- Engem senki sem bántott - folytatta - csak lementem úszni, és vizes lett a ruhám - vágott közbe apja szavába. A gróf döbbenetében elhallgatott.
- Micsoda? Milyen jogon nyitod ki a szádat, ha férfiak beszélnek?! - a gróf felemelte a kezét, és irtózatos pofont kevert le neki. Heather feje hátracsuklott, és úgy érezte, menten elájul. Azt még látta, hogy apja ismét emeli a kezét, de a csattanás elmaradt.
- Elég volt, uram! Ő most már az én feleségem, így csak nekem áll jogomban megbüntetni - Chester szeme villámlott a dühtől. Nem törődött sem a kardokkal, sem a következményekkel.
- Jól van - bólintott a férfi, és kirántotta a kezét Chester szorításából. - Büntesd meg te. De ajánlom, hogy megtedd, vagy mégis élek apai jogaimmal, és használni fogom a vesszőt. Mary-Ann nagyon is jól ismeri, milyen érzés. Nem ez lenne az első alkalom. Nem tudom, lányom, miért hazudozol. Világ életedben irtóztál a víztől. - Intett az embereknek, akik hátrább léptek. Érezhetően csökkent a feszültség. De nem Chesterben. Mikor meghallotta, mit mond a gróf, kis híján tettlegességre vetemedett. Alig tudott megszólalni. Félt, hogy undora, amit apósa iránt érzett, kitűnik a szavaiból.
- Bízza rám. Hallani fogja a sikolyait - szűrte a fogai közt.
- Rendben van. És most szomjúhozom és ennék is valamit. Hosszú út van mögöttünk.
- Ralph! - intette magához Chester a barátját, aki eddig feszülten várakozott. - Vezesd a gróf urat a várba. Felviszem a feleségem, aztán én is csatlakozom - felkapta a nőt, és hatalmas léptekkel átvágott az udvaron, nem nézve sem balra, sem jobbra.
Heather teljesen megdöbbent attól, amit hallott. Először is az egyik füle még mindig csengett az iménti pofontól, de a legnagyobb sokkot férje és apja szavai jelentették. Úgy beszéltek róla, mint egy engedetlen állatról, amely rossz legelőre tévedt, és ezért büntetést érdemel. De hát ő nem holmi kóbor tehén, vagy engedetlen ló!
Torkán félelem kúszott fel, ha férje fenyegetésére gondolt. Sikítozni fog a fájdalomtól.
Jézus Mária! Egy percig kételkedett ugyan, hogy Chester kezet emelne rá, de aztán egyre erősebben eluralkodott rajta a bizonyosság. Ő bizony most meg lesz verve. Soha senki nem bántotta. Még a szülei sem emeltek kezet rá, pedig néha megérdemelte volna. Nem. Inkább a szelíd meggyőzés elvét alkalmazták. És lám, mégis felnőtt. Erre most kezdjen el verést kapni?! Na, azt már nem. Ha férje egy ujjal is hozzáér, hát ő visszaüt.
- Ha megver, megbánja! - szólt a férjének, aki egyetlen pillantással elhallgattatta.
- Asszonyom, ne fenyegetőzzön. Nincs olyan helyzetben.
Belépett a várba, és az ámuldozó szolgákkal mit sem törődve keresztülvágott a termen.
- Johanna! - üvöltötte el magát.
- Igen, bátyám! - lépett hozzá a nő, és hófehér volt az aggodalomtól. Ő is hallotta a párbeszéd minden szavát, és mélységes együttérzéssel tekintett Heatherre.
- Menj és fogadd apósomat. Majd én rendbe hozom a feleségemet. Minden szolgára szükséged lesz. És még valami - lépett közelebb Johannához. - Ne sajnáld a bort a gróftól! - úgy mondta, hogy csak ők hallották. Cinkosan villant a tekintetük, és a nő valamivel vidámabban intett a fejével.
- Úgy lesz. Nem kell sietned.
El akart fordulni, de Chester hangja ismét megállította. A férfi észrevette a belépő grófot, és mintha csak neki intézné a szavait, így szólt:
- Küldess egy pár vesszőt a konyhából!
Johanna döbbenten torpant meg.
- De Chester! Nem hiszem, hogy...
- Igazad van, fiam. Te meg lányom, ne álldogálj. Teljesítsd a parancsokat - nevetett fel a gróf, és nagyot paskolt az egyik szolgálólány fenekére.
- Tedd, amit mondtam! - intett Chester, és otthagyta őket.
Heather meg sem mert moccanni. Félt, ha nem fegyelmezi magát, akkor hangos zokogásba fog, és térden állva könyörög, csak ne bántsák. De aztán erőt vett magán. Sok mindent átvészelt, mióta ebben a korban van. Gyilkossági kísérleteket, a férje haragját, nem beszélve az esküvőről. Soha nem veszítette el méltóságát, és aránylag bátran vette az akadályokat. Most sem adja alább.
Beértek a szobába. Az egyik szolga éppen a tüzet szította a kandallóban.
- Kifelé! - dörrent rá a férfi, mire a szolga szélsebesen elhagyta a szobát.
Chester talpra állította a nőt, és egyetlen lendülettel kirázta a pokrócból. Heather felszegte a fejét, és harciasan nézett a férjére.
- Szóval meg akar vesszőzni. Micsoda barbár és undorító! De hát mit is várhatnék magától - dühösen toppantott a lábával. - Akkor sem fogom hagyni, hogy hozzám érjen!
Halkan kopogtak az ajtón, és Heather elhallgatott. Chester nem szólt semmit. Kinyitotta az ajtót, és elvette a vesszőt. Majd becsukta, sőt be is zárta kulccsal, a menekülés egyetlen lehetőségét vágva ezzel el.
- Mit... mit akar csinálni? - Heather lassan hátrált.
Chester még mindig nem szólt. Nem mert megszólalni, mert félt, hogy hangja elárulja érzelmeit. Elég volt rápillantani felesége vörös, duzzadt arcára, és legszívesebben megölte volna a grófot.
Csodálta felesége bátorságát, elvégre nagyon is jól tudta, miért kezdett magyarázkodni az apjának. Őt próbálta védeni, és Chester egyszerűen nem hitte, hogy felesége kiáll érte ország-világ előtt, és vállalja a kockázatot. És mindezt érte.
Ráérősen a nő felé indult, kezében a vesszővel. Még mindig nem tudta eldönteni, mit tegyen. Szíve szerint nem bántaná a nőt. Ilyen pompás testet vétek lenne elcsúfítani, de azzal is tisztában volt, hogy a gróf sem hagyja annyiban a dolgot. Talán még jót is tesz egy-két suhintás. Tanulságul szolgálhat a jövőre nézve. Elvégre majdnem biztos volt benne, hogy ilyen és ehhez hasonló jelenetekre számítania kell.
- Le a nadrággal! - szólt a nőre, aki erre rémülten nézett rá.
- Tényleg meg akar verni? - lehelte a nő.
- Csak egy okot mondjon, amiért ne tegyem.
- Hát... Mit szólna ahhoz, hogy megbántam és nem teszek többé ilyet? - javasolta a nő.
Pont úgy alkuszik, mint egy kofa a vásárban. Chester kis híján felnevetett.
- Természetesen soha többé nem tesz ilyet. De ez még nem elég indok. Úgy látom az orrán, hogy nem is igazán gondolja komolyan ezt a kis fogadkozást - csóválta a fejét a férfi, és már csak két lépés választotta el Heathertől.
- Le azzal a nadrággal! Fogytán a türelmem! - beszorította a nőt az ágyhoz. Heathernek még egy pici esélye sem volt a menekülésre.
- Uram! Gondolja át még egyszer a dolgot. Szerintem elhamarkodottan akar cselekedni - dadogta a nő.
- Pontosan. De csupán annyira, mint ön ma este. Utoljára mondom, le azzal a nadrággal.
Heather remegő kézzel húzta le a nadrágot. Minden hiába. Látta, hogy nem tudja meggyőzni a férfit. Mi a csodának kellett éppen ma este jönnie az apjának? Ha nem futnak vele össze, akkor biztos nem állna itt a férje egy vesszővel a kezében.
- Mennyit akar adni? - Heather megpróbált lelkiekben felkészülni a dologra.
- Ön mit javasol?
- Tőlem kérdezi?! - döbbent meg Heather.
- Igaza van. Maga túlságosan elfogultan nyilatkozna ebben a kérdésben - bólintott Chester, majd töprengve dörzsölgetni kezdte az állát, úgy nézte a nőt.
- Akkor mennyi is legyen? Talán kettő azért, mert ellenszegült a parancsomnak, kettő, mert ruhát lopott...
- Azt vissza akartam adni - motyogta a nő.
- Még kettő az úszásért - folytatta a férfi. - Aztán kettő, mert megszégyenített az apja előtt. Kettő pedig, hogy a jövőben esze ágába se jusson ilyen. No mit szól? Ugye méltányos vagyok?
- Ez tíz ütés! Na nem, azt már nem hagyom - húzta ki magét Heather és lehuppant az ágyra. Arra gondolt, hogy szélsebesen átmászik a másik oldalra. Akkor nyer egy kis előnyt. Csak nem akarja a férfi álló este kergetni a szobában?
Chester mintha kitalálta volna, mit tervez, megmarkolta a karját, leült mellé az ágyra és mire a nő észbe kapott, máris a férfi térdén feküdt keresztben. Még csak esélye sem volt a menekülésre. Hiába ficánkolt, csak annyit ért el vele, hogy a férfi nevetett rajta. Szabályosan satuba szorítva érezte magát.
- Uram! Hát van szíve megütni egy védtelen nőt? - rimánkodott.
- Kedvesem, maga cseppet sem védtelen. De nyugodjon meg, hamar túl lesz rajta.
Chester felhúzta az inget, aztán csak bámulta az ingerlő idomokat. Képtelen volt megütni.
- Az isten áldja meg, miért van magának ilyen formás hátsója? - nyögte a férfi.
- Hogy micsoda?!
- Rendben van. Akkor essünk neki - erőt vett magán, felemelte a vesszőt, majd rásuhintott a feleségére.
Heather sokkal nagyobb fájdalmat várt, de csak egy apró csípést érzett.
- Asszonyom! Ha kérhetném, akkor üvöltsön. Istenemre, nem bírom erősebben megütni, de apjának megígértem, hogy hallani fogja az ön sikolyait... Szóval kiabáljon.
Chester ismét ütött és Heather irtózatosat kiáltott. Biztos, hogy meghallották a nagyteremben. Ugyanis most tényleg fájt. Már tiltakozni kezdett volna, mikor a férfi ismét ütött.
- Azonnal hagyja abba! Ez fáj - nyögte Heather, de még háromszor csattant a vessző. Mindannyiszor a nő sikított. Aztán hiába várta a hatodik ütést, a vessző messzire repült férje kezéből. Heathert óriási megkönnyebbülés öntötte el. Az ütések helye borzasztóan égett, de igazság szerint sokkal nagyobb fájdalomra számított. Megbocsátani azért nem fogja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése