Mindig örülök, ha Pokornyi kisasszony nem teljes erővel használja fenyítőeszközeit. Ezt csak olyankor teszi, ha valamivel felbosszantom. A nádpálca véleményem szerint sokkal fájdalmasabb, mint a szíj, bár egy idő után megtanultam türelemmel elviselni a csípős nádpálca ütéseit is. A kisasszony sohasem fenyít meg igazságtalanul, mindig megérdemlem a büntetést. Most is.
Hatból kettőt, tizenkettőből négyet nagyon fájdalmas helyre, a combom felső részére ad. Feszült vagyok, mikor meghallom a nádpálca suhogását.
- Jajajajjj...
Igen, megint a combom és a popóm közé. Szörnyen fájdalmas. Zihálok, feleslegesen tekergetem a csípőmet egyik oldalról a másikra.
- Hét..., kisasszony - mondom. - Még öt jár..., kisasszony.
Mindig szeretek túl lenni az első félidőn, különösen akkor, ha Pokornyi kisasszony a nádpálcázás előrehaladtával fokozza az ütések erejét. Minden hurka lüktet a fenekemen, de a combomon lévő három a legjobban.
- Jaaaooohhh! - felsikoltottam és időlegesen elengedtem a fogást a bokámon. Még egyet odahúzott a meztelen combomra... tényleg teljes erővel. Üvöltöttem.
- Kérem... kisasszony, ne ilyen nagyot és ne a combomra - könyörögtem fojtott hangon. - Nyolc... jaj, kisasszony... ké... kérem, ne ilyen erősen... Még négy következik.
- Viola, azt hiszem jogos. Megérdemled.
- Igen, kisasszony... - a legjobb ráhagyni.
A következő a bugyimon csattant. Hál' istennek, ez már nem olyan rossz, mert bár fokozta az erőt és a nádpálca vége dühösen az oldalamba mart, nem éreztem olyan kínosnak, mint a keresztráncon.
- Kilenc, kisasszony... Még hármat kapok...
Semmi baj, már csak három. Mutasd meg Viola, hogy kiállod, bíztattam magam. Összeszorítottam a fogam és behunytam a szemem. Azért is kibírom. A nádpálca sziszegve szelte a levegőt, aztán csattanás. Istenem, belejött! Vállam felfelé emelkedett, hangosan felsírtam kínomban és nehezen tudtam uralkodni magamon. Lehajolva kell maradnom, nem engedhetem el a bokám. Muszáj... muszáj.
- Jaj... aaahooohhh... tíz... kisasszony, még kettő jár... kisasszony...
Csak kettő. Várakozás közben akaratlanul is összeszorítottam a popóm. A szünet most hosszabbra nyúlt. Gyakran feszítette idegeimet ilyen módon. Félgömbjeim ellazultak. Ezt várta, ekkor vágott rám.
- Óóójajajaj... ahhh... - tekeregtem erőszakosan és elengedtem a fogást. Még mindig nincs vége, csak majdnem... majdnem. - Tizenegy, kisasszony... jahahahaj... tizenegy... Még egy jön... kisasszony.
Ismét megmarkoltam a bokám, vadul összeharaptam a fogam, ezt az egyetlen egyet már kibírom, bár ez lesz a legnagyobb. Jól sejtettem, az összes közül a legerősebb, a legfájdalmasabb következett.
- Jeaaa... ooohhhh... jaajjajjjaaaaj!!! - zokogtam fel, könnyeim potyogtak. - Ti... iii... tizenkettő... ki... kis... kisasszony. Köszönöm a megérdemelt büntetést - mondtam megkönnyebbülve.
Lehajolva hagyott, míg helyére tette a nádpálcát. Óvakodtam a fenekemhez nyúlni, mert ezt nem engedélyezte és újabb büntetést jelentett volna. A sarokba küldött, arccal a fal felé fordulva.
- Engedd le bokáig a bugyid, szoknyád tömb az öved mögé!
Engedelmeskedtem.
- Viola, most pedig tedd fejtetődre a kezed és elmélkedj hibáidról!
- Igen, kisasszony - válaszoltam alázatosan.
Az enyhe fuvallat hűsítően simogatta csíkos popómat. Úgy nézek ki hátulról, mint egy zebra, gondoltam és majdnem elnevettem magam hasonlatomtól. Elmélkedtem, miközben tizenkét hurka lüktetett fájdalmasan, melyek elborították egész fenekemet. A falat bámulva arra gondoltam, miért nem lázadok fel a mama akarata ellen, aki tizenkilenc évesen ilyen kellemetlen helyzetbe kényszerít. Biztosan javamat akarja! Na meg az az igazság, nem merek ellentmondani, mert amikor egyszer merészeltem megtenni vagy két éve, a mosókonyhába vitt, meztelenre vetkőztetett, csuklómat a gerendához kötötte, hogy csak lábujjaim érték a padlót, aztán úgy megkorbácsolt, hogy egy hétig nyomtam az ágyat. Még mindig jobban járok, ha szigorú, fiatal tanárnőm fenyít meg, mint ő. Vajon mit csinálhat most? Nem mertem megfordulni. Letelt az óra.
- Jól van, Viola, húzd fel a bugyid és ülj a helyedre!
Sziszegtem, ahogy a bugyi fenekemre feszült és mindent szívesebben csináltam volna abban a percben, minthogy leüljek. Belém hasított a fájdalom, mikor leereszkedtem a kemény fára.
- Óhhhh, jaj - nyögtem.
- Fáj? - kérdezte Pokornyi kisasszony gúnyos mosollyal.
- Igen, kisasszony.
- Nagyon helyes, így kell lennie. Akkor büntetés, ha fáj! Tudod, hogy felelősséggel tartozom viselkedésedért a társaságban és szexuális életedért is?
- Igen, kisasszony.
- Jó, akkor beszélgessünk. Mit csináltál tegnap este?
- Tanultam, kisasszony.
- Nem sétáltál a barátnőiddel?
- Nem, kisasszony.
- A fiúddal sem?
- Nincs fiúm, kisasszony.
- Biztos?
- Egészen biztos, kisasszony.
- Szoktál maszturbálni? - csapott le rám váratlanul Pokornyi kisasszony
Irultam-pirultam szégyenemben és csak dadogni tudtam:
- Nee... neeem... kisasszony.
- Viola, ne hazudj! Minden korodbeli lány csinálja!
Persze végeztem önkielégítést én is, de nem mertem bevallani, mert abban a percben nem hiányzott több fenekes. Ráztam a fejem:
- Én nem, kisasszony.
- Adok egy perc gondolkodási időt, hogy bevalld az igazat.
Száguldoztak fejemben a gondolatok, mit tegyek? Ha beismerem, biztos a verés. Ha tagadok, és mégis kiderül, duplán kapok.
- Kisasszony, tényleg szoktam...
- Mit szoktál?
Még mélyebben elpirultam.
- Maszturbálni, kisasszony.
- Tudtam, kislányom, engem nem tudsz becsapni. Hányszor csináltad a héten?
- Minden nap, kisasszony.
- Micsoda? Undorító kis féreg vagy. Nem tudsz uralkodni magadon?
- Nem tudok, kisasszony. Nem tehetek róla.
- Ilyen gyenge jellem vagy?
- Úgy látszik, kisasszony.
- Akkor, úgy látszik, erősíteni kell a jellemedet, mondjuk tizenkét virgácsütéssel.
- Kérem, kisasszony, ne. Nem tehetek róla!
- Ne bosszants tovább! Hatot kapsz az önkielégítésért, hatot a hazudozásért. Fel a szoknyát! Le a bugyit! Hajolj a padra! A meztelen fenekedet vesszőzöm el.
Nem akartam dühíteni, mert jobban megittam volna a levét, ezért teljesítettem utasításait. Reszketem a félelemtől.
- Gyenge vagy!
- Kérem kisasszony, legyen könyörületes!
- Nem érdemled meg, ezért teljes erővel virgácsollak!
- Jaj ne, kisasszony.
Éreztem, hogy a vékony nyírfaágakkal csiklandozza combomat, fenekemet. Aztán borzalmas süvítés, rettenetes fájdalom. Hangosan felordítottam és felugrottam a padról.
- Vissza a helyedre, te mocskos kis disznó! - üvöltött rám.
A padra hajoltam és megmarkolta a túlsó szélét. Ilyen kínt még sohasem éreztem. Hogy állom ki a hátralévő tizenegyet?
Suhogtak a vesszőcsapások. Az ágak végei belemartak fájó ülepembe. Különösen akkor szenvedtem, mikor a virgács a már felduzzadt hurkák valamelyikét még egyszer eltalálta.
A fenyítés végén több helyen vér szivárgott, mely az ütések nyomán serkent ki. Ecetes vízzel lemosta, ami egyrészt fertőtlenített, másrészt elállította a vérzést, de ugyanakkor szenvedésemet is fokozta marása.
- Remélem, egyszer és mindenkorra megtanultad, hogy az önkielégítés undorító dolog, valamint a hazugság nem kifizetődő nálam.
- Igen, kisasszony.
- Most töröld meg a szemed, húzd fel a bugyid, öltözz át és mehetsz!
- Igen, kisasszony. Viszontlátásra.
- Viszontlátásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése