2006. október 28.

Johanna Lindsey: Barbár szenvedély

Johanna Lindsey az egyik legsikeresebb "történelmi romantikus" író. Regényei mind nemzetközi bestsellerek lettek. Johanna nagy spanking-fan lehet, mivel több regényében is elfenekeli az aktuális hősnőt. Én legalább 5-6 ilyen könyvet olvastam tőle (ha az a kislány is olvassa a blogot, akinek már nagyon régen kölcsönadtam a könyveimet, akkor jobban teszi, ha visszaküldi azokat, mert már nagyon érik egy alapos porolás).

A Barbár szenvedély egy "romantikus sci-fi". Világegyetem javarészén egyenjogúak a nők és a férfiak, ám azon a bolygón, ahol Shanelle született, más törvények uralkodnak. Megőrizték barbár szokásaikat, a kemény harcosok szava dönt mindenben, és az apa választja ki leánya jövendőbelijét. Shanelle azonban művelt, világjárt lány, aki maga akar dönteni a sorsa felől, ezért megszökik a számára kiszemelt vőlegény elől. Űrhajóján elindul egy olyan bolygót keresni, ahol szabadon élhet. Ám barbár vőlegénye a nyomába ered...


Részletek a regényből.

Csillagok, valóban azt gondolta, hogy nem lesznek következmények? Ahogy követte Falont be a házba, majd fel a lépcsőkön a szobáikhoz, már átkozottul jól tudta, hogy a következmények nem maradhatnak el.

Falon egyetlen szót sem szólt. Még csak hátra sem nézett, hogy megbizonyosodjon róla, követi-e a lány. Shanelle követte. A szökés lehetősége felmerült a gondolatai között, de elvetette, mert nem akarta még jobban elrontani a dolgokat. Mintha egyáltalán lehetséges lett volna tovább rontani.

Amikor Falon kinyitotta a lakosztályuk ajtaját, megállt, hogy előreengedje Shanelle-t, aki bizonytalanul megkérdezte:

- Nem beszélhetnénk meg előbb...?

- Nem. - Falon megragadta a kezét, és a hálószoba felé kezdte húzni.

- Nem várhatnál legalább addig, amikor már nem leszel ilyen dühös? - kérdezte Shanelle ekkor már végtelen kétségbeeséssel.

- Nem.

- Falon!

Ezúttal semmi válasz nem érkezett... kivéve azt a fajtát, amire a legkevésbé vágyott. A férfi egyszerűen az ágyhoz húzta, leült, őt pedig végigfektette a combjain.

Az első ütés csak forrón sajgott. Shanelle-nek maradt ideje elgondolkodni rajta, hogy ha elég hangosan kiabál, nem rövidül-e le a büntetése. A következő öt ütés után nem tudott uralkodni többé a sikítozásán. Megállás nélkül törtek fel belőle, anélkül, hogy akarta volna, őrült hangerővel, és semmi változatosságot nem mutattak az ütések ereje vagy a verés hosszúságának függvényében. És az az átkozott bracs, ahogy szorosan a fenekére feszült, mintha még fájdalmasabbá tette volna az egészet. Az ütések hangerejét egészen biztosan felfokozta.

Shanelle már nem is számolta, hányszor csapott le Falon keze. Egyetlen dolog felől azonban nem volt kétsége. Egészen biztosan kétszer meggondolja majd, mielőtt újra engedetlenségre vetemedik. De tulajdonképpen éppen ez volt a lényege az egésznek, hogy gondoskodjon róla, hogy ne akarjon többé engedetlen lenni, semmilyen körülmények között. A legbosszantóbb vagy talán a legmegalázóbb azonban mégis az volt benne, hogy a végén az a vadállat hanyatt feküdt az ágyon, és a karjaiban tartotta őt mindaddig, amíg abba nem hagyta a sírást... és Shanelle engedte neki.

Ami viszont meglehetősen sokáig eltartott, mert Shanelle semmi erőfeszítést nem tett azért, hogy megpróbálja elapasztani a könnyeit. Most, hogy túlesett rajta, és a hátsója fájdalmasan égett, erősen kívánta, bár Falon is vele együtt szenvedve, mint ahogy állította korábban, hogy neki is fáj a lány szenvedése. Az egy cseppet sem érdekelte, hogy saját maga is érezte: igazán megérdemelte a büntetést. Falonnak akkor sem kellett volna olyan átkozottul lelkesen nekilátnia a megleckéztetésnek. Shanelle úgy érezte, ezt sosem fogja tudni megbocsátani a férfinak.

Amikor végül kibontakozott az ölelésből és felült, fájdalmasan megremegett, és gyorsan áthelyezte a testsúlyát a csípője egyik oldalára. Nagyon kellemetlen volt, hogy a büntetés rettenetesen fájt, amíg tartott, de a nyoma nyilvánvalóan még napokon át érzékeny marad.


- Nem én adtam a kezedbe a kardot, te nő! És nem is én küldtelek oda, hogy kockára tedd az életed!

- De olyan, mintha te tetted volna, mert mindössze néhány szóval megakadályozhattad volna, hogy megtörténjen - vágott vissza Shanelle makacsul, majd azt kívánta, bár ne tette volna.

Falon megragadta a vállainál, és erősen megrázta, majd visszaültette a sajgó hátsójára, és ismét megrázta.

- Megakadályoztam, mert megtiltottam! Ennek elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy távol tartson téged a veszélytől. Te szándékosan megtagadtad az engedelmességet! Ha ez nem világos a számodra, akkor talán nem büntettelek meg eléggé!

Shanelle elsápadva kiáltott vissza:

- Egy fenét nem! Már így is gépdoktorra van szükségem!

- Amineka használatára nem lesz alkalmad. A büntetésed nyomainak veled kell maradnia mindaddig, míg megától el nem múlik, így jobban megjegyzed majd, hogy a jövőben érdemes elkerülni a büntetést.

- Milyen okos vagy - morogta Shanelle gúnyosan. - Különben biztosan elfelejtettem volna!

- Te nő...

- Jaj, hagyjál már, Falon! Csak menj el, és engedd, hogy nyugodtan szenvedjek.

Megfordult, és a férfinak háttal összegömbölyödött az ágyon. Várta, hogy Falon súlya felemelkedjen az ágyon, de a férfi nem mozdult. Várta, hogy legalább valami hang érkezzen felőle, de Falon hosszú ideig nem szólt egy szót sem. Majd egy hangos sóhaj hallatszott.

- Nem akarlak magadra hagyni ilyen fezsültséggel kettőnk között, Shanelle. Gyűlöltem, hogy fájdalmat kellett okoznom neked...

- Ez nem nagyon látszott.

- ...de még jobban gyűlöltem a gondolatot, hogy elveszíthetlek a meggondolatlanságod miatt. Tudtad, hogy büntetést fogsz kapni azért, amit teszel. Egyértelmüen figyelmeztettelek, hogy soha többé ne sodord magad veszélybe, mert különben ez lesz a következménye. Úgyhogy ne rám haragudj amiatt, hogy ilyen helyzetbe hoztad magad. De már vége. Most minden megy tovább, ahogy azelőtt.

Akarsz fogadni? - tette fel a kérdést Shanelle, de mint mindig, csupán magában.


A könyvet a Magyar Könyvklub adta ki, 2004-ben. Megvásolható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése