Megfordultam, hogy a másik irányba fussak, de három újabb férfi karja közé szaladtam, akik nemcsak követtek, hanem jól felkészültek e feladatra. Fekete köpeny került elő, amit mielőtt még észhez tértem volna, már a fejemre is dobtak, és szorosan megkötöttek a derekamon. Valamelyikük felkapott, a vállára emelt, és útnak indultak velem.
Illetlen helyzetben voltam, mivel a férfi karja a combom hátsó felét karolta át, kényelmetlen helyzetben, mivel a válla a gyomromba nyomódott, veszélyes helyzetben, mert csak nagy nehézségek árán tudtam kivédeni, hogy a köpeny anyagát ne szippantsam az orrlyukamba, és meg ne fulladjak, végül megfélemlítve, hiszen fogalmam sem volt milyen szörnyű sorsot tartogatnak a számomra.
Utazásom nem tartott sokáig. Kapuk nyíltak és csukódtak, beszédfoszlányokat hallottam, és éreztem, hogy lefelé visznek. Kérdések és válaszok hangzottak el, melyeket a köpenybe burkolva nem értettem világosan. Újabb ajtó nyílt és csukódott, végül minden teketória nélkül a földre dobtak, ami köböl volt, és igen kemény.
Végre levették fejemről a köpenyt, és körülnézhettem. Nem volt ínyemre a látvány. Egy pincebörtönben voltam, kétségkívül a Durazzo palotában, és három férfi állt fölöttem.
Fekete kámzsát viseltek, s igen baljóslatú volt a tekintetük. Még náluk is vészjóslóbban festettek azonban a két fáklya által gyengén megvilágított helyiségben található válogatott tárgyak. Nem tudtam mindet kivenni, de abban biztos voltam, hogy egytől-egyig kellemetlen holmi. Figyelmemet leginkább a kínpad vonta magára, amely ebben a pillanatban a távolabbi falhoz támasztott magas, vaskos létrából állt, valamint a lábánál elhelyezett dobból és kerékből, ami az áldozat testét a természetes méreteinél hosszabbra húzza.
Nagyot nyeltem, felültem és keresztet vetettem, miközben a férfiak le nem vették rólam a tekintetüket, s már térdepeltem, amikor kinyílt az egyik belső ajtó, és maga Carlo lépett a helyiségbe.
- Imádkozol? - kérdezte.
- Nem kellene, Nagyuram? - kérdeztem közömbösen, még akkor is, ha gyanítottam, hogy néhány percen belül kiüvöltöm a lelkemet.
- Kétlem, hogy sokkal jobb lennél tőle - jegyezte meg, és közelebb jött. - Egyelőre maradj a térdeden! Lesz hozzád néhány kérdésem!
- Készséggel válaszolok a kérdéseidre Nagyuram, feltéve ha ismerem a választ. Ezért nem volt szükséges idehozatnod és gorombán bánnod velem.
- Úgy gondolod? És őszintén válaszolsz majd, csinos kis rabszolgám?
- Isten a tanúm - biztosítottam. Ő kétségkívül megbocsát nekem néhány apró vétségért.
- Te a királynő embere vagy.
- A szolgája, Nagyuram - javítottam ki.
- Minden bizalmas dolgába beavat.
- Bárcsak így lenne, Nagyuram!
- Arra felelj, amit kérdezek, Richilde! Te tisztában vagy a bűnösségével.
- A bűnösségével, Nagyuram?
- Bűnös a férje meggyilkolásában. Te ott voltál. A bűntény elkövetése után több órán keresztül a szobájába zárkóztatok. Ezt maguktól a szerzetesektől tudom.
- Valóban ott voltam, Nagyuram. Az eszemet vesztettem a félelemtől. Akár a Felség. Osztoztunk azon a véleményen, hogy a gyilkosok az életünkre törnek, és addig az ágyában maradtunk, amíg azt nem gondoltuk, hogy már biztonságos előbújnunk.
- Hazudni merészelsz nekem?
- Csak az igazat mondom, Nagyuram.
Axióma, hogy amikor valaki hazudni kezd, nagyon meggyőzően és állandóan növekvő repertoárral kell megtegye.
- Meglátjuk - mondta Carlo. - Meglátjuk. - Intett a poroszlóinak. - Tegyétek a létrára!
Tiltakozni akartam, de olyan durván ragadtak meg, hogy egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Ruhámat nagyon illetlenül letépték rólam, s a piszkok minden alkalmat megragadtak, hogy a legintimebb helyeken fogdossanak, majd a kínpadhoz vonszoltak. Megkíséreltem szembeszállni velük, de túlerőben voltak, s hiábavaló vonaglásom inkább csak szórakoztatta őket.
Az egyik férfi felmászott előttem a létrán, a másik kettő pedig a magasba emelt, hogy a köteleket a csuklómra rögzíthessék. Egyetlen fordítás a kötélkeréken, és máris úgy függtem ott közszemlére kitéve, akár egy fél marha. Lábujjaim azonnal kitapogattak egy alsóbb létrafokot, hogy csuklómról és vállamról levegyenek némi terhet, mielőtt azonban élvezhettem volna ezt a lélegzetvételnyi pihenőt, bokámat is összefogták és rögzítették. Nem mertem lenézni, de tudtam, hogy most magához a kerékhez kötöttek, s a kötélkerék legközelebbi fordulatára pokoli fájdalmakat kell kiállnom.
A legkényelmetlenebb helyzetben amibe egy emberi lény, legyen férfi vagy nő kerülhet, s különösen egy asszony csak férfiak társaságában, igyekeztem felkészíteni magam a rám váró megpróbáltatásra, akkor láttam meg Carlót. A férfi átjött a falnak döntött létre alatt, s a létrafokokon keresztül, amelynek támaszkodtam, engem nézett. Az igazat megvallva nem csak az arcomat vizsgálgatta, hiszen mindenemet jól láthatta, kivéve amit a rendszertelenül elhelyezett fél tucat faléc eltakart.
Carlo még sosem látott ruhátlanul, s tudtam, hogy tetszik neki a látvány.
- Tragédia lenne ennyi szépséget megsemmisíteni - mondta. - Rajta, valld be nekem úrnőd bűnét! Papírra veted, és egy hajszálad sem görbül. Erre szavamat adom. S mi több, cserébe az én rabszolgám leszel. Lefogadom, sokkal élvezetesebbnek találod majd a szolgálatot mellettem, mint Johanna mellett.
- Sosem hagynám el az úrnőmet, Nagyuram - mondtam. Még ha hajlottam is volna rá, hogy megtegyem, tisztában voltam Carlo ígéretének súlyával. Semmit sem értek. Abban a pillanatban, ha írásban megvádolom Johannát, még jobban kiszolgáltatom magam, és soha nem változtathatnék a vallomásomon.
Ha pedig így is, úgy is meg kell halnom, nem érdemes rossz hírbe keverni a becsületemet.
- Csak nem hiszed, hogy szembeszegülhetsz velem? - kérdezte Carlo. - Egy cserfes kislány, egy pénzért vett rabszolga? Csiklandozzátok meg egy kicsit! - utasította a fogdmegeit.
Nem tudtam mit forgat a fejében, de meglepődtem, amikor egy suhogó pálcával a fenekemre vágtak. Egy pillanatig annyira megdöbbentem, hogy nyikkanni sem tudtam, de a fájdalom egyenesen az ágyékomba hasított, s fejemet hátravetve teli tüdőből sikoltottam. Sikoltásom ösztönözni látszott a gonosztevőket, s azt hiszem még ötször csaptak rám, bár a második után felhagytam a számolással. Így felfüggesztve és kikötve képtelen voltam kivédeni az ütéseket, pedig igyekeztem testemet egyik oldalról a másikra rántani, miközben szárazra üvöltöttem a tüdőmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése