2015. május 28.

A düh pozitív ereje



A düh pozitív ereje
Szerző: Ádám



"Jaj, a hátam, jaj, a hátam. Oda van! Szomszéd bácsi kiporozta. Csúfosan."

Fiatal koromban imádtam a verseket, a szavalást, és az ezzel járó izgalmat. Sok szavaló versenyen vettem részt, mert hát az iskolámnak kellett a dicsőség. Az általános iskola első tanítási napján már igazgatóival küldtek haza, mert összeverekedtem egy fiúval, és keményen helyben hagytam. Innentől én lettem a hivatalos "fekete bárány". Ez a titulus évek során rám ragadt, mert rendszeres látogatója voltam az igazgatói irodának, és a bünti falnak a szünetekben. Bár az iskolám katolikus volt, de nem alkalmazták a fenekelést, mint büntetési formát. Az igazgatóm sokszor emlegette, hogy szívesen móresre tanítana, mert nem illik azt, amit én megengedek magamnak. Önvédelem vagy sem, ezt nem szabad. Tudom, de nem tilthatnak el, gondoltam.

Jó anyám egy felvilágosult és okos asszony. Olyan út felé irányított, amit maga is megjárt. Anyám egy karakán lázadó nő, aki azt teszi, amihez éppen kedve van. Olyan foglalkozása volt, amit akkortájt csak férfiak uralta szakmaként emlegettek, de ő felküzdötte magát erőből és akarattal. Soha nem hátrált meg, és soha nem választotta a könnyebbik utat. Ő volt az, aki elindított a szavalás útján. Az első vers, amit megtanított, egy Petőfi vers volt. Olyan erővel, átéléssel és áhítattal adta elő, hogy egyből elvarázsolt. Még mondja azt valaki, hogy egy anya nem tudja, mi kell a gyermekének! Ösztönösen ráérzett a tehetségemre. Megtanultam a verset, és sorra nyertem a szavaló versenyeket. Az igazgatóm és a tanári kar csak nyelte a békát. A jó anyám pedig a háttérben röhögött a markába, és vigyorgott mint a rohadt tök.

A verseny döntőjét nem a szülőfalumban rendezték meg, holott nem egy Isten háta mögötti kis porfészek... Több diáktársammal egyetemben egy régi iskolában lettünk elszállásolva. Én, két lány és a tanárnőnk egy szobába kerültünk, így nem volt sok kecmec, aludni kellett az este. Reggel az ódon ablakon beszűrődő finom fény ébresztett. A szoba már üres volt. Este szürkületben érkeztünk meg, így nem volt alkalmam körülnézni a szobában. Kitöröltem az álmot a szememből, és megriadtam, mert egy lány állt az ágyam mellett. A LÁNY, csupa nagybetűvel. Ez a lány volt minden vágyam. Nefrit arcától és gömbölyded pofijától minden egyes alkalommal elaléltam. Rozsda szőke haja csak úgy hullámzott, amikor szökdelt. De most csak állt, és az üvegszekrényt bámulta az ágyam mellett. Kiugrottam az ágyból, és mellé léptem. 

- Mit akarsz? - kérdezte megvetően.

- Csak érdekel, hogy...

- Hát, ne érdekeljen... - vágott a szavamba, és kipirult arccal azzal a lendülettel kiviharzott a szobából. Ezután percekig néztem az üvegvitrinre.

Eljött az este. A versenyen előadtam a versemet. Az első sorban ült a kis kedvenckém. Dacos tekintetét rajtam tartotta, és hidegen nézett rám minden érzelem nélkül. Kihívás elfogadva, gondoltam magamban, akkor nézzünk farkasszemet. A vers első sora után változást vettem észre rajta. Egyre fészkelődött. Harapdálta a száját, és csavargatta a haját, nem tudott nyugton maradni. Én ezt akkor tapasztalatlanságomnak betudhatóan nem értettem, egyre dühösebb és dühösebb lettem. Annyira, hogy annyi szenvedéllyel mondtam el a verset, hogy megnyertem a versenyt.

Átvettem a fődíjat. Minden tanár és diák gratulált, hogy ilyen szenvedélyesség ritka a 16 évesek között. Mosolyogtam, de nálam süket fülekre találtak a bókok. Én a dühöm tárgyát kerestem, de sehol sem volt. A tanáraim és a falu apraja-nagyja az ünnepségen múlatta az időt. Elindultam a szálláshelyünkre, mert szomorú voltam, hogy sehogy sem vagyok képes a szívem szerelmét lenyűgözni. A szállásunk ajtaja nyitva volt. Fény szűrődött ki az ablakon. Belépve nem hittem a szememnek. A kicsiny lelkem az ágyon feküdt, és saját magát fenekelte egy nádpálcával, amit az üvegvitrinből emelt el.

Rám meredt rémülten. Én becsuktam az ajtót. Oda léptem hozzá, elvettem tőle a pálcát, és eldobtam. A lány lázas szemmel kérlelően rám nézett, és magához húzott. Melleink egymást simogatták. Ajkaink lassan összeértek, és hosszan egybeforrtak. Ez volt lánykorom első igazi csókja. Igen. Szerettem a fiúkat, de csak verni, mert másra nem voltak jó. Aki közeledett hozzám, azt egyszerűen csak lecsaptam. De ez a lány, és a csókja átjárta a legkisebb porcikámat is. Felvillanyozott és teljesen megsemmisített. Alma kezei végig siklottak felfelé a melleim közt, és lassan átkulcsolták a nyakamat. A csók öt percig tartott, de nekem örökkévalóságnak tűnt. Alma hirtelen ellökött magától. Két párnát tett az ágyra, és rájuk feküdt hassal. Kérlelően rám nézett, majd a nádpálcára.

Azt hitte, hogy habozni fogok, de már zsenge koromtól kezdve érdeklődtem a fenekelés iránt. Odaléptem a vitrinhez. Egymás mellett sorakoztak a vékonyabbnál vékonyabb antik nádpálcák. Végigsimítottam a kezemet rajtuk, és kivettem egy újabbnak látszó pálcát. Alma kétlően mozgatta ide-oda a formás popóját a párna halmon. Mögé léptem.

- Nem kell fino... - de nem tudta befejezni az első mondatát sem, mert olyan keményen a popsijára suhintottam, hogy kicsordult a könnye. El tudom képzelni, mennyire meglepődött, amikor minden átmenet nélkül rásóztam az almácskáira. Lassan és lágyan végigsimítottam a popsiját. Alma lihegése lassan betöltötte a szobát.

- Ne hagyd abba, folytasd... legyél kemény velem! - kérlelt szakadatlanul, és felém akart fordulni.

- Fordulj vissza. Amiért visszabeszéltél, keményebb leszek veled. Állj fel, és fogd meg a bokádat! - mondtam ellentmondást nem tűrően.

Felállt, lassan lehajolt. Négy nagy csapással megkínáltam a finom kis fehér popsiját. A szoba Alma kéjes zihálásától volt hangos. Kicsiny homorulata már lilás domboktól duzzadt. Az ujjammal végigsimogattam Alma lilás csíkjait, és az ellenállhatatlan késztetésnek engedve az ujjammal finoman a kis-rózsáját is végigszántottam. Alma teste hirtelen megfeszült, mintha egy láthatatlan bábmester keze mozgatta volna a háttérből. A megfeszülés lassan remegéssé szelídült és végül egy ölelésében ért véget. Ez volt az első igazi szexuális élményem. A következő napokban minden pálcát végigpróbáltuk, de erről majd legközelebb...

4 megjegyzés:

  1. Az sem fog zavarni hogy törlésre kerül a bejegyzésem,még is megteszem .Azért ez az oldal régebben sokkal jobb írásokkal gazdagította a spanking rajongókat.Mi ez a változás?Vince írj te, mert sokkal jobban írsz mint mostanában született történetek.Teljesen átmegy már leszbikus oldallá,ezt nem kéne. Hisztike

    VálaszTörlés
  2. Nem szoktunk bejegyzéseket törölni :)

    Nekem kellene idő és ihlet az íráshoz :) De mindenki történetét szívesen veszem :)

    VálaszTörlés
  3. Jó lenne ha kapnád az ihletet :) .Írni én nem fogok de olvasni azt továbbra is szeretnék . Olyan jó történetek lennének jók mint voltak.
    Hisztike

    VálaszTörlés
  4. Hisztike csak a "leszbikus" vonallal van a baj vagy van más építő jellegű kritika is a tarsolyodban?

    A leszbikus dolgot csak egy csavarnak tettem bele, de akkor nem jött át és nem is fogom erőltetni a dolgot :P

    Adam

    VálaszTörlés