Hogyan szerzett gyönyört Piroskának a Farkas

Május 30-án meghalt egy ember. A valódi neve nem lényeges. Én nagyjából 20 éve ismertem meg, amikor "újonc" voltam a spanking terén. Ő kitágította a látásmódomat, megmutatta, hogy milyen tág határok lehetnek - mindezt úgy, hogy maximálisan elfogadott olyannak, amilyen vagyok.

Rengeteget leveleztünk - abban az időben még nem volt internet (legalábbis itt még nem volt elérhető). A levelei mind a mai napig megvannak....

Én több lettem, hogy ismerhettem őt.

A következő napokban kirakom a blogra pár írását.

Nyugodj békében, barátom....

André Garde-Frontiére

Hogyan szerzett gyönyört Piroskának a Farkas

Kicsöngettek.

A III/B felugrott. Egyébként sem voltak különösen csendben. Minek? Farkas tanár úr nyugdíjas. Inkább félénk öregúr, mint egy csapat kamasz fiút és discotündért féken tartani tudó tanár. A francia nyelv meg különben sem érdekel senkit igazán. Az angolé a jövő, és csak a jövő érdekes. Nem csoda hát, hogy jóformán be se meri fejezni a mondatot. Azzal áltatja magát, hogy így van jól, a szünet a diáké. De azért tudja, hogy egyszerűen arról van szó: még annyi tekintélye sincs mint amennyi valaha volt. És mije van? Hát éppenséggel családja sincs, a kis lakása állami bérlakás - apró városban ez majdnem hogy szégyen! -, a nyugdíja szerény, jutalmat, ilyesmit nem kap, örülhet, hogy ezt az óraadást megengedik. Vannak francia könyvei, amelyeket újra meg újra elolvas. De kivel beszélhetne róluk? Ez itt a magyar Clochmerle. Íme, a kis Arató Sári - milyen helyes, csinos kislány, aztán egyetlen szót se tud, mikor felelteti. Hogy a felét nem tudja, hát hagyján. De hogy egyet sem... És az ellenőrzőjébe is be fog írni. Megmondta. Elege van abból, hogy levegőnek nézik. Akármilyen kis csinos. Elege van. Elege van a nyugdíjasságból. Most egyest adott, és az ellenőrzőbe is...

Furcsa. Arató Sári nem ment ki az osztályból. A helyén ül, és könnyes a szeme. Csak ezt ne... Nem, nem lesz lágy szívű, mi az, hogy egyetlen szót sem! Hát mindent lehet az emberrel csinálni, csak azért, mert nyugdíjas?

- Tanár úr! Farkas tanár úr!

Sárika ott áll a tanár mellett, szelíd és alázatos. Nagy szemmel néz a pedagógusára. "Sárika egy kicsikét butácska..." - jut a tanár eszébe egy régi és ostoba táncdal. De nem! Elege van! Egyes! Ellenőrző! Egy nyugdíjassal sem lehet mindent!

- Tanár úr! Én nagyon szeretnék javítani! Nem is javítani! Nekem beszélni kell a tanár úrral! Négyszemközt!

Farkas tanár úr pillantása Sárika nagy, barna szemébe mélyedt. Ó, a kis kígyó! Far-kas tanár úr, időtlen idők óta özvegyember, ettől félt a legjobban. Négyszemközt. És aztán feljelentés, akár rendőrségi vizsgálat, felügyelet alá tartozó kiskorú vagy fiatal-korú, vagy mi, de évekig tartó börtönt is kaphat ilyenkor az ember. Na megállj, te szemérmetlenül lusta kis kígyó!

- Négyszemközt beszélni? Hogyne, természetesen, ha olyan a problémád. Bár talán szorgalmasabb lehetnél, és akkor nem kellene négyszemközt beszélnünk... Na jó. Tudod, hol a pszichológiai laboratórium? Helyes. Ebéd után, pontban kettőkor ott várlak.

Sárika elrohant az iskolai ebédlő felé, Farkas tanár úr pedig az annyiszor látott és oly sivár tanáriba ment. Majd onnan is tovább. Bekopogott a rettegett igazgatónőhöz.

Az igazgatónő nem volt barátságtalan. Az igazgatónő mosolygott az emberekre. Az igazgatónő mindig csak udvariasan kért. Hogy miért rettegtek tőle mégis? Mert bár Piroskának hívták, s az öreg franciatanárt Farkasnak, a nomen est omen elve fordítva érvényesült. Megfoghatatlan módon áradt Piroskából az irgalmatlanság, olyannyira, hogy ennek ténylegesen nem is kellett megnyilvánulnia. És senki sem tud olyan meg-alkuvó lenni, mint a tanár, ég tudja, miért - de már Hóman Bálint kultuszminiszter is valami nagyon illetlent mondott, amikor egy rendeleténél arra céloztak munkatársai, hogy a tanárok fel fognak lázadni tőle.

- Tanár úr? - mosolygott Piroska, farkasszerűen villantva ki egy-egy fogát szája szegletében.

- Kérem, igazgatónő...

- Ugyan már, kedves Farkas, miért nem szólít Piroskának? - kedélyeskedett a tantestület úrnője.

- Persze, persze, kedves Piroska... Egy kényes ügyben szeretném a segítségét kérni...

Kisvárosban kényes ügy? Piroska fülei mintha megmozdultak volna, mint a zajra figyelő farkasnak. De ez persze csak optikai csalódás volt.

- Igaza... Szóval, Piroska, én azt hiszem, hogy egy kis tanítványom provokálni akar. Tudom, öreg vagyok, sosem voltam az az amorózó, de most egy igen csinos harmadikos lány, akinek kénytelen voltam egyest adni...

- Drága tanár úr, ha maga a vajszívével valakinek egyest ad, az bizonyára mínusz kettest érdemel.

- Hát igen, tudom, hogy nem vagyok elég szigorú. De ez az Arató Sári egyetlen árva szót sem tudott. Egyetlenegyet se tanult meg. És aztán azt mondta, hogy négyszemközt szeretne velem beszélni. Ig... Kedves Piroska, én már nem tudom, mit gondoljak a mai fiatalokról. Azt mondtam, hogy jöjjön 2 órára a II. emeleti 15-ös laborba. Oda tetszene jönni a 1-esbe?

Piroska szeme felcsillant. Hát persze! Micsoda jó kis botrány! Kivágni a büdös kis ribancot az ország összes középiskolájából. És pont ezt a vén fa... franciatanárt akarja elcsábítani egy jobb jegyért! Hát persze, hogy odamegy a szomszéd szobába! Hiszen a 15-ös pszichológiai laboratórium, ami ugyan semmi különöset nem jelent egy zöld táblán, krétán, demonstrációs ábrákon és a hozzájuk szolgáló mutatópálcán kívül, ám az egyik falán tükör van. És csak a 15-ösben tükör, a 14-es felé üveg. Onnan minden látható. Izgalmas volna az egész egy fiatalabbal, Farkas papa biztos impotens, ezért szólt - de a fiatalabb, az meg nem szólt volna.

- Hát hogyne, tanár úr! Hogyne! Arató Sári? Aki tavaly megnyerte a szavalóversenyt? A szereposztó díványok leendő sztárja? És ez akar a mi iskolánkban érettségizni?!!!

Szegény Farkas tanár úr már bánta, hogy bármit is tett ez ügyben. Ha Piroska üldözőbe vesz egy gyereket - jaj istenem, még öngyilkosságba is kergetheti. De nem volt visszaút. Sárika időközben kopogott a pszichológiai laboratórium ajtaján, a tükör mögött egy íróasztalon pedig ott ült az igazgatónő, belátva az egész szobát, és egy rejtett mikrofonon keresztül a legkisebb neszt is hallva.

- Kezicsókolom, tanár úr - mondta Arató Sári. Persze, iskolaköpeny nélkül. Már nem kötelező a rohadékoknak - gondolta Piroska. De a mini meg a tornacipő, a legdrágább, az kell! Meg teniszzokni. Kis ribancok. Mindet meg kéne...

- Tanár úr, én tudom, hogy többet kellene tanulnom. És tanulok is. És tudom is a szavakat, csak az órán nem merek megszólalni a többiek előtt. Mert mindig félek, hogy kinevetnek.

- A többieknek se jobb a kiejtésük...

- Igen, tanár úr, de én mindig félek. Tanár úr, velem nagyon szigorúak. Anyu is, meg Apu is. Ha be tetszik írni az egyest, meg az ellenőrzőbe is, mi lesz. Akkor csúnya szavakat kellene mondanom, hogy segg... szóval, fenék...

A tanár kezdte kényelmetlenül érezni magát. Piroska annál kevésbé. Keze elindult a szoknyája alá.

- Mi van otthon nálatok?

- Tanár úr, az én szüleim - olyan szektásak. És azt mondják, hogy aki szereti a gyere-két, nem kíméli a pálcát. Benne van az írásban. De nem is értem, mért mondják, mert nem szoktak pálcával verni. Le kell húznom a bugyimat, fel kell hajtani a szoknyámat, vagy le kell egészen meztelenre vetkőznöm, és úgy kapok ki. Meg is kötöznek, meg betömik a számat zsebkendővel, hogy ne kiabáljak. És Apu hozza a nadrágszíjat, vagy Anyu a vasalózsinórt. Minden egyesért huszonötöt kapok legalább, de van, amikor a kettővel huszonötöt, ha otthon is rossz voltam.

A franciatanár értetlen, hitetlenkedő pillantást vetett rá. Egy pofon megjárja még, de ez hihetetlen, vagy ha igaz, akkor ifjúság elleni bűntett, és az iskolának biztos feljelentést kell tennie! De jó, hogy idehívta az igazgatónőt!

Jó bizony, Piroska is így gondolta. Ujjai célhoz értek, és hogy kényelmesebben mozoghassanak, felemelte vaskos hátsóját, és combjára húzta a bugyit.

- Látom, tanár úr, nem tetszik hinni nekem - mondta Sárika. Hirtelen megfordult, felhajtotta a szoknyát, és letolta térdéig fehér, a szokásosnál is nagyobb bugyiját. A pucér, ingerlően gömbölyded, izmos és mégis nőies félgömbökön világosan kirajzolódtak a verés nyomai. Lilába hajló kékes csíkok a fehér bőrön. Farkas tanár úr különös bizsergést érzett a nadrágja táján, egyáltalán nem nyugdíjas pedagógushoz illőt. Piroskának pedig egyre inkább a torkában dobogott a szíve.

Valóban, a jelenet legalább is bizarrnak volt mondható. Ott áll egy óraadó nyugdíjas, egy nímand, a tantestület nímandja, és előtte, ha jól belegondolunk, az iskola egyik legcsinosabb lánya, tizenhét évesen letolt bugyival, a fenekét mutatva, és beszél, beszél...

- Tanár úr, én tudom, hogy rossz vagyok, és büntetést érdemlek. De nem úgy, mint otthon. Én... van egy komoly udvarlóm. Ne tessék rosszra gondolni. Csak a hét végén elmehetek majd vele a strandra. Nem szoktak olyan gyakran elengedni. De ha meg-tudják az egyest, akkor nem mehetek, mert akkor csupa hurka lesz a vala... a fenekem. Vagy a popsim, nem is tudom, hogy mondjam, hogy ne legyen csúnya. Tessék engem megbüntetni, tanár úr. De ne beírással. Tessék úgy megbüntetni, ahogy megérdemlem.

- Mit csináljak? - kérdezte Farkas tanár úr kiszáradó torokkal.

- Tessék jól elverni a fenekemet. Ott van az a pálca a táblánál. Nem fogok kiabálni. De úgy szeretném, hogy ne legyenek hurkák meg csíkok! Tessék ide ütni!

És azzal a szép arcú, épp kibontakozóan kívánatos testű lány hátranyúlt, és széthúzta feneke két félgömbjét.

- Ide tessék ütni! Ahogy megérdemlem.

- Te megörültél - mondta Farkas tanár úr, de azért kézbe vette a pálcát, és úgy érezte, valójában neki ment el az esze. - Itt biztosan még jobban fog fájni!

- De nem marad nyoma! Kérem szépen a megérdemelt büntetést! - A második mon-dat úgy hangzott, mintha gép szólalt volna meg.

Mit gondolhat most Piroska? futott végig a tanár agyán, és gyöngéden rácsapott a lány által megjelölt területre.

- Egy! - mondta a lány. - Tanár úr, erősebb ütéseket érdemlek! Aki szereti a gyereket, nem kíméli a pálcát.

Üss, te vén hülye! Ezt gondolta Piroska, miközben ujjai vad táncba fogtak.

És Farkas tanár úr ütött. Egyre nagyobbakat. Egyre magasabbról sújtva le. Egyre lassabban. Egyre pontosabban találva el az érzékeny szakadékot a két halom között. Látta, ahogy a lány fenekének sötét környezetű fekete lukacskája kitágul és összehúzódik a fájdalomtól, és látta a szeméremszőr gesztenyebarna csomócskáját is. Hát nesze, ha ez kell neked! Nesze a zajongásért! Nesze a papírdobálásokért óra alatt! Nesze a pofátlanul hangos súgásokért! Nesze ezért az egész rohadt tanársorsért! Szenvedj, te kis kurva! És számold!

- Számold!

Farkas tanár úr maga sem értette, miért üvölt. És miért épp ekkora hülyeséget. Hiszen Sárika fel-felnyögött ugyan, de rendületlenül számolta az ütéseket. Épp huszonkettőnél tartott.

- De tanár úr, én számolok!

- Pimaszkodsz!? Visszapofázol? Feleselsz? Nesze! Nesze! Nesze! És még kapsz ötöt keresztbe!

- Jaj, ne tanár úr, ne, csak azt ne! Az látszik! Inkább ide, ide akkor kapok a szíjjal, amikor fiúval látnak karonfogva!

És a huszonöt ütést elszenvedett lány megfordult, hátrahajolt, szétterpesztette lábát, hogy majd elpattant a letolt fehér bugyi gumija, és kifeszítette göndör, sötét szőrrel benőtt szeméremdombját.

- Inkább ide kérem az ötöt. A feleselésért...

Hátrahajtotta fejét, és behunyta a szemét, nem akarta látni a tanár nadrágját. Tudta, mi az, és tudta, hogy ez nem olyan lánynak való látvány, akinek szűzen kell férjhez mennie.

A tanár már képes volt fegyelmezni magát. Lassan ütött a lány rózsaszínű szeméremajkaira. A számolás, egy-egy sziszegéssel, halk jajjal kísérve folytatódott.

- Öt...

A tanár leeresztette a pálcát. Remegő kézzel tette vissza. A lány lassan kiegyenesedett. Arca kivörösödött, de mintha még inkább megszépült volna. Odalépett a tanár elé, lehajolt, és megcsókolta a fenyítő kezet.

- Köszönöm szépen a megérdemelt büntetést. És jövő órán tessék felhívni...

Sárika elment. Farkas tanár úr kissé imbolyogva ment át a szomszéd szobába. A junói termetűnek mondható Piroska valóságos istennőként trónolt az íróasztal tetején.

- Mit tetszik ehhez szólni? Helyes volt ez... pedagógiai szempontból?

- Hogy helyes-e? De mennyire! Az összes rohadt kis kurvának szét kéne verni a vala-gát! Öngyújtót tartani a picsájukhoz! A mellbimbójukon nyomni el a cigarettát, amivel telebüdösítik a budit! A szájukba...

A negyven körül járó, testes, de csúnyának éppen nem mondható asszony arcára kiült minden elfojtott gyűlölet. A tanár arra gondolt, hogy Piroskának nincs férje, már régóta. Lenézett az asszony izmos lábára, és valami fehérneműdarabot látott kivillanni a felhúzott szoknya alól. Piroska letolta volna a bugyiját?

Farkas tanár úr bizony nem sokat tudott a nőkkel való játékokról. De mint francia szakost annyit ugratták, hogy bizonyos dolgokkal tisztában volt, ha nem is gyakorolta soha. Most megteszi. Mit veszíthet? Letérdelt az igazgatónő elé, feljebb húzta a szoknyát, és nyelvét belefúrta az asszony ölébe, aztán mozgatni kezdte fel-le meg jobbra-balra. Biztos valahogy így kell, gondolta, mélyen beszívta az olcsó intim spray illatát, abban a hiszemben, hogy ez az a híres odeur de femme.

Te vén kujon, te! Te férfi! Jól csináltad, és most is jól... Már két éve... Csak az a testnevelőnő, az a girhes kézilabdásnő, az a szupergalgóczy... de te még jobban... azoknak a cafkáknak kukoricát kell benyomni elől-hátul... És úgy verni a seggüket, mikor a legjobban élveznek... A seggüket... A valagukat... A picsá... ÁÁÁÁÁÁ!!!

Farkas tanár úr akkor sem hallotta ezt a hangot, mikor még házasember volt. Szóval ez az. Az orgazmus. Nem is olyan nagy dolog. Néhány apró csókot nyomott az igazgatónő szeméremdombjára, amit az asszony jóleső remegésekkel vett tudomásul.

Farkas tanár úr most úgy állt ott, mint a bűntudatos Sárika korábban előtte. De Piroska nem úgy mosolygott, mint egy fenevad, hanem mint egy boldog asszony.

- Ejnye, tanár úr... Ilyesmi a mi iskolánkban... Esküszöm, megérdemelné, hogy kiporoljam a fenekét...

És Piroska mosolygott, hátrahajtotta a fejét, gyerekesen kalimpált a lábaival, melyeket a bugyi térd alatt fogott össze. Vén kecske is megnyalja - gondolta büszkén Farkas tanár úr, és aztán még egy ötlet villant át agyán, melyért tüstént elszégyellte magát: most kellene óradíjemelést kérni...