Kat Martin: Louisianai szenvedély

Amikor Alex a lépcső felé nézett, Nicki ereiben szinte megfagyott a vér. Sohasem látta még ennyire félelmetesnek. Szája csak csíknyi volt, és a nyakán kidagadtak az erek. Nickire nézett, és a tekintete lángokat szórt. A lány felsikoltott, és visszaszaladt a szobába.

Alex lenyomta a kilincset, de bosszúságára az ajtót zárva találta. Elővette zsebéből a kulcsot, és a zárba illesztette. Belépett a szobába. Nicki pisztolyt szegezve állt vele szemben.

- Nem akarlak bántani, Alex. Nagyon hálás vagyok, hogy megmentettél, de nem megyek vissza veled!

Alex sohasem látta még ennyire elszántnak. A haja, mint a tűzcsóva, a szeme pedig szikrákat szórt.

- Tedd azt le! – parancsolta Alex, és közelebb ment.

- Nem megyek vissza!

- Nincs hová menned.

- Majd találok.

Még egy lépés, és egy hirtelen mozdulattal Alex kikapta a lány kezéből a pisztolyt. Csakhogy a hirtelen mozdulattól a fegyver elsült. Hatalmasat dörrent, és lyukat ütött a faragott mennyezetbe. Nicki rémülten ugrott hátra, Alex a még füstölgő fegyvert tanulmányozta. Arra számított, hogy a lány az ő pisztolyát tartja a kezében, csakhogy ez nem az övé volt.

- Honnan vetted ezt? – kérdezte, és közben tekintetét a lányra szegezte.

Nicki elvörösödött. – Hát, én…

- Várom a választ.

- Én… én… - megnyalta a száját.

- Mindketten tudjuk, hogy nem tudsz hazudni – mondta Alex, és türelme fogytán volt.

Nicki kihúzta magát, felszegte állát, és a férfi szemébe nézett. – Mivel a te pisztolyodból kilőttem a golyót és szükségem volt egy másikra, ezért elvettem annak az embernek a fegyverét, akire rálőttem.

- Akire rálőttél? – Alex nem hitt a fülének.

- Igen. Ki akart rabolni. De nekem szükségem volt minden centre, így rálőttem. Önvédelemből, természetesen. Meg akart támadni.

- Sacrebleu! Elég volt! – Két hatalmas lépéssel mellette termett, és felkapta a lányt. Ügyet sem vetve kapálózására és könyörgésére, az ágyhoz cipelte, és leült vele az ágy szélére. Nicole érezte, hogy a férfi térdén fekszik.

- Engedj el! – visította, és elkövetett mindent, hogy kiszabadítsa magát.

- Már előbb is meg kellett volna tennem. Most már tényleg betelt a pohár. – Felhúzta a lány szakadt hálóingét, és egy darabig csak nézte Nicki fehér, gömbölyű fenekét.

- Alexandre, hagyd abba! Ne merészeld!

De Alex merészelte. Nicki minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, hogy megakadályozza a fenekelést.

- A pokolba veled! – szitkozódott Nicki.

- Elszöktél tőlem, amikor pedig gondodat akartam viselni. – Alex tovább ütötte a fenekét. – Állandóan veszélybe sodrod magad. Ebből elég volt!

- Nem leszek a kurvád!

Még egy ütés, és Alex talpra állította. Nicki arcát a harag könnyei áztatták, de egyenesen nézett a férfi szemébe.

- Lásd be! Azt akarom, hogy most, itt lásd be! Te csak egy megvásárolt cseléd vagy. Az én cselédem. És oda mész, ahova én mondom! Azt teszed, amit én parancsolok! – Keze erősen szorította a lány karját. – Mostantól kezdve engedelmeskedni fogsz az akaratomnak. Érthető voltam?

Nicki összeszorította a száját.

- Alex megrázta őt. – Érthető voltam?

- Érthető, kegyelmes úr – sziszegte a fogai között. – De előre figyelmeztetlek: a testemet birtokolhatod, a lelkemet azonban nem.

Alex dühösen felkapta, és az ágyra dobta. Nem törődve Nicki gyilkos pillantásával az ajtóhoz ment, és úgy kivágta, hogy az ablakok is megremegtek.

Aljas! – szitkozódott magában Nicki. – Lehetetlen, aljas csirkefogó.

Megtapogatta sajgó fenekét. Bár nagyon fájt, de az ütések közel sem voltak olyan erősek, mint amilyeneket várt.