Hogyan bűnhődött Elli, a csinos postáskisasszony, szolgálati hanyagságáért.
A szegény postáskisasszonyt már másnap újabb meglepetés várta. Főnöke, a postamester hivatta a szobájába. Kellemetlen szorongás fogta el a lányt, mintha érezte volna, hogy ismét nehéz percek elé néz. Nem tévedett. A postamester, aki egy párnázott széken ült, szétnyitotta a zakóját és szárazon így szólt:
- Lehmann kisasszony, úgy látom, hogy a tanár úr elnézte önnek a történteket.
- Igen, postamester úr - felelte Elli elpirulva.
- Ez nagy szerencse önre nézve, mert a dolog kétségtelenül kellemetlen következményekkel járhatott volna, így viszont tovább dolgozhat nálunk. Ám ezzel nincs elintézve minden. Sajnos jelentenem kellett az igazgatóságnak, ez a kötelességem. Ezért nem úszhatja meg büntetlenül az esetet, a hanyagságáért felelnie kell. Ezt beláthatja, Lehmann kisasszony.
Elli sírással küszkedve lehajtotta a fejét.
- Effenberger kisasszony szólt néhány jó szót az ön érdekében - folytatta a postamester Elli felettesére mutatva. - Egy furcsa ötlettel állt elő, hogy ne kelljen elküldenem önt, de azért a büntetése se maradjon el. Effenberger kisasszony majd elmondja, hogy pontosan miről is van szó. Ne feledje, kisasszony: vagy aláveti magát a büntetésnek, vagy elbúcsúzhat a munkájától.
Elli kérdően nézett az elöljárójára, aki egy kicsit elpirult a fürkésző tekintete alatt.
- Jöjjön, kérem, nehogy még rosszabb legyen a dolog - mondta Effenberger kisasszony és kézen fogva magával húzta a remegő lányt.
Bő negyedóra múlva ismét megjelentek a postamester előtt, Elli kisírt szemekkel, Effenberger kisasszony pedig fölényes mosollyal a szája szegletében. Elli felettese bejelentette a főnökének, hogy a vétkes lány a büntetést választotta.
- Rendben - mondta jóindulatúan a postamester -, akkor lásson hozzá, ahogy megbeszéltük, a szomszéd szobában!
A nagydarab vezetőnő a kis mellékhelyiségbe vezette újabb fenyítésre a csinos gyakornokot.
- Ne törődjön vele túlságosan - vigasztalta a síró lányt -, csak egy virgáccsal fogom magam elverni itt - és megtapogatta Elli kerek hátsófelét. - Nem olyan fájdalmas az, ki lehet bírni. És higgye el, nagyon nehéz volt meggyőzni a postamester urat, hogy elégedjen meg ezzel a négyszemközti büntetéssel. Vesse le a szoknyáját, kisasszony.
- Nem... nem maradhatna rajtam a szoknyám - kérdezte reménykedve Elli. - Ez olyan... megszégyenítő a számomra...
- Hogy gondolhat ilyet, kicsikém - nevetett a tekintélyes vezetőnő. - Természetesen a meztelen popójára kell kapnia a verést, egyébként nem ér semmit az egész. Nemcsak a szoknyát, de a bugyogót is muszáj levetnie.
- Kérem, Effenberger kisasszony, kérem, kérem... - zokogott keservesen Elli. Most már viszont a hölgy is dühös lett.
- Egy szót se többé, kisasszony, legyen hálás, hogy megússza egy fenekeléssel a dolgot. Ha nem engedelmeskedik azonnal, akkor szólok a postamester úrnak és máris az utcán találja magát. Adja ide a kezét!
Elli sorsába beletörődve engedelmeskedett a szigorú parancsnak és kinyújtotta a karját, hogy a felettese összekötözhesse a kezeit. A következő parancsot már meg sem várva, önként hasalt rá a támlára. Hirtelen eszébe jutott, hogy a fenekén még biztosan láthatók az előző napi verés nyomai és a gondolattól a szégyenpír sápadtságra változott. De gyorsan feltalálta magát.
- Jaj istenem, Effenberger kisasszony, anyám tegnap alaposan elfenekelt, még nagyon fáj, kérem ne túl erősen verjen...
- Majd meglátjuk - válaszolta a vezetőnő, miközben felhajtotta Elli szoknyáját és éppen a fekete bugyi lehúzásával foglalkozott. Ebben a pillanatban belépett a postamester is, aki mosolyogva figyelte a jelenetet.
- Csak nem makrancoskodik a kisasszonyka?
- Ó nem, postamester úr - nevetett a kövér Olga Effenberger. - Teljes mértékben belátja, hogy megérdemli a fenekelést, csak arra kéri a postamester urat, ne mondja el senkinek. Ezt én is szentül megígértem.
- Magától érthetődik - szólt a testes úr méltósággal. - Természetesen köztünk marad a dolog.
- Az édesanyjától már kapott a legbecsesebbjére - folytatta a vezetőnő, aki most már teljesen lemeztelenítette Elli fenekét. - És tényleg láthatók az ütések nyomai, alapos munkát végzett a kedves mama. Kérem, postamester, ideadná a virgácsot... Köszönöm. És most kisasszony, maradjon nyugodtan, míg nyírfanyaláb úr kitáncolja magát a fenekén.
Ziiis - ziiis - ziiis - ziiiis.... Tekintélyes mennyiségű vesszőcsapás csattant Elli meztelen fenekén és a kerek farpofácskákat, melyek két kis dinnyeként domborodtak, izzó vörösre színezték.
- Auuu... auuuu... Effenberger kisasszony, ne olyan erősen... jaaaj... fáj... elég... eléééég... kérem, hagyja abba... auuuu... aaaah... jaaaj... kérem.... auuuu...
- Csak húzzon oda alaposan, Effenberger kisasszony - nevetett a postamester. - Az ilyen figyelmetlen lányoknak keményen el kell verni azt a kerek és izmos hátsójukat.
- Hallja, kis hölgyem? - gúnyolódott Elli tekintélyes kínzója és ismét suhogtatni kezdte a virgácsot. - Én is úgy gondolom, hogy egy derekas fenekelés nem árt meg önnek. Maradjon nyugodtan, ne rúgkapáljon ilyen illetlenül.
- Jaj kérem, Effenberger kisasszony, borzalmasan fáj! Jaaaj! Már nagyon sokat kaptam, először tegnap és ma megint. Auuuu! Postamester úr! Ne engedjen tovább verni! Aaaaah! Kérem!! Szépen kérem, postamester úúúúr!
A férfi komótosan intett a vezetőnőnek, aki leengedte a virgácsot. A postamester a csinos gyakornoka meztelen feneke fölé hajolt és közelebbről is megvizsgálta. A vérvörös, izzó pofácskákat csíkok, teljesen felduzzadt hurkák borították, látni lehetett, hogy a vesszőcsapások teljesen feltüzelték ezt a területet. Kézzel megérintve a halmokat érezni lehetett forróságát. A postamester odaszólt az elnáspángolt lány felettesének:
- Kisasszony, legyen szíves ideadni a virgácsot, mivel az eddigi verés nem látszik elég hatásosnak. A kis hölggyel alaposan meg kell kóstoltatni a virgácsot, hogy egyszer és mindenkorra megjegyezze a leckét!
- Jaj ne, postamester úr - kiáltott fel kétségbeesetten Elli. - Az isten szerelmére kérem, ne verjen tovább, már így is eleget kaptam! Nagyon kérem, soha többé nem leszek figyelmetlen, ígérem!! Jaaaaj! Ez már iszonyúan fáj! Fááááj! Hagyja abba, kérem!!! Kérem!
- Nem, nem, Elli kisasszony - mondta határozottan a szigorú úr -, muszáj önt keményebben megfenyítenem, Effenberger kisasszony nagyon is kegyesen bánt önnel. Van egy nagyjából önnel egyidős unokahúgom, így tapasztalatból tudom, hogy a neveletlen kisasszonyok csak akkor engedelmeskednek, ha addig verik a feneküket, míg megnyúzott nyuszikához nem hasonlít! Ilyen lesz az öné is, kis hanyag! Alapos verést kap, így legalább képes lesz felfogni hivatásának felelősségét. Tulajdonképpen az lenne az igazságos, ha az ilyen szemtelen fiatal lányok állandó fegyelmezési jogát a vezetőjükre ruháznák, és akkor ön, Elli kisasszony hetente felkészülhetne egy ilyen kiadós fenekelésre! Szerintem akkor sokkal jobban dolgozna!
A vezetőnő nevetett a postamester szavain és keményen lefogta Elli kezeit. Alapjában véve titokban örült, hogy a kicsike izmos popóját ilyen keményen elnáspángolják, ami nem árthat a kotnyeles teremtésnek. A postamester újra és újra magasra emelte a virgácsot, amely csattogva, sziszegve csapott le a keservesen zokogó fiatal lány megkínzott ülepére. Az ütések erejére nem lehetett panasz és Elli minden alkalommal magasra emelte a popóját, amikor a vesszőköteg a bőrével találkozott. Hangosan sikoltozott, és minden ütés után különböző hangot hallatott, attól függően, hogy a virgács hol érte érzékeny fenekét. Effenberger kisasszony élvezettel hallgatta ezt a hangversenyt, bár egy kis sajnálat is megjelent a szívében, ahogy a postamester szinte cafatokra verte a bájos kis növendéke hátsófelét.
- Remélem, Lehmann kisasszony - mondta végül a postamester, befejezve a fenyítést -, tanulni fog a leckéből, amit itt kapott.
- Igen... igen... - válaszolta Elli nyögve.
- Rendben van. Mostanra elég, de ha ismét hanyagul végzi a munkáját, akkor megint találkozunk ebben a szobában. Megértette, kisasszony?
- Igen, postamester úr.
A postamester, mint aki jól végezte dolgát, kiment. Az elfenekelt postáskisasszony sóhajtozva és felhólyagzott ülepét dörzsölve a padlóra csúszott. Feneke izzott, mint a tűz, ráadásul mikor felhúzta a bugyiját, a vékony ruhadarab érintése szinte elviselhetetlennek tűnt. Effenberger kisasszony a mosdóba kísérte a halkan szipogó lányt és segített rendbehozni magát.
- Nem gondoltam volna, hogy a postamester úr ilyen szigorúan fog önnel bánni. Szegény popócskáját szinte véresre verte! De azért be kell látnia, hogy megérdemelte a fenekelést és örüljön, hiszen túl van a dolgon. Pár nap múlva az a szép feneke megint olyan fehér lesz, mint amilyen korábban volt!
Kedves női hiúság! A szép Elli könnyek között nevetett, miközben a vezetőnő hideg vízzel hűsítette felduzzadt hátulját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése