Mesék a pálca másik oldaláról 3.

Falusi fürdő

Falun nőttem fel, ahol nem volt uszoda. Otthon nagy fürdődézsában fürödtünk, a szabadban pedig magunk építettünk fürdőt. A fiúk felduzzasztották a mezei patakot, és mi lányok is ott fürödtünk. Senkinek sem volt fürdőruhája, kötényt vagy úgynevezett kötényruhát vettünk fel, mely eltakarta, amit a fiúk nem láthattak. Ők régi kendőkből összevarrott fürdőnadrágot viseltek.

Egy nyári délután Erlengrundba mentünk. Én Margot vagyok, egy 16 éves, csinos teremtés, Lydia és Lotte velem egykorú barátnőim. Lydia erős csontú, magas lány, hosszú, szőke hajfonattal, Lotte fekete hajú, különös teremtés. Teste barnára sült, mint egy délvidékinek. Irigyeltem gazella alakját.

Nagy szerencsénkre egyetlen ember sem volt látható a környéken. Hárman teljesen egyedül a tágas réten! A falusi fürdőt, jobban mondva a békaúsztatót, erősen burjánzó fűzfabokrok vették körül.

"Meztelenül fürdünk", mondta Lydia, miközben levetette ruháját.

"És ha jön valaki?" kérdezte halkan Lotte. "Ki jöhet ilyenkor?" nyugtatta meg Lydia, "Messze távol senkit sem lehet látni."

A nyár finom meleg. A terhes kötény nélkül paradicsominak éreztük a pompás vizet. Bár csak térdig ért, ha álltunk és mikor hanyatt feküdtünk benne, alig lepte el hasunkat. Fröcsköltük egymást és sokat nevettünk. Így elkerülte figyelmünket, hogy két nő és egy férfi közeledik fürdőnkhöz a faluból. A nők nehéz, népi hímzésű szoknyát, piros fűzőt és kék fejkendőt viseltek a napfény ellen. Csak fehér len blúz volt rajtuk, melynek ujja könyökig ért. Nyáron így öltöztek nővéreink és anyáink, akik a vidéki gazdaságban dolgoztak. A férfi barna manchester nadrágot, kék kabátot, kék kötényt és a fején kalapot viselt. Ismertek minket és mi is ismertük őket. Észrevették nevetésünket, és közelebb jöttek. A fiatalabb, kb. 24 éves, Lydia nővére volt, a másik, kb. 30, a férfi felesége, aki 30-as évei közepén lehetett.

Elakadt a lélegzetünk, mikor hárman feltűntek a patakparton. Lydia vette észre először és leült a vízbe. Mi is körülnéztünk és követtük példáját.

"Mit csináltok itt?" gúnyolódott Lydia nővére. Fölösleges kérdés volt, mert látták, hogy fürdünk. A másik nő, akit Barbarának hívtak, szidott bennünket: "Nem szégyelltek meztelenül fürödni! Nálunk ilyesmi nem szokás!"

Csak három, hasonlókorú lány volt ott, ki előtt kellett volna szégyenkeznünk?

"Gyertek ki!" parancsolta Lydia nővére. "Mind a hárman!" Néztünk egymásra, és most már csakugyan szégyenkeztünk. Mostanáig eltakart bennünket a piszkos, sárga víz, mert mindannyian benne ültünk. Most meztelenül kell a felnőttek előtt mutatkozni, ráadásul egy férfi előtt, aki egy lépést sem hátrált.

"Na mi lesz?" kérdezte Lydia nővére.

A két nő fűzfavesszőt tört és lehámozta róluk a levelet, a férfi némán állt, kezét zsebre dugva. Azonnal tudtuk, mit jelent a vessző előkészület, mert falunkban a legcsekélyebb vétségért is megparancsolták: "Tartsd a feneked!"

"Kihozzunk benneteket?" szólt Barbara, aki vesszőjét levelezgette, és próbaképpen megsuhogtatta. Lydia már felemelkedett, két kezét öle előtt tartva, lehajtott fejjel kilépett a partra.

Nem maradt más hátra nekünk sem, ha nem fogadunk szót, akkor is megkapjuk otthon nővérünktől vagy anyánktól a fenekelést. Kénytelen-kelletlen engedelmeskedtünk, mert ruháink ott voltak és nem mehettünk haza a faluba meztelenül. Ezenkívül a nők megmondják anyánknak, és akkor még jobban kikapunk. Meztelenül fürödni falun a felnőttek szemében bűn volt, ezért verés járt és mi ellenkezés nélkül készek voltunk kiállni.

Ugyanúgy, mint Lydia, kezünket ölünk előtt tartva, illedelmesen lehajtott fejjel kimentünk a vízből. Lydia már nővére ölében feküdt. Erősen fogta szoknyáját, nehogy lecsússzon a térdéről. Nővére már elég gyakran hozhatta ilyen helyzetbe, mert nem tanúsított ellenállást. Készségesen tartotta oda hátsórészét a vesszőzéshez. Lottét Barbara asszony vette kezelésbe, és a térdére hajoltatta. Lassú mozdulatokkal igazgatta barátnőmet, majd így szólt: "Most megkapjátok, amit érdemeltek." És már táncolt is a vessző csupasz popóján, Lotte rúgkapált és összedörzsölte lábait, valahányszor odahúzott a vessző barna bőrére.

Nem nagyon igyekeztem, szívesen engedtem át Lotténak az elsőséget. "Vajon melyik nő fog a térdére fektetni?” gondoltam, miközben lesütött szemmel néztem, ahogy barátnőimet vesszőzik. A férfiről teljesen megfeledkeztem. Még mindig zsebre dugott kézzel állt. Jobbra-balra tekingetett, látta, amint a vessző keresztben és rézsútosan vörös csíkokat rajzol barátnőim bántalmazott hátsófelére. Csak halkan jajgattak és kérték: "Abbahagyni - már elég." A nők nem gondoltak erre. Kifújták magukat, de nem engedték le térdükről a lányokat. Barbara asszony a szünetben férjéhez fordult: "Mire vársz még, nem akarod a térdedre fektetni?" A férfi ijedten összerezzent, mely nem kerülte el figyelmemet, mulattatott, bár tudtam mi vár rám, mert a férfit "papucshősként" ismerték a faluban. Az elszánt Barbarától sok püfölést kapott és talán még többet is, ha senki sem látta.

Kissé megijedtem, mikor Barbara felpiszkálta férjét, aki kivette zsebéből a kezét és közeledett hozzám, rögtön tudtam, most kikapok tőle. Mielőtt eszébe jutott volna vesszőt törni, gyorsan a térdére feküdtem. Ha egyszer a térdén fekszem, akkor csak puszta kezét használhatja, így is történt. Átölelte a derekam és térdére szorított, hogy majdnem előre billentem, mert nem tartott erősen. Bal kezemmel kabátcsücskébe kapaszkodva összeszorítottam a fenekem, mert megfeszítve nem fájtak annyira az ütések. Ismertük ezt a fogást, mint a bokszoló, aki megfeszíti hasát, és azt kalapáltatja. Nálunk nem múlt el nap, mikor nem kellett valakinek tartani a fenekünket, legyen az apánk, anyánk, nővérünk vagy a szomszédasszony. Tehát kényelmesen elhelyezkedtem Barbara férjének térdén és örültem, hogy a csípős vesszőtől megmenekültem. De hamar megállapítottam, hogy a kemény férfikéz is erős égést okoz egy csupasz lánypopón. Ide-oda csúszkáltam, de egyetlen ütést sem tudtam elkerülni, mert Johann kiválóan végezte dolgát Barbara ellenőrzése mellett. Barátnőim már a lábukon álltak és hurkás hátsórészüket dörzsölték, míg Johann az én fenekemet még mindig paskolta. A két nő és barátnőim nézték.

Üvöltöttem, míg Barbara asszony azt mondta: "Johann, most már elég!" Hálás voltam, mert az engedelmes Johann különben még jó ideig fenekelt volna. Mikor elengedett, gyorsan lecsúsztam a térdéről, és ugyanúgy dörzsöltem égő hátsófelemet, mint barátnőim, így kezünk hátul volt. Már nem rejtegettünk semmit, most csak kislányok voltunk, akiket nagyon elfenekeltek. A nők kis idő múlva sorba állítottak a patak felé fordulva és figyelték hátsófelünket. Hallottam, amint Barbara mondja: "Azt a kettőt szépen kidíszítettük, de amaz ott nem sokat kapott."

Összeszorult a gyomrom, mikor megérintette a vállam. Lydia nővére karon ragadott és megfordított: "Gyere Margot, ne rövidülj meg te sem." Kelletlenül hagytam magam a térdére húzni, tehát mégsem menekülök meg a vesszőzéstől, pedig Johann térdén milyen kárörvendő voltam. Bár a fenekesek alaposan égtek, megpróbáltam nyugodt maradni, nehogy feldühítsem a nőket, aztán eléggé gyorsan abba is hagyta a vesszőzést. A Johanntól kapott leckét is figyelembe vették. Csak 10 vesszőcsapást adott, míg barátnőim a dupláját gyűjtötték be.

"Úgy, most pedig öltözzetek fel és velünk jöttök haza, így nem csináltok több butaságot."

Nem kellett kétszer mondani.