Egy küldöncöt előreküldtem a várba, így Lord Sainsbury a kastély nagytermében várt bennünket. Kölcsönös üdvözlések után átnyújtottam a király levelét. Miközben odaléptem az öreg Lordhoz, a háta mögött, félig elbújva ismerős arcot pillantottam meg. Az erdőben elnáspángolt fiatal kölyök most már elegáns női ruhában pompázott. Meg kellett állapítanom, hogy nagyon csinos volt az ifjú hölgy, csak a morcos arckifejezése emlékeztetett a korábbi suhancra. Szerencsére most a lábaitól védve voltam, csak a gyilkos pillantásait kellett elhárítanom.
- Igen, Uram – feleltem. – A király ismertette, amikor ideadta.
- És mi a véleménye róla?
- Nos… A királyt nem lehet megkérdőjelezni. Ez ráadásul mindenki számára jó döntés. Ön, Uram, egy igen magas, udvari pozícióba kerül, mindenki irigyelheti ezért. A családja biztos távolságban lesz a háború veszélyeitől. Nekem pedig a harc az erősségem, vagyis…
- Igen, igaza van – felelte Lord Sainsbury vontatottan.
Magamban nagyot fújtam a megkönnyebbüléstől, mivel sokkal több akadékoskodásra számítottam.
- Ez az egész hülyeség – robbantotta szét a nyugalmamat egy női hang. – A király csak egy vén hibbant, aki azt hiszi, hogy rángathatja az embereket, kénye-kedve szerint. Ez az öntelt gazfickó pedig semmi mást nem akar, csak rátenni a kezét a birtokra.
A teremben azonnal megfagyott a levegő. Ismét az a pimasz fruska, gondoltam magamban. Egy nemest megvádolni komoly következményekkel jár, a királyról így beszélni viszont felségárulás. Ami egyben halálos ítéletet is jelent… Az öreg Lord megnémult a döbbenettől, jól tudva, hogy neki most kötelessége lenne a saját lányát letartóztatni.
- Uram! - fordultam Lord Sainsbury-hoz – Minden tiszteletem ellenére kénytelen vagyok megjegyezni, hogy nagyon rossz munkát végzett a leánya neveltetése terén. Talán nem tudja, de az ifjú hölgy férfiruhában csavarog az erdőben, verekedik, modora vetekszik egy kocsiséval. Sejtem, hogy a nadrágszíját egyetlen alkalommal se ismertette meg a kisasszony hátsójával.
Tudatosan próbáltam elterelni a figyelmet a király gyalázásáról, és az egészet egy csintalan gyermek rosszaságának beállítani. Nem volt nehéz dolgom, mivel a kislány most sem hazudtolta meg magát. Felkapta az asztalról az egyik boros kupát és cifra káromkodás kíséretében hozzám vágta. Szerencsére a reflexeim még jól működtek, így elhajlásom következtében az egyik szolgáló kapta a fájdalmas ütést.
- Most már tényleg elég volt, Dorka! – csattant fel Lord Sainsbury. – Ez már tényleg túlmegy minden határon. Egy hét szobafogság…
- Látja, Uram, éppen ez a baj – szóltam közbe. – Egy hét szobafogság? A kisasszony kineveti az egészet. Nem! Ha egy paraszt lány viselkedik így, akkor a piactéren deresre húzzák, és jó 25 pálcát mérnek a meztelen hátsójára.
- De…. Csak nem gondolja… - habogta a Lord zavarodottan. – Én nem engedhetem…
Dorka gúnyosan vigyorgott, még a nyelvét is kiöltötte rám. Rendben van, Kölyök, akkor most itt az ideje, hogy egy igazi leckét vegyél.
- Ha elolvassa a levelet – fordultam a papájához -, akkor láthatja, hogy ettől a pillanattól kezdve nekem van ítélkezési jogom itt. És én élek is ezzel a kiváltságommal. Ian! Kísérd a kislányt a szobájába! Holnap reggel törvényt ülök a piactéren. Addig senki se láthatja a kisasszonyt, nem hagyhatja el a szobáját, nem kaphat ebédet és vacsorát, csak vizet és kenyeret.
- Maga megőrült! – kiáltott fel Dorka. – Ennyire hülye nem lehet. A papa emberei nem fogják hagyni. Buzi patkány!
- Ha nem engedelmeskedsz, akkor itt és most fektetlek a térdemre és porolom ki a meztelen fenekedet – a papád és mindenki előtt! És hidd el, senki nem fog megvédeni. Sőt! Szerintem nagy örömmel veszik majd tudomásul. Menjetek!
Dorka segítséget kérő tekintettel fordult a papája felé, de Ő csak intett a kezével, hogy engedelmeskedjen. Amikor elhagyták a termet, egy kicsit megkönnyebbülve folytattam a hivatalos dolgok megbeszélését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése