Kiscsillag, a negyedik rész

ZTN újabb története. Bár ennek a főszereplője nem igazán Kiscsillag, de mivel feltűnik benne, ezért önkényesen a negyedik rész címet adtam neki:) Amúgy ez az előzményeket meséli el...

* * * *

Kicsit a múltból

Ez körülbelül három éve történt………

A fejemben még mindig Mónika járt, a kis szemtelen titkárnő Svájcban. Egyre pimaszabb, na de remélem, hogy a mai nap után elmegy a kedve a szemtelenkedéstől egy időre. Ráadásul a nagyfőnök keresztlánya.

Felálltam a székemből és kiszóltam az ajtón.

– Mónika Jöjjön be!

– Itt vagyok, uram, tudom, hogy most mérges rám, de nem gondoltam komolyan.

– Mónika, nagyon elnéző voltam, de most betelt a pohár, az indiai delegációnak a kért ebéd helyett, pizzát hozatni, nagyon tiszteletlen dolog volt, és külön megkértem, hogy legalább térdig érő szoknyát viseljen.

– De nekem most ehhez volt kedvem.

– Értem, amikor megjelent ebben az utcalány öltözékben a nyalókájával, majdnem elsüllyedtem szégyenemben.

Már itt érezte a lány, hogy baj van, ráfagyott az arcára a mosoly. Én pedig, folytattam, higgadtan, kimérten.

– Kérem, de annyira jó móka volt.

– Kislány, a mai nappal rendkívüli felmondással élek ön ellen és rögtön felhívom a keresztapját, bizonyára meg fogja érteni.

– Jaj, kérem ne, abból nagyon nagy baj lesz, elküldenek valami bentlakásos iskolába, azt mondták, ha itt helytállok, felnőttként kezelnek, ha nem, újra ők döntenek a dolgaimról

– Sajnálom, ez van kislány.

– Bármit megteszek uram, csak had maradhassak!

És a kislány kigombolt egy gombot a blúzán, gyönyörű melleire kitűnő belátás nyílt. Ez kedvemre volt, de nagyon fiatal ez a lány, ezután még rosszabb lenne, meg kell tanulnia a helyes viselkedést.

– Hééééé kislány, ez nem fog menni. De van egy módja, hogy itt maradhass.

– Tényleg? Bármit megteszek! Köszönöm!

– Ne köszönd, meg foglak büntetni.

– Büntetni? És hogyan?

– El foglak fenekelni, elég keményen, hogy érezd a hibáid súlyát.

– Ugye ez vicc! Ez nem lehet! Engem még soha!

– Kislány, azonnal menj ki! Kapsz tíz percet, ha addig nem jelentkezel, nincs munkád, és hívom a keresztapád.

– De én nem bírom az ilyesmit.

– Egy szót se! Kifelé kislány! A választás a tiéd.

Két perc múlva kopog az ajtón és benyit, csak a fejét dugja be.

– Ez fájni fog?

– Igen nagyon.

Nyelt egy nagyot és kiment. Én már elég erősen mosolyogtam magamban, nagyon élveztem a helyzetet, nem sok választása van, és igazán megérdemli.

Azután néhány perc múlva, leszegett fejjel bejött.

– Vállalom, legyen, ahogyan akarja uram.

– Jól van kislány, de ha közben meggondolod magát, marad az eredeti verzió. Érted?

– Igen, értem.

– Most felhúzod szépen a szoknyád és az íróasztalra hajolsz. Először kézzel kapsz, majd felavatjuk a tőled kapott karácsonyi ajándékomat, a bőr légycsapót. Ezt is természetesen, pimaszságból vette nekem, akkor még nem is gondoltam rá, hogy így köszönjem meg. Földbe gyökerezett a lába, nagyon rémült volt.

– Gyerünk, szoknya fel.

– Kérem, uram nem lehetne más megoldás?

– Visszalépsz kislány?

– Nem uram.

Kelletlenül tette, amit mondtam, ráhajolta az asztalra. El is kezdtem, minden ütésnél összerezzent, majd fel is ugrott.

– Auuu ez fáj.

– Azonnal feküdj vissza

Engedelmeskedett, alaposan kipirosítottam, amit már elég nehezen viselt. Kicsit pityergett

– Jó van kislány, most jön a nehezebbik része, de bármikor kiszállhatsz. 50-et kapsz a bőr légycsapóval, ez eléggé csípni fog.

– Értem uram, de nem szállok ki, azt hiszem.

Visszadöntöttem a lányt az asztalomra. Már az első 5-öt hangos sikoltások kísérték, engem nem zavart, hiszen nem volt más az irodában. Egyre jobban mocorgott. A huszadik körül már hangosan sírt.

– Ez nagyon fáj, nem bírom!

– Kiszállsz?

Nem kaptam választ ez azt jelentette, hogy nem. Hátra rakta a kezét és nem akarta levenni a popsijáról, hisztizet irtózatosan. Le kellett fognom a kezét, a hátára tettem, és leszorítottam a lányt.

– Ez nagyon ég, és már eleget bűnhődtem. Kérem uram.

A negyvenediknél megálltam, hagytam, hogy összeszedje magát.

– Kislány, nagyon rosszul viselkedsz, a hisztit nem tűröm. Bugyi le, most szépen felfekszel az asztalra és az utolsó tízet vonalzóval fogod megkapni.

Azonnal hisztibe kezdett és bőgött, én kényelmesen leültem a székembe.

– Tiéd a választás!

– Dögölj meg!

– Tessék?

Nem válaszolt csak felfeküdt az asztalra. Komótosan, módszeresen büntettem. Felültem az asztal szélére, lefogtam és kb. 20 másodperces szünetekkel kapta. Vonaglott, próbált kitérni, de nem tudott, erősen tartottam. Hangosan sikoltozott minden ütésnél, bíbor vörös volt a popsija. Megkapta mind a tízet, de nem engedtem el.

– Mónika, még öt hátra van a szemtelenségedért!

– Nem, ez nem lehet! Miért?

– Mert mindennek következménye van.

Komoly teljesítmény volt a maradék öt kiosztása, a lány mindenáron szabadulni akart.

– Kislány felkelhetsz, most végeztünk.

Segítettem neki felállni, eléggé ki volt sírva a szeme. Nem tudtam eldönteni, hogy mi fájt neki jobban a fenekelés vagy az, hogy megbüntettem

– Esti géppel utánam jössz te is Magyarországra a fogadás miatt ugye?

– Igen, uram.

– Nagyszerű, este jelentkezel a szállodában nálam. Megkapod a büntetésed többi részét.

– Erről nem volt szó uram!

– Nem, de látom, szükséged van rá, szóval nincs vita!

Láttam a lány szemében a kétségbeesést, de tudta nincs más választása, vagy elviseli, vagy szembe kell néznie a keresztapjával.

– Igen uram.

******

Fárasztó napok vannak mögöttem, egy órája szállt le a gépem, most Budára tartok. Az elmúlt hetet Svájcban töltöttem, természetesen munkával, egy cégcsoporton belül dolgoztam, mint országok közötti összekötő. A nagy dugó miatt majdnem két óra alatt értem a repülőtérről Budára. Meg is találtam az irodaházat elég gyorsan, most vagyok itt először, a cég igazgatójával már találkoztam korábban még Svájcban egy nemzetközi értekezleten. Amint belépten, majdnem össze is ütköztem Ervinnel, a magyarországi igazgatóval.

– Zoltán kérlek, a nagy terembe, foglalj magadnak helyet, igyál kávét, vagy amit szeretnél, csak szólj a lányoknak nyugodtan.

Szemben volt a terem, 10-12 ember lehetett bent kb., beszélgettek, járkáltak, kezükben itallal, rágcsálni valóval. Gyorsan helyet foglaltam, egy szimpatikus helyen. Majd a mellettem elhaladó titkárnőt, pont elcsíptem

– Szöszike hoznál nekem egy kávét?

Furán rám meredt, nem értettem miért, majd kinyögte, hogy hát persze, hogyne, aztán elsietett. Valakivel összesúgott, majd tovább ment. Nem sokkal később megjelent a kávémmal.

– Sajnálom uram, hogy megvárattam, kóstolja meg kérem, hogy ízlik-e önnek?

Nagyon kedves volt széles mosollyal, és ami nagyon tetszett, szolgálatkész.

– Köszönöm, nagyon finom.

– Örülök uram, hogy kiszolgálhattam.

Sarkon fordult a lány és eltűnt. Aztán Ervin érkezett.

– Kérek mindenkit, hogy fáradjatok át a konferencia terembe!

Nagyjából 30 négyzetméteres terem volt, a közepén egy nagy asztallal, ami nyolcszögszerű volt, körben székekkel. Hamar összeült a Társaság, a cég igazgatója Ervin, én csak őt ismertem személyesen, mellette a szöszi titkárnő. Ervin 40 éves lehetett, míg a management ötven és hetven év közöttiek. Hat férfi és három nő.

– Kedves kollégák, szeretném nektek bemutatni, nagyra becsült barátomat, aki egyben az országok közötti kapcsolattartó is, azért érkezett, hogy átbeszéljük és megtervezzük a következő negyed évet.

Utána egyenként bemutatta a jelenlévő managereket, majd a mellette ülő szöszihez érkezett.

– És ő Tamara, biztosan hallottál róla, most tőle hangos minden.

Ervin őszinte lelkesedéssel mutatta be Tamarát. Kikerekedtek a szemeim, ez nem lehet igaz… Én leszösziztem, és közben ő az, akihez a cég a legnagyobb reményeket fűzi. Nagyon fiatal, szupergyors karriert futott be, és nagyon okos. Sőt a cégnél már Európa legjobbjai között tartják számon. Ez nagyon kellemetlen, remélem, nem meséli el senkinek.

– Mi már ismerjük egymást.

A lány arcán gúnyos vigyor jelent meg. Tudtam, hogy a Tamara fiatal. De ennyire? Úgy a húszas évei közepére tippeltem.

– Kedves Tamara, gratulálok a szép eredményeihez.

– Igazán köszönöm elismerő szavait.

Nyilvánvalóan nagyon élvezte a helyzetet. Én kicsit zavarban voltam, nagyon kellemetlen helyzetbe hoztam magam. A lány pedig kicsit színpadiasan viselkedett.

– Rendben, térjünk a lényegre. Sajnos a magyarországi forgalom és növekedés nagyon csekély, sokkal nagyobb eredményeket várunk.

– Várni azt lehet, tenni is kellene érte. – Tamara nagyon éles nyelvű.

– Kedves Tamara, azért vannak önök itt.

– Igen, de ez Magyarország, nem Németország. Az alapvető gond az, hogy be vagyunk skatulyázva, ha nem enged az anyacég a keretszabályokból, a cég itt tönkre fog menni.

A Tamara egy nagyon harcias lány, már értem, hogyan küzdötte fel magát. Záporoztak kegyetlenül az érvei, értettem miről beszél, de hivatalosan nem adhattam neki igazat.

– Kiscsillag, ne idegesítsd fel magad, csak nyugodtan, nem kell bosszankodni – az egyik manager nyugtatgatta Tamarát.

– Nincsen semmi baj, nem vagyok ideges, csak próbálom megértetni, hogy milyen a helyzetünk.

Tudta a lány, hogy igaza van, nem is türtőztette a magát, igyekezett belém is csípni ahol csak lehetett, persze verbálisan.

– Tamara, én igyekszem segíteni ott, ahol csak tudok, de a szabály az szabály.

– Persze, az iroda kukacnak könnyű!

Hú de szívesen elfenekelném, ő is nevelésre szorul, úgy látom.

Közben átvette Ervin a szót, hogy tompítsa a helyzetet. A délután hosszú volt, és elég kellemtelen a sok nézeteltérés miatt. Már ekkor megfogott valami ebben a lányban, valami bizsergést éreztem. Okos, szép, Harcias és pimasz, pont ezt a típust imádom.

********

Vacsora után a szállodai szobába mentem, és türelmesen vártam Mónikára, a rakoncátlan titkárnőmre. Nem sokára halk kopogást hallottam, ez ő lesz.

– Tessék, nyitva van.

– Jó estét uram.

Nem nézett a szembe, lám-lám, mennyit változott a kisasszony egy nap alatt.

– Már egészen megváltoztam, uram.

– Na, azt reméltem is. Szoknya fel, hasalj a térdemre.

– Kérem uram, engedjen el, jó leszek.

– Hát persze, gyerünk a térdemre.

Finoman a térdemre fektettem, és egy gyors sorozattal kezdtem.

– Kislány 100-at kapsz kézzel és 30-at papuccsal.

– Azt nem fogom kibírni, már nagyon fáj a fenekem.

– Sokkal jobban is fog fájni.

Húszas sorozatokat kapott, hevesen dobálta magát. Hátra kapta a kezét, lefogtam, sziszeget és nagyon türelmetlen volt. A reggeli fenekelésnek már nyoma sem volt, de ismét szépen kipirosítottam. Bizonyára nagyon érzékeny volt a popsija, nem ütöttem erőseket.

– Rendben, Mónika, most jön a papucs.

Iszonyú hisztibe kezdett, sírt és dobálta magát. Egy hatalmasat rácsaptam. És felállítottam.

– Szedd össze magad és hagyd abba a hisztit!

– De annyira fáj.

– Ennek fájnia kell, de nyoma nem marad.

Összeszedte magát, visszafektettem az ölembe és megkapta mind a harmincat szünet nélkül. A végére hangosan szipogott, de inkább mérgesnek láttam, mind megtörtnek.

– Jól van végeztünk, jó éjt!

Megdörzsölte a popsiját és ballagott az ajtó felé. Kilépett, aztán vissza. Bedugta a fejét az ajtón egy nagy mosollyal, és rám nyújtotta a nyelvét. A kis pimasz!

– Kislány azonnal gyere vissza!

Ő gyorsan beszaladt a szobájába, nem baj, holnap is van nap.

Szerző: ZTN