Testi fenyítés egy orosz női börtönben

Most felfedeztem egy igen figyelemre méltó írást. " Látogatás egy szibériai börtönben.”

Írta: John Villiot. A levél másolatát egy fiatal angol orvos, utazó írta Szibériában 1880-ban.

A szerző azt állítja, hogy találkozott a kormányzóval és személyzetével a helyi börtönben, és a létesítmény orvosa (Lazareff) hívta meg őt:

- Láttad az összes szükséges intézkedést a börtönben, és akkor megnézheted, hogyan büntetik meg a nőket, ha vétkeznek a fegyelem ellen. Meg kell hagyni, Tomszk legalább hat napnál hosszabb utazásnyira van ide, de ha máris indulsz, akkor valószínű, hogy a fenyítésre ideérsz. Szeretnél részt venni?

Tudósítónk kifejti, hogy "Én nem igazán szeretem, ha egy nőt elvernek, de úgy gondoltam, hogy mivel bejártam a börtönöket, nem hagyom ki ezt a lehetőséget, hogy lássak mindent, ami kapcsolatban áll a büntetés-végrehajtási rendszerrel Oroszországban."

Három nappal később ...

Tíz órakor, amikor éppen ebédeltem, egy kozák megjelent, átadott egy jegyzőkönyvet, és közölte velem, hogy egy nőt elítéltek, ötven vesszőcsapást fog kapni nyírfavesszővel délben.

A 11:30-kor megérkeztem meg a börtön ajtajához, ahol Lazareff már várt rám. Miután kölcsönösen üdvözöltük egymást, átmentünk a sötét börtönkapun, becsukta a nehéz ajtót mögöttünk. Lementünk egy hosszú folyosón, és végül bementünk egy szobába, a végén. Ez volt a fenyítő szoba. Boltíves, hosszúkás, két hosszú ablak világította meg. A padló nedves, és a levegő hideg volt, bár a nap nagyon melegen sütött. A szoba egyik végén a börtön igazgató ült, előtte az ítélet jegyzőkönyve, mellette állt két őr. A másik végén, az emelvényen pedig egy nagy tölgyfa szék. A szoba közepén, pedig nehéz, fából készült pad állt négy lábon. Ez volt a deres, és ahogy elnéztem a félelmetes látványát, könnyen el tudtam képzelni, hogy azok a szerencsétlen áldozatok, akiket erre kikötnek, ezerszer megbánják a bűneiket. A pad közepén volt egy hosszú, keskeny doboz, amiben nagy mennyiségű nyírfavesszőt láttam, mindenféle méretűt és erősségűt. Kivettem egyet, és meglengetve, vészjóslóan, sziszegve suhogott a levegőben. Körülbelül két és fél méter hosszú, és a hat zöld színű frissen vágott nyírfaágakból volt összekötve gondosan letisztítva a rügyektől.

Lazareff közölte velem, hogy az elítélt nő neve, Anna Petrovna, és 25 éves. Ő egy Moszkva közeli falu gazdaságában él és a bíróság hét év börtönbüntetésre elítélte lopásért és paráználkodásért. Letöltött a börtönben egy évet, és fegyelmezetlensége, valamint gyakori engedetlensége miatt mivel még nem részesült vesszőzésben, itt az ideje, hogy ő is megkapja a testi fenyítést.

A kormányzó ezután belépett a szobába, és miután köszöntött minket, leült az emelvényre helyezett tölgyfa székbe. Az őrök távoztak, és öt perc múlva visszatértek a fogollyal. Anna szőke, hosszú, világos, lófarokba kötött hajú nő volt

Nagyon sápadtan, nézett körül, és vetett egy pillantást a középen álló deresre, míg végül nagy szürke szeme megakadt a rajta levő nyírfavesszőkön. A rémülettől könnyek szöktek a szemébe, szája pedig remegni kezdett. Láttam rajta a borzongást, ahogy reszketve zokogni kezdett. Kék-fehér csíkos szövet rabruha volt rajta.

A kormányzó intett az őröknek, akik azonnal megragadták és a karjánál fogva ráhasaltatták a deresre. Az egyik őr ezután felhajtotta a szoknyáját, mivel a nők nem viseltek alsó nadrágot, azon kapta magát, hogy deréktól lefelé meztelenül fekszik a férfiak előtt. Míg befejezték az előkészítését a fenyítésre, a rémülettől reszketett és könnyezve zokogott.

Nagyon meglepett ez a hideg és közönyös rutin, ahogy az őrök végezték a munkájukat. Hamarosan minden készen állt. Az egyik őr, vesszővel a kezében odaállt a deres mellé, és várta, hogy kimérje az ötven vesszőcsapást.

A kormányzó intett, a börtönigazgató pedig ezzel egy időben azt mondta hangosan: "Egy!" És a vesszőzés megkezdődött. Hosszú, vörös csíkok jelentek meg azonnal a nő hófehér fenekén, ahogy rácsapott, ő összerándult, és hangosan felordított.

A huszonötödik vesszőcsapás után a másik őr kezébe vett egy új vessző köteget és a másik oldalon készült a folytatásra. Az igazgató tovább számolt: "Huszonhat!" És az őr, ugyanúgy, mint elődje, kíméletlenül csapott le a védtelen, csíkos halmokra.

Az utolsó vesszőcsapás után: a kormányzó elnyomta a cigarettáját, felállt a székéből, és hangos köszönéssel kiment. Az egyik őr visszahajtotta az áldozat ruháját, míg a másik kicsatolta a szíjakat a lány csuklóján és bokáján. Felkelt a padról, és segítség nélkül felállt, remegés, míg a zokogás rázta egész testében. Aztán tétova léptekkel, nehezen és lassan kivánszorgott a fenyítő szobából a két őr kíséretében.

A következő napon, visszatértem a börtönbe, hogy megvizsgáljam a megvesszőzött nőt. Lazareff mondott neki két vagy három szót, ő azonnal megfordult, és felemelte a szoknyáját és megmutatta a megfenyített fenekét. Kézzel végigsimítva, úgy találtam a bőre még égett, elég durva tapintású, és nagyon érzékeny. Anna küzdött, és amennyire tudott elhúzódott, amíg én megérintettem. Engedelmeskedett, de látszott rajta, hogy szégyellős, és félénk pillantásokat vetett felém. Lazareff, ekkor azt mondta nekem, hogy Annának ez volt az első alkalom, hogy megvesszőzték.