Prelude for Pruglen 2.

2. rész

Intermezzo – Játék a nevekkel

2 nappal később (földi időszámítás szerint) aggodalmasan figyelem, ahogyan lassan megközelítjük a célunkat. Persze ez nagyon is relatív. Ahogyan a képernyőn egyre nagyobb lesz a bolygó, az lassított felvételnek tűnik, miközben még mindig több ezer kilométert teszünk meg percenként. Bennem két érzés hadakozik: egyrészt már nagyon várom, hogy véget érjen a monoton utazás, de ugyanakkor tartok is tőle.

Ugyanis nem tudom, mi is vár ránk...

A Vulcaniak csak annyit tudtak, hogy kaptak egy csomó üzenetet az X236BG bolygóról (most komolyan, ki nevez el így egy bolygót????), amelyben segítséget kértek, mivel valamilyen háború miatt komoly gondba kerültek, ami a bolygó végét is jelentheti.

Milyen háború? Nem tudjuk. Milyen veszély? Fogalmunk sincs. Ráadásul az utolsó üzenetet már elég régen küldték, földi időre átszámítva 32 éve. Nem tudhatjuk, hogy ez mennyit jelent az adott bolygón, de... De az idő egyetemleges, ha másképpen is számoljuk. És persze relatív is, bár ezt még én sem értem teljesen :)))

De egy bolygón háború volt, vagy még mindig van. Mi pedig itt vagyunk heten... Ha valami gond van, hogyan tudnánk megvédeni magunkat? Jó, persze, vannak nagyon hatásos fegyvereink, az űrhajó szinte minden támadást el tud hárítani – de nekünk le kell mennünk a bolygóra, tárgyalnunk kell, és meg kell oldanunk a problémát.

Biztonsági tisztként ismét végigveszem a legénységet.

Sharon, a parancsnok. Okos, szép :) Higgadt tud maradni minden helyzetben, de nem egy harcos fajta.

Zoey a diplomatánk. Neki kell tárgyalnia a Vulcaniak nevébe. Közvetlen kapcsolata van a Vulcan bolygóhoz, neki egyedül. Természetesen bármelyikünk tud kommunikálni a Földdel, de a Vulcan bolygóhoz csak neki van „forróvonala”. Ő a legfiatalabb köztünk – a Vulcaniak szeretik a fiatalokat.

Zoey férje, Ciobair is a legénység tagja, ő a kommunikációs tiszt. Igazából már korábbról ismerem őket, egy spanking blogon találkoztunk jó pár éve. Zoey igazi sub, de az is igaz, hogy a „való világban” nagyon határozott tud lenni. Sokan csodálkoztak, amikor őt választották tárgyaló partnernek, de én tudom, hogy ezen a téren nem lesz semmi probléma. És ő azért keményebb, mint Sharon, de ha harcra kerülne sor, egy tengerészgyalogosnak jobban örülnék.

Ciobair jó pasi. Nem csak a nádpálcát tudja jól használni (az út elején egyszer nyitva maradt a szobájuk ajtaja – vagy direkt hagyták nyitva? –, így végignézhettem, ahogy Zoey popsiját alaposan megtáncoltatja), de ő legalább a fegyverrel is jól bánik.

Ahogyan Serpent, a korzikai főgépész is. Aki amúgy mindent tud a gépekről, még a vulcani technológiát is elsajátította percek alatt. Persze eddig semmilyen dolga nem volt, az űrhajó tökéletes állapotban van, még semmi nem hibásodott meg. És szerintem ő is szereti a lányokat fenekelni, bár erre még nincs konkrét bizonyítékom, csak alapos gyanúm.

Ugyanis még az út elején összejött a hajó navigátorával, Chen Mon Dy-val. Chen az űrhajó poénmestere, állandóan kitalál valami vicceset – ami persze egy domináns pasi esetében gyakran átlépi a határt, és el kezd viszketni az ember tenyere. Én is legalább tucatnyi alkalommal elfenekeltem volna, ha nem költözik össze Serpent-el, és nem látom a közös étkezések alatt, hogy kényelmetlenül tud csak ülni.

Az igazság az, hogy nagyon hamar az agyamba fészkelte magát egy gyanú: az a bizonyos gén, amely lehetővé teszi a hosszú távú űrutazást, egyben a D/s életéletérzéssel is összefügghet, hiszen az űrhajón szinte mindenki hódol ennek a kedvtelésnek.

Az egyetlen kivétel van csak... Abbatissa, az orvosunk. Bár igazából rá nincs is szükségünk. Jó, a többi poszt is eléggé jelképes, ahogyan már mondtam, de az űrhajón a gyógyítás teljesen automatizált. Ráadásul fogadni mernék, hogy ha valami egészségügyi problémával fordulnánk hozzá, nem nagyon tudna reagálni. Olyan, mintha egy kém lenne a hajón, vagy valamilyen speciális, titkos megbízatása lenne.

És ő az egyetlen, akiről eddig nem derült ki, hogyan is viszonyul a D/s-hez. Az űrhajón a falak vékonyak, de eléggé jól hangszigeteltek. De azért több mint fél évet együtt tölteni egy zárt térben, nem könnyű. És nem lehet eltitkolni sok mindent. Én is legalább tucatszor rácsaptam Sharon popsijára mások előtt, Ciobair gyakran fenyegette meg Zoeyt fenekeléssel, és Chen Mon Dy is többször panaszkodott, hogy mennyire kemények az ebédlő ülőhelyei. Abbatissa viszont leginkább csak magában volt, mintha csak megfigyelne bennünket...

Az egyértelmű, hogy amíg Chen esetében számíthatok bizonyos támogatásra vészhelyzetben, Abbatissa sem az a harcos fajta. Így csak imádkozni tudok – bár nem vagyok túl vallásos –, hogy ne kerüljünk komolyabb veszélybe, mivel az nem kecsegtet túl sok jóval.