Orosz sors 5.

Az orosz cári balett titkaiból

5. rész

Öt éve voltam már ezen fogságban és szerződésem csakhamar lejárt. Az igazat megvallva, nem nagy türelmetlenséggel vártam kilépésemet, habár a régi uraságaim boltja korántsem volt összehasonlítható az itt szokásos büntetésekkel, de ott viszont hiányoztak a szórakozások, melyeket már annyira megszoktam és nehezen tudtam volna nélkülözni. Barátnőim csókjai már nem elégítettek ki és tudtam, hogy mi jár azzal, ha rájönnek az ilyesmire.

Végre eljött a nap, mikor csomagolnom kellett. Bőröndöm kicsiny volt, nem volt benne más, mint egy utcai ruha és egy tánckosztüm, minden más ott maradt az intézetben.

Egy kétlovas kocsi állott az akadémia előtt. A kocsis leszállt az ülésről, hogy elvegye a csomagomat. Öt év óta először élveztem az utca levegőjét és szívtam tele tüdővel. Beszálltam a kocsiba, melynek üvegablaka megengedte, hogy az utcai életet megfigyeljem. Néztem jobbra-balra, a helyeket, melyek mellett talán naponta elmentem. Úgy tűnt fel nekem, mintha ugyanazon út lenne, melyen minden este jártam. Vajon ma hova vezet?

Az utazás egy félóráig tartott, nekem mégis úgy tetszett, mintha tíz percig sem tartott volna, olyan rövid volt az út, melyen az üzletek, kirakatok és járókelők nézegetésével elszórakoztam. Egy nagy ház előtt állt meg a kocsi, a kocsis becsengetett, aztán ismét elfoglalta helyét.

Az ajtó kinyílt és megjelent egy mintegy negyven éves asszony, aki valószínűleg a házvezetőnő állását töltötte be. Lejött a lépcsőn, kinyitotta a kocsi ajtaját, szó nélkül, mintha néma lenne. Aztán megragadta a csomagomat és ment előttem az utat mutatva. Több folyosón át egy ajtóhoz vezetett, melyen bekopogott.

– Szabad! – kiáltotta egy férfihang.

Beléptem és az asszony becsukta mögöttem az ajtót. Egy már idősebb úr ült egy fotelben és végigmustrált tetőtől-talpig.

– Olga – mondta –, én megvettelek téged uraságaidtól, most már az én tulajdonom vagy, az én rabszolganőm, és úgy fogok veled bánni, mint egy rabszolganővel szokás. Feltétlen engedelmességet követelek és parancsaimnak pontos teljesítését. Gyakran láttalak téged a színpadon, ahol alkalmasnak tűntél fel arra a kettős célra, amelyre használni foglak. Először érdeklődtem, hogy mikor jár le a szerződésed, és mikor hallottam, hogy az öt év csakhamar letelik, jó árat kínáltam érted az uraságaidnak, nehogy elszalasszak egy ilyen kincset. Kétszeresen fogod ezt behozni nekem, először a Nischnij Nowgorodi váráson és más helyeken, ahol repülő társulatommal fellépek, másodszor pedig ott, ahol az én galambocskáim kitűnő szolgálatot teljesítenek. Miután csak a színházban láttalak, még nem ismerlek eléggé. Vetkőzz le hamar, hogy egészen meztelenül lássalak.

Engedelmeskedtem, és levetettem a ruháimat és az ingemet. Miután a közelében álltam, mindkét kezével belemarkolt a hajzatomba és rángatta, mint a parókát.

– Az ördögbe! Ezt nem láttam a színházban, de ez növeli a beszerzésem értékét.

Aztán meg kellett fordulnom és lehajolnom, mire rápacskolt gömbölyű, fejlett ülepemre, majd beljebb dugta a kezét és tapogatott. Addig kutatott a nagy hajban, míg megtalálta, amit keresett és melynek nagyságával és fejlettségével szintén meg volt elégedve. De hideg, száraz ujjainak érintésekor a legcsekélyebb izgalmat sem éreztem. Ismét meg kellett fordulnom, hogy szemei meggyőződhessenek mellbimbóim nagyságáról is.

– Óh, itt van még valami más jó is! – kiáltott fel. – Hozd csak ide azt a korbácsot, mely ott fekszik, gombold ezt ki, térdelj le elébem és csókold mindaddig, míg csak eredmény nem mutatkozik. Kissé sokáig fog talán tartani, de mint láthatod, már nem vagyok az ifjúság virágában és majd korbácsolni foglak, míg hangulatba hozol.

Le kellett térdelnem a lábai elé, hogy popóm a sarkaimon feküdt és csókolni ernyedt testét, miközben ő a popóm fölé hajolt, melyet teljes erejéből korbácsolt. Egy nagy tükör, mely szemben állt a székkel, visszatükrözte a gyönyörű képet.

A korbács minden ütésénél testemnek legérzékenyebb része odadörzsölődvén a cipőmhöz, új uram csakhamar láthatta, hogy popóm megvonaglik, amit azonban az ütéseinek tulajdonított. Ha azonban egy pillantást vetett volna a cipőm sarkaira, mikor öt perc múlva végre sikerült eredményt elérnem és megfordulván rendelkezésére bocsátottam magam, feltétlenül észrevehette volna, hogy ami a bőrön fénylett, nemcsak lakk volt.

Háttal kellett az ölébe ülnöm és mindenféle óvórendszabályokat végrehajtani, hogy célját elérhesse, mert bizony már öreg volt szegény. Egy negyedóráig tartott ez, míg végre megkönnyebbült. Miután én már a dörzsölés következtében elértem a célomat, az öreg játéka éppen úgy nem hozott izgalomba, mint egy darab fa.

Ennek az öreg kékszakállnak egy bájos kis serege volt táncosnőkből, melyeket kikölcsönzött színházaknak, melyek kisebbek voltak, semhogy balettet tarthattak volna. Ezenkívül látogatta a nagyszerű Nischnij Nowgorodi vásárt és nagyon szép hasznot húzott belőle, de összehasonlíthatólag sem annyit, mint amennyit a kéjencek fizettek neki, kiknek rabszolganőit egy órára, vagy éjszakára, esetleg egész napra bérbe adta. Ezek a bérlők nem szégyellték gyakorolni azt a jogot, melyet a bérleti szerződés rájuk ruházott a táncosnők ülepén.

Miután a mi urunk már teljesen kiélt volt, utálatos dolgokat talált ki, hogy megfelelő hangulatba jöjjön. Nagy előszeretettel 10-12 éves gyermekeket használt, kiknek csókolniok kellett öreg testét, miközben a házvezetőnő egy vesszővel megkorbácsolta a kicsiket. És ez mindig a nagy tükör előtt történt, hogy az öreg disznó gyönyörködhessék a fájdalomban vonagló gyermektestekben.

Mikor a kis csámcsogó hölgy végül felemelkedett a lábaitól, kis popója nem ritkán véres is volt. Az ilyen estéken legalább fel volt mentve a táncolás alól és miután alaposan megfürdették, ágyba küldték.

A hat hónap alatt, melyet ennél a mindenesnél töltöttem, húszszor sem aludtam a saját ágyamban, amivel azt akarom mondani, hogy szünet nélkül az egész idő alatt korbácsoltak és férfiakkal aludtam.

Ott voltunk a Nischnij Nowgorodi vásáron és éppen egy balettet táncoltunk, mikor az igazgató azt mondta nekem, hogy egy kliens várakozik reám a szalonban. Azt hittem, hogy valamelyik kéjenc, s titokban megátkoztam a semmirekellőt, aki egy pillanatra sem hagy nyugodni, mert az a kilátás, hogy fényes nappal megkorbácsolnak és azután azzal a forrósággal a popómban táncoljak tovább, nem valami kellemesnek tűnt fel előttem.

Elképzelhető, milyen nagy volt az örömöm, mikor régi barátommal, a gárdahadnaggyal, aki közben kapitány lett, álltam szemben. Fejlettségem dacára rögtön reám ismert és felújította régi ismeretségét a bájaimmal, miközben meztelen melleimet és popómat simogatta. Miután a szalon minden kényelemmel volt berendezve, szenvedélyeit nem kellett sokáig korlátoznia, lehúzta rólam a trikót és mikor meglátta a nagy hajerdőt, csodálkozva kiáltott fel és belemerítette az ujjait. Ugyanekkor megállapította, hogy annak lakója is megnövekedett, úgy nagyságban, mint vastagságban.

Háttal kellett az ölébe ülnöm. Széles alsóteste mindkét oldalon kiállott és miközben kemény húsomban vájkált, megkezdtem azokat a mozdulatokat, mint a nagyhercegnél. Ez az új módszer nagyon megnyerte tetszését, annál is inkább, mert a popóm is vonaglani kezdett és nem szűnt meg míg vége nem lett a játéknak.

Annyira meg volt elégedve a szerelmi játékok gyöngyével, mint elnevezett, hogy kijelentette, mi szerint rövid idő alatt nagy meglepetés fog érni, küldjem csak hozzá az igazgatómat, akivel beszélni akar.

Vajon miről tárgyalhattak? Nem tudom, de két óra múlva egy kocsi hosszabb utazás után a városon kívül egy kis kastélyhoz vitt, mely egy szépen ápolt park közepén feküdt. Már sejtettem, hogy kié lehet és tényleg a gárdatiszt volt a tulajdonosa. Hogy egyedül az övé legyek, magas áron megvett az igazgatótól.

– Olga – mondta –, most az én rabszolganőm vagy és engedelmeskedned kell nekem, mint egy kutya engedelmeskedik a gazdájának, vagy pedig érezni fogod a korbácsot.

Közben megsuhogtatta a levegőben, de mosolygó szemei meghazudtolták szavait.

Soha sem volt engedelmesebb rabnője, aki találékonyabb lett volna kéjének megkétszerezésében, aki annyira fel tudta volna csigázni vágyait, aki boldog volt, ha a szerelmi harcokban beleharapott a húsába. Ő, aki kiragadott a nyomorúságból, volt az istenem, akit térden állva imádtam.

* * * * * * * * * *

Mielőtt szerelmi őrületünknek szabad folyást engedtünk volna, azzal kezdődött az előjáték, hogy kedvesem kezével alaposan megmelegítette a popómat. Gyakran megtörtént, hogy én már ilyenkor mámorba estem és hogy ő is idő előtt jutott a kéj tetőpontjára és meg kellett fürödnünk, mielőtt folytattuk volna.

Délutánonként gyakran meztelenül feküdtünk egy mennyezetes ágyban, melynek baldachinjába és oldalaiba tükrök voltak szerelve, melyek mindent, ami az ágyban történt, visszatükröztek. Rendszerint én voltam a támadó, hogy szeretőm semmit se veszítsen el az élőképekből. Ugráló melleim, a megduzzadt kemény, hegyes bimbókkal hozzádörzsölődtek és ő annyira összeszorította a lábait, hogy mindent a legnagyobb részletességgel láthatott.

Aztán én magam kértem őt, hogy megpacskolja a popómat. Eleinte csak lassan ütött, de csakhamar erőt vett rajta a kéjes harag és feltüzelve a buja képektől, melyeket a tükörben látott, hatalmas ütéseket mért reám, melyek vörösre festették a faromat és melyek alatt mint egy őrült vonaglottam. Minél élesebb volt azonban a fájdalom, annál nagyobb volt az élvezetem.

Mikor aztán a popóm vonaglott és táncolni kezdett a testén, beszüntette a verést és gyönyörködött benne. Mikor abbahagyta, rendszerint könyörögtem neki, hogy erősebben üssön, amit teljesített is, míg csak vércseppek nem jelentek meg megkínzott testemen. Közben ugráltam, mint egy bolond, mellbimbóim megkeményedtek és egész testem égett a vágytól.

De partnerem élvezete is éppen ilyen nagy volt és ereje kimeríthetetlen. Mozdulatlanul feküdt, szemei a mennyezeten bíborvörös popóm szemléletében, mely kétszer-háromszor megremegett a kéjben, míg ő egyszer.

Tizennégy napig maradtunk ebben a kastélyban, azután áthelyezték Szentpétervárra. Magával vitt a garnizonba, de nem tudott magánál tartani. Az elővárosban bérelt számomra egy kis lakást és ott látogatott meg időnként nappal, vagy pedig éjszaka is, ha szolgálata megengedte.

Egy szobaleány, aki gondoskodott a lakásomról és fehérneműimről, szolgált ki. A folyosó végén aludt egy kis szobában, ahova csengő vezetett. Hogy gondosan és figyelmesen szolgáljon ki, kedvesem magas fizetést adott neki. Az ebédet egy szomszédos vendéglőből hozattuk, habár a lakásban is volt berendezett konyha.

Ezt a kellemes életmódot egy évig folytattam. Ennek végén kedvesem már ritkán keresett fel, mert házasodni készült. Mi lesz belőlem? A jövő gondjai nyugtalanítottak, mert milyen sors várhatott reám? De szeretetből nem mutattam neki nyugtalanságomat.

Közben azonban ő a legnagyobb meglepetést készítette elő számomra, egy olyan meglepetést, melyet meghálálni egy egész emberélet rövid. A szabadságot ajándékozta nekem. Mikor ezt megmondta, olyan mély meghatódás vett erőt rajtam, hogy egy köszönő szót sem tudtam kiejteni. Látta, mennyire elsápadok és a karjaiba fogott fel, mikor elájultam.

De hamarosan eszméletre tértem, mert kinyitotta ruháimat és játszani kezdett a melleimmel, melyeknek bimbóit felváltva szívta az ajkai közé, mire kemények és hegyesek lettek a szájában.

Válásunk szünet nélküli delíriumban történt. Mindent, amit a kéj és bujaság kigondolt, hogy fellángoljon tőle a szerelmi tűz, végig csináltunk és nem váltunk el előbb, csak mikor már teljesen ki voltunk merülve.

Mikor elment, ott hagyott az asztalon egy lezárt borítékot és egy erszényt. A borítékban volt a szabadságom, az erszényben egy vagyon, legalábbis az én viszonyaimhoz képest. Ezer rubel aranyban és papírban.

Később az éjjeliszekrényben is találtam egy levelet, melyet előbb nem vettem észre. Abban volt lakásomnak egy évre szóló szerződése és egy utalvány a cseléd időnkénti kifizetésére, valamint a vendéglői étkezésre.

Kedvesem gazdag volt, az igaz, de melyik férfi, legyen bármilyen nagylelkű is , vitte volna ezt a nagylelkűséget annyira, hogy egy jobbágyot, akit jó pénzért továbbadhatott volna, felszabadítson és gondoskodjék annak megélhetéséről. Egész életemen át áldani fogom érte.

* * * * * * * * * *

Miután egy hónap eltelt, gondolkozni kezdtem a jövőmön. Ezer rubel nem kimeríthetetlen tőke és foglalkozás után kellett néznem. Először táncórákat adtam, melyekből egész szép jövedelmem volt, mert csakhamar hírnévre tettem szert, mint jó tanítónő. Ülepemnek most már nem kellett szenvednie a nagajka alatt, mert most én tartottam a kezemben. De én csak a kezemmel poroltam ki tanítványaimnak a popóját és csak ritkán korbáccsal. Be kell vallanom, hogy jobban szerettem a kézzel való verést, mert akkor érezhettem, mint reszket a friss gyenge leányhús az ujjaim alatt, főleg ha ezek a gömbölyű telt popók az ölemben feküdtek és az érzéshez hozzájárult a buja nézés is. Milyen szép is az, mikor ezek a domború liliomágyak kipirulnak a kezünk alatt, ha érezzük, mint lesz melegebb a hús, mikor a fájó popó félelmes remegése érzékeny idegeinkhez közvetíti az elektromos fluidumot. Nem is kíméltem egy popót sem, bármilyen gyenge és érzékeny is volt és ha kettőt megbüntethettem egymás után, a második bizonyára vörösebben került ki a kezem alól, mint az elődje, mert nem ritkán a hidegvérűségemen kívül mást is elvesztettem.

Néhány uraság délelőttönként a lakására hivatott, hol a személyzetnek, úgy a férfiaknak, mint a nőknek, gyakran az uraságok jelenlétében oktatást kellett adnom. Emellett számtalan fenyítőeszköz került a kezembe, poroló bőrszíjakkal, egyszerűen, vagy csomókkal, vesszők, csalánkötegek, lovaglóostorok, röviden minden, amit a rafinált kegyetlenség áldozatainak kínzására kitalált.

Mindezek addig táncoltak a jobbágyok combjain és ülepein, míg az uraságoknak tetszett. Táncmesternői tevékenységem ideje alatt néha még kisebb különszolgáltatásaim is voltak. Így egyszer feltűntek leckéim egy gazdag bojárnak, kinek megakadt a szeme rajtam. Azért, hogy megpacskolhassa az ülepemet és azután magáévá tehessen, felajánlott 50 rubelt. Látszólag haboztam, habár bensőleg kínzott a vágy, mert a bojár szép ember volt, aki pompásan értett a szerelemhez.

Öt percen át vert kedve szerint, a combjai közt tartva. Mikor aztán birtokába vett, olyan erős volt, mint egy barát és én egész idő alatt vonaglottam, mert ütései felkorbácsolták a véremet.

Azután elfogta a vágy, hogy más úton is magáévá tegyen. Ez a fantázia bár száz rubelbe került neki, de távozáskor mégis azt mondta, hogy élvezete még ezer rubellel sem lett volna megfizetve. És tényleg, testem az egész idő alatt vonaglott és vergődött, és utazása végéig popóm buja ringatása és combjaim szorítása élénk sarkalások lehettek lovasom számára.

Egy évvel gárdatisztemtől való elválás után, hála az ő jótékonyságának és jól fizetett leckéimnek, elegendő összeget gyűjtöttem össze, hogy saját költségemre egy kis balettcsapatot szereljek fel.

Szentpétervár egyik elővárosában egy kis egyedülálló házat béreltem, melyhez kert és udvar is tartozott. Azután beszereztem huszonöt leányt. Egyik teltebb és bujább, mint a másik. Először csak egy évre béreltem őket, de fenntartottam magamnak a jogot, hogy ezen idő lejárta után, egy megállapított összegért megvehessem, ha alkalmasnak találom őket.

A balettmester, aki jelen volt a gyakorlásoknál és a táncosnőket a színházba kísérte, nem lakott a házban, mert teljes szabadságot akartam biztosítani magamnak. Ezenkívül volt két segédem, két felvigyázónő, egy szakácsnő és egy mosogatóleány, valamint egy kocsis és egy fiatal groom, kik tanítványaimat két nagy kocsiban a színházba vitték. Kivétel nélkül alá voltak vetve fegyelmemnek, még a kocsis is, egy huszonhat éves pompás fickó.

Saját szükségletemre egy hintó állt a színben, melyet havonként béreltem és mely állandóan rendelkezésemre állt.

Egy este kocsisom eszméletlenségig leitta magát, úgy hogy másikkal kellett helyettesítenem. Másnap beküldtem őt a konyhába, ahol a női cselédszemélyzet jelenlétében leszidtam. Miután korbácsot látott a kezemben, sejtette, hogy mi vár reá. Le kellett térdelnie egy szék előtt és megparancsoltam neki, hogy vesse le a nadrágját. Olyan készséggel és szívesen engedelmeskedett, mintha egy kéjparti várt volna reá. Ő maga vetette vissza az ingét és kemény izmos testét odanyújtotta a korbácsnak.

Olyan szigorúsággal korbácsoltam, aminőt a gyenge leánypopóknál sohasem alkalmaztam. Folyton az ülepét ütöttem és pedig úgy, amint egyszer egy grófnőtől láttam, aki először néhányszor megsuhogtatta a levegőben a korbácsot, mikor is a széjjelvált szíjak egész terjedelmében érik a testet. Úgy csattogtak az ütések, mintha egy fadarabot vertem volna. Minden ütésnél észrevehetőbb lett testén egy bizonyos változás. A verés csaknem egy negyedóráig tartott, de egy szavát sem lehetett hallani, azonban az utolsó ütéseknél bekövetkezett, ami elkerülhetetlen volt; teste görcsösen megvonaglott, ajkát artikulátlan sóhajok hagyták el és a cselédlányok pirulva és kacagva fordították el a fejüket.

Távozáskor olyan pillantást vetett reám, melyben nem a megkorbácsolt szolga gyűlölete csillogott, ellenkezőleg, inkább elismerés. A jövőben azonban őrizkedtem attól, hogy egy férfit asszonyszemek előtt korbácsoljak meg, mert valamennyien, még a negyvenéves szakácsnőm is elpirult és szemük ragyogott a bujaságtól.

A gyakorlatokhoz egy hat emberből álló zenekart béreltem, akik inkább azért jöttek, hogy a táncosnők meztelen bájaiban gyönyörködhessenek, mert nagyon gyengén fizettem őket. Azt hiszem, akkor is eljöttek volna, ha semmit sem kapnak.

* * * * * * * * *

Fiatal jobbágyleányokat is küldtek hozzám úrnőik tanítás végett, vagy pedig maguk hozták el őket, ha olyan fantáziájuk támadt, hogy szolganőiknek megbüntetését végignézzék. Éppen így anyák is elhozzák leányaikat, kiknek leckét kellett adnom. A gyakorlatokhoz kikölcsönöztem a szükséges kosztümöket és egy öltöztetőnő felügyelete alatt egy mellékszobában öltözködtek.

Csak a szülőknek, uraságoknak vagy ezek kiküldötteinek volt joguk jelen lenni a gyakorlatoknál. Akadtak urak és apák, kik szolganőiket és leányaikat hozták el, hogy joguk legyen meztelen bájaikat megnézni és akik közül a második vagy harmadik óra után kimaradtak.

Jól láttam ezt, de nem törődtem vele, nekem az volt a fő, hogy minél több tanítványt kapjak, akkor először is szép jövedelmem volt, másodszor pedig elegendő popó állott rendelkezésemre kiporolás végett, mert a kéj, melyet csinos, gömbölyű, telt leánypopók korbácsolásánál éreztem, minden alkalommal nagyobb lett és legszívesebben üde, újonnan jöttekkel foglalkoztam, kiknek popója még ismeretlen gyümölcs volt előttem.

Egy apa, kétségtelenül a valóságban nem volt az, elhozta hozzám egy napon állítólagos leányát, egy nagy, húszéves leányt. Csodálatos mellei voltak, melyek az egész fűzőjét kitöltötték és kibuggyantak annak szélén, valamint fejlett nagy fara. Egy bokor vörösesszőke haj, mint egy lángcsóva világított a testén. Az apja kért, hogy tanítsam meg őt kecses járásra és ne takarékoskodjak csattogó biztatással.

Kis zenekarom egy polkát játszott, de az új tanítvány olyan zavarban volt, hogy még a legegyszerűbb lépéseket sem tudta hiba nélkül megtenni. Miután a poroló már a kezemben volt, nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A csinos popó sokkal jobban csábított és verni kezdtem, miközben élvezetem minden ütésnél nagyobb lett. De csakhamar az apa is beleavatkozott a játékba.

– Ön nem tudja a leányom ülepét megfelelően kezelni – mondta. – Nagyon vastag bőre van neki ott. Az ön keze alatt meg sem mukkant, de hallja meg, hogy milyen szépen tud énekelni az apai kéz alatt.

És tényleg, a megkorbácsolt leány hangosan sikoltozott és dobálta magát az ütések alatt, melyeket az erős férfikéz széles popójára mért. Miközben pedig szép popója fájdalmas táncot járt, összeszorítottam a combjaimat, mert a vonagló popó látása befejezte azt a művet, mely az én előbbeni munkám alatt a végéhez közeledett.

– Ma – mondta az apa –, már nem sokra lehet vele menni, de hogy ne töltse hiába az időt, nézze legalább végig a gyakorlatokat.

Ott hagytam tehát a szokásos helyzetben térdelni, azaz meztelen popóval a nézők felé fordulva.

Ez az állítólagos apa valószínűleg vette a leányt valahol, és szajhává tette. Most végigjárta vele az összes gyakorlótermeket, melyekből egész sereg van Szentpéterváron. A lecke mindig ugyanúgy végződött, ahogyan most leírtam és csaknem mindig akadt egy kéjenc, aki az apának, aki a leányát az egész gyakorlás alatt közszemlére állította, ideiglenes birtoklásáért felajánlott egy bizonyos összeget. De azért senki sem hagyta magát félrevezetni ezen állítólagos apaság által.

A leánynak rendszerint az óra elején kellett gyakorolnia, hogy a kéjenceknek elég idejük legyen az árú értékéről tájékozódni. Így az apa szépen keresett kéjnője húsának bérbeadásával, akit a szeretkezés minden fajtájára megtanított.

Ez a példa, az apa keze által megfenyített leány, csakhamar számos követőre talált. Gyakran jöttek anyák is, hogy megkorbácsolják leányaikat. Így jutottam hozzá saját élvezeteimhez, de rendszerint idegen tanítványok ülepein kárpótoltam magam, kiket cselédek kísértek el, kiknek nem volt joguk a leányokat megbüntetni.

Egy hónapja vezettem már a balettet, mikor egy napon egy előkelő úr lépett be, aki egy 15-16 évesnek látszó leánykát vezetett a kezénél fogva és közvetlenül utánuk szobaleány jött. Minden szem a csinos, fiatal leányra irányult, aki tényleg rendkívül szép volt és szégyenlősen elpirult a kíváncsi pillantások kereszttüze alatt.

Vezetője egy sarokba húzott, ahol bevezetésképpen azt mondta, hogy hallotta dicsérni tanításomat és elhatározta, hogy a fiatal leány testi nevelését reám bízza. Egy árvaházból vette a kicsikét, hol minden nevelőjét kétségbe ejtette ügyetlenségével és lustaságával. Talán a tánchoz lenne neki tehetsége.

– Kérem Önt – így fejezte be –, ne kímélje verés tekintetében, hanem bánjon vele a legnagyobb szigorúsággal. Nagyon örülnék neki, hogyha az első lecke emléke sokáig élne benne.

A kisleány pirosságából és urának szavaiból kitaláltam, hogy ez csak azért korbácsoltatja meg nyilvánosan, hogy megtörje büszke jellemét és vágyainak engedelmes eszközévé tegye.

Ebben a pillanatban lépett be a fiatal leány az öltözőből a gyakorlathoz öltözve. Minden, ami meztelen húsából látható volt, arc, mellek, popó és combok sötétpirosra voltak festve. A szégyen, hogy félig meztelenül áll a mindkét nembeli nézők előtt, könnyeket csalt a szemébe. Oda kellett vezetnem a helyére, miközben a szemek szinte elnyelték a szégyenkező fiatal leány meztelen bájait.

Nem került fáradtságba ura kívánságát teljesíteni. Két lépést tett előre, azután megállt. A karom alá vettem, mert gondolni sem lehetett arra, hogy önként kiszolgáltatta volna magát és alaposan elvertem. Azután ráparancsoltam, hogy folytassa. Ismét megtett két lépést, azután ledobta magát a földre és nekem kellett lehajolnom, hogy egy második fenyítésben részesítsem. Most egy nagajkát vettem elő, de a szíjcsomók sem értek el jobb eredményt, mint a kezem. Kimerítettem minden tudományomat és türelmemet. Ennek a leánynak fogalma sem volt arról, hogy milyen célból is kapja a verést. Így kapott ötvenet az ülepére és combjaira, anélkül, hogy egy hangot is hallatott volna, habár az egész megkorbácsolt rész sötétpiros volt. Mikor aztán a kicsike felállt, látni lehetett, hogy az egész arca könnyekben ázott. Ez a jobbágyleányoknál oly ritkán előforduló szemérem csodálkozásba ejtett minden nézőt.

A kicsike ura azonban nem akarta, hogy közszemlére állítsuk. Sürgős teendője volt, mely elszólította. Azon ürügy alatt, hogy fizetni akar, kihívatott az előszobába, ahová az árva és a szobaleány is kijöttek. Itt ötven rubelt csúsztatott a kezembe és halkan megkérdezte, hogy van-e egy csendes szobám a szükséges kellékekkel. Felelet helyet kinyitottam az úgynevezett halálugrás szobát, melyben egy fotel állott rejtett rugós kampókkal, melynek ülése engedett és a kicsapódó kampók a megkívánt helyzetben fogva tartották áldozatukat és megszüztelenítésük minden veszedelem nélkül és a legnagyobb könnyűséggel megtörténhetett.

A tanítás után, mely két óráig tartott, érdeklődtem a felvigyázónőnél, hogy a rejtett szoba bérlői elmentek-e már. Ez igenlőleg válaszolt és egy rubelt mutatott, melyet borravaló fejében kapott. Bementem a szobába és meggyőződtem, hogy az úrnak nem volt szüksége a fotelt igénybe venni. Az ágynemű, melyen gyanús jelek látszottak, világosan mutatták, a szüzesség áldozata a máskülönben Morpheusnak szánt oltáron történt meg. Miután a fotelt nem használták, tudtam, hogy ezeket nem fogom többé viszontlátni. Il n’y a que le premier pas qui coute, mondja a francia közmondás. Ha az első lépés meg van téve, a többi már könnyű. És így a kicsike is szívesebben odaadja magát urának titokban, minthogy meztelenül idegen szemek előtt megkorbácsolják.

Ezzel lezárom emlékirataimat. Üzletem virágzik, vagyonom növekedik, mindenem megvan, ami érzékiségem kielégítéséhez szükséges: szép, erős férfiak, akik ügyesen tudják csókolni testemnek érzékenyebb részeit és last not least: buja leánypopók, melyeket kedvem szerint verhetek és korbácsolhatok.

Bár mindig így maradna.

Vége