2014. március 6.

Anna újabb kalandjai 3.



Szerző: Duresz




Annát visszavitték a cellájába, a büntetés előtti délután pedig bejött hozzá az egyik tiszt és a tolmács.

– Yen úr elégedett volt önnel, így tartani tudjuk a megállapodást. Amennyiben nyer, visszakapja a barátnőjét.

– Milyen állapotban van most Melinda?

– Nem mondhatunk semmit erről. Él és dolgozik. Sok neki a gyötrelem, de egyelőre bírja.

– Értem. Láthatnám őt?

– Nem! Holnap végrehajtjuk az ítéletet. Reggel ruhát hoznak magának ehhez, és jön egy hölgy, aki feltűzi haját. Bakhoz kötözik és megkapja a büntetését.

– Jó…



Másnap reggel hat órakor egy nő érkezett a cellába. Annának egy hosszú, fehér ruhát kellett felvennie, mást nem hordhatott alatta. Bilincset tettek a kezére, így kísérték ki az udvarra. Mezítláb volt, lábain keresztül egész teste reszketett. Két őr a bakhoz kötözte, ruháját felemelték és feltűzték, majd egy rövid beszédet hallgatott végig, amiből persze semmit nem értett.

Ekkor mindenki hátralépett és a büntetésvégrehajtó kibontotta az ostort. Néhány pattintott a levegőbe, majd Anna fenekére mérte az első ütést. A lány nem tudta, milyen fájdalomra számítson, a lehető legrosszabbra készült. Jól is tette, hiszen a vastag ostor nagyon nagyot ütött, Anna érezte, ahogy a csapás felhasítja a bőrt a fenekén. Felnyögött a fájdalomtól, de már jött is a következő ütés. Összeszorította fogát, de így is felkiáltott az ütés hatására. A következő találat a combja alsó részére ment, majd ismét a feneke volt a célterület. Nem tudta, hogyan fogja kibírni a húsz csapást. Próbált Melindára gondolni, de most képtelen volt elszakadni a valóságtól. Már a 13. ütésnél jártak, mikor sírni kezdett hangosan és felkiáltott az ütésre. Úgy érezte, elérkezett fizikai korlátaihoz. A tizenötödik után összepisilte magát fájdalmában. A következő csapás után pedig megszakadt minden kapcsolata a valósággal, ájultan esett össze a bakon.

Az őrök nem teketóriáztak, egy vödör hideg vizet öntöttek a nyakába, majd addig pofozták, míg láthatóan magához tért. Ezután persze folytatták a büntetést. A huszadik csapás után eloldozták, Anna pedig képtelen volt megállni a lábán, egyszerűen összeesett és ismét elájult a fájdalomtól.

A cellájában ébredt fel. Abban az öltözékben volt, amit a büntetéskor viselt, egy sebkenőcsöt (legalábbis ennek gondolta) és néhány törölközőt, illetve egy vödör vizet készítettek ki neki, nyilván, hogy ápolni tudja magát. Nagyon fájt a feneke, minden egyes mozdulatnál üvölteni lett volna kedve. Amennyire tudta, megnézte a sebhelyeket, de gyakorlatilag egy véres masszának tűnt az egész feneke. Úgy döntött, egyelőre nem keni be a krémmel, hanem csak borogatást tesz rá. Bemártotta a vödörbe az egyik törölközőt, majd ráterítette a saját fenekére, de felkiáltott a fájdalomtól, mikor a hideg anyag hozzáért a bőréhez. Fogalma sem volt, hogy fog 10 nap alatt meggyógyulni, de úgy döntött, a fenekét végig meztelenül hagyja és megpróbál annyit pihenni, amennyit csak lehet.

Három napig felé sem nézett senki, az ételt minden nap rendesen megkapta, de ennyi. A fájdalmai nagyon lassan szűntek, viszont már tudta kenni a fenekét a kenőccsel. Aztán egyszer látogatói érkeztek. A tolmács lépett be egy öltönyös tisztviselő és egy harmadik, 40-es korú férfi társaságában. Utóbbi farmert, inget és zakót viselt, és Anna meglepetésére tisztán magyarul szólt hozzá:

– Üdvözlöm! Zavek Péter vagyok, újságíró, de korábban diplomataként dolgoztam.

– Jó napot! – suttogta Anna.

– Mi történt magával, megkínozták itt?

– Megkorbácsoltak. Mert illegálisan fotóztam. A barátnőm pedig munkatáborban van. Valami viadalon kell részt vennem, hogy megússzuk.

– Nézze, én tudom, miféle viadal ez, hallottam már róla. Hagyja az egészet. Én ki tudom innen vinni.

– És Melinda?

– Őt felejtse el. Elnyelte egy munkatábor, nem hiszem, hogy valaha látni fogjuk.

– Ígéretet kaptam. És ha meg sem próbálnám, örökre együtt kellene élnem a gondolattal, hogy cserbenhagytam őt.

– Nézze, ott úgy kell küzdeniük, mint a gladiátorok. Mezítláb, fegyverrel és rengeteg fájdalommal.

– Tapintsa meg a talpamat nyugodtan.

– Áh, mint a krokodilbőr…

– Igen. Az elmúlt hetekben pedig egyáltalán nem látott semmilyen lábbelit. Aztán nézzen végig rajtam. Elég sokszor találkoztam már a fájdalommal. De az tényleg fájna, ha nem próbálnám megmenteni a barátnőmet.

– Nem teszek több kísérletet, úgy látom, úgysem tudom lebeszélni semmiről. Remélem, hogy megnyeri. Aki ott veszített, mind eltűnt.

– Köszönöm. Viszlát!

– Vigyázzon magára!



Anna a nyolcadik napon úgy határozott, kissé átmozgatja magát. A kenőcs jónak bizonyult, a sebei viszonylag megfelelően gyógyultak, természetesen közel sem volt 100%-os, de muszáj volt felkészülnie erre a viadalra. Fekvőtámaszokat, guggolásokat csinált, ütéseket, rúgásokat gyakorolt, hogy valamennyire formába kerüljön.

Aztán a 10. nap reggelén érte jött egy autó. Ugyanazt a ruhát kellett felvennie, amiben ostorozták, kezére és bokáira nehéz bilincseket tettek, majd egy ócska mikrobuszhoz kísérték, aminek az ablakai teljesen le voltak takarva. Körülbelül egy órás zötykölődés után Annát kiszállították, de előtte fekete zsákot húztak a fejére, hogy semmit se lásson a környezetéből.

Mikor a zsákot levették, egy teremben találta magát, két őr és egy középkorú, szigorú arcú nő társaságában, és természetesen az eddig megszokott tolmácsa is jelen volt. A nő hideg hangon kezdett beszédébe, a tolmács pedig fordított.

– A viadalra holnap kerül sor. Sisakban és vértben kell küzdeni, ami a létfontosságú területeket védi. A lábára nem kap semmit, mezítláb kell harcolni. A jobb kezéhez egy lovaglókorbácsot erősítünk, mindenkinek ez a fegyvere. Az győz, aki az ellenfelét a küzdelem feladására készteti, akárhogy. Két pálya van, egy kavicsos és egy homokos. Nyolc indulóval kezdődik a viadal, a végére csak egy maradhat. Minden fél végignéz minden küzdelmet, de a harc előtt nem találkozhatnak. Az éjszakát egy cellában tölti, ahol megtalál minden szükséges eszközt. Bőséges vacsorát kap, hogy legyen ereje küzdeni.

A lány hamarosan már a cellában találta magát, és elkezdte tanulmányozni a felszerelését. A lovaglókorbácsot ismerte, a vért két vastag, bőrből készült alkar-, és sípcsontvédőt, egy mellre húzható ütésvédőt jelentett. Kapott egy brutál tangabugyit, aminek csak egy vékony kötél volt a fenékrésze, illetve egy rá patentolható vastag bőrdarabot, ami félig-meddig a punciját hivatott védeni. A sisak teljesen levédte az arcát és a koponyáját, csupán a hajnak volt egy rés kihagyva. A vacsora valóban bőséges volt, húslevest, marhaszeletet, burgonyát, valamint gyümölcsöket kapott. Anna alig hitte el, az elmúlt hetek nyomorúságos és ehetetlen étkei után nem tudott betelni ezekkel a finomságokkal.

Reggel, mikor felébredt, átmozgatta a végtagjait, nyújtásokat végzett, hogy be legyen melegedve a küzdelemre. Egy idős hölgy nyitott be, szerény reggelit hozott, és segített Annának felvenni a vérteket, valamint a sisakot. A lovaglókorbácsot alaposan odakötözték a jobb kezéhez, hogy küzdelem közben ne legyen esélye elhagyni, vagy esetleg eldobni azt.

A verseny egy hatalmas, tornaterem szerű helyiségben zajlott, kb. 50 ember jelenlétében. A lány meztelen lábai fáztak a hideg padlón, de a meccsek között szerencsére szőnyegen ülhettek. Két „ringet” állítottak fel, Annának leginkább a játszótéri homokozók jutottak róluk eszébe. Fa meder, négy oszloppal köztük drótkötél kifeszítve, az egyikben homok, a másikban murva.

Az első küzdelemre egy nagydarab orosz (legalábbis Anna annak gondolta) és egy normál méretű kínai nő között került sor. A lomha orosz borzasztóan erős volt, elkapta ellenfele nyakát, lenyomta a földre, és addig ütötte a korbácsával a fenekét és az alsó combját, míg az fel nem adta a versenyt.

A másik meccs Annáé volt, egy japán lány ellen, ráadásul a murvás ringben kellett küzdeniük. Anna egyből kiszúrta, hogy ellenfele talpa nem szokta a hasonló körülményeket, és nagyon fájdalmas arccal, lassan tett meg minden lépést. A szőke lány azonnal kihasználta a rivális gyengeségét, és folyamatos mozgásba kezdett, az ő kőkemény talpa bírta ezt a terepet. A japán lány természetesen lépést akart tartani Annával, de nagyon bizonytalanul mozgott. Anna először csak oda-odaszúrt a korbácsával, majd előrelendült, és hatalmasat vágott a japán lány lábfejére. Az ellenfél felkiáltott, Anna pedig előrelendült, rácsapott egyet a hátsó combjára, majd a földre lökte a lányt és nekiesett a korbáccsal. A japán azonban gyorsan észbe kapott és egy ütéssel végigvágott Anna belső combján. A magyar lány visszahőkölt, ellenfele pedig felpattant. A japán továbbra is nehezen mozgott a murván, Anna viszont folyamatosan forgott a bal keze felé. Tudta, hogy megkontrázni ezen a terepen nem fogja az ellenfél, és nyilván nem számít balról érkező támadásra. Anna előrelendült, rávágott a lány combjára, majd 360 fokot pördült saját tengelye körül és telibe vágta a japán jobb hátsó vállát. Az ellenfél felkiáltott a fájdalomtól, Anna pedig még egyet csapott a combjára, majd kirúgta a japán lány lábait, rávetette magát, és elkezdte csépelni a lovaglópálcával. A rivális ezúttal nem tudott reagálni, a támadás ellen sem tudta magát védeni, és úgy 12 csapás után kezét felemelve jelezte, hogy feladja a küzdelmet.

A nézők megtapsolták Annát, aki elégedetten hagyta el a ringet. A következő küzdelmet egy amerikai, az utána jövőt egy apró thai lány nyerte.

Anna következő ellenfele a nagydarab orosz nő volt, ezúttal a homokos terepen. A homok meglehetősen meleg volt, Anna kicsit meg is fúrta benne a lábát, ami az elmúlt hetekben inkább csak fázott. Az ellenfél méretének megfelelően elég lomha volt, ugyanakkor láthatóan nagyon bírta a fájdalmat és borzasztó testi erővel volt megáldva. Emellett bal kezes volt. Anna ezúttal is igyekezett sokat mozogni, a saját érdekében. Tudta, hogy ha megáll a nő előtt, akkor vége van. Az orosz először csak méregette Annát, majd egy hatalmas ütést vitt be a lány combjára. Anna felkiáltott és egy pillanatra elveszítette egyensúlyát, de felpattant a homokról, és ismét harcra kész volt. Az előző trükkjét alkalmazta, rácsapott egyet az ellenfél lábfejére, az orosznak azonban meg sem kottyant az ütés. A rivális aztán előrelendült és megpróbált egy csapást bevinni, Anna azonban könnyűszerrel félreugrott, és egy adag homokot vett a bal kezébe. Előreugrott, korbácsával rácsapott az orosz kézfejére, majd az összes homokot a szemébe dobta. Az ellenfél felkiáltott, szeméhez kapott, Anna pedig elkezdte a hátsó combjait csépelni, hogy elveszítse az egyensúlyát.

A nagydarab nő azonban hamar kitisztult, jobb kezével elkapta Anna pálcáját, és térdével egy hatalmas rúgott a lány gyomrába. Anna elterült a földön, ellenfele pedig rátérdelt jobb kezére, a saját jobbosával lenyomta a lány fejét a homokba, a baljával pedig csépelni kezdte a lány fenekét. Azonnal kiszúrta Anna még éppen gyógyulni kezdő sebeit és nem volt rest hatalmasakat ütni a területre. Anna felüvöltött, érezte, ahogy az orosz korbácsa ismét felszakítja a korábbi sérüléseket, és úgy érezte, nem tud mit csinálni. Egy, kettő, három, négy, még tűrte az ütéseket, de érezte, hogy közel a határ. Ekkor bal keze megmarkolt valamit a homokban, méghozzá egy kicsi, de nagyon hegyesnek tűnő kavicsot. Érezte, ahogy az ellenfél minden ütéskor megemelkedik kicsit és csökken a nyakán a presszió, ezt igyekezett kihasználni. Az orosz felemelte a korbácsot, Anna pedig átnyúlt a saját feje fölött, a kavicsot belevágta a nő combjába, majd végighúzta benne. Az orosz felkiáltott a fájdalomtól, Anna pedig kifordult alóla és a padlón fekve hasba rúgta az ellenfelet, majd a fejére csapott a korbáccsal. Úgy gondolta, az ütés súlya is elég lesz ide. Aztán lábait az orosz nyaka köré kulcsolta és elkezdte fojtani. Tudta, hogy nincs több esélye. Az orosz nő elkezdett korbácsával hadonászni és ütötte Anna combjait, ő azonban kitartott és fojtotta tovább. Az ellenfél ekkor elernyedt és felemelte a kezét, jelezve, hogy nem kér a további küzdelemből.

Anna zihálva hagyta el a küzdőteret, nagyon fájt a feneke és a combjai, az orosz ütéseinek hatására. De tudta, hogy most nem adhatja fel, hiszen közel a győzelem. A másik középdöntőt a pici thai lány nyerte, akinek láthatóan nem volt gyenge pontja. Simán ugrált a murvás talajon mezítláb, gyors volt és a fájdalmat is nagyon bírta. Sokkal jobb állapotban volt, mint Anna, akit az előző küzdelem igen csak megviselt.

A döntőre természetesen a murvás szorítóban került sor. Anna tudta, hogy valamilyen módon le kell lassítania a thai lányt, különben nem rúghat labdába. Az ellenfél egyből támadásba lendült és megütötte Anna combját, majd a fenekét is. A lány fél térdre esett, a thai pedig ráugrott és csépelni kezdte a hátát. Anna reflexből felpattant és rácsapott a thai ellenfél lábfejére a korbácsával, majd combon is rúgta. Az ellenfél visszahőkölt, majd ismét támadt, Anna viszont mélyre hajolt, kivezetett egy ütést felülről, majd elmozgott a thai bal keze irányába. A figura bejött, az ellenfél hátát, felülről lefele érte a találat. Anna ismét lábfejre támadt, majd a lány belső combját találta el. Az ellenfél kezdett elbizonytalanodni, ismét nekilódult egy támadásnak, de Anna újfent el tudott hajolni, villámgyorsan leforgott, majd alulról felfele bevitt egy ütést a lány puncijához a korbácsával. Az a bőrdarab adott némi védelmet, de egy ilyen támadás akkor is több, mint kellemetlen. A thai lány a földre rogyott, Anna pedig oldalba rúgta, majd ütni kezdte a földön összekuporodó lány fenekét. Az ellenfél kb. 15 ütés után jelezte, hogy feladja a küzdelmet.

Anna kilépett a ringből és fél térdre ereszkedett. Zihált, és fájt mindene. Nem sokkal később két őr érte jött és visszakísérték a cellájába. Anna levette a sisakot, és várta, hogy most mi következik. Egy fél óra múlva jöttek érte, bekísérték egy külön terembe, a már ismert bizottsági tagok közé.

– Gratulálunk, ifjú hölgy, gyönyörűen tud küzdeni! Maga egy igazi amazon!

– Jó… most szeretném látni Melindát. Remélem, tartja a szavát! – mondta Anna és rámutatott a tagra, akit egy egész éjen át szórakoztatott.

– Nem akar itt maradni, további harcokra? Sok-sok pénzért és remek életért a mi országunkban.

– Nem, dehogyis. Nézzék, mindent megtettem, amit akartak. Megvertek, megkínoztak. Börtönben nyomorgattak. Lefeküdtem a tisztviselőjükkel, és le is szoptam. Megnyertem a viadalukat. A testemen gyakorlatilag egy ép felület sincsen. Mit kívánnak még? – mondta Anna, majd meztelenre vetkőzött és forgott előttük.

– Akarnak még rám néhány korbácsheget? Esetleg szopjak le még valakit? Mit tegyek még, hogy tartsák a szavukat?

– Kedves hölgyem! Mi szavatartó nemzet vagyunk. Becsüljük az ön kitartását és erejét. Maga tartotta a szavát, mi is megtesszük. De ennek feltétele van. Nem mondhatja el soha, a saját hazájában és sehol, hogy itt mi történt magával. A hivatalos közlemény az lesz, hogy maga és a barátnője kémkedés gyanújával fogdában töltött néhány hetet, de bebizonyosodott az ártatlanságuk és elengedtük magukat. Aláírnak egy papírt, hogy semmi bántódásuk nem esett és jól bántunk magukkal.

– Megtesszük. Hol van Melinda?

– Ön most visszavisszük a szállodai szobájába. Minden dolguk változatlan helyen van. Amíg távoznak az országból, természetesen őrök vigyáznak magukra. A repülőgépük három nap múlva indul. A barátnőjét egy nap múlva várhatja.



Anna nem nyugodott meg teljesen, de örült, mikor visszaérkezett a szállodai szobába és le tudott rendesen fürödni, valamint ismét ágyban alhatott. Másnap valóban meghozták Melindát. Nagyon le volt fogyva és igen elgyötört volt, de sírva ugrott barátnője nyakába, mikor meglátta. Zokogtak mindketten.

Este kölcsönösen elmesélték, mi történt velük az elmúlt napok, hetek során. Melinda elmondta, hogy mikor elszakították őket, őt egy másik barakkba vitték, ülőmunkát végezni. Konyhai szolgálatra került, krumplit pucolt, zöldséget hámozott, stb. De mikor a lábfeje nagyjából meggyógyult, visszahelyezték és egy bányában kellett dolgoznia, cipőt pedig továbbra sem kapott. A csákányozás nagyon nehéz volt, ahogy a csilletolás is. A fenyítések persze nem maradtak el, legalább hetente két alkalommal megverték, hol a fenekét, hol a talpát, hol pedig a tenyerét.

– Igazad van, tényleg meg lehet szokni a verést. – mondta Melinda.

– Hát, most volt egy határ, amikor úgy gondoltam, hogy nem fogom kibírni. Csak miattad csináltam végig. Soha többet nem tudtam volna nyugodtan aludni abban a tudatban, hogy te itt szenvedsz egy bánya mélyén.

– Köszönöm neked!

– Te is megtetted volna…

– Biztos, hogy megpróbálom, de nem hiszem, hogy kibírtam volna.

– A verések fizikailag fájtak… de mikor le kellett szopnom azt a tisztviselőt… na, az durva volt. Inkább ütöttek volna…



Hazatérvén természetesen jelentkezett a Nagymamánál.

– Jót nyaraltál, Kedvesem? Szerinted hogyan tudtam megoldani a helyettesítésedet, miután így eltűntél?

– De Mama…

– Ne beszélj. Ezért most úgy megverlek, hogy azt örökké emlegetni fogod.

Anna nem szólt egy szót sem, csak meztelenre vetkőzött a Nagyanyja előtt és hátat fordított neki. Az Öregasszony közel sétált hozzá, kb. egy percig vizslatta a sebeket és hegeket, majd megállt unokája előtt és ezt suttogta:

– Azt hiszem, kamatostul megkaptál mindent ott, ahol voltál. Nem foglak bántani.

A lány töviről hegyire elmesélt mindent a Mamának, de a történet néhol még az ő idegrendszerének is sok volt. A végén Anna így szólt Nagyanyjához:

– Utáltam, hogy mindig versz. De azt hiszem, ha nem teszed, nem lettem volna készen ezeknek a fájdalmaknak az elviselésére és valószínűleg Melindával mindketten ott maradunk.


Vége


2 megjegyzés:

  1. Remélem egyszer.Egy orvos is részletezi Anna talpait!!! hogy milyen.

    VálaszTörlés
  2. Mi van Duresz???Már nagyon hiányoljúk Anna történetét!!!

    VálaszTörlés