2015. november 4.

Zarad 3a.





3. fejezet – A tamia



Az egy óra hamar eltelt... Nem tudom megmondani, hogy én vagyok-e idegesebb, vagy Zarad. Persze ha jól csinálom, akkor az neki nagyon kényelmetlen lesz – de ha elrontom, akkor sokkal nagyobb gond lehet.

Nóra most maximálisan támogat, figyelmeztet néhány dologra, majd amikor indulok, azt mondja: – Nehogy megdicsérd a testét.

– Mit? – kérdezem, és tényleg nem értem. – Elég szép lány, jó a popsija, de azért nem tűnik egy igazi bombázónak.

– Te még nem láttad meztelenül – vigyorodik el Nóra, és hirtelen felveszi a legújabb sztár színész alakját. – „A tudósok úgy gondolják, hogy a női mellek elsődleges biológiai funkciója az, hogy meghülyítsék a férfiakat.”

– Ha ezt Nóra képében mondod, egyből letepertelek volna – felelem nevetve, és tényleg hálás vagyok, Nóra mindig tudja, mit kell csinálnia.

– Ha nem tudod megállni, hogy elismerd, akkor elveszted – jegyzi meg, és egyből komorabb lesz a hangulatom. Nóra jobban ismer, mint én saját magamat, így mindig maximálisan odafigyelek rá – főleg amikor nem zöld sárkányként füstölög....

Szótlanul fogom az összekészített dolgokat, és elindulok. A képernyőn még látom, hogy Zarad ugyanúgy ül az ágy szélén, mint már fél órája. Fel kellene adnom... Gyenge vagyok? Igen... De... Dobjam Mazach karmai közé? Tegyem zsarolgatóvá az apját? Vagy csak raboljam el az akarata ellenére, tegyem ki egy alig lakott bolygón, és vigyem vissza egy év múlva? Változik addig bármi is? Nézd a jó oldalát. Egy szép lány vár, akivel azt csinálsz, amit csak akarsz. Csak az a kár, hogy ez nem teljesen igaz...

Zarad azonnal felpattan, amint belépek a szobájába. Nem pillant rám, a szemét előre mereszti, a szemközti falon néz egy pontot, mintha a világ közepe lenne. Valamiért megnyugtat, hogy ő is ideges. Leteszem a táskámat, még nincs itt az ideje, hogy kinyissam. A lány elé állok, kisimítok egy rakoncátlan tincset az arcából. Majd megjelenik előttem a könyv, hogy miket szabad, miket nem, és a két ujjam közé fogom az elszabadult haját, és meghúzom.

A feje oldalra billen, követi a mozdulatomat, majd összeráncolja a szemét, amikor már nem tud tovább követni. Elengedem, és lágyan meglegyintem az arcát. Igazából nem nevezném pofonnak, de azért nincs nagyon messze tőle.

– Hol vannak a cuccaid? – kérdezem, de közben rá is jövök, hogy ez hülye kérdés volt, a hajó kabinjában egyetlen szekrény van csak. Ennek ellenére Zarad engedelmesen emeli a karját a bútor felé.

– Kezek a tarkón – mondom, miközben kihúzom az első fiókot. Oda sem nézek, tudom, hogy engedelmeskedik.

A fiókban ugyanolyan ruhák vannak, mint amiket eddig láttam a lányon. Szinte ugyanolyan blúzok, és hasonlóan hosszú és feszes szoknyák. Ahogyan egyesével kiveszem a ruhadarabokat, csak annyi különbséget veszek észre, hogy némelyik viseltesebb, mint a többi. A Nerellen nem sok sót enne meg egy divatdiktátor...

A következő fiókban a bugyik vannak. Nem mondanám, hogy különösebb hatást gyakorolnának rám, nem valami szexi darabok. Ezek is egy kaptafára készültek, az sem kizárt, hogy a lány nagy tételben vásárolja őket. Kiveszem az egyiket, alaposan megvizsgálom – a szemem sarkából látom, hogy Zarad kezd elpirulni.

A többi fiók üres... Ez eléggé szegényes ruhatár. Nem tudom, hogy Zarad észreveszi-e, ahogyan virtuálisan megvakarom a fejemet, és hiányolom a cipőket, zoknikat, nadrágokat, kabátot, melegebb ruházatot. Ennyi ruhával meg fog fagyni nálunk, ez egyértelmű. Most nálunk tél vége van, már nincs hó, de egy ilyen semmiben, egy szandállal a lábán???? Ezt is fel kell írnom a to do listára...

És végül beugrik, hogy nincs melltartó sem... Jó, én popsimániás vagyok, és ráadásul a melleket jobban szeretem takarás nélkül, de érdekes, hogy a Nerellen nem ismerik a melltartót. Az is igaz, hogy Zarad esetében nem nagyon látszik, hogy nagyok lennének a cicijei, alig domborodik a blúza a mellénél. Vagyis lehet, hogy azért nem használ melltartót, mivel nincs mit tartani?... De ez hamarosan ki fog derülni...

Továbblépek és a szekrény oldalsó részében egy csomagot találok.

– Ez mi? – kérdezem.

– Hűűű... – jön a válasz vékony hangon. – Azt elfelejtettem... A papám küldte, hogy adjam át neked.

– Elfelejtetted??? – kérdezem, és jó érzés valamiért mérgesnek lenni rá.

– Igen – feleli most már határozottabb hangon. – Tegnap este nem volt alkalom átadni. És a mai nap is folyamatos rohanás volt.

– És mi van benne? – kérdezem, miközben kinyitom a dobozt. Újabb hülye kérdés, hiszen látom, hogy valamilyen bőr szíjakat tartalmaz a doboz.

– A papám azt gondolta, hogy nem lesz megfelelő eszközöd a büntetéshez – mondja Zarad. – Ezért elküldött két korbácsot, amit nálunk használnak. (A korbács nem lehet a pontos fordítás, mivel az egyik csak egy vékony bőrszíj, de a gép sem tudott pontosabbat kitalálni.)

Kiemelem a kisebbiket. Egy viszonylag vékony, kb. 2-3 centis bőr szíj, kényelmes markolattal végén. Elsőre nem tűnik túl félelmetes fegyvernek, a bőr puha, olyan, mintha egy korbácsból kiszedtek volna egy szálat.

– A kirbat bőréből készítik – magyarázza Zarad. – Ez már magában is eléggé tud csípni, de hozzá kevernek még egy magolic nevű anyagot. Az így létrejött eszköz nagyon, de nagyon csíp. És vörös nyomot hagy maga után. Viszont pár óra elteltével már nem marad semmi látható nyoma, bár a hatása jóval tovább megmarad. Ha valaki komolyan büntetni akar, akkor 4-5 óránként lehet használni...

– És ez a másik? – kérdezem, miközben kézbe veszem a nagyobb darabot. Ez olyan, mintha 5 szálat egybefűztek volna az előzőből. A lány megerősíti, hogy jól következtetek.

– Ugyanaz az anyag, csak mivel öt szála van, így a hatása is ötszörös – mondja, és kihallom a hangjából, hogy tiszteli az eszközt. – Ez be tudja teríteni az egész popsit. Egy ütés ezzel olyan, mint öt a másikkal.

Majd meglátjuk, tényleg ilyen hatásos-e, mondom magamnak, és közben nem tudom, hogy most kellene-e valamit csinálnom, amiért nem adta át a csomagot korábban... Végül úgy döntök, hogy csinálom tovább a tamiát, és ezzel esetleg majd később foglalkozom.

Az asztal fiókjában több könyvet találok és egy bőrkötéses füzetet. Amikor ki akarom nyitni, észreveszem, hogy egy kis lakat zárja le. Kérdőn tekintek a lányra.

– Az... a naplóm – mondja és látom rajta, hogy most szívesebben lenne valahol máshol. Ahogyan én is. Hiszen most ki kell nyitnom és el kell olvasnom. A titkos gondolatait... Ez tényleg túl sok, azért vannak határok... Vagyis most nincsenek. Kinyújtom felé a kezemet, ő pedig benyúl a blúza alá, és előhúz egy bőr szíjon függő kis kulcsot.

Elveszem tőle. Hátat fordítok neki, és kinyitom a napló lakatját. Remegő kezekkel nyitom ki... és majdnem felröhögök – a napló természetesen nerelli nyelven íródott. A beszédet a fordítógép elintézi, de nem tud mit kezdeni az írott dolgokkal. Vagyis amit látok, az csak egy értelmetlen szöveg – bár nagyon szép kézírással íródott. Nálunk már jó 200 éve senki sem ír kézzel. Jó, van pár elvakult, aki a régi dolgokat szereti és így kézzel ír, de ők nem igazán számítanak.

Zarad nem tudja, hogy igazából nem beszélem a nyelvüket és egy gép segít lefordítani a mondanivalómat. Így azt sem tudja, hogy nem tudom értelmezni a leírt dolgokat. Gyorsan be is csukom a naplót, hiszen ki tudja, miket írhatott a lány – és ha olyan, ami engem sérthet, akkor meg kellene büntetnem...

– Most nincs idő erre – mondom, ismét felé fordulva. – Ma magammal viszem, és holnapra elolvasom. Remélem semmi olyan nincs benne, amiért büntetés járna...

Az arca nagyon árulkodó, biztos vagyok abban, hogy találok olyan megjegyzéseket a naplóban, amit nem teszek ki az ablakba.

– Holnap visszakapod – mondom, miközben a füzetet elteszem a táskám egyik zsebébe. – A kulcs viszont nálam marad. Nem lehet semmilyen titkod előttem.

– Igen, tudom – mondja Zarad, szinte csak magának.

Még megnézek három fiókot, de mindegyik üres. Elég kevés dolgot hozott magával az útra. Mondjuk ez nem olyan rossz, nem kell elkoboznom egyetlen tangát sem...

– Akkor most vetkőzz – mondom, miközben a lány felé fordulok.

Két nagy sóhaj hagyja el az ajkait, de ő maga is jól tudta, hogy ez fog következni. Először kilép a szandáljából, és akkurátusan az ágy mellé teszi. Egy pillanatig tétovázik, majd a szoknyájához nyúl, majd a blúz következik, és alatta meglepetéssel fedezek fel egy fehér kötést. Pár másodpercnek el kell telnie, mire leesik, hogy ezzel szorította le a mellét – mint azokban a régi romantikus regényekben, amikor a lány főhős fiúnak adja ki magát, és el akarja rejteni a cicijeit. De ennek mi értelme? Zarad nem gondolhatta, hogy fiúnak fogom nézni???

Lassan lebontja a köteléket, ötször tekeri körbe a teste körül, mielőtt a végére ér. És a szemem elé bukkan életem egyik legszebb melle! Nem túlzok, ez tényleg így van. Nem is tudom, milyen érzelmek keverednek bennem... Egyrészt mérges vagyok, hogyan is lehet ilyen szépségeket ilyen durván elrejteni... Másrészt visszhangzik bennem Nóra figyelmeztetése: „Nehogy megdicsérd a testét!”.

Magamban kezdem beismerni, hogy tényleg gyenge vagyok, és már majdnem elkezdem isteníteni a melleit, amikor letolja a bugyiját, és felbukkan egy nagyon dús szőrzet a két lába között. Ez annyira meglep, hogy minden mást elfelejtek... Nálunk a lányok minden szőrszálat eltávolítanak a testükről, soha nem láttam még ilyet. De ez egyben meg is ment, elvonja a figyelmemet a melléről. Amikor pedig ismét visszaáll az eredeti pózba, kezek a tarkón, észreveszem, hogy a hónalja is szőrös.

Elveszem a bugyiját, ami ugyanolyan, mint amilyenek a fiókban voltak, nálunk simán elmenne bármilyen mulatós helyen, ha ebben jelenne meg egy lány. Alaposan megvizsgálom, Zarad arca most már teljesen vörös...

Ennyi idő éppen elég, most már ki tudom cikizni a melleit. Pedig úgy merednek előre... Főleg így, hogy a karját a feje fölé emeli. De élvezkedni lesz idő később. Kimondom az előre betanult két mondatot, amivel leszólom a cicijét. Most még vörösebb az arca – bár én nem tudom megérteni, hogy miért hiszi el egyetlen szavamat is, amikor tudnia kellene, hogy milyen szuper mellei vannak...

– Karok a test mellé – mondom, miközben teljesen közel lépek hozzá. Az illata... Azt egyből érzem, hogy nem használja a fürdőben található kencéket. De akkor mi lehet ez? Csak nem elrejtett valamit, amit nem találtam meg? Kizárt... Akkor csak a saját illata lehet...

A jobb tenyeremben szétnyitom az ujjaimat, és így csúsztatom fel a kezemet a feje jobb oldalán, mint egy fésű siklik a hajába. Amikor a dús hajszálai teljesen beborítják a kezemet, összezárom az ujjaimat, megmarkolom a haját, és kezdem oldalra húzni a fejét. Engedelmesen követ, egészen addig, ameddig a nyaka engedi. Engedek a szorításon, ő pedig megkönnyebbülten viszi vissza fejét az eredeti helyzetébe. Ekkor viszont hirtelen nagyot rántok rajta – a szeme tágra nyílik, a száját elhagyja egy meglepett „Auu”, testsúlyát áthelyezi a másik lábára, és mintha valamilyen elismerés villanna a szemében.

Most a bal tenyeremet csúsztatom fel a mások oldalon, és játszom el ugyanezt. Mivel arra számít, hogy ismét megrántom a haját, most elengedem – és hirtelen ismét a jobb oldalon húzom meg a tincseit. Egy jóval hangosabb „Auu” a jutalmam, és Zarad bal keze megindul felfelé. Persze nagyon hamar legyőzi a reflexét, de a mozdulat mosolyt csal az arcomra.

A mutatóujjammal körberajzolom a bal fülét, majd a két ujjam közé fogom a fülcimpáját, és alaposan megcsavarom. Majd elkezdem felfelé húzni, amit ismét engedelmesen követ, egészen addig, amíg lábujjhegyre nem áll. Amikor érzem, hogy már nem tud feljebb emelkedni, tartom egy jó percig, mielőtt elengedném.

Eléggé komikus, ahogyan a talpára érkezik, a fülcimpája pedig olyan piros, mint amilyennek a popsiját szeretném látni. Ugyanezt eljátszom a másik fülével is – érdekes, hogy mennyire szimmetrikus az emberi test J

Az ujjam most az arcát barangolja be. Amikor az állkapcsát simítom végig a két füle között, látom, hogy hatással van rá, a szemében most a fájdalom helyett valami más jelenik meg. A mutatóujjamat végigviszem a szemöldökén, a járomcsontján, majd be az ajkai közzé. Igazából tartok attól, hogy megharap, így inkább a tarkóját kezdem simogatni. Az ajkai nyitva maradnak, így nem tudom megállni, odahajolok és megcsókolom...

A reagálása meglep. Az nem, hogy nem húzódik el, hiszen nem is teheti, de miután elsőre belenyög a számba, úgy viszonozza a csókot, amiből egyértelműen kiderül, hogy nem ez az első csókja. Csak akkor kezdek felébredni a kábulatból, amikor észreveszem, hogy a mereven ágaskodó farkam keményen nekinyomódik – itt már nem segít a bő ruha sem...

Hirtelen kijózanodok. Elszakadok a szájától, ismét végigsimítom az arcát, majd kiosztok egy paskolást a bal orcájára. Alapvetően előírás, hogy a lány minden testrészére ki kell osztani egy paskolást, azt szimbolizálva, hogy mindent én felügyelek. Elfintorodik a kis pofonra, és behunyja a szemét, várva az ütést a másik oldalra. Én viszont eldöntöttem magamban, hogy bár követem a tamia szabályait, de mindent saját magamhoz igazítok. Így Zarad mögé lépek, belecsókolok a tarkójába, majd amikor megfeszül a teste, hátulról paskolok az arca másik oldalára.

Amikor ismét előtte vagyok, most már a szemembe néz, és mintha bizonyos tisztelet kezdene megjelenni a tekintetében.

– Amikor előtted vagyok, rám kell nézned – mondom, miközben megragadom a bal karját. – Ha lehetőség van rá, akkor a szemembe.

Zarad csak bólint, miközben én végigtapogatom az ujjait, majd egy eléggé erőset csapok a kézfejére. A lány egy picit összeráncolja a szemöldökét, de más reakció nincs. Végigmegyek a karján, megpaskolom az alkarját, többször a felső karját, majd felemelem, és a tarkójára helyezem a kezét. Ugyanezt végigcsinálom a másik karjával is. Most nincs kedvem játszani, kitalálni valami extrát, hiszen jól tudom, hogy hamarosan sokkal izgalmasabb testrészek következnek.

Amikor mind a két keze a tarkóján van, a mutatóujjam megindul az állától és lassan, nagyon lassan, végig viszem a mellei között. Majd vissza, a jobb cicije alatt, körberajzolom, egyre kisebb körökkel, míg végül megnyomom a hegyes kis bimbót. Ha csak rajtam állna, most eljátszanék ezzel a kis gombbal, de vannak kötelezettségek... Így ismét elindul az ujjam, és most a másik feszes halom tetején végzi. Zaradra nem maradnak hatás nélkül az érintések, a mellbimbói peckesen állnak, ő pedig jó pár mély lélegzetet vesz.

Most mind a két kezemet használom, egyszerre ragadom meg a bimbókat a hüvelyk és mutatóujjammal, és kezdem felfelé húzni. Ez azért sokkal érdekesebb, mint amikor a fülcimpájánál fogva emeltem magasra. J Amikor már lábujjhegyen áll, összeszorítom a két ujjamat. Zarad szája tágra nyílik, de nem ad ki semmilyen hangot.

Elengedem, ő megkönnyebbültem sóhajt fel, majd rándul össze, amikor két oldalról megpaskolom a cicijeit. Ismét elindul az ujjam a bal kulcscsontjától, végig a feszes halmon, majd sok apró kis mozdulattal pöckölgetem a bimbóját le-fel. Igazából nem tudom eldönteni, hogy Zarad elhúzódni akar, vagy még inkább az ujjam alá akarja tolni a cicijét – de az biztos, hogy nem marad hatás nélkül a mozdulatom. És persze ugyanez a másik cicivel is...

Igazából a számba venném az érett kis cseresznyemagokat, de most a büntetésé a terep – így ismét megragadom a két bimbót, és keményen megszorítom, majd megcsavarom őket. Zaradból kiszakad az első fájdalomkiáltás, és az arca furcsa fintorba rándul. Tudom, hogy tovább kellene mennem, de nem tudok elszakadni a melleitől... Így miután az ujjam a hasa irányába indul, miután érintem a bozontjának felső részét, visszatérek a cicijéhez, és még egyszer megmarkolom mindkét halmot.

A tekintetünk most összeakad. Egy másodpercig kiszakadunk a tamia szabályai alól. És én két apró puszit nyomok mindkét mellbimbójára.

Majd a pillanat elillan, én pedig rápaskolok a hasára, jelezve, hogy az a testrésze is az enyém. És folytatom a dolgomat. A háta mögé lépek, végigmegyek a hátán, egészen a popsijáig, mindent megérintve, és megpaskolva. A tamia nem írja elő, de az ujjaim végigcsúsznak az oldalán, a könyökétől kiindulva, egészen a csípőjéig – mintha egy érzékeny hangszeren játszanék, a végére a teste szinte ívben feszült.

Most én nyelek egy nagyot. Megragadom az egyik fülét, és az ágyhoz vezetem. Hanyatt fektetem, megemelem, egy kicsit feljebb helyezem, hogy a lába ne lógjon le. Most a lábával játszom el ugyanazt, amit korábban a karjaival. Egyesével megnézem a lábujjait, megpaskolom a lábfejét, és elindulok felfelé. Kap két paskolást a lábszára, majd végig a combja külső fele, három paskolás. Majd a térdétől indulva a belső comb jön, szintén három paskolás. Ahogy a kezem a puncija felé közelít, úgy feszül meg a teste. Úgy viszem át a kezemet, hogy csak az szélével érintem a punciját – majd ugyanezt eljátszom a másik lábán, most fordított sorrendben.

Amikor leérek a másik lábfejéhez, mellé térdelek az ágyra, és megmarkolom a punciját. Furcsa a dús szőrzet miatt, ez nekem is új élmény. Két ujjammal szétnyitom az ajkait, és az ujjamat a résbe tolom. Nem túl mélyre, jól sejtettem, hogy akadályba fogok ütközni.

– Még szűz vagy? – kérdezem, bár a kérdés költői.

– Természetesen – feleli, miközben megemeli egy kicsit a csípőjét. A mozdulat nem arra utal, mintha el akarná vonni az altestét tőlem, inkább közelít felém. Az ujjamat benne hagyom, sőt mellé helyezem a másikat is, és így feszítem szét egy kicsit az ajkait. A hüvelykujjammal pedig a csiklóját birizgálom, ami közben óvatosan kidugta a fejét...

Szűz, de szexuálisan tapasztalt. Ez érdekes. Erre mindenféleképpen rá kell kérdeznem később. Már ennyitől is elárasztja a nedveivel a kezemet. Amikor látom, hogy behunyja a szemét és így adja át magát az élvezetnek, megragadom a szeméremajkát, és alaposan megcsavarom. Felkiált és a szeme tágra nyílik, kapcsolódik az enyémhez.

Rápaskolok a puncijára, egy kicsivel nagyobb erővel, mint korábban a többi testrészére. Felszisszen, de el is pirul, mivel a csattanás inkább cuppanásra emlékeztet...

Hasra fordítom, és most a lába hátsó felén járom végig ugyanazt az utat, mint korábban szemből. A talpára jó nagyokat csapok, a combját sem kímélem, a punciját most is végigsimítom, amikor áttérek a másik lábára. És most a puncija helyett a popsi lyukát birizgálom az ujjammal a végén.

– Itt is szűz vagy? – kérdezem, miközben megemelem a csípőjét; most a térdére és a vállaira támaszkodik.

– Ez attól függ, hogy milyen értelemben kérdezed – válaszolja, miközben egy kicsit megriszálja a popsiját. – Férfi nemi szerve még nem járt bennem, de... De amikor egy lány büntetésben van, akkor a lázmérés a popsijában történik. És külön büntetési tétel lehet egy dugasz (gondolom, hogy itt a plugra gondol), amit meghatározott időre helyeznek fel...

A mutatóujjamat ismét belemerítem a puncijába, majd elég nedvességet felszedve a popsijába mélyesztem. Amikor áttöröm az izmokat, Zarad felnyög, és minden izma megfeszül. Megforgatom benne az ujjamat, majd morzézni kezdek az alsó részén, apró kis ütéseket elhelyezve... Hirtelen kihúzom az ujjamat, majd ugyanazzal a mozdulattal egyből vissza is dugom. Ez nem igazán nyerte el a tetszését, próbálja elrántani a popsiját, de a másik kezemmel keményen tartom.

Miközben a mutatóujjam a popsijában van, a hüvelykujjam a puncijába mélyed – persze nem túl mélyre, de két ujjamat összeérintem a lányban. Ráhajolok, a másik kezemmel hátrafésülöm a haját, majd a fülébe suttogok: – Minden porcikád hozzám tartozik.

Majd kihúzom az ujjaimat, jó nagyot csapok a popsijára, és a fürdőszoba felé veszem az irányt, hogy megmossam a kezemet. Menet közben hátraszólok, hogy meg ne merjen mozdulni...

A fürdőszobában egyből megakad a szemem a lézeres borotván. Miközben megmosom a kezemet, eszembe ötlik az első napom az akadémián, amikor alaposan megvicceltek a felsősök... Elvigyorodok – két legyet egy csapásra. Összeszedek mindent, és visszaindulok a szobába.

Zaradot ugyanabban a pózban találom, ahogyan hagytam. Aggodalmasan pillant oldalra, hogy mik vannak a kezemben. Egy ideig még hagyom főni a levében, és persze a farkam is azt diktálja, hogy ismét simogassak végig a combja belső felén, és keményen megmarkolom a punciját.

– Feküdj hanyatt – mondom, miközben megpaskolom a popsiját.

Felveszem az egyik párnát, megemelem a csípőjét és alágyömöszölöm. A két combja közötti területről elvonja a figyelmemet, hogy láthatóan nem tud mit kezdeni a kezeivel. Korábban a feje fölött kellett tartania, most nem adtam semmilyen utasítást – látszik, hogy nem szeretné a kényelmetlen pózt, de meg akar felelni a csak az ő fejében létező parancsaimnak. Furcsa módon ez a kis epizód nyitja fel a szememet, és kezdem megérteni őt. Nem az a lényeg, hogy szenvedjen, ez nem valamiféle nerelli mazochizmus – nem is tudja, hogy mi az a mazochizmus... Egyszerűen a büntetés idejére nincsenek saját döntések. Igazából az is elég lenne, kis túlzással, ha minden nap csokit kellene ennie – ha az parancsként jönne tőlem.

– Kezek a fejed felett – utasítom, bár kényelmetlen pózba kerül, de szó szerint látványos a megkönnyebbülése.

Akkor büntessünk egy kicsit...

– Nálunk a lányok minden szőrszálat eltávolítanak a testükről – mondom, miközben kézbe veszem a borotvát. – Ezt elvárom tőled is. Ez egy olyan eszköz, amit erre találtak ki. Nagyon biztonságos, az ember nem tudja megsebezni magát, és alapvetően teljesen fájdalommentes. Ha szárazon használja az ember, akkor van egy kis csiklandó érzés, de semmi több. Viszont itt van ez a krém, ami még ezt a kis kényelmetlenséget is megszünteti.

Kézbe veszem az egyik kis flakont, és a szeme elé tartom.

– Jól nézd meg, egy kék csík van a tetején.

Kinyomok egy diónyit a kezemre, és bekenem vele a bal hónalját.

– Rá kell kenni a borotválandó területre és várni pár másodpercet. Ekkorra felszívódik és kezdhetjük.

Bekapcsolom a borotvát, és végigviszem a hónalján. Kis sercegő hangot lehet hallani,  Zarad elsőre megrezzen, de tényleg csak a hangra.

– A borotva végén van egy rész, ami felszippantja a levágott szőrszálakat – magyarázom. – Így nincs semmi kosz utána, bármikor és bárhol lehet használni. Éreztél bármilyen fájdalmat? – kérdezem, miközben végigsimítom a teljesen sima bőrfelületet.

– Nem – feleli, hangjában picit csodálkozást lehet érezni.

– Tessék – adom a kezébe a tubust. – Kend be a másik oldalt és borotváld le magadnak.

Úgy veszi a kezébe, mint egy új játékszert. Kicsit felvihog, amikor bedörzsöli a hónalját, majd bal kézzel is egészen ügyesen használja a borotvát – mondjuk nem annyira nagy mutatvány, tényleg úgy működik, hogy lehetetlen megsebeznie magát az embernek. Végigsimítja a sima hónalját és mintha elégedetten bólintana.

– Viszont – veszem vissza a borotvát –, valaki ma megpróbált hazudni nekem...

A szeme tágra nyílik, és akaratlanul megemeli a csípőjét – ami persze egy pillanatra elvonja a figyelmemet. De most amúgy is a puncijáról van szó, így nem is veszem el a tekintetemet róla.

– Ha otthon lennénk, akkor a szádba kellene venned egy kis bolx zselét... Szerintem ezt még meg fogod tapasztalni... De sajnos ezen a hajón nincs egy gramm sem belőle, így más eszközt kell találnunk....

Most már látható módon kezd remegni. Ő is kezd kiismerni, és jól tudja, hogy amikor egy mosoly jelenik meg a szájam szélén, akkor az neki nagyon nem jelent jót.

– Ez egy másik krém. Eléggé hasonló az előzőhöz – a szeme elé tartom a másik tubust. – Annyi csak a különbség, külsőleg, hogy ennek egy vastagabb piros csík van az oldalán. Ez teljesen más, ez egy egészségügyi eszköz, amolyan sebfertőtlenítő. Általában úgy használják, hogy a sérült részre egy több rétegű steril lapot helyeznek, erre kenik ezt a krémet. Így több órán keresztül hat, és nem okoz semmilyen kényelmetlen érzetet. Viszont ha közvetlenül a bőrre kerül, akkor elképesztő módon tud csípni, amíg fel nem szívódik. Ezért nem is használjuk így, vagy ha valamilyen ok miatt mégis, akkor helyi érzéstelenítéssel.

Szerintem most kezd leesni neki, hogy mi következik. A szája egy „nem”-et kezd formálni, de még most mer ellenkezni.

– A puncidon se okozna semmilyen fájdalmat a borotva – mondom, és kezdek egy kicsit büszke lenni magamra. – Viszont ezzel a krémmel... Ha közvetlenül bőrre kerül, akkor sincs benne semmi veszély, sőt, így még inkább hatékony – csak éppen nagyon, de nagyon csíp. Vagyis a büntetésed: szárazon borotválom le a puncidat – ez nem olyan nagy bünti –, majd bekenem ezzel a krémmel... Szerintem jó sokáig nem fogsz hazudni nekem...

Akaratlanul is összezárja a két combját, mintha ezzel el tudná kerülni a sorsát. Megragadom az egyik mellbimbóját és miközben megszorítom egy kicsit, lágyan megpuszilom a homlokát. Majd egymás után felemelem a lábait, térdben behajlítva és szélesre tárom a combjait. Egy picit megrándul az arca, amikor az első szőrszálakat levágom – fél perc sem kell és máris teljesen csupasz. Persze így is végigsimítom párszor, egy pasi mi mást tehetne ilyenkor..., majd a szemébe nézve, eltúlzott mozdulatokkal felhúzom az egyik latex kesztyűt, és a szeme elé tartva kinyitom a másik tubust. Kb. egy borsószemnyit kinyomok az ujjamra, végig tartva a szemkontaktust, alaposan szétkenem a punciján.

A hatás leírhatatlan... Zarad szeme szélesre tágul, majd egyre hangosabb sziszegő hangot ad ki, és miközben a keze elindul lefelé, az első fájdalomkiáltás is elhagyja a száját. A melle szépen hullámzik, ahogyan egyre gyorsabban szedi a levegőt, és figyelem, ahogyan a mellbimbói olyan kemények lesznek, hogy egy gyémántot is elvágnának.

– A kezed marad a fejed felett – mondom, és még segítem is visszahelyezni az eredeti helyére. – Nem segítene, ha odanyúlnál, csak a kezed is égni kezdene. És éppen ezért ne zárd össze a combodat se, mivel úgy még nagyobb felületet ér a krém.

Megjelennek az első könnycseppek a szemeiben és a csípőjét egyre inkább kezdi minden irányba mozgatni – a látvány túlságosan is erotikus...

– Kérlek, szedd le rólam! – Zarad hangja zokogásba csuklik. – Nem akartam hazudni... Ez nagyon ég! Kérlek!

– Ha akarnám, akkor sem tudnék semmit tenni – mondom az igazságnak megfelelően. – Ha víz éri, még rosszabb a hatása. És már szinte az egész felszívódott a bőrödön. De már nem tart sokáig. A teljes hatás nagyjából 5 percig tart. De az első két, két és fél perc a legrosszabb. Azt követően már fokozatosan enyhébb lesz. És a végén már semmilyen hatása nem marad.

Közel hajolok hozzá, átölelem a vállát és végig a szemében nézve tartom. A könnyei csorognak, látom, hogy legszívesebben könyörögne, de tudja, hogy nincs értelme. És az első sokk után nagyjából csendben szenved, csak a teste rándul meg folyamatosan és a szipogó hang hallatszik. Látványosan észre lehet venni, amikor kezd a krém hatása elmúlni, és mire elérjük az öt percet, már fel is száradtak a könnyei.

Furcsa módon a krémnek nem marad semmilyen nyoma, a szeméremdobja ugyanolyan állapotban van, mint korábban. Zarad többször is mélyet sóhajt, és most már egyértelműen látszik a tekintetében, hogy kezd tisztelni.

– Nem fogok hazudni neked, soha – mondja, és abban biztos vagyok, hogy ezt a krémet nem szeretné még egyszer érezni.

– Tudom – mondom, és elpakolom a borotválkozó eszközöket. – Most már megsimogathatod magad.

– Teljesen pucér vagyok – jelenti ki Zarad, én pedig nem tudok mást, csak egyetérteni vele.

– Állj fel, kezek a tarkón – mondom. Sorban előveszem az eszközöket, a hajkefét, paddle-t, nádpálcát, és melléjük helyezem az ajándékba kapott két szíjat is – vagy inkább csak az egyik szíj, a másik talán korbács.

– A hajón eléggé korlátozottak a lehetőségeink, legalábbis a büntetéseket tekintve. Otthon persze teljesen más lesz majd a helyzet, de addig azzal kell megoldanunk a problémát, amink van. Persze ez is elég. Bár nem tudom, hogy nálatok milyen büntetések vannak – ígérem, hogy azokat is meg fogom tanulni –, de hidd el, hogy nálunk is eléggé hatásos eszközök vannak. Elsőnek itt van mindjárt az ember tenyere, ez mindig kéznél van – próbálok poénkodni.

– Az csak gyerekes fegyelmezés – nevet fel Zarad.

– Gyerekes?

– Nálunk csak a gyerekek kapnak ki kézzel.

– Már kaptál tőlem kézzel.

– Az csak amolyan figyelmeztetés volt. Természetesen nálunk is rápaskolnak a lány popsijára kézzel, de az nem büntetés, csak jelzés.

– Hát, akárhogy is van – mondom, keményen ragaszkodva ahhoz, hogy a térdemre fektethessem, és a tenyeremen érezhessem a feszes idomait –, de tőlem kézzel is fogsz kapni. És tényleg nem tudom, hogy nálatok ez hogyan történik, de hidd el, hogy eléggé komoly büntetés, ahogyan én csinálom.

A széket kifordítom az asztaltól, leülök, és az ujjammal intek, hogy lépjen közelebb. Nem tudom, hogy mások hogyan vannak vele, de nekem a világ legizgalmasabb eseménye, amikor egy csinos, meztelen lányt fektetek a térdemre. Zarad pedig tényleg nagyon csinos...

Egy kicsit fészkelődik, látszik, hogy nem szokatlan számára a pozíció, úgy helyezkedik, hogy a tenyerével támaszkodni tud a padlón, a lábujjai éppen csak leérnek, a popsija pedig tökéletesen kézre áll.

– Kell számolnom az ütéseket? – kérdezi Zarad, miközben egy picit megriszálja a popsiját.

– Számolni? – felnevetek. – Most már kezdem érteni. Kézzel én nem számolom a fenekeseket – én időre megyek. Vagyis nálam a büntetés minimum 3 perc folyamatos porolás. Komolyabb esetben akár 20 perc is lehet.

– Ezt nem mondod komolyan!!! 20 perc? Azt a te kezed sem bírja...

– Az én kezem az én gondom – simogatom meg a popsiját mosolyogva. – Te csak foglalkozz a szép kis popsiddal. A kommunikátoromon van egy kis alkalmazás, amit még jó 10 évvel ezelőtt csinált nekem az egyik ismerősöm. Ez úgy működik, hogy az első csattanásra indul, és a beállított idő letelte után sípol.

Elindítom a programot a gépemen, beállítok rajta 3 percet.

– Mivel ez most csak ismerkedés és amolyan bemutató, nem pedig egy komoly büntetés, azért csak három percet kapsz. De tényleg úgy tekints rá, hogy én 5 perc alatt szinte soha nem állok le, vagyis ennek minimum a duplájára számíthatsz.

Még be sem fejezem, amikor már ki is osztom az első fenekest. Szép lassan kezdem, nem is túl erősen, körbejárom a popsiját. Jóformán semmi reakció nem érkezik a lány felől, de ez igazából csak bemelegítés. Amikor látom, hogy az óra eléri a fél percet, kezdek keményebben odacsapni, de még mindig másik helyre. Ezekre már a lába időnként akaratlanul megmozdul, de egyébként semmilyen reakció.

Egy perc elteltével átállok az ötös sorozatokra. 5 gyors fenekes a bal félgömbjének a felső részére, majd újabb 5 az alsóbb részre. Ugyanez a másik oldalra. És még plusz öt a popsija közepére. A második kör végére a popsija már szépen pirosodik, a lábaival időnként már kalimpál egy kicsit, sőt, a feje is elkezd felfelé indulni egy-egy sorozat végén.

A büntetés felénél rátérek a combjára... Ezt eddig szándékosan hagytam érintetlenül, így most különösen hatásos az első ötös sorozat a bal popsija alá, ahol a comb találkozik a popsival. Erre persze kiadja az első hangokat, bár talán inkább csak a meglepődés váltotta ki, mint a fájdalom. A következő sorozat egy tenyérrel lejjebb kerül, ez már tényleg a combja. Majd jön kétszer öt a másik combjára. Majd ugyanez még egyszer. Most már a combja felső része is teljesen vörös, olyan, mintha egy piros rövidnadrágot húzott volna.

Amikor a jobb oldalán végzek, látom, hogy már majdnem két percnél járunk, így egy kicsit gonosz leszek: ugyanerre a részre osztok ki egy húszas sorozatot – vagyis összesen 30 ment most egy helyre. A hatása borítékolható volt: felénél elindul a keze hátrafelé, ennek a hatására a feje előrebukik, a popsija még inkább megemelkedik. A lába már jó ideje nem érinti a padlót, a levegőben rúgkapál.

A keze még félúton jár, amikor áttérek a másik combjára. Ez éppen a kezemre esik, így a következő húsz fenekest a bal popsijának alsó részére úgy osztom ki, hogy az ujjaim vége szinte eléri a punciját. Szinte mindegyik második-harmadik ütésre kiad egy kis hangot, nem fájdalomkiáltás, inkább olyan, mintha egy kiskutya ugatna. A bal lába szinte az egekbe emelkedik, és most már nem tudja megállni, hogy a jobb kezével ne próbálja védeni a popsiját.

A kezét simán csak a derekához szorítom, és gyorsan kiosztok a popsijára három húszas sorozatot. Ezt egy kicsit jobban fogadja, látszik, hogy a combja sokkal érzékenyebb, mint a popsija – viszont én szeretem, ha minden rész egyformán piros.

Az órára pillantva látom, hogy éppen időben vagyok. A három percből megmaradt időben a popsija középső, alsó részét fenekelem, ugyanazt a pontot, most a legerősebben. Majdnem 30 fenekest sikerül ide kiosztani, mielőtt az óra jelezne.

Zarad megkönnyebbülten ernyed el, engem pedig elégedettséggel tölt el a jól hallható két szipogás. Tudom, hogy ennyi kevés, hogy komoly hatást érjek el, de bemutatónak tökéletes. És persze éppen elegendő a popsi bemelegítésére az elkövetkezőkre.

Megsimogatom a popsiját és természetesen a kezem becsúszik a combjai közé. A szőrtelenített terület így ezért teljesen más érzést nyújt J Rápaskolok a fenekére, jelezve, hogy álljon fel. Az arca eléggé piros lett a kényelmetlen póztól, és látszik rajta, hogy azért nem maradt minden hatás nélkül az elmúlt három perc – de azért nem okozott neki nagy traumát.

– Ezt azért szorozd fel minimum kettővel – mondom, miközben a kezem akaratlanul is a bal combja külső felén vándorol le-fel. – Most pedig hozd ide a hajkefét. Az ott az, amelynek...

– Tudom, mi az a hajkefe – szakít félbe Zarad. – Nekem is van otthon, bár nem ilyen szép.

Egy pillanatra leblokkolok a történtektől. Egyrészt ismét félbeszakított, amiért meg kell büntetnem, de ezzel felrúgja a jól eltervezett forgatókönyvemet. Másrészt... Nem ilyen szép? Ez egy kimondottan egyszerű hajkefe, inkább fenekelésre alkalmas, mint a másik funkciójára, jó vastag fa a hátlapja. Mitől lenne szép?

Zarad elsőre nem érti, hogy miért nézek olyan bambán rá, majd leesik neki – bár csak az a része, hogy a szavamba vágott. Hirtelen nagyon bűnbánóan kezd nézni, és most nem tudja megállni, hogy a keze megmarkolja a popsiját. Én viszont bizonyos tekintetben tényleg gyenge vagyok, így nem akarok plusz büntit kiosztani. Viszont egyből leesik, hogy a lány nem tudhatja, hogy mennyit terveztem a hajkefével... Egy kis hazugság nem árthat.

– Hozd ide a hajkefét – mondom hideg hangon.

Szinte összerezzen rá, és azonnal engedelmeskedik. Elveszem tőle az egyik kedvenc eszközömet, és ismét a térdemre fektetem. De most elsőre a két lábam közé kulcsolom a lábait, és a jobb karját felemelve, a csuklójánál megragadva a derekára szegezem.

– A tamia keretein belül 35-öt kaptál volna – mondom, miközben egy kicsit hadakozok magammal, mivel igazából 50-et terveztem, és tényleg nehezemre esik hazudni. – De így, hogy ismét a szavamba vágtál, ezt megduplázzuk.

Zaradból kiszakad egy visszafogott „nem”. Igazából nem is tudom, hogy náluk alkalmazzák-e a hajkefét büntetésre – gondolom, hogy nem. De a lelkének éppen elég, hogy dupla büntit kap... Persze ezt sem fogja kitenni az ablakba.

A hajkefe tényleg az egyik kedvencem. Olyan, mintha kézzel fenekelnék, csak éppen az én tenyerem nem fájdul meg – a lány popsija pedig sokkal keményebb felülettel érintkezik. És nem nagyon kell odafigyelni rá. Én alapból mindig a popsi alsó részét célzom meg, így tényleg nem tud bármilyen veszélyt okozni.

Egy pillanatig felmerül bennem, hogy figyelmeztessem, magában számolja a fenekeseket, de néha jó érzés gonosznak lenni. Így szótlanul csapok le a popsija bal félgömbjére, a leghúsosabb részre. Már az első ütés is komolyabb reakciót vált ki, mint a kézzel kiosztott büntetés alatt. A hajkefével ugyanazt a módszert alkalmazom, mint korábban, vagyis az első 10-et sorban osztom ki: bal félgömb fent, lent, jobb félgömb ugyanígy, majd középre. Majd még egy hasonló sorozat. Majd elkezdem úgy, hogy most mindegyik helyre két ütés kerül.

Erre Zarad elveszti az önkontrollját, és a sorozat közepén már alig bírom a helyén tartani – és egyre gyakrabban hagyja el a száját az „auuu”, vagy „auucs”. Nem megyek végig a sorozaton, a vége előtt megállok és megkérdezem: – Mennyi is volt eddig?

Azt gondolom, hogy Zarad megrémül, és nem tud válaszolni, de talán nem is olyan meglepetés, hogy pontos a válasza: – Huszonhat.

Látszik, hogy tapasztalt ezen a téren. Egy pillanatig felmerül bennem, hogy hazudjak ismét, és mondjam azt, hogy nem. Tényleg nem szeretek hazudni, de kíváncsi lennék a reakciójára, amikor igazságtalanság éri... De nem, nem vagyok olyan.

– Helyes – mondom, és kiosztom a sorozat megmaradt részét.

Viszont a következő sorozatot ismét a comb felső részére helyezem el. A hatás frenetikus. Alig bírom megtartani, amíg kiosztok 5 ütést a bal combjára. Majd ugyanennyit a jobbra, hiszen így igazságos.

Igazából most jut el arra a pontra, amikor a popsija kezd fájni. A hajkefe tényleg hatásos tud lenni... És én kezdek gonosz lenni, így a következő 10 ismét a combja felső részére kerül kiosztásra. Amikor végzek, akkor jól hallhatóan sírni kezd. A fenekelés közben a teljes teste megfeszült, a végén elernyedt, de a popsija akaratlanul is összerándul – pedig már nem is csapok oda.

Az utolsó húszat a popsija közepére osztom ki. Ezt jobban tolerálná – ha nem egy helyre menne mindegyik. A végén már szó szerint felsikolt, legalábbis olyan magas a hangja, mint a kabra madárnak az Olix bolygón.

Mivel tudom, hogy rendesen számolja az ütéseket, így direkt kiosztok még pluszban ötöt a combjára. És persze azonnal – jó, nem azonnal, mivel kell neki pár másodperc, amíg visszanyeri a hangját – jön: – Ez nem 70... Ez 75 volt...

– Igen.

– Ez nem igazságos – a hangja még mindig megbicsaklik, de már kezd magához térni.

– A büntetéseket én szabom ki – mondom, és miközben ráteszem a kezemet a popsijára, már ettől is megrezdül. – Ha úgy látom, akkor a kiszabott tételt bármikor módosíthatom. Vagy szerinted nem így van?

– De igen, Uram  – a hangja elfogadó, én pedig virtuálisan kezet fogok magammal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése