Orosz sors 3

Az orosz cári balett titkaiból

3. rész

Az utolsó korbácsorgiának a gyakorlatok végén és telt gömbölyű popók, valamint a csupasz és sűrű mohában elrejtett édenkertek kiállításának még egy más célja is volt. Az öreg kéjencek a világ legizgatóbb színjátékának megszakítás nélküli szemléletétől, olyan állapotba jutottak, mely engedte nekik, hogy erejüket kipróbálják.

Többen a megkorbácsolt táncosnők közül nem jöttek velünk vissza, némelyek egy óráig maradtak el, mások két óráig. Utóbbiakat fiatal tisztek vitték magukkal a cári gárdából, akik bizonyára izmosabb szerelmi harcosok voltak. Az udvari méltóságok ellenben többnyire már ősz emberek voltak, abban a korban, melyben az ismétlés már csak hosszú, fáradságos munka után sikerülhetett.

Este, hét óra felé és a könnyű vacsora után a táncosnőket jól elzárt kocsikban a színházba vitték. Indulás előtt azonban az intendáns és az igazgatónő még egyszer felülvizsgálta őket. Miután nekem is velük kellett mennem, én is jelen voltam ennél a vizsgálatnál.

A balettmester és az igazgatónő megosztották egymás között a munkát. A férfi egy hajlékony vesszőt, az asszony egy lovaglókorbácsot tartott a kezében. Ez a két javító eszköz alaposan bevághatott a vékony, tapadó lepeltől rosszul védett húsba.

Mikor a táncosnők elvonultak előttük, mélyen előre kellett hajolniok. A két bíró megtapogatta a trikót és megnézték minden oldalról, hogy vajon hibátlanul fekszenek-e. Kétszer csapott le közben a lovaglókorbács egy nagy lány popójára, aki előrebukott és élesen felsikoltott. Mióta a nagyherceg parancsára a nadrágokat eltiltották, egy ilyen ütés a szűk, vékony selyemtrikóra éppen úgy fájhatott, mintha a meztelen bőrt érte volna, az egyedüli előny az volt, hogy nem sebezhette meg.

Csaknem ugyanabban a pillanatban a vessző is mozgásba jött, ez is kétszer csapott le egy növendék ülepére, aki ugyanilyen mozdulatot tett előre. De újra fel kellett vennie előbbeni helyzetét és farának mindkét félgömbjére két erős ütést kapott.

– Ez meg fog tanítani arra, hogy ne fordítva vedd fel a trikót!

Azután folytatták a felülvizsgálatot. A vessző és korbács gyakran munkába léptek, a leányok az ütés következtében előre buktak és szünet nélkül sikoltoztak. Különböző hibákért mintegy húszan részesültek büntetésben.

Miután engem egy szobalány öltöztetett fel, nem kellett félnem a balettmester vesszőjétől, mikor a sor az én combjaim és ülepem felülvizsgálatára került, mely titkos bájaim összefogdosása által hosszabb ideig tartott. Közben rájöttem arra, hogy itt még sokkal rosszabb, mint a varrodában volt, ahol az úrnő nem használt ilyen kegyetlen fenyítőeszközöket.

A színházban a balett alatt, a többi nem foglalkoztatott növendékkel a kulisszák mögött álltam. Először láttam itt balettet és hallottam egy teljes zenekar muzsikáját. A függönyön sok kis lyuk volt, melyeken az egész színházat át lehetett tekinteni és melyeken barátnőim kikukucskáltak.

Én is odaálltam egy ilyen lyukhoz és láttam a megvilágított termet, a zenekart, a földszinti üléseket, a páholyokat, erkélyt megtöltve gazdagon öltözött és drágakövektől csillogó uraságokkal. A hölgyek estélyi ruhája mélyen ki volt vágva. Velem szemben megismertem egy hölgyet, aki jelen volt a gyakorlatoknál is.

Ebben a pillanatban két ütést kaptam a trikó által gyengén védett ülepemre. Meglepetésemben előreugrottam és az égető fájdalomtól hangos kiáltásban törtem ki. A balettmester büntetett meg kíváncsiságomért. Az egész előadás alatt szenvedtem, mely három óráig tartott. Még a kocsiban is, mely bennünket hazavitt, éreztem a fájdalmat, mely még az ágyban is tartott, míg elnyomott az álom. Miért is kaptam ezt a két vesszőcsapást? Hiszen láttam, hogy a barátnőim is kinéztek a lyukakon. De ők valószínűleg azt az időt használták fel, mikor a balettmester el volt foglalva, de engem nem figyelmeztettek és kárörömmel lesték a szegény popóm számára oly fatális pillanatot.

Közben folytatták a balettet és nekem a színpadra kellett néznem, a délután gyakorolt tánc megismétlésére, csakhogy akkor nem volt tűz a popómban és a nekem új látványosságban nagy élvezetet találtam, míg most csak a fájdalmat éreztem.

Dacára, hogy az utolsó felvonásban nem fordult elő több tánc, esti köpenyünkbe burkolózva meg kellett várnunk az előadás végét, mielőtt ismét zárt kocsikba raktak bennünket, melyek a belső udvarban vártak ránk, hogy visszavigyenek az intézetbe. Kérdeztem szomszédnőmet, hogy miért nem engednek bennünket haza?

– Várd csak meg az időt és látni fogod – volt a felelet.

Mikor az előadásnak vége volt, beszálltunk a csukott kocsikba és hazamentünk. Köpenyünket az öltözőben hagyva beléptünk a gyakorló terembe, mely nappali világossággal volt elárasztva. Elegáns ruhánkat, melyet a színházban viseltünk, most is magunkon tartottuk.

A zenekar helyén elegáns közönség gyúlt össze, a hölgyek estélyi ruhákban, ugyanazok, akik a színházban is jelen voltak. Tehát csupán ezért kellett megvárnunk az előadás végét, hogy elegendő idejük maradjon a fenyítéseket végignézni, melyeket a felügyelőnők bemondása alapján hajtottak végre. Ezek a kulisszák mögött állottak és minden legkisebb hibát feljegyeztek. Miután tudták, hogy egy bizonyos mennyiséget minden este le kellett adniok, nem sokat törődtek vele, ha néha ártatlanul is vádoltak valakit.

A terem közepén észrevettem egy gömbölyű, párnázott bakot, előtte egy párnával, melyet távollétünk alatt állítottak oda. Kérdeztem magamban, vajon mire szolgálhat ez? Pedig nem volt más, mint a vérpad, melyen a bűnösök ülepeit kivégezték.

A felvigyázó egy névsort tartott a kezében. Az igazgatónő egy intésére, mellyel kétségkívül az ülés megnyitását jelezte, hangosan kiáltotta: Daischa!

Nevének hallatára egy húszéves, nagy leány lépett reszketve elő a táncosnők sorából és lángba borult arccal és dobogó szívvel ment oda a szégyenpadhoz. Megérkezve letérdelt a párnára, mire a felügyelőnők egyike lehúzta ülepéről és combjairól a trikót. Akkor hasával végigfeküdt a bakon, karjait és lábait annyira széttárta, amennyire csak lehetett. Teste most egy ívet képezett és a popója, melynek finom bőre a vakító világosságban mint a selyem fénylett, magasan kiállt. A két széttárt comb teljes bujaságában látszott és közöttük tisztán lehetett látni testének minden titkát.

A nézők egyike, R. hercegasszony, aki nem volt megelégedve Daischa táncával, fenntartotta magának a bűnös megfenyítését. 28-30 éves lehetett a főúri bestia, aki nemes férjével, a herceg úrral jelent meg.

Nagy, vad szemei villámokat szórtak, mikor a korbácsot megsuhogtatta a hófehér, szoborszép popó fölött. De nem sokáig maradt ilyen. A magas rangú hölgy nagy élvezetét találta abban, hogy ezt a fehér popót, mely reszketett a félelemtől, pirosra fesse. Az alatta levő sötét hajbokor követte a megkorbácsolt popó vonagló mozdulatait és rázkódott, mintha lázban lenne.

Mikor a hercegnő a rózsás ülep végéhez érkezett, még csak húsz ütést adott, megkezdte tehát az utat még egyszer alulról visszafelé, de ördögi kegyetlenséggel. A rettenetes ütések alatt magasra dobta szegény, megkínzott popóját, de egy panaszhangot sem lehetett hallani az ajkairól.

Mikor a szíjak elérték utazásuk végpontját, úgy látszott, hogy a táncosnő piros nadrágot húzott a rózsaszínű trikóra. Könnytelen szemekkel emelkedett fel végre, akkor pedig félre kellett állnia a többiektől, meztelen üleppel és combokkal és lábszárain lecsüngő trikóval, mialatt teste nem szűnt reszketni.

A hercegnő ezalatt egy olyan asszony elégedett arcával, aki régen vágyott bosszúját végre kielégíthette, tért vissza a helyére a mindkét nembeli szomszédok helyeslése közben.

Körülbelül még tizenkettőt korbácsoltak meg így. Kettőnek közülük popójukat trikóstól együtt kellett odanyújtaniok a bosszúálló kéznek. Két előkelő hölgy nagy ellenszenvvel viseltetett velük szemben és haragjukat rettenetes módon töltötték ki rajtuk. Elkérték a lovaglókorbácsot az igazgatónőtől és szeszélyüknek áldozatain néhány sivító ütést húztak végig, a popójukon úgy, hogy mikor később a trikójukat lehúzták, a gyenge bőrön néhány sötétvörös csík volt látható.

Egy fiatal gárdatiszt, aki egy 14 éves kis növendékre panaszkodott, saját kezűleg húzta le a trikóját, azután a balkarja alá fogta és alaposan kiporolta kicsi ülepét erős férfikezével. Gömbölyű popójának félgömbjei szünet nélkül vonaglottak, mialatt a csattogó ütések a megfeszült bőrre hullottak, mely csakhamar egész terjedelmében vörös lett. Így kapott körülbelül harmincat, melynek tartama alatt tele torokból ordított.

Többen a megkorbácsolt táncosnők közül nem jöttek a hálóterembe, köztük a gárdatiszt által megvert kis növendék sem. Valószínűleg az vitte magával. Mi többiek az ebédlőbe mentünk, míg a megbüntetett táncosnőket vacsora nélkül küldték ágyba.

* * * * * * * * * *

A gárdahadnagy és a kicsike között a színházban a következő esemény játszódott le:

A tiszt a leánykát, aki csoportjában a legcsinosabb volt, dacosnak találta. Először ugyanis szépen fejlett mellecskéit fogdosta össze és ahelyett, hogy a kicsike nyugodtan tűrte volna, elhúzódott tőle. Azután kezével a szoknyája alá nyúlt s akkor a leány kisiklott a kezéből.

A férfi megígérte neki, hogy engedékenységre fogja tanítani, mikor is bizonyítékait hátulról fogja beléverni. Kérte tehát nyilvános megbüntetését az ő keze által, amit természetesen elfogadtak, anélkül, hogy ezen fantázia okáról érdeklődtek volna. Később pedig bevezették egy kis szobácskába, ahol már nem jutott eszébe, hogy továbbra is ellenkezzék vele. Utóvégre is mintegy hat hónapja nem volt szűz és már többeknek volt azóta ágyastársa.

A tiszt a fenyítés után a legjobb állapotban volt; olyan tűzbe jött, hogy a kéj tetőpontjához vezető utat többször egymásután megtehette. A kicsike is elkábult s szívében már megbocsátotta a férfi kegyetlenségét.

A következő napon, ez volt a harmadik belépésem óta, természetesen trikóban, azaz mint társnőim, meztelen üleppel és combokkal nekem is részt kellett vennem a gyakorlatokon. Csak a hercegnő által annyira megvert táncosnő húzhatott fel trikót. Ma tehát megkezdődött az én tanulásom. A balettmester odajött hozzám, valószínűleg azon szándékkal, hogy az újonnan jöttet vizsgálat alá vegye.

Előre kellett hajolnom és akkor megvizsgálta a harang tartalmát, miközben inkvizítori ujjaival minden titkos bájamat összefogdosta.

Mindez a nézők szemei előtt történt, kik látcsöveiket harangruhám tartalmára irányították. Akkor keze végigsiklott a csípőimen és megtapogatta, hogy kemények-e, majd két kezével megmarkolta a popóm alatt, miközben ujjai a combom közé jutottak. Miután nagyon erős volt, néhány pillanatig a levegőben tartott. Azt hiszem, hogy ha ez kissé tovább tartott volna, úgy bizonyára különös tapasztalatra tesz szert. Azután a combjaim kerültek sorra, valamint a lábszáraim, mindkettő megfelelhetett az ő ízlésének.

Végül meg kellett fordulnom és megkezdődött előrészem vizsgálata, a nézőközönség előtt. Felemelte a melleimet magasra, nyomkodta, tapogatta és csiklandozta ujjhegyével a bimbókat, melyek természetesen megkeményedtek. Aztán reám parancsolt, hogy emeljem fel elől a szoknyámat, és ez a vizsgálat különösen sokáig tartott.

Azután elfoglaltam helyemet az első osztályban. Míg csak az előre való lépésekről volt szó, könnyen követtem a zene ütemeit, de rosszabb volt a visszatérésnél, miután nem voltam megszokva hátrafelé menni, mindig kijöttem a taktusból. Mikor visszatértünk a kiinduló pontra, be is teljesedett a sorsom. Az igazgatónő teljes erejéből kettőt húzott meztelen popómra a korbáccsal, ami rettenetesen fájt.

Abban a szemérmetlen helyzetben – miközben a nézők buja szemei testemnek minden titkát láthatták – kellett maradnom, miközben az igazgatónő még két másikat is elintézett. Akkor folytattuk a gyakorlatokat. Repültem a többiekkel előre-hátra és a végén rendesen megkaptam a két ütésemet. Egészben véve talán tizenkettőt kaptam és úgy égett a popóm, mintha kályhára ültettek volna.

Miután valamennyi csoport együtt gyakorolt, talán harminc növendék akadt, kiket néhány jól irányzott ütéssel megtanították hivatásuk szeretetére és nagyobb igyekezetre. Ilyenkor nem sokat törődtek azzal, hogy a korbács hová talál, a popóra vagy combra, a felügyelőnők ütöttek, ahol érték. A véggyakorlaton még nem vettem részt, hanem néhány növendékkel, kik szintén újoncok voltak, mint én, félre állottunk és gyönyörködve szemléltük ezt a hangyabolyt meztelen ülepekből, melyek közül az egyik nagyobb volt, mint a másik és melyek össze-vissza vonaglottak, ugráltak.

Miután ugyanazt a balettet próbálták, melyet előző napon, a befejező apothezis is hasonló volt. A nézők kívánságára a büntetésre feljegyzetteket most is a létrán korbácsolták meg. Csakhogy most a prímabalerina csoportján kezdték meg és mert a kép szimmetriáját nem akarták megbontani, a felügyelőnőt utasították, hogy abban a helyzetben korbácsolja meg, melyet elfoglalt. És ha emellett nem is láthatták az élő szobor pompás ülepeit, de bőven kárpótolta őket ezért egy sokkal szebb látvány...

* * * * * * * * * *

A száz egynéhány elzárt leány számára tíz hálószoba szolgált, mindegyik két sorban felállított ágyakkal, melyek közül körülbelül tizenkettőt a növendékek, egyet pedig, mely a középen állott, egy felügyelőnő foglalt el. Négy porcelán burkolatú gázlámpa világította meg a hálótermet és így a felügyelőnő mindent jól láthatott, ami a teremben történt.

Öltözködésünket közösen végeztük. E célból minden reggel a hálóterem mellett levő fürdőszobába vezettek bennünket, hol páronként egy ápolónő felügyelete alatt közös fürdőt vettünk, mikor is kölcsönösen lemostuk egymást.

Az igazgatónő és balettmester egy napot sem mulasztottak el, hogy ne ellenőriztek volna bennünket, de az intendáns is gyakran bejött. Ilyenkor a fürdés sohasem múlt el verés nélkül nedves ülepünkre vagy combjainkra.

Az intendáns úr volt olyan kegyes emlékezni arra az éjszakára, melyet egykor velem töltött. Három hét telt el azóta, mióta először vizsgálta meg használhatóságomat a javítóintézetben. Most nekem is, mint mindenkinek, akit ellenőriztek, fel kellett állnom a fürdőkádban, úgy hogy a testem csak térdig állott a vízben. Ekkor néhány gyenge ütést mért az ülepemre, aztán belemarkolt a hajzatomba, melyet alaposan megrángatott. Közben egymásután öt-hat hajszálat kitépett és a világosságban beható vizsgálat alá vette. Eddig csak éjszaka látta lámpafény mellett.

– Fürdés után ezt a leányt behozzátok a szobámba – mondta az ápolónőnek. – Adjatok rá egy flanel köpenyt, hogy útközben meg ne fázzék, más nem kell neki.

Az igazgatónő és balettmester csodálkozva kérdezték magukban az intendáns ezen érdeklődésének okát egy újonnan jött iránt. Igaz, hogy fiatal és csinos, már egészen gömbölyű is, de a hajzata, habár a jövőre nézve sokat ígér, még korán sincs kifejlődve. És még ha megvolna a szüzessége! De semmiféle tekintetben nem szűz már.

Én azonban jól tudtam, hogy miért hivat a szobájába. Az ápolónő eljött velem az előszobáig, ahol magamra hagyott, miután megmagyarázta, hogy az előttem álló szőnyegajtót emeljem fel. A szoba urát egy támla nélküli karosszékben találtam teljesen meztelenül.

– Vesd le a köpenyedet, gyermekem – mondta nekem – és állj ide a lábaim közé. Így jó. Most hajolj előre, hogy egy kicsit kiporolhassam az ülepedet. Látni akarom, hogyan bírod ki az ütéseimet.

Forró ölem szorosan a bal combján feküdt, popóm, mely meghajolt állásomban messze kidomborodott és gömbölyűségeit a legmegfelelőbb helyzetben nyújtotta oda a flagelláns kezének. Két percen át ütött teljes erővel, minden ütésnél előrebuktam és testem odadörzsölődött a combjához.

Hirtelen abbahagyta, mert félt, hogy a kívánt esemény idő előtt bekövetkezik. Le kellett térdelnem a szőnyegre és dacára az élénk fájdalomnak, mely a popómat tépte, kéjes mosoly játszott az ajkaimon. Éreztem, mint foglalja el támadóállását és azután mindkét kezével megmarkolja a melleimet. Azt hitte, hogy előnye van velem szemben és én máris megelőztem.

Én szünet nélkül éreztem a gyönyört az egész idő alatt, s a meghosszabbított küzdelem boldog hatással volt reám.

A szükséges fürdés után már éppen el akart küldeni, mikor hirtelen más gondolata támadt. Csengetett és rögtön belépett egy ápolónő.

– Hozd ide Mártát, most megkapja a büntetést, melyet reggel a fürdőben ígértem neki.

Egy huszonhárom éves nagy leány, szőke, mint a búza és nagyon szép alakú, lépett be. Egy köpeny volt rajta, melyet anélkül, hogy parancsra várt volna, rögtön levetett. Alatta teljesen meztelen volt. Az intendáns egy intésére letérdelt előtte olyképpen, hogy mellei a férfi combján feküdtek. Csodálatosan szép és formás popója volt és nagyon finom bőre.

Urunk egy bőrszíjakkal ellátott korbácsra mutatott és megparancsolta, hogy negyven ütést mérjek vele Mártára.

– Ha kíméled őt – folytatta –, akkor Márta fog téged megverni.

Nem volt szükség arra, hogy biztasson, nem tudom, milyen démon szállott belém, valószínűleg a kéj démona, de hihetetlen erővel ütöttem ezt a szép teste és – kimondhatatlan gyönyörűséggel. A félgömbök vonaglása, az első, melyet én okoztam, annyira tűzbe hozott, hogy minden számolás nélkül vadul vertem, egyre erősebben.

Az intendáns sejtette, hogy milyen tűz ég bennem, mikor az ötvenediknél beszüntette a korbácsolást. Márta szép ülepe bíborvörös volt. A férfinek nem kellett megbánnia, hogy abbahagyatta velem a verést, mert mihelyt elfoglalta előbbeni helyét, érezhette, hogy egész testem vonaglik és ő teljesen nyugodtan maradhatott.

Tizennégy napon át időnként szobájába vitetett fürdés után, ahol néhány erősebb ütés után, egy-kétszer a magáévá tett. Azután behívatott egy másik leányt, akit az ölében meg kellett korbácsolnom. A popók vonaglása engem is mindig tűzbe hozott és rendesen én fejeztem be a munkát, ő pedig nyugodtan feküdt.

Mikor aztán reám unt, átengedett más kéjencek szenvedélyeinek. A balettmester, mihelyt megtudta, hogy az intendáns kegyencnője vagyok, megszűnt üldözni fájdalmas kedveskedéseivel.

A következő éjszakán egy olyan popónak súlyos megbüntetését néztem végig, melyet jól ismertem ugyan, mert minden nap láttam, de ilyen merényletet még sohasem követtek el ellene.

Két leszboszi hajlamú, nagyobb leány minden éjjel két fiatal táncosnő ágyába surrant. A felvigyázónő, egy harmincéves, jóindulatú asszony, úgy tett, mintha nem vette volna észre őket. És ekkor hírtelen egy éjjeli körútnál, mely máskülönben ritkaság volt, az igazgatónő és balettmester beléptek a hálóterembe. Éjfél felé lehetett, a két megrémült pár a paplan alá bújt.

– Igen, igen, most szeretnétek elbújni, de szemérmetlenségeteket drágán fogjátok megfizetni. És te, Marpha, tudod, hogy mi várakozik az ülepedre, miután ilyen szégyenletes dolgok előtt behunytad a szemedet.

E szidalmazás közben valamennyi alvó felébredt. A felvigyázónő olyan rémült pillantásokkal nézegette a bűnösöket, mintha azoknak intim viszonya új volna előtte, pedig ő éppen olyan jól tudott róla, mint mi, többiek. A legjobb akarat mellett sem tudtam belátni, hogy ilyen csekélységért hogyan lehet megverni egy macskát, még inkább egy fiatal balettpatkányt.

A két párnak fel kellett állania, akkor az igazgatónő a két kicsikének egy-egy korbácsot adott a kezébe. A két nagy, akik tudták a sorsukat, hogy mindkét párnak kölcsönösen meg kell korbácsolnia egymást, keresztül feküdtek az ágyon. Ekkor az igazgatónő az egyiknek, a balettmester pedig a másiknak felgyűrte az ingét a hátára. A fiatal teremtések megsuhogtatták a korbácsot és lecsaptak vele nagy barátnőik ülepére, miközben a balettmester az ütéseket számlálta. Ezen gyors flagelláció után a táncosnők popója szép, élénk piros lett, de a hangjukat nem lehetett hallani, valószínűleg szégyenből, hogy ilyen könnyű büntetés miatt kiabáljanak. Azután az igazgatónő és a balettmester kivették a fiatal flagelláns nők kezeiből a korbácsot, hogy az ütéseket ötvenre kiegészítsék, mert ennyi járt a fiatal társnők elcsábításáért.

Mikor fenyítésüket befejezték, az igazgatónő a nagyok kezeibe adta a korbácsot. Le kellett vetniök az ingüket, hogy egészen meztelenül álltak ott és teljes erejükből verték fiatal barátnőik gömbölyű kis popóját. Most azonban hallani lehetett sikoltozásukat és fogaik csikorgatását.

Azután a felügyelőnő került sorra, kinek hatvanat kellett kapnia, ötöt mindegyik bűnöstől, hogy máskor jobban vigyázzon, a többit pedig az uraságoktól. A fenyítés céljából a szoba közepén kellett felállania, hogy valamennyi táncosnő, kik a felügyelete alatt állottak, tanúi lehessenek megbüntetésének.

Maga emelte fel az ingét, előrehajolt és így prezentálta nagy, fejlett popóját a szíjaknak, melyeket először a kicsikék suhogtattak meg. Még a nagyok sem tudták jajgatásra bírni, habár minden erejüket összeszedték és tíz ütés után sötétvörös csíkok borították az ülepét. Másként volt ez azonban, mikor az igazgatónő fogta meg a nagajkát: a szegény felügyelőnő kétségbeesetten sikoltozott. Tizenötöt kapott nagy ülepére, a többit a combjaira, a legutolsót pedig közéjük.

Ezen éjszaka óta a felügyelőnő könnyen érthető ellenszenvvel viselkedett a két táncosnővel szemben, akik okai voltak megbüntetésének és nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy megkorbácsolja őket, bármilyen csekély mulasztásnál is, ami hetenként többször is előfordult. Így naponta a kezei közé került valamelyikük, sőt sokszor mindkettő is.

Minden alkalommal tíz ütést mért rájuk, ez volt a maximum, ami meg volt engedve neki és csak a kezeit volt szabad használnia korbács helyett. De mikor izmos, erős keze alá került a gyűlölt popók valamelyike, akkor ellátta a bajukat és mint valami fadarabot pacskolta a megfeszült bőrt, miután kényszerítette őket annyira előrehajolni, hogy fejük a lábuk között volt.