2015. október 29.

Zarad 1.



Zarad

1. fejezet – Az ítélet





– Mi az, amit éppen nézünk?

Tcha az idegenvezetőm ezen a bolygón. Jó pénzt fizetek neki, engem pedig a Szövetség fizet – még jobban –, hogy feltérképezzem az KOI-351 rendszer lakott bolygóit. Népesség, szokások, vezetés, vallás – a szokásos dolgok. A Szövetség a fantáziadús KOI-351-B10 nevet adta neki, az itteniek Nerellnek nevezik a lakóhelyüket.

Már két hete vagyok itt. A társaim a bolygó körül keringő űrhajón vannak, én pedig megpróbálok minél több információt összeszedni. A bolygó érdekes, egy kicsit olyan, mint a Föld lehetett a XVI. század környékén. Hadászati szempontból nem ellenfél a Szövetségnek, ez az első pillanatban egyértelmű. De igazából nem is akarják leigázni... Miért akarnák? Bármelyik, itteni nyersanyag megtalálható több száz lakatlan bolygón is. A szövetséget csak a tudás motiválja – minél többet megtudni, minél több lakott bolygóról. Én pedig jó vagyok ebben.

– Ez egy... tárgyalás – keresi a megfelelő kifejezést Tcha.

Én egy fordítógépet használok, ami minden helyi kifejezést ismer, de azért időnként gondja akad... Vagyis igazából nem Tcha keresi a megfelelő szót, hanem a fordítógépnek akadnak gondjai. Persze előhívhatnám Nórát, aki segítene. De Nóra ezen a bolygón rémületet keltene. Itt még nem, hogy nem ismerik a mesterséges intelligenciát, de maga a fogalom is teljesen ismeretlen.

Így marad a fordítógép, én pedig játszom a tudatlant – nem nehéz játszani, hiszen tényleg nem értem a dolgot:

– Tárgyalás? Mint egy bíróság?

– Bíróság? – ízlelgeti a szót Tcha. – Igen. Magisztrátus. Helyi ügyeket intéznek.

– Elmondanád, hogy mi történik?

– Az a fiatal lány, aki a kör közepén áll, Zarad. 18 éves. Hárman nyújtottak be ellene panaszt. A nevelője, mivel már több alkalommal nem jelent meg az oktatáson, és gyakran volt szemtelen. A szomszédja, mivel csúnya szavakkal illette, és nem adta meg a tiszteletet. És a barátja, hogy szexuálisan zavarba hozta.

Ez a fordítógép lehetne jobb is – már meghódítottuk a Világegyetem 10 százalékát, de még mindig humán interpreter kell, ha beszélni akarunk az idegen népekkel. Vagy Nóra... Már ezredszer átkozom el, hogy nem árulhatjuk el, kik is vagyunk...

Tcha szerencsére már eléggé ismer, így nem is kell kérdezem, elég a bamba tekintetem.

– Nálunk minden fiatalnak, 21 éves koráig, oktatásban kell részesülnie – kezdi a magyarázatát, megpróbálva redukálni a legegyszerűbb szavakra a mondandóját. – És tisztelniük kell az idősebbeket. Ha valaki nem megy el az órára, hibát követ el. Ha valaki nem engedelmeskedik egy idősebbnek, hibát követ el. Ez igaz a szomszédokra is.

– És a barátja? – kérdezem, bár tudom, hogy Tcha szemében ismét esik a renomém, hiszen ezt illene tudnia mindenkinek.

– A barátja egy pasi – mondja Thca, nekem pedig uralkodnom kell magamon, hogy ne fakadjak ki, hogy ez egyértelmű... – Nálunk a nők szava a döntő, de csak azután, ha már férjezettek. Amíg egyedülállók, addig ez nincs így. Nem tudom. Szerintem a barátja kihasználja a helyzetet, és meg akarja mutatni, hogy jobb nem kezdeni vele.

A vége ismét teljesen értelmetlen... Nyelek kettőt, és rákérdezek, hogy mi is van... Tcha mély lélegzetet vesz, egy pillanatra felmerül bennem, hogy faképnél hagy, de végül győz a pénz hatalma – nagyjából 5 évi fizetését adom 2 heti munkáért. Így ismét elkezd magyarázni.

– A nőket meg kell nevelni, ha nem akarjuk, hogy túlságosan sok előnyt szerezzenek maguknak. Ezt csak 21 év alatt lehet. És nem lehet csak úgy, hogy azt mondja valaki, a lány rossz volt. Kell legalább három, egymástól független bejelentés. Zarad ellógta az oktatást, ami nagyon nem helyes. Úgy gondolom, hogy a barátja, aki amúgy a férje lesz pár év múlva, keresett még valakit, akit megsértett a lány, vagy aki nem kedveli annyira. A szomszéd ilyen lehet. Azt elég nehéz bizonyítani, hogy nem volt szemtelen. Ha pedig ő is feljelenti, akkor megvan a három.

– De... Mit nyer ezzel?

– Ha a lányt bűnösnek ítélik, és szinte biztos, hogy így lesz, akkor egy felügyelőt jelölnek ki mellé. Egy olyan személyt, akinek joga, sőt, kötelessége megbüntetni minden helytelen cselekedet után. A Magisztrátus pedig általában ilyenkor a barátot jelöli ki erre a posztra.

– Ha pedig a barátja lehetőséget kap, akkor a saját kényére formálja a lányt.

– Nagyjából igen – feleli Tcha.

– Nagyjából?

Tcha megvakarja a fejét, mielőtt válaszolna.

– Nem tudom, honnan jössz. Itt, nálunk, a fiatalok úgy nőnek fel, hogy tudják, hol a helyük. Tudják, hogy mi a társadalmi(?) elvárás. Zarad tudja, hogy a barátja csapdába csalta – de azt is tudja, hogy nem felelt meg az elvárásoknak. Ő saját maga is elvárja, hogy büntetést kapjon. Ez lelkiismeret (?) kérdése.

(A kérdőjelek azokat a szavakat jelzik, amelyeknél én magam sem vagyok biztos a fordítás pontosságában.)

– A kérdésem még mindig az, hogy nagyjából?

Tcha többször mély levegőt vesz, mint aki bele akar kezdeni egy komolyabb mondandóba, majd meggondolja magát. Végül elkezdi.

– A Magisztrátus most arról dönt, hogy Zarad bűnös, vagy sem. Ha nem, akkor elmehet – de erre kicsi az esély. Ha bűnösnek találják, akkor kirendelnek mellé egy felügyelőt. Meghatározott időre, ami lehet fél évtől 3 évig, amíg be nem tölti a huszonegyet. A felügyelője mindent kontrollál. Megbüntetheti, elfenekelheti, bármit megtehet – engedelmeskednie kell. A barátja abban reménykedik, hogy ő lesz a felügyelője. Ha csak egy évre is... Bármit megtehet, bármikor levetkőztetheti, bármikor felkínálhatja neki, hogy fájdalom, vagy élvezet. Zarad pedig megtalálja a fájdalomba csomagolt élvezetet.

– És engedelmes feleség lesz – jegyzem meg, amire Thca csak bólint.

Hosszú ideig csak figyelem a lányt, aki büszkén áll a Magisztrátus előtt, próbálja bátornak mutatni magát, de még innen a távolból is látszik a félelme.

– És ki lehet felügyelő? – kérdezem.

– Hogy érted?

– Miért a barátja lesz a felügyelője, és nem más? Erre jelentkezni kell? Vagy, hogy van?

Tcha úgy pillant rám, mint aki most lát először.

– Magadnak akarod?

– Én inkább megmenteném – válaszolom, de még saját magam előtt is eléggé falsnak hangzik a mondat.

– Szép lány – mondja Tcha. – De nem bírnál el vele. Nálunk a lányokat uralni kell. Te túl gyenge vagy.

– Én... Én csak meg akarom ismerni.

Ennek legalább van valóságalapja. Ha egy helyi lakost viszek a Szövetségnek, az nagy siker. De a lány... Ott áll a bírái előtt, törékeny, nőies. És jól tudja, jobban, mint én, hogy ha elítélik, akkor egy férfi uralma alá kerül. De a fejét magasra tartja, és dacol a vezetőkkel. Legalábbis innen, a távolból így látszik.

Tcha elmosolyodik – először az ismeretségünk alatt.

– A Magisztrátus korrupt – mondja. – Adsz 5000 REK-et (kb. 2 kis arany rög), és te leszel a lány felügyelője. Ha adsz 20 ezret, akkor a lányt felmentik.

– Adok neked 100 ezret, és azt akarom, hogy a lány legalább egy évre velem legyen. Hogy velem jöjjön az űrbe (Tcha sem érti, hogy honnan jöttem, csak annyit, hogy valahonnan az űrből.)

Tcha ismét vakarni kezdi a fejét. Óvatosan kérdezem, hogy mi a probléma. Kiderül, hogy az rendben van, ha a lány akár a szex rabszolgám lesz egy évig, de ha nem biztos benne, hogy visszakerül a szülőbolygójára, akkor nincs üzlet. Én pedig nem tudom, hogyan bizonyíthatnám, hogy visszahozom a lányt. Végül megállapodunk: letétbe helyezek egy nagyjából 2 kilogramm súlyú aranyrögöt. Ha nem kerül vissza Zarad, akkor a rög Tcha tulajdona marad. Azt bölcsen elhallgatom, hogy ez nekem nem jelent semmit. Nálunk az arany csak annyit ér, mint egy sima kődarab.

Az üzlet megköttetett. Tcha egyből felélénkül, amint a kezében az aranyrög. Kirohan a szobából, én pedig azt látom pár perc múlva, hogy a lány először beletörődően fogadja az ítéletet (hogy 2 évig felügyelőt neveznek ki mellé), majd ledöbben, amikor kiderül, hogy nem a barátja az, hanem egy idegen. Ráadásul egy olyan, aki nem is a bolygó lakója...


* * *


Zarad apja eléggé feldúlt, idegesen jár fel-alá a szobában, miközben arra várunk, hogy a lány összepakolja a dolgait. Meg tudom érteni az idősebb férfit, a lánya hosszú ideig távol lesz tőle, idegenek között, kiszolgáltatva. Próbálom nyugtatni.

– Nem fogom bántani, ígérem. Ezzel csak megmentem, az pedig nem nagy ár érte, hogy távol lesz az otthonától egy ideig.

– Annak nagyon örülök, hogy elkerül innen – legyint lemondóan, majd nagyot sóhajtva lerogy az egyik székbe. – Zarad komoly hibát követett el, amikor lehetőséget adott az ellenfeleimnek, hogy zsarolhassanak, vagy legalábbis megalázzanak vele.

– Ezek a dolgok azért nem olyan vészesek – próbálok érvelni, miközben nagyot kortyolok a világ legfinomabb borából.

– Ez politika – feleli, én pedig már megint kezdtem elveszíteni a fonalat. Hogyan jön ide a politika? – Ha nem az én lányomról lenne szó, akkor ez egy sima, mindennapos ügy lenne. A lány kapna fél év felügyeletet, egy professzionális gondnok kezelésbe venné, végigvinné a büntetéseken, és ennyi. De...

Ismét felpattan, és járkálni kezd.

– Mit gondol, miért mert Mazach – a barátja – hamis vádakkal előállni?

– Hamis vádakkal? Nem tudom... Meg akarta nevelni a jövendőbelijét?

– Ahhoz elég lett volna az engedélyemet kérnie – legyint ismét a férfi. – És meg is adtam volna, hiszen a másik két vád teljesen jogos, és egy harmadikat jobb megelőzni. Sőt, én magam javasoltam, hogy költözzön ide, és pár hónapig minden nap fenekelje el a lányomat. Bele is egyezett. Majd két nap múlva megtette a feljelentését.

Nem tudok mit mondani, csak kérdőn nézek rá. Bár szerintem eléggé bamba képet vághatok...

– A barátaim elmesélték, hogy a srácot megkereste a belső ügyekért felelős miniszter. Személyesen! És büntetlenséget ígért neki, ha megvádolja a lányomat. Jutalomként pedig – Zarad felügyelete mellett – egy állást a miniszter mellett. Igen. Engem pedig felkeresett a miniszter titkára... Felvázolt két lehetőséget. Az egyik: folytatom az ellenállást a kereskedelmi törvénnyel szemben, szervezem a tiltakozásokat, támadom a minisztert – a lányomat 3 évre ítélik, Mazach lesz a gyámja, és minden hétvégén, amikor a legtöbb ember szokott a városban lenni, meztelenül korbácsolja meg a főtéren. A másik: befejezem az ellenállást, sőt, mindenben támogatom a minisztert – 1 évre ítélik el Zaradot, Mazach lesz a gyámja, majd a férje, és nem lesz nyilvános megszégyenítés.

– Szép... Gondolom a második lehetőséget választotta.

– Nem tehettem. – A férfi lehajtotta a fejét, mint aki szégyenkezik a tettei miatt. – Ez nem csak rólam szól. A társaimat nem árulhatom el, nem hagyhatom cserben őket. Nem, ez nem igaz – emeli fel a fejét, és most már a szemembe néz. – Én engedtem volna... De a lányom... Ő megígértette velem, hogy nem teszem meg.

– De akkor tulajdonképpen szerencsésen alakult, hogy közbeléptem – jegyzem meg. – Zarad eljön velem, megszűnik a zsarolási lehetőség.

– Igen, ez a része rendben van – feleli, miközben ismét hevesen gesztikulálva járkálni kezd. – De maga nem tudja, milyen fontos, hogy Zarad megkapja a megfelelő büntetését.

– De az előbb mondta, hogy igazából csak két vétséget követett el – érvelek logikusan. – Vagyis nem ítélhették volna el, így igazából nincs is miért vezekelnie.

– A harmadik bűn az volt, amikor engem veszélybe sodort – mosolyodik el keserűen a férfi. – És ez számára ezerszer rosszabb, mint bármi más.

– Jó, rendben – felemelt kézzel jelzem, hogy megadom magamat. – Rendben. Ha gondolja, akkor egy hónapig minden nap elfenekelem. Higgye el, van elég gyakorlatom a fenekelés terén.

– Az nem ér semmit – Zarad apja szinte már kiabál. – A felügyeletnek keménynek kell lennie, és nem csak fenekelésről szól. Az elítéltnek elvonják minden jogát, a felügyelője szó szerint bármit megtehet vele (persze nem ölheti meg, és nem okozhat maradandó károsodást), minden nap olyan mértékű megalázásban és fájdalomban kell részesülnie, hogy azzal a tudattal tudjon elaludni, hogy megfizetett a tetteiért. Ez keménységet igényel. Nem véletlen, hogy évekig képzik a jó gondnokokat. Maga pedig, sajnálom, de gyenge.

Már másodszor neveztek gyengének ma! Nem tudom, hogy nevessek vagy mérgelődjek. Végül csak felállok, felhörpintem az utolsó korty boromat, és nyugodtan reagálok: – Bárhogy is van, a dolog már eldőlt.

– Igen, eldőlt – bólint a férfi. Az asztaláról felvesz egy könyvet, és átnyújtja nekem. – Kérem, ezt olvassa el. Talán segít valamit.

Bólintok, miközben megjelenik Zarad két nagy táskával. Elveszem tőle, és kiviszem az űrkomphoz – hagyok időt, hogy apa és lánya elbúcsúzhasson egymástól. Alig egy perc múlva nyílik az ajtó, és megjelenik a lány. Elég morcosan néz rám, miközben szótlanul elfoglalja az egyik széket a járműben. Én még megígérem az apjának, hogy kb. fél év múlva elhozom látogatóba, majd felszállok a komppal és pár perc múlva már az űrhajón is vagyunk.


2 megjegyzés: