkább aggodalomra adott okot. Biztos volt benne, hogy Thomas valahogy rájött a tervére, és meghiúsította. Azt azonban nem értette, miért hozta őt ide. A rendőrségnek nem fog szólni, mert akkor ők is jelen lennének. Valószínűleg kettőjük között akarja elintézni a dolgot, de nem tudta, hogy hogyan.

- Üdvözöllek a házamban. Javaslom, hogy ne álldogáljunk itt, menjünk be inkább, ott sokkal kényelmesebb lesz.