* * * * *
- Nyár van. A vakáció első napja! És pont kezd el esni az eső! Hol igazság ez? - mondtam a barátnőmnek, aki átjött hozzám, hogy ne unatkozzak itthon egyedül.
- Hát igen, csak nekünk lehet ilyen pechünk. Csinálni kéne valamit. Unatkozok.
- Én nem tudok semmi érdekeset, mondj te valamit, kifogytam az ötletekből.
Ott feküdtünk a heverőn és már 5 perce meg sem szólaltunk, amikor a barátnőm felpattant.
- Van egy ötletem, tök vicces lesz és nem tudja meg senki.
Gyanakodva néztem rá.
- Mire gondolsz?
- Mi régebben az unokatesómmal azzal szórakoztunk, hogy felcsaptuk a telefonkönyvet, kinéztünk egy számot és hívogattuk.
- De ennek mi értelme?
- Olyan vicces hallgatni az ideges embereket, ahogy beleszólnak a telefonba.
Gondolkodtam a dolgon és mivel nem volt más ötletem (ez nekem is tetszett), belementem. Elmentem a telefonkönyvért, addig a barátnőm behozta a telefont. Én felcsaptam, és az első oszlop 6. emberét választottam ki. A barátnőm felvette a kagylót és tárcsázta a számot. Mivel volt kihangosítónk, ezért hallottam mindent. Csörgött egyet, aztán még egyet. Már le akartuk tenni, amikor egy női hang beleszólt. Abban a pillanatban a barátnőm letette. És nevettünk. Újratárcsázta a számot és ugyanezt megcsináltuk, de nem csaptuk le olyan gyorsan. És ezt megcsináltuk még ötször. Hatodjára egy férfihang szólalt meg, elég idegesen. Akkor nevettünk a legjobban. Volt, amikor 1 percig tartottuk és csak utána tettük le. Nagyon vicces volt. Amikor tizedjére csináltuk, már nagyon mérges hang szólalt meg, sőt olyan is volt, hogy nem szóltak bele. Mi is kezdtük megunni a dolgot, ezért abbahagytuk.
- Ez jó volt - nevetett a barátnőm.
- Szerintem is.
- Mennem kell, megígértem, hogy legkésőbb 4-re otthon vagyok.
Kicsit szomorú lettem.
- Oké, holnap gyere.
- Mikor jönnek haza a szüleid?
- A hétvégén. Remélem azért holnap jobb idő lesz.
Kikísértem, és elbúcsúztunk. Aztán leültem a tv elé. Éppen nagyokat nevettem a Jóbarátokon, amikor valaki kopogott. Levettem a hangot a tv-ről és mentem ajtót nyitni. Amikor kinyitottam, egy ismeretlen férfi állt az ajtóban. Elég idegesnek tűnt.
- Jó napot.
- Szia! A nevem Vince. A szüleidet keresem.
Még levegőt sem tudtam venni. De hát az a pasas a telefonkönyvből!
- Ö... nincsenek itthon.
- Gondolom ismerős a nevem - és belépett a lakásba. Én becsuktam az ajtót. Megálltunk a folyosón. Meg sem bírtam szólalni. - Igen, én vagyok az akivel nemrég szórakoztatok. Szeretnék minél előbb beszélni a szüleiddel.
- A szüleim üzleti úton vannak. Nem jönnek haza még.
- Ha most itthon lenne az apukád, akkor biztos tanácsolnám neki, hogy fenekeljen el, alaposan.
Nem mondtam semmit, de éreztem, hogy elpirulok.
Két választási lehetőséget kapsz. Vagy elfogadod a büntetésemet, ami egy alapos elfenekelés, vagy szólok a rendőrségnek.
Nem válaszoltam.
Elővette a mobilját és már tárcsázni készült...
- Ne, uram!
- Igen?
- Ne hívja a rendőrséget! Ígérem, nem csinálok többet ilyet.
- Lehet, de nekem ez nem elég.
Csak álltam, hirtelen nagyon szépnek találtam a szőnyegünket.
- Meg szoktad büntetni a szüleid?
- Nem, uram.
- Sosem kaptál semmit, ha rosszat csináltál?
Nem tudtam, mit csinálni, ezért válaszoltam:
- 2 éve kaptam utoljára az anyukámtól, mert későn értem haza és már nagyon izgult.
- És mivel?
Kikerekedtek a szemeim.
- Fakanállal.
- Rendben. Hozz egy fakanalat a konyhából.
- Nem!
- Ha nem hozod, akkor a pucér popsidat fogom elverni és csak utána kérem a fakanalat.
Nem voltam hajlandó megmozdulni.
- Van 10 másodperced, hogy elindulj!
Nem érdekelt mit mond. Nem hagyhatom, hogy elverjen, ő nem az apám. Ezért csak álltam ott tovább.
Amikor letelt a 10 másodperc, megfogta a karomat és bevonszolt a nagyszobába. Próbáltam ellenkezni, de túl erős volt.
- Ne! Eresszen el! Ehhez nincs joga!
De nem érdekelte, mit kiabálok. Egy határozott mozdulattal lefogta a lábamat a két lábával, a karomat is erősen fogta, lehúzta a védőréteget a fenekemről, és...
- Aúúú! Hagyja abba!
Nagyot csattant a tenyere.
- Hajlandó vagy elfogadni a büntetést? Vagy folytassam?
Nem mondtam semmit, csak próbáltam kiszabadulni.
- Rendben!
És még egyet rácsapott a fenekemre, aztán még egyet. Nem tudom hány fenekest osztott ki, amikor kénytelen voltam feladni. Ő nyert. Megadtam magam.
- Rendben! - mondtam, szinte sírva. - Bármit csinálok, csak hagyja abba!
- Megjött az eszed, de ezt előbb is csinálhattad volna! Hozz nekem egy fakanalat a konyhából.
Elengedett. Gyorsan felhúztam a bugyit és a nadrágot, majd elindultam a konyha felé. Ahogy kiértem elkezdem dörzsölni a fenekem. Még nadrágon keresztül is éreztem a forróságot. Kiválasztottam egy fakanalat, de nem indultam azonnal vissza. Addig kint maradtam a konyhában, amíg csak bírtam. Amikor hallottam, hogy kettőt köhint elindultam. Próbáltam keménynek mutatni magam, de nem sikerült.
- Köszönöm. Húzd le újból a nadrágot, a bugyival együtt.
- De...ez...már... eleget kaptam!
- Megúszhattad volna csak a fakanállal, de te ellenálltál, viseld hát a következményét.
Nem csinálhattam azt, hogy nem engedelmeskedem, mert éreztem, hogy akkor rosszabbul járok. Ezért megtettem, amit mondott. Ő megfogta a karomat és máris a térdén találtam magam, de most nem fogta le a lábamat és a karomat.
- Mivel szemtelen voltál, nem engedelmeskedtél, szórakoztál velem telefonon, ezért most 25 fenekest kapsz. Tudom, hogy ketten voltatok, de mivel úgysem árulod el a barátnőd nevét, az övét is te kapod.
- Mi? De ez nem igazság!
Nagyon megijedtem.
Pár perc szünet után megszólalt.
- Rendben. Mivel már kaptál eleget, ezért megegyezhetünk a 25-ben.
Nem mondtam semmit. Mivel látta, hogy nem kívánok semmit mondani, a fenekemre helyezte a fakanalat. Hideg volt, és elsőre még jól is esett. Amikor elcsattant az első ütés, feljajdultam. Amikor a 10. körül lehetett, már úgy éreztem, mintha izzó vasat érintene hozzám. Amikor megvolt a 25, és elengedett, szó szerint elmenekültem a közeléből. Felhúztam a nadrágot.
- Megérdemelted. És remélem megtanultad, hogy nem lehet csak úgy emberekkel szórakozni.
Nem mondtam semmit, csak mérgesen néztem rá.
- Megértetted?
Nem akartam válaszolni.
- Megértetted? Vagy még egyszer elmagyarázzam?
- Meg, megértettem.
- Rendben.
És se szó, se beszéd elindult kifelé. Én tisztes távolságban követtem. Az ajtóban megfordult és rám nézett.
- Szia! Remélem többet nem kell így találkoznunk.
- Vizslát! - mondtam fogcsikorgatva.
Amint kilépett az ajtón elkezdtem sírni, a fájdalomtól és a szégyentől. Amikor összeszedtem magam, felhívtam a barátnőmet.
- Szia! Gyere át, azonnal! - mondtam neki mérgesen. És letettem a kagylót.
Nyilván hallotta a hangomon, hogy baj van, ezért rögtön átrohant. Amikor feltépte az ajtót, akkor én éppen a fenekemet hűsítettem.
- Mi a baj? Olyan fura volt a hangod a telefonban.
Nem bírtam magammal és kiabálni kezdtem vele.
- Fura? Vajon miért? A pasas, akit felhívtunk, eljött ide, a lakásunkba! Teljesen mérges volt, és a szüleimet kereste! Amikor mondtam neki, hogy nincsenek itthon, elfenekelt, a telefonos dolog miatt! És az egész a te hibád! Ha nem beszélsz rá erre a hülyeségre, akkor most le tudnék ülni kényelmesen a tv elé!
Leálltam egy kicsit, hogy levegőhöz jussak. Vettem pár mély levegőt és vártam a reakcióját.
- Csak viccelsz, ugye?
Nem mondtam semmit, csak lehúztam a nadrágomat és megmutattam neki az igazságot.
- Te is ezt érdemelnéd! Csak a dupláját!
- Ne haragudj! Nem akartam.
- Persze... Most menj el! Majd beszélünk!
Nem mondott semmit, de láttam, hogy nagyon megbánta a dolgot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése