Kiscsillag, az ötödik rész.

Horgász kaland

Gyorsan leparkoltam és már rohanok is be Kiscsillaghoz. Kora délután van, szólok neki, hogy holnap horgászni megyünk a haverokkal. Úgy emlékszem, hogy egyszer már említette, szeret horgászni, ami nőknél nagyon ritka. Biztosan örülni fog, hogy felkelhet és kimozdulhat itthonról.

– Kiscsillag, haza értem, és micsoda híreket hoztam! Kiscsillag! Kiscsillag hol vagy?

Nem érkezik válsz, különös, gyorsan végig szaladtam a házon, hogy nincs-e valami baja. Sehol senki, de akkor megláttam egy papírt a konyha asztalon, egy levél.

„Szia Édesem!
A csarnokban vagyok, megnézek egy előadást, elcsábítottak, nagyon unatkoztam, téged nem akartalak zavarni. Remélem nem haragszol, este jövök.
Puszi: Tamara”
 
Nem örülök neki, hogy elment a megkérdezésem nélkül, természetesen én nem engedtem volna el, pláne felügyelet nélkül. Tulajdonképpen nem haragszom rá, csak nem örülök. Mégiscsak felhívom, meggyőződni róla, hogy jól van. Tárcsázom, kicsörög, elég sokára, de felveszik.

– Halló, Tamara telefonja – szólt bele egy idegen női hang.

– Üdvözlöm, Zoltán vagyok. Tamarával szeretnék beszélni.

– Sajnálom, de ő most nem ér rá, épp a műsorvezetővel egyeztetnek.

– Bocsánat, de nem vagyok teljesen képben, egy üzenetet hagyott, hogy egy előadáson van.

– Igen, igen, mert csak utolsó pillanatban értük el… Küldtünk érte egy sofőrt, ő lesz a mai este egyik fő előadója, a helyes életmód szerepét prezentálja.

– Á valóban? Megkaphatom a címet?

– Természetesen, és jelezze a portán, hogy Tamara vendége, belépőt sem kell vennie.

– Köszönöm

A hölgy készségesen lediktálta a címet, én pedig a szemem előtt lila köddel elindultam. Most nagyon mérges lettem. Egyre kezelhetetlenebb. Már több mint egy hete itt van, de úgy látom nem használt neki semmit a nevelésem.

Több mint egy órás volt az út oda. Bent a csarnokban már nagy tömeg volt. 700-800 emberre tippeltem. Már elkezdődött, épp most lépett színpadra Kiscsillag. A mérgem abban a pillanatban szertefoszlott, csak drukkolni tudtam érte, hogy jó legyen. Érzem, hogy mennyire izgul, mint mindig, számára ez már rutin, de akkor is minden alkalommal halálra izgulja magát.

És igen, nagyon is jó volt, profi, szárnyalt a színpadon, a közönségnek is tetszett, nagyon jól a hatása alá tudja vonni az embereket. Büszkeség töltött el, szerencsére ő nem látott. Régen láttam már ilyennek, de akkor is meg fogom érte büntetni.

Egy órás előadása volt, aztán lefelé jövet a színpadról, megpillantott. Kicsit meghökkent, láttam, hogy tudja, bajban van. Csatlakoztam hozzá, kicsit bájcsevegtünk a vendégekkel, aztán elindultunk. A kocsiban, direkt nem szólaltam meg, vártam, hogy ő tegye.



– Zoli.

– Igen?

– Kérlek, hogy ne haragudj rám, tudom, hogy elrontottam.

– Tamara csodás voltál ott, pont olyan, mint amikor megismertelek.

– Tényleg? Komolyan mondod? És nem is haragszol?

– Igen, ez így van, és nem haragszom.

– Zoli annyira örülök.

Kiscsillag hangja boldogan csenget, jó volt hallgatni.

– Még ne örülj, nem haragszom, de lesznek következményei.

– Micsoda? Miért?

– Azért mert, nem vagy még abban az állapotban, és a felügyeletemnek az a célja, hogy olyan légy megint, mint rég, mint ma, egy órán keresztül a színpadon.

– De én már olyan vagyok.

– Nem vagy olyan, és ezt te is jól tudod. Ezt este meg fogjuk beszélni.

Közben megálltam a benzinkúton. Kiscsillag kipattant a kocsiból és elrohant. Én utána. Átrohant az úton, majdnem elütötte egy kocsi. Sikerült elkapnom, egy nagyot a popsijára csaptam az út közepén.

– Most azonnal befejezted ezt a hisztit, még egy próbálkozás és elfenekellek itt az út közepén.

Egy szót sem szolt, jobban is tette, megdermedt bennem a vér, az autósnak köszönhettem, hogy nem ütötte el… Nagyon kikészültem. Ő látszólag nem, csak az zavarta, hogy elkaptam. Beültettem a kocsiba, amire haza értünk már sötét volt.

Karon kaptam és bevittem a házba, pont azzal a dühvel bennem, amivel elkaptam az úton. Meg sem szólaltam, csak a keresztbe fektettem a térdemen és nagyon keményen elfenekeltem.

– Zoli engedj el, kérlek, nagyon durva vagy.

Csak záporoztak tovább a fenekesek. Közben lerángattam róla a vékony szövetnadrágot és a bugyit és úgy kapta tovább. Már nem hisztizett, csak sírt. Amire abba hagytam, már alig éreztem a kezem. Ott hagytam sírva az ágyon. Kimentem, arcot mostam, lehiggadtam.

Egy óra telhetett el, úgy hogy nem szóltunk egymáshoz.

– Kisasszony legyen szíves bejönni a dolgozó szobámba!

Tamara fintorok kíséretében bejött, és szalutált, természetesen csak is pimaszságból, de én nem reagáltam.

– Üljön le kisasszony.

– Nem ülök le, mert fáj a popsim.

– Leülni azonnal!

Grimaszolva, de leült.

– Kisasszony, holnap horgászi megyünk, szívem szerint visszamondanám, de nem lehet, már megígértem, magácskát csak azért viszem, hogy szemmel tudjam tartani.

– Jaj de jó, szeretek horgászni.

Nagyon lelkes volt. Az este magázódással telt, aztán éjjel szeretkezés közben kibékültünk.



Reggel miheztartás képen kipakoltam az asztalra egy szíjat, egy vonalzót és egy papucsot. Készülődés közben elmondtam, hogy este még a tegnapiért meg fogom büntetni. Természetesen a kilátásba helyezett büntetés nem aratott nála tetszést.

– Kiscsillag, szerintem magas sarkú helyett sportcipőt kellene húznod.

– Nem, nem, már voltam horgászni máskor is.

– Jól van, te tudod.

Kiértünk, a stégen kipakoltunk, a barátokkal sorban fogtuk a halakat, kiscsillag pedig gyűjtötte őket a halltartóba, nagyon ügyes volt, és nagyon jó kislány. Este lehet, hogy elengedem az eredetileg neki szánt büntetés felét.

Már délután volt, láttam Kiscsillagot, hogy ügyködik valamit a bokor mellett. Csendben odalopakodtam, hogy meglepjem.

– Jó kis halacskák vagytok! És szerencsések, de többet ne legyetek falánkak és legyetek óvatosabbak! Pápá, halacskák, jó utat, üdvözlöm a családot!

Kiscsillag sorban visszadobálta a halainkat, elengedte az összest. Ez már tényleg hihetetlen, az egész napi fogást elpocsékolta. Ekkor vett észre. Rám nézett, én a szemébe, ő pedig futásnak indult – inkább gyors tipegés volt –, én meg utána eredtem természetesen.

– Tamara gyere csak ide!

– Zoli ne haragudj, majd veszek neked hal rudacskákat!

– Pont arra vágytam! Állj csak meg.

– Nem, mert el fogsz fenekelni!

– Abban biztos lehetsz.

– Zoli igazad volt!

– Tudom, de már késő, rossz voltál.

– Nem abban, hanem abban hogy sportcipőt kellet volna húznom.

Mulatságos látvány volt, ahogy tipegett azon a hepehupás talajon. Nemsokára el is kaptam, pár nagyot rácsaptam a fenekére, de az igazi fenekelést otthonra tartogattam.

– Elindultunk haza, Tamara, megállunk az áruháznál.

– Veszünk neked hal rudacskát? – Kuncogott Tamara.

– Nem, hanem neked nádpálcát!

– Apró darabokra fogom tördelni!

– Az csak a popsidon törik.

– Bekaphatod!

– Kiscsillag, majd erről is elbeszélgetünk.

Nem nádpálcáért mentünk, csak ijesztgettem, némi enni valóért tettük meg ezt a kis kitérőt. Sajnos parkolóhelyet csak messze találtam, pont előttünk állt be és méghozzá foglalt el két helyet egy terepjáró. Kiscsillag folyamatosan nyivákolt, hogy fáj a lába. Elég sokat kellett menni a parkolótól az áruházig. Igazából nekem nem jelentet gondod, kényelmes cipőt hordok mindig.

Gyorsan bevásároltunk.

– Annyira fáj a lábam

– Tudom, de tényleg sportcipőt kellett volna húznod.

– Az ilyen barmoknak nem kellene két helyet elfoglalni.

– Kiscsillag visszatolom a kosarat, várj meg itt.

Visszatoltam a kosarat. Ajaj, ott meg mi van? Úgy látom kiértek a terepjárósok, Tamara meg nekik esett. Rohantam, ahogy csak tudtam. Három kopasz, tetovált fickó, úgy a nehezebbik fajtából. Már útközben felmértem az esélyeket, ők hárman én egyedül, végül is testőr voltam, de elég sokan vannak.

– Nagyon szégyelljék magukat!

Amire én oda értem, oda ért egy ötven év körüli jól öltözött pasi is. Tamara csak tovább osztotta őket. Karon kaptam.

– Tamara fejezd be!

– Nem fejezem be, igazam van!

– Kézcsókom kisasszony, mi a probléma?

– Az hogy két helyet foglaltak el, pont előttünk, nekem meg ebben a cipőben kellett nagyon sokat gyalogolnom, és fáj a lábam.

A három pasi dőlt a nevetéstől, én meg az idegtől borultam el. Még ilyen alakokba is bele mer kötni!

– Kisasszony, Uram, bocsánatot kérek, majd a fiaimnak veszek pár vezetési órát.

– Ugyan már apus, ez egy kis hisztis szöszi, ne hogy mááá

– Hallgassál el fiam! Kisasszony, elfogadja a bocsánatkérésem?

Kezet csókolt Tamarának, aki elolvadt azonnal.

– Természetesen, de kérem, nevelje meg őket, hogy olyan úri emberek legyenek, mint ön!

Kezet fogtunk és elváltunk. Szerencsésen végződött, pedig azt gondoltam, hogy nagyon csúnya ügy lesz belőle.

A kocsiban jól leszidtam a történtek miatt.

Amikor megérkeztünk kiscsillag előre szaladt, de elkaptam. A konyhában két tányér volt kikészítve. Egy-egy cetlivel, az egyiken ez állt: a halászlé hűlt helye, a másikon pedig: a sült hal, hűlt helye. Biztosan még reggel készítette ki, most pedig el akarta tüntetni, mert érzi, már túl sok van a rovásán.

– Kiscsillag, ez nagyon fájni fog neked.

– Tudom – kuncogott.

– Kíváncsi leszek ilyen jó kedved lesz-e még zuhanyzás után is.

Gyorsan lezuhanyoztunk, bementem, leültem a fotelomba köntösben. Ekkor pillantottam meg a méregdrága szíjamat 2 centis darabokra felvagdalva.

– Tamara azonnal gyere ide!

– Nem megyek!

– Ok, ide hozlak, neked már úgy is mindegy.

– Jól van, oda megyek magamtól.

– Szóval, kisasszony, amiért ellógtál a rendezvényre és hazudtál 50-et kapsz kézzel… amiért átrohantál az úton és majdnem elgázoltak 50-et vonalzóval… amiért provokáltad a parkolóban azokat a sötét alakokat még 30 a vonalzóval… amiért visszadobáltad a halakat és pimaszkodtál a feliratokkal 20 a papuccsal… és amiért szétvagdaltad a szíjat, egy másik szíjjal 20-at.

Rögtön sokkot kapott a felsorolástól.

– Meg se forduljon a fejedben semmi butaság! Ha engeded, és jól viselkedsz, akkor csak 20-at kapsz kézzel 20-at a vonalzóval és 10-10 a papuccsal és a szíjjal. Ha nem engedelmeskedsz, akkor megkapod az egészet és nincs kegyelem.

– Zoli, ne csináld ezt, ezt én nem bírom, haza megyek.

– Nem Kiscsillag, most nem, most nem te döntesz, ami ma történt az már nagyon sok. Két választási lehetőséged van, az amiket felsoroltam. De ha haza mész, felrúgod az egyességet.

Kicsit gondolkodott kétségbeesésében, a szankciókat sosem szívlelte a kicsike.

– Ok, hagyom, de ne fájjon.

– Pedig fog.

Tamara hátrált, de nem ellenkezett, karjánál fogva az ölembe fektettem. Egész jól bírta a fenekelést.

– Állj fel, hajolj az asztalra, most a vonalzó jön, bugyi le.

– Nem veszem le!

Lerángattam róla és az asztalra hajtottam. Hátára tettem a kezem, mert eléggé mocorgott és nem kíméltem, sokkal többet érdemelne a mai nap után.

Kis szünet után kiosztottam a papuccsal is a beígért tízet. Nagyon piros volt már a popsija, inkább már vörös. De ez még nem jelent semmit, nagyon világos bőrűeknél ez előfordul.

Hagytam kicsit felegyenesedni.

– Tamara, majd kérem a kezeidet hátra tenni, most jön a szíj.

Kitört belőle a sírás.

– Ezt már tényleg nem bírom, már bűnhődtem eleget.

– A hisztit nem szeretem, hagyd abba.

– Nem hisztizek – és elrohant.

– Tamara gyere vissza!

Válasz nem érkezett, a kisszobában állt háttal a falnak és bőgött. Átöleltem, nyugodj meg, kicsit csitítgattam.

Majd a szemébe néztem.

– Tamara, most visszamegyünk.

– Nem, nem akarom. – rázta a fejét.

– De vissza foglak vinni, és plusz 10-et kapsz, amiért ellenszegültél. Sajnálom, de szabályok vannak és veled másképp nem lehet, másképp nem tudlak megóvni.

Visszavittem, kezeit hátrafogtam és az asztalra döntöttem. Már az első ütésnél, hangosan kitört. Sajnáltam, de muszáj, őt próbálom óvni. Nagyon nehéz volt tartanom, sikerült belém is rúgnia. A tizediknél már nem ellenkezett egybefüggő sírássá vált az ellenállása. Korántsem voltam olyan kemény vele, mint ahogyan azt megérdemelte volna, de a tizenharmadik után felállítottam.

– Ezután szót fogadsz kiscsillag?

– NEEEM!

Elmosolyodtam, nem bírtam tovább büntetni, győzött a férfiasságom, megcsókoltam és szeretkezésbe merültünk. Hosszú forró éjszakát töltöttünk el.

Szerző: ZTN

UI:

Kedves olvasók. Ezzel az utolsó történetemmel kívánok nektek minden földi jót, köszönöm, hogy olvastatok.

ZTN