És nagy léptekkel, a lovaglópálcáját lóbálva, elindul a szoba felé. Megyek utána. Váratlan látvány. A libegő hajú lány meztelenül fekszik a hasán, arcát a heverő bolyhos takarójába fúrja. Zokog.
- Mi van Audrey? - kérdi Helsingforth.
- Ez az egyén meg akart erőszakolni - mondja Audrey feltámaszkodva, és rám mutat az ujjával. Belőlem kitör a felháborodás :
- Hazugság!
De nemcsak Audrey állítása hazug, hanem minden egyéb, amit csinál. A szeme, a zokogása, a tartása, a meztelensége. Olyan, mint egy harmadrendű színésznő, akivel hiába kínlódik a rendező, nem tud azonosulni a szerepével. Nagyon rosszul alakítja a "megerőszakolt" lányt.
- Audrey - mondja Helsingforth a legnagyobb nyugalommal -, hagyja abba a pityergést, és próbálja összefüggően elmondani, hogy mi történt. De Helsingforth is rosszul játszik. Egy kicsit eltúlozza a közönyt.
- Ez a szörnyeteg... - kezdi Audrey.
Mintha kést húznának végig a tányér szélén. Minden hamis: a szavak, a hangsúlyok.
- Ez a szörnyeteg - folytatja Audrey - rám vetette magát, mihelyt belépett a szobába. - Ó, milyen valószínű! - Szerencsére sikerült kiszabadulnom, felkaptam a revolvert, és értésére adtam, hogy nem kívánatos a jelenléte.
"Nem kívánatos a jelenléte"! Még ez is, ez a fennkölt stílus!"
Közbeszólok:
- Egy szó sem igaz az egészből.
Sajnos ezt csak mondom, nem pedig kiáltom. Egyáltalán nem hangzik meggyőzően. Már én is kezdek rosszul játszani. Úgy látszik, megfertőzött partnereim ripacskodása. Helsingforth felém fordítja a jobb profilját, suhint egyet a lovaglópálcájával, és mintha csak egy rakoncátlan kutyát fenyegetne, azt mondja, de nem hangosan:
- Kész?
- Nézze - mondja Audrey még mindig zokogva -, eltépte a nadrágomat és a melltartómat!
A bolyhos takaróra mutat, amelyen szanaszét hevernek a bűnjelek, s közöttük a revolver, amely "megfutamított". Megkönnyebbülve látom, hogy Helsingforth fogja a pisztolyt, bezárja az éjjeliszekrény fiókjába, zsebre vágja a kulcsot, aztán visszafordul, és megáll Audrey előtt.
Minthogy magas alakjától és széles hátától nem látom "áldozatomat", egy kicsit oldalt lépek, de azért tisztes távolban maradok. Biztos vagyok benne, hogy Helsingforth gondolkodás nélkül megütne, ha kinyitnám a számat.
- És mit gondol - kérdi Helsingforth megsemmisítő nyugalommal -, Martinelli miért tépte el a melltartó pántját?
- Nyilván azért, mert látni akarta a mellemet - mondja Audrey, a szemét lesütve.
Helsingforth felnevet, és hatalmas ujjával Audrey törékeny testére mutat.
- Ne nagyzoljon, kedvesem: nincs ott mit látni.
Nevet. Ez legalább természetes. Az alpáriságot jobban tudja alakítani, mint a közönyt. Most egy váratlan mozdulatot hajt végre: felkapja a heverőről a melltartót, az orrához emeli, és megszagolja.
- Jól sejtettem: hazudik - mondja fenyegető hangon.
- Hilda!
- Hazudik, maga kis szemét. Ennek a melltartónak nincs is izzadságszaga. Márpedig egy nő izzadni szokott, ha megerőszakolják, mit szól hozzá? Először is azért, mert fél. Másodszor mert küszködik. Maga hazudik, képes a szemembe hazudni! Volt pofája, hogy ellenezze Martinelli meghívását, és most, hogy mégis idehívtam, szeretné megfúrni. Na jó. Majd én megtanítom, hogy ellenkezzen velem. Úgyis meztelen, használjuk ki az alkalmat.
- Nem, nem! - mondja Audrey: félelmében tágra nyílik a szeme, és egészen összekuporodik.
- Csizma!
A meztelen és szipogó Audrey feltápászkodik, hogy lehúzza a csizmát. Nem megy könnyen. Audrey gyenge, és minden ízében remeg. De csupa buzgalom és alázat, mintha boldoggá tenné ez az alantas munka.
Merle az egyik kedvencem. A Francia história sorozat egyszerűen szuper, de szinte minden regénye érdekes.
A Védett férfiak a közeljövőben játszódik, története szerint a világot megtámadta egy rejtélyes kórokozó, ami azonban csak a nemzőképes férfiakat fertőzi meg. Pánikszerű menekülőroham kezdődik a férfiak részéről: sokan kasztráltatják magukat, mások igyekeznek izolált, steril helyre kerülni. A társadalom irányítását minden téren a nők veszik át, akik új hatalmukkal hamarosan visszaélnek, és szélsőséges csoportjaik a férfiakat mintegy megtorlásképp a régi sérelmekért valamiféle alávetett kasztnak kezelik. A történet végén a főhős orvos ugyan kiszabadul a férfilágerből egy mérsékeltebb őrnő segítségével, de nem tudni biztosan, sikerül-e megszabadulni a zsarnokoskodó szélsőségesektől.
A történetet én felhasználtam több fantáziámban is, onnan kezdve, hogy felfedezik a vírus ellenszerét, és a férfiak visszaveszik az irányítást. A nőknek bíróság előtt kell felelniük az elkövetett tetteikért. A fantáziámban természetesen én vagyok az egyik vizsgáló bíró, aki kihallgatja a nőket, kiszabja a büntetéseket és időnként végre is hajtja azokat (mennyi fárasztó munka).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése