2013. április 10.

Bankszolga




Bankszolga

Szerző: Duresz


A Generációk című novellából megismert
Anna története folytatódik az alábbi írásban.

A lány, az iskolát elvégezve, vidékről felkerült a fővárosba és egy kisebb bankfiókban talált munkát magának. Több körös interjúsorozaton vett részt, és végül a leendő főnöknő – aki egyébként nagyon szimpatikusnak tűnt – őt választotta ki a pozícióra. Természetesen a munkához többféle tanfolyamot el kellett végeznie, ezeket a cég székhelyén, a központban bonyolították le. Anna csak hetente két, vagy három alkalommal járt ki a leendő szolgálati helyére, hogy mégis lássa, mint kell kezdeni az ügyfelekkel, illetve, hogy fokozatosan betanulja a feladatokat. Imádott sportolni, így kereste a lehetőségeket a bankfiók környékén, főnöknője, Andrea – akivel egyébként akkor még úgy tűnt, jó kapcsolatot alakított ki – pedig meginvitálta arra az aerobic edzésre, amin ő maga is részt szokott venni. Anna persze örült a lehetőségnek, és egyik reggel, munka előtt, már ott is volt a teremnél.

Ahogy a tréning előtt öltöztek át, Andrea tekintete akarva–akaratlanul is Anna szép, kerek, tanga bugyiba bújtatott fenekére tévedt. Igazából nem is a formáján akadt meg a tekintete, hanem a fenekén itt–ott fehéredő hegeken.

– Bocsi… de veled meg mi történt? – kérdezte Annától

– Mármint, mire gondolsz? – kérdezett vissza a lány.

– Hát, a fenekedre… mitől olyan heges?

– Ja… Hát tudod, mondtam az interjún, hogy vidéken nőttem fel. A család gyakorlatilag egy nagy gazdaságot működtet, ebből élnek. Nekem is kellett persze dolgoznom, és hát a nagyanyám – aki amúgy börtönőr volt korábban – vaskézzel irányította a dolgokat és ha valami probléma volt, hát büntetett. Ezek a hegek pálcától származnak.

– Megvert?

– Igen, volt rá példa. Ööööö, figyu, nem hoztam cipőt… – igyekezett elterelni a szót Anna – szerinted lehet mezítláb edzeni?

– Hát, ha bírod biztosan.

– Ezzel nincs gond, szeretek mezítláb lenni, ezt is vidékről hoztam.

A témáról nem beszélgettek többet, Andrea sem hozta szóba, de azért gondosan elraktározta a nem mindennapi információt.

Anna közben megcsinálta a tanfolyamokat és immár aktívan dolgozott a bankfiókban, a főnöknővel viszont egyre távolabb kerültek egymástól, Andrea elég nehéz természete és hangulatfüggő tulajdonságai miatt. A főnöknő senkit nem kímélt, gyakorlatilag mindenki utálta a bankfiókban, de Annát kiemelt figyelemmel kezelte. Nagyon nehezen bírta megemészteni, hogy a fiatal, egyébként nagyon tevékeny lányt minden férfi megnézi, és kedvessége, segítőkészsége miatt szeretik az ügyfelek. Ő, a 40–es évei elején járó, átlagos nő nagyon nehezen fogadta el ezt a helyzetet. Minden hibájáért igyekezett kegyetlenül lehordani Annát, akár az ügyfelek előtt is. Ha más, távolabb levő bankfiókokba kértek helyettesítést, általában Annát küldte el, nem különösebben izgatva magát azon, hogy a lánynak mindezért mennyit kell utaznia. Egy alkalommal úgy ítélte meg, hogy a lány gyűrött blúzban jött és blézerben dolgoztatta vele végig a napot, a kb. 25 fokra felfűtött irodában. Máskor Anna csizmájával volt a gondja. A lány – télvíz lévén – motoros jellegű térdcsizmában jött dolgozni, amihez kék harisnyát húzott.

Andrea, mikor meglátta, már azonnal tudta, hogy mi lesz az aznapi ötlete:

– Hát ezt meg hogy képzeled, hogy így jössz dolgozni?

– De hát korábban is jöttem már be ebben az öltözetben és nem volt vele semmi gondod.

– Biztos nem vettem észre. Így akkor sem maradhatsz.

– De akkor mit csináljak?

– Egyszerű: leveszed a csizmát és a harisnyát és úgy dolgozol. Vagy hazaküldelek, és igazolatlan távollétet kapsz. Aztán fegyelmit, stb.

– Tényleg azt akarod, hogy mezítláb dolgozzak?

– Azt! Te magad mondtad, szeretsz úgy lenni, és vidéken is úgy dolgoztál.

– De az a földeken volt… nem ügyfelek előtt. Hogy veszi már ki magát?

– Úgyis szeretik bámulni a seggedet, meg a lábaidat, legalább lesz egy jó napjuk. Te meg legközelebb átgondolod, hogyan kell dolgozni jönni.

Anna tehát aznap mezítláb dolgozott, és igen megalázónak érezte, hogy ezzel ki kell tennie magát az őt folyamatosan vizslató szempároknak. Nagyon elege volt a főnöknőjéből, ugyanakkor a szerződés, amit aláírt, igen komolyan szabályozta, hogy legkorábban egy év múlva mondhat fel, így nem sok lehetősége volt, csak tűrni.

Andrea a csizmás eset után egy darabig elégedett volt magával, de úgy érezte, még mindig nem tett eleget, akart egy igazi kegyelemdöfést adni ennek a lánynak, erkölcsileg és esetleg fizikailag is megsemmisíteni őt. De mit tudna tenni? Természetesen nem tépheti meg csak úgy, illetve akárhogy is nézzük, a sportos, 20–as éveiben járó Anna erősebb volt nála, ez tehát nem járható út. Na, de akkor mi legyen? Ezek a gondolatok jártak a fejében késő este, otthonában, mikor a szeme a TV–re tévedt, amiben éppen egy régi filmet, a Tankot adtak, egy sheriff pedig éppen szíjjal fenekelt egy fiatal lányt. Ez az! Megvan! Hát maga Anna mesélte el neki, hogy a nagyanyja régebben vesszővel fenyítette, ha nem végezte jól a munkáját! Remek! Már csak meg kell várni, míg hibázik! Ez pedig mindenkivel előfordul, főleg, ha számára alig ismert terepre téved…

Másnap neki is látott a terve megvalósításának, beültette a lányt a befektetésekkel foglalkozó ablakhoz, erről Annának csak a múlt hét során lett meg a vizsgája, nem is dolgozott benne semmit. Három napon át nem volt komolyabb ügyfél, aki szerződést kötött volna, csak érdeklődők. Aztán a negyedik napon végre érkezett valaki, aki értékpapírszámlát nyitott és befektetési jegyeket vásárolt. Andrea a nap végén tüzetesen átnézte Anna munkáját, és meg is találta benne a hibát. Ráadásul olyat, ami tényleg elég nagy gond, bár hozzátartozik, hogy a lány először csinálta, ő pedig nem volt hajlandó benne segíteni neki. Szólt is neki azonnal, hogy zárás után még maradjon ott, mert feltétlenül beszélnie akar vele.

Anna biztos volt benne, hogy megint egy leszúrás fog következni, próbálta lazán venni a dolgot, de azért kemény görcsben volt a gyomra.

– Nos, ezt megint jól elrontottad. Nem töltettél ki egy nyilatkozatot az ügyféllel, ráadásul az egyik papírra rossz számlaszámot vezettél fel. Mit gondolsz, mi jár ezért?

– Először csináltam ezt, kértem, hogy segíts…

– Ide figyelj, te falusi liba! Itt nem így mennek a dolgok. Voltál tanfolyamon, tudnod kellene! Sajnálom!

– Hát, akkor rúgjál ki! Egyszerűbb, mint elviselni a folyamatos szemétkedéseidet! – váltott hangnemet Anna.

– Tényleg? Elolvastad alaposan a szerződésedet? – mondta Andrea, majd Anna elé tolt egy papírt, néhány kiemeléssel.

Az irat egyértelműen fogalmazott: amennyiben Anna egy éven belül kilép, vagy elbocsájtják, vissza kell fizetnie a tanfolyamok árát, illetve egy évig nem mehet el más bankhoz dolgozni. Tehát gyakorlatilag sarokba volt szorítva.

– Vissza tudod fizetni a pénzt, vagy nem? Vagy kérsz a börtönőr nagyanyádtól?

– Nem kérek tőle semmit. Mit tudunk tenni?

– Hát, ha már a nagyanyádat megemlítettük… Csak azt akarom tenni veled, amit ő is csinált.

– Mármint?

– Egy kiadós verés, se több, se kevesebb!

– Micsoda? Mivel, hogyan, mikor?

– Most azonnal! Nézd csak, micsoda eszközöm van hozzá!

Andrea elővett és kihúzott egy antennaszerű, hosszú, teleszkópos fémpálcát.

– Ez tökéletes lesz a célra! Mindjárt visszajövök, el kell intéznem egy telefont! Mire megjövök, alulról teljesen meztelen legyél!

Anna egyedül maradt, vett néhány mély levegőt, nem tudta, mitévő legyen. Simán megléphetne és kérhetne pénzt a családjától, hogy visszafizesse a tanfolyam árát. A másik oldalról pedig… imádta, ha megverik, sőt, erre tudott leginkább kielégülni. Mindegy volt, hogy ki csinálja, az anyja, a nagyanyja, vagy esetleg egy pasi… nem érdekelte, a lényeg az volt, hogy megvesszőzzék a hátsóját. Emellett, mióta egyedül lakott a fővárosban, erre nem került sor, hiszen magának nem tudta csinálni, akárkiben pedig nem bízott meg. A helyzet most elég extrém volt és kapóra is jött neki. Kibújt a cipőjéből, levette a harisnyáját, a szoknyáját, majd a bugyiját is, és így várta Andreát.

– Na, itt is vagyok! Úgy látom, akkor maradunk a testi fenyítésnél! Nagyon helyes!

Andrea nem sokat teketóriázott, belemarkolt Anna hajába, lenyomta a fejét a legközelebbi íróasztalra, majd felhajtotta a lány blúzát, biztos, ami biztos, nehogy bezavarjon a képbe.  Lassan kihúzta a fémpálcát, majd hozzálátott a veréshez. Amennyi erőt csak tudott, beleadott az ütésekbe, Anna viszont az első néhány után még meg sem nyekkent.

– Látom, nagyon hozzászoktál…

– Bírom a verést! – suttogta Anna.

A főnöknő tovább ütötte őt, időnként elmerengett a pálca által hagyott piros, esetenként véres csíkokon. Anna úgy a tizenkettedik csapás után már felnyögött, de nem sírt, sőt, furcsa módon mintha még élvezte volna is a verést.

Igen, Anna határozottan élvezte. Az elején még fájtak a csapások, de aztán, úgy az ötödik–hatodik után már jött az a kellemesen bizsergő érzés, ahogy benedvesedett a puncija, és egyre jobban élvezte az ütéseket, noha kemények voltak és fájtak is. A tizenkettedik után már nehezen tudta türtőztetni magát, felnyögött és az újabb és újabb csapásokat egyre nagyobb hanggal kísérte, ahogy fokozatosan közelebb került ahhoz, hogy elélvezzen.

Andrea nem igazán erre számított, hiszen azt hitte, a lány sírni fog, könyörögni neki, hogy hagyja abba, ehelyett csak furcsa nyögések jöttek tőle. Karja egyre inkább elfáradt, egy ponton pedig – kb. a 23. ütés után – meg is állt. Ekkor furcsa dolog történt: Anna felnézett az asztalról és a következőt suttogta neki:

– Ne hagyd abba, kérlek!

A főnöknő teljesen ledermedt, nem tudta hova tenni ezt a kérést. A nyögések így is furcsák voltak neki, de ezzel a kéréssel már összeállt a kép: ez a nő élvezi, ha verik! Most mit tehetne? Ebben az esetben a legjobb lenne, ha leállna, hiszen ezzel gyötörné leginkább. De egyszerűen élvezte, hogy ütheti. Rövid gondolkodás után, újult erővel kezdte újra a pálcázást.

– Nesze! Ez kell neked, rohadt kurva?

Anna szinte nem is hallotta, mit mond neki a főnöknője, már a fellegekben járt, puncija izzott, mellbimbói majd szétrobbantak, immár sikoltozott, egyre jobban vonaglott az asztalon, majd egyszer a földre vetette magát, összegörnyedt, oldalra, majd szétvetette magát és sikoltva elélvezett.  

Andrea teljesen megkövülten állt, nem tudta hirtelen, hogy mit csináljon. Természetesen nem ez volt a célja a veréssel, büntetni akart, ez a csaj viszont láthatóan élvezte az egészet. Dühében még egyszer nekiesett a pálcával, ütötte, ahol érte, a hátát, a fejét, a kezét, a lábait, aztán elhajította az eszközt és leült az egyik asztalra.

Anna, miután látta, hogy a főnöknő lenyugodott, felállt a padlóról. Andrea végignézett rajta, és maga is megijedt a látványtól. A lány feneke piros volt, tele friss, sok helyütt véres sebekkel, de a vádliján, a karján is voltak hasonló sérülések.

– Ez most mi volt? – kérdezte Andrea Annától

– Hát, nem mondtam el neked mindent, de szerintem megérted. Élvezem, ha vernek… Erre néhány évvel ezelőtt jöttem rá, mikor a nagyanyám megpálcázott. Elég régen volt részem ebben az élményben, így pont kapóra jött, amit csináltál. De ne aggódj: azért a büntetés is megvolt. Akármennyire élveztem, ez borzasztó fájdalmakkal jár. Nem is most, hanem később, és főleg holnap, mikor ezen kell ülnöm egész nap.

– Most kicsit én is megijedtem. Azt írták valahol, hogy 25–nél többet ne üssünk, mert annak már nyoma marad, és komoly hatása lehet. Én megszámoltam, 36–ot ütöttem rád, plusz amit a végén kaptál.

– A nagyanyám volt, hogy ötvenet is rávágott az anyámra, mikor fiatal volt. Másnap meg ugyanúgy ment a földekre dolgozni. Szóval, talán nem lesz gond!

Elköszöntek egymástól, Anna kicsit lassan, kicsit fájdalmasan, de hazaért lakásába. Otthon pucérra vetkőzött és végignézett magán. A feneke tényleg borzalmas állapotban volt, emellett – átszakítva a blúzát – Andrea pálcája a hátát is eltalálta három helyen, de a bal vádliján és a karján is éktelenkedett egy–egy csík, illetve a feje hátsó részén is érezte, hogy ütés érte. Hason, borogatással a fenekén aludt el.

Reggel felébredt, ismét végignézte a testét a tükörben, majd önkielégítést végzett a látványra. Aztán felöltözött és elment dolgozni, az ülés természetesen nagyon nehezére esett, viszont olyan ruhákat vett fel, amik takarták a sérüléseit. Andrea persze nem csesztette, sőt, kerülte a vele való találkozást.

Eltelt néhány hét, Anna sérülései pedig begyógyultak annyira, hogy már el tudott menni aerobic edzésre is. Egy gondolat viszont egyre inkább piszkálta, főleg ahogy látta, hogy a főnöknője – aki edzésen és az öltözőben is nagy ívben elkerülte őt – néha lopva vizslatja a fenekét.

Egyik nap, edzés után megvárta és elé állt a főnöknőnek.
– Andrea, beszélhetnénk?

– Miről…?

– Hát… arról… Szeretném… ismét.

– Nem, az nem menne ismét. Így is gyötört a lelkiismeret, mikor láttam, hogy mennyire szenvedsz az utána levő napokban.

– Elhiszem… de ezzel jót csinálsz nekem.

– Akkor sem megy…

– És ha egy kevésbé látványos megoldásom van?

– Tessék?

– Figyelj, a nagyanyám igazi specialitása a talpverés volt. Nagyon fájdalmas tud lenni, de nem hagy sok látványos nyomot, és én ugyanúgy élvezem.

– De az is fáj…

– Na jó, akkor mi lenne, ha… visszakapnád a büntetést.

– Micsoda?

– Persze, nem a fenekedre. Te is a talpadra… Így megnyugodna a lelked is.

– Na jó, ezt még átgondolom. De te megkaphatod, ha ennyire szeretnéd. Mikor, hol?

– Mondjuk holnap munka után, az irodában?

– Legyen!

– Oké, hozd a fém eszközödet!

Andrea az elkövetkező kb. két napban sokat gondolkodott rajta, szeretné–e ezt, vagy nem. Még akkor sem tudta igazán, mikor az aktuális napon bezárták az irodát és ketten maradtak Annával. A lány rá mosolygott és elkezdett levetkőzni.

– Most tök pucér leszek. Feltérdelek erre a székre, a talpaim feléd fognak nézni. Semmi más dolgod nincsen, csak pontosan célozni és ütni. Néha variáld az oldalakat, mert ha balról ütöd a jobb talpamat, akkor a bal alig kap találatot. És fordítva is igaz.

Anna úgy tett, ahogy mondta, feltérdelt a székre és mosolyogva várta a verést. Andrea kihúzta a pálcát, odalépett a lányhoz és végighúzta az ujját a talpán.

– Jó kis edzett bőr!

– Ne aggódj, attól még fájni fog!

– Rendben!

Andrea gondosan célzott, erős ütéseket vitt a lány talpára, és minden harmadik után pozíciót cserélt. Anna ugyanúgy, mint előző alkalommal, ezúttal sem reagált eleinte, aztán megint elkezdődtek a halk nyögések. Talpát néha megrázta, visszafeszítette, láthatóan fájt neki a verés, és itt is kezdtek megjelenni a piros csíkok. A főnöknő csak ütötte és ütötte a lábakat, Anna pedig egyre hangosabban nyögdécselt, egy idő után pedig már halkan sikoltozott, majd egyszer lepattant a székről, a hátára fordult a padlón, benyúlt a puncijába és 4–5 mozdulat után el is élvezett.

– Oh, hát ez jó volt! – kiáltott fel nevetve.

– Akkor most mi legyen?

– Hát mi? Akarod te is?

– Nem tudom…

– Tudod, mit? Kezdjük el, aztán meglátjuk. Vedd le a cipőd, a harisnyádat… és a bugyidat is, ha gondolod.

Andrea szó nélkül megtett mindent, majd feltérdelt a székre. Anna felkapta a pálcát, majd odalépett hozzá.

– Akkor kezdjük. Felém nézzenek a talpaid. Nem fogok nagyokat ütni.

És Anna elkezdte. Valóban nem ütött nagyokat, Andrea viszont ezeket is megérezte. Halkan nyögött fel minden ütés után. A talpain keresztül az idegrendszerébe hatoltak az ütések, itt nem is a külszínen, inkább az egész testben okozott fájdalom volt jelentős. Egyáltalán nem élvezte a dolgot. Anna tíz után abbahagyta.

– Nos, mit érzel?

– Semmit igazából. Szerintem hagyjuk abba. Sokkal izgatóbb volt, mikor vertelek és láttam a sérüléseket…

– Komolyan?

– Igen… Azt tényleg élveztem. A rabszolgám voltál.

Anna Andrea kezébe adta a pálcát.

– Akkor hadd legyek ismét az!

A főnöknő átvette az eszközt és megszólalt:

– Csókolj lábat! Azért, amit tettél vele!

Anna letérdelt, megcsókolta Andrea lábfejét, majd megnyalta a lábujjait, a végén pedig a talpát is.

– Most pedig térdelj fel a székre!

A lány engedelmeskedett, a Főnöknő pedig ütni kezdte. A fenekét, a hátát, ahol érte, és közben érezte, hogy benedvesedik. Kb. 12 ütés után végignézett a lány sebes testén, majd eldobta a pálcát és nekiállta csókolgatni a pucér alkalmazottat. Anna egy idő után megfordult, legombolta Andrea blúzát, a melleit csókolgatta, ujjaival pedig benyúlt a főnöknő nedves puncijába.

Ebben a helyzetben találtak rájuk a könyvvizsgálók, akiknek az igazgatóság csak éjjel adott lehetőséget dolgozni, hiszen a napközbeni munkát nagyban lassították volna. Az ügyet sikerült eltussolni, Andreát áthelyezték a központba, egy középvezetői posztra, Anna pedig szintén egy másik bankfiókban kapott állást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése