Pages

2007. február 22.

Női titkok

Tegnapelőtt volt egy érdekes film a Hallmark Channel-en. A címe: Női titkok (A Girl Thing). Valami sorozat, önálló részekkel. Ebben a részben olyasmiről volt szó (nem tudom pontosan, mivel nem láttam a teljes filmet, csak véletlenül kapcsoltam rá), hogy 3 lány testvér csak akkor kaphatja meg anyjuk halála után az örökségüket, ha kibékülnek egymással. Közösen el kell tölteniük egy bizonyos időt egy házban. A ház be van kamerázva, az ügyvéd állandóan figyeli őket. Egy néger szolgálónak kell engedelmeskedniük, nem mehetnek el, stb.

Amikor én felfigyeltem a filmre, 2 testvér éppen veszekedett az ebédlő asztalnál. A szolgáló pedig megfenyegette őket, hogy hagyják abba. Amikor nem igazán hallgattak rá, akkor azt mondta, hogy ne gondolják, hogy már nem tudja elfenekelni őket. (Ami persze arra is utal, hogy kislány korukban többször is megtörtént a fenekelés.) A 2 felnőtt lány fölényesen válaszolt, hogy mit képzel, már ők sem kislányok, sokkal nagyobbak és erősebbek, mint a néger nő. És bizonygatták, hogy ketten el tudnának bánni vele. A szolgálót sem kellett félteni, felkapott valamit (sajnos nem igazán láttam, de egy hajkefének tűnt), és elindult a lányok felé, akik ijedten pattantak fel a székből és kezdtek el tiltakozni. Sajnos a harmadik nővér (aki egyébként mindig a békítő szerepet játszotta) közbeszólt, és így a fenekelést elmaradt….

Később az egyik lány káromkodott az asztalnál, amire válaszul a kapott egy pofont a néger nőtől, és mellé egy fenyegetést, hogy ha még egyszer meghallja, akkor szappannal fogja kimosni a száját…

Sajnos fenekelés nem volt a filmben, de nekem nagyon tetszenek az ilyen helyzetek, ezt tovább lehet játszani a saját fantáziánkkal…. Majd lehet, hogy egyszer megírom:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése