Vetélkedő

/Mondaygirl legújabb meséje/

Immár 20-25 perce vártam az új gyakornokokat az előcsarnokban. Most jöttem meg a szabadságomról, úgyhogy igen türelmes hangulatban voltam. Tegnap futólag felszaladtam az irodámba és nem voltam egészen elégedett a látvánnyal. Két hetes távollétem alatt mintha valaki átrendezte volna a bútorokat. Elsőre nem volt feltűnő, de valahogy az a rossz érzésem volt, mintha koboldok jártak volna itt. Nem baj, Eliza még nyaral, jövő héten kérdőre vonom, hogy a gyakornokok hogy bírták a munkát, és ő hogy boldogult a felügyeletükkel.

Na itt jönnek. Egy barna, egy szőke. Hű de csinosak! A barnának jobbak a futói, a szőkének meg gyönyörű kerek popsija van. Mellben is gyönyörűek. Hű a szőkén nincs melltartó! Jé a barnán se! Vajon milyen bugyit hordanak? Tangát vagy olyan nagymamásat? A szőke tuti, hogy tangás, a barnát nem tudom.

Na ennyi eszem van, most elmentek mellettem! (Idióta! Most mehetsz utánuk a következő lifttel!)

Úgy látom, hogy Robert, a portásunk sincs a helyzet magaslatán. Az lett volna a feladata, hogy megállítsa őket a portánál és kapjanak egy belépőkártyát. Na, Rob az nem a belépőkártya a kezedben, hanem a tűzszekrény-nyitókártya.

- Mi van Robert, ég a ház?

- ÖÖ igen! Jaj dehogy! Én égek! Meg se állítottam őket. (Idióta! Szőke baba és Barna frufru elvette az eszemet. Pedig szívesen feltartottam volna őket. Hosszabb időre is. Mondjuk nincsenek rendben az iratok vagy ilyesmi..)

- Robert! Robert Itt van még?

- Igen csak tudja a lányok…

- Tudom. Láttam.

- Hát Daniel, már csak a következő lifttel mehet.

- Tudom. A fenébe! Mindegy megyek a lépcsőn, hátha előbb érek fel, mint ők.

Akkor hajrá, fel a negyedikre! Már jó öt perce várakoztam, nem jöttem rá, hogy mi a baj. A lányok csak nem jöttek… Na futás vissza a portára.

Innen is látom, hogy Robert homloka elfelhősödik, pedig ez rá nem jellemző. Csendre int, ezért közelebb megyek. A pult hangszórójából Barna futó és Kékszemű hangja hallatszik:

- Ezt nyomd meg!

- Ezt, te bolond!

- Te liba azt már megnyomtam!

- Ki a liba?

- Hát te!

- Na ide figyelj te…

- Khm. Khm. Robert vagyok a portás. Van valami probléma?

- Igenigenigen. Elakadtunk a liftben.

- De nem nyomtunk meg semmilyen gombot! Komolyan!

- Jó, megyek, segítek

Se én, se Robert nem boldogultunk. Na ezért utálom a hétfőket mindennél jobban.

- Jól van kislányok, hívom a szerelőt, de addig se pánikoljanak!

A liftből elégedett csicsergés hallatszik.

A szerelő már úton van, de addig is leülök Rob mellé kicsit cseverészni. Hiszen régi iskolatársak vagyunk, annak idején ő hozott engem a céghez, amiért azóta is hálás vagyok neki.

Sustorgás hallatszik a hangszóróból. Elfelejtették kikapcsolni a mikrofont? Ez érdekes lesz!

- Figyelj Gina! Míg jön a szerelő, vetélkedjünk.

Gina: Oké! Miben? Úgyis jobb vagyok, mint te!

Emma: Abban, hogy ki volt a rosszabb a múlt héten.

Gina: Ez jó. Szerintem én. Jött a takinő, hogy elgurítsa a porcicákat! Olyan öreg volt, mint az országút. Mondtam neki, hogy a főnök üzeni, majd mi megcsináljuk, menjen nyugodtan szabira. Odaadta a pénzt, ami járt volna a munkáért.

Emma: Te piszok! És nekem nem szóltál? Persze nem a takarításról, a pénzről.

Gina: Mivel az én ötletem volt, ezért ez az én pénzem. (Basszus Gina, te milyen hülye vagy! Most majd kéri a felét.)

Úgy látom Rob homloka megint felhős, szerintem az enyém is. Mindenesetre idehúzok magamnak egy kényelmes gurulós széket, meg hozok kólát is.

Emma: Legalább megcsináltad?

Gina: Ennyire hülyének nézel? Dehogy. Úgy sem veszi észre. Biztos valami vén trotty, se lát, se hall. Hehehehe…

(De észrevettem. Majdnem… Hű de elfenekelnélek!)

Emma: Azért legalább tisztelhetnéd. Hihihi

Gina: Mit tiszteljek rajta? Legfeljebb a korát. Hehehihihi…

Emma: Ez nagyon jó beszólás volt. Hehehihi…
(Hú de viszket a tenyerem. Azt a kutya mindenit! Csak 35 vagyok!!! Nyugi, nyugi. Úriember nem fenekel úrinőt. Jaj, ki mondta ezt a hülyeséget?)

Na végre itt a szerelő.

- Figyeljen jóember, nem kell sietnie. Húzzon ide egy széket, és hallgassa, ahogy pirospopsi és barátnője csicseregnek. Hozzon cola-t és chipset is.

Emma: De a szerdai buli az nem volt semmi ugye?

Gina: Fantasztikus volt. Még jó, hogy a negyediken van az iroda, a portás meg nem vette észre, hogy mi folyik itt.

Emma: Naná. Odáig nem hallatszik le a zaj.

Gina: Te Emma a múltkor is akartam kérdezni, hogyan csempészted be a fiúkat a bulira???

Rob alighanem most jár a gutaütéshez a legközelebb. Úgy szorítja szék karfáját, hogy belefehérednek az ujjai.

Emma: Nem volt könnyű. Tudod volt az aulában egy sajtófotó kiállítás, arra vettek jegyet, és szép lassan felszivárogtak az emeletre. Nehéz volt, mert mindenkinek felvették az adatait, meg nem is ment gyorsan, mert a portás nagyon figyelt. De volt egy tárgyalás is az ötödiken, úgyhogy köztük elvegyülve szintén fel tudtak jönni.

Gina: Én rosszabb voltam. A vénember számítógépére telepítettem egy billentyű-leütés ellenőrző programot. Közvetlenül azután, hogy elment nyaralni.

Emma: Ez jó móka lesz. Ha megjön, hozzáférhetünk a jelszavához.

(Kislány, ha én hozzáférek a fenekedhez, a jelszóm a legkevésbé sem fog érdekelni!)

Emma: Képzeld, a bulin megismerkedtem egy sráccal. Ez hagyján, de tegnap össze is jöttem vele a főnök kanapéján.

A szerelő, úgy látom, a második chips-nél és cola-nál tart. Remekül szórakozik.

- Daniel hozzak valamit?
- Egy Andaxint Rob. Ne, inkább kettőt.

Gina: Ez nem semmi! Én akkor is rosszabb voltam! Tudod, hogy múlt héten behoztam a cicámat. Odapisilt az egyik fotelba! És csak tegnap mostam ki!

Emma: Én nyertem! Rajtam nincs bugyi.

Gilda: Ezt nem hiszem. Muti! Aszta! Tényleg te nyertél!

Emma: Szerintem holnap menjünk el betegszabira egy hétre, akkor már csak egy hét gyakornokoskodás marad, azt meg kibírjuk valahogy. Ugye a betegszabi nem számit bele?

Gina: Fogalmam sincs.

(Ami biztos, az a betegszabi. Mind a kettőtöknek!)
Emma: Láttad azt a két alakot az aulában a bejáratnál?

Gina: Az öltönyös hapsira meg a portásra gondolsz?

Emma: Aha. Az öltönyös nekem nagyon bejött.

Gina: Nekem a portás jött be.

Emma: HHHHH……De szívesen megismerném testközelből!

Gina: Jaaj… Én is.

(Hamarabb lesz, mint hinnéd!)

Emma: Add meg a pénzemet! Eddig mindig mindenen megosztoztunk testvériesen!

(Hát lányok, ez most is így lesz. Megígérem.)

- Azt hiszem ideje kiszabadítani őket a liftből. Menjen jóember.

- Csak ketten vannak? Hát akkor én most melyiket náspángolhatom el?

- Nyugi, nyugi! Jövő héten jön az irodavezetőm, Eliza. Neki kellett volna felügyelnie a dolgokat, amíg távol vagyok. Jöjjön vissza mához egy hétre szerdán, megígérem, hogy szem nem marad szárazon, akkora porolást kap magától.

- Rendben. Ez mindjárt más.

Gina: Nem a te pénzed! Én megdolgoztam érte!

Emma: Nem dolgoztál!

Gina: De akartam! Ereszd el a hajam! Aujaj.

Emma: Ne rugdoss!

Gina: Add vissza a cipőm!

Emma: Vigyázz jönnek!

Gina: El ne mond, hogy késtünk, mondd azt, hogy itt voltunk időben, csak elromlott a lift.

Emma: Most figyelj, milyen alakítás jön. Pánikrohamom lesz.

- Jól vannak kislányok?

Gina: Igen. Én jól, de a barátnőmnek mindjárt pánikrohama lesz, úgyhogy jó lenne, ha igyekezne egy kicsit.

Emma: És olyan súlyos, hogy el is ájulhatok…

Gina: Olyan súlyos, hogy mindjárt elájul! Mit piszmog annyit?

- Rob, melyiket akarod? Barna futót vagy Formás pirospopsit?

- Nekem jó lesz Barna futó.

- Oké.

Emma: Amint nyílik a liftajtó, máris jön a pánikrohamom. (Aha, itt van az öltönyös emberke, a portás, ez meg gondolom a szerelő. Kár, hogy az öltönyös, meg a portás messzebb állnak. Na jó, akkor a szerelő. Az se rossz.)

Gina: Látja, eddig piszmogott! Most elájult a barátnőm! Maga miatt! (Ó, hogy miért nem én lettem az ájulós! Itt a portás, szépen megpihennék a karjaiban! Majd legközelebb.)

A meglepett szerelő az utolsó pillanatban kapta el az alélt lányt. Azért erre nem számított.

- Adja csak ide, én tudok rajta segíteni… - mondom előzékenyen.

Ölbe kapom, és már meg is indultok az irodába, az ominózus kanapé felé. Milyen meghitt kép, amint a fiatalember kedvesét viszi a karjaiban. Nem tart sokáig. Egy pár pillanatig még nézem bájos arcát, olyan, mint Csipkerózsika. A következőben pedig úgy egy méter magasból ejtem az ágyra. Csipkerózsika alighanem nem ilyen ébredésre számított. Felpattannak a babakék szemek, bennük őszinte csodálkozás. Aztán újra lecsukódnak.

Semmi gond, megismételjük még egyszer, ezúttal lendületet is veszek. Sikerült! Pirospopsi ezúttal nyitva tartja a szemét, bár mintha rosszallást látnék a tekintetében: A könyvekben nem így szokott lenni!

Szemem sarkából látom, Rob is elvonul a zsákmányával, a vállán cipeli. Barna futó alighanem sejt valamit, bár még a meglepődésből nem ocsúdott fel. A szerelő pedig megbillenti a sapkáját, és mosolyogva odébbáll.

Nyugalmat erőltetek magamra és felültetem a fiatal lányt. Úgy hallom, Rob a másik szobában nem vesztegeti az idejét, máris hangos szitkozódás és egyenletes náspángolás hangja hallatszik.

Én azért előbb elmagyarázom a helyzetet.

- Ifjú hölgy, röviden. Én vagyok a vén trotty, a barátnőd pedig éppen a portás térdén hasal, és szerintem már most nagyon fáj a feneke. Hidd el, ez is olyan jó buli lesz, mint a szerdai. Fiúk helyett be kell érned velem. A kanapét meg már úgy is ismered.

Drámai az átalakulás. Előbb elvörösödik, aztán elsápad.

- Remélem, nem azon töröd a fejed, hogy újra rohamod legyen…

Érdekes, hogy az előbb még sírásra álló száját hirtelen összeszorítja és rendkívül dacosan, szemtelenül néz rám. Meg se kérdezi, honnan tudom mindezeket. Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért már nem is akarom elnadrágolni. De muszáj.

- Na jó. Akkor bemelegítésnek kezdjük ötven fenekessel, aztán meglátjuk hogy a nadrágszíjjal vagy ezzel a jó kis lovaglópálcával kapsz-e.

Na ez már megoldja a nyelvét. Megható a sírás-rívása, rimánkodása, de a szemén látom, hogy nem hisz nekem. Pedig jó lenne, mert a barátnő hangjai elég meggyőzőek a szomszéd szobából.
Tekintetével a lehetséges kijáratot keresi. Elmenekülésre semmi esélye természetesen.

Kényelmesen elhelyezkedem a bőrdíványon, hátamat a támlának támasztom. Mikor, kapva az alkalmon, ellépne előttem, villámgyorsan megragadom, a többi már magától megy. Engedelmesen ráfekszik a térdemre.

Kíváncsi vagyok, vajon ő az, aki nem hord bugyit? Felhajtom a szoknyácskát, de nem ő az. Akkor Rob a szerencsés…

Lehet némi tapasztalata, mert a fenekét összeszorítja. Nem baj én türelmes vagyok. Kicsit meglepődik, hogy mire várok, közben óvatlanul ellazítja magát. Több se kell nekem. A hosszú bevezető után olyan sebességgel kezdem el porolni, hogy még tiltakozni sem marad ideje. Minden csattanós ütés után vesz egy nagy levegőt, de kiengedni már nincs ideje. Úgy 10-15 fenekes után, már pirosodik a szép popsi, ő pedig már bőg, mint a záporeső. Közben minduntalan hátrateszi a kezét, így a tenyerére is kap egy párat.

Szitok

- Fáj a popsid kislány?

- Szerinted?????

- Rendben.

A testéhez szorítom a csuklóját. Hiába, a másikkal még mindig elég hatékony. Most épp a körmeit fúrta a lábikrámba. Nehezen birok vele. Kezdek nagyon begurulni, nem sokáig leszek kíméletes. Kiosztok néhány fenekest, olyan igazi, felnőtteknek valót. Ez végre észhez téríti. Már nem akar alagutat fúrni a lábamba, inkább sajgó popsiját szeretné menteni.

- Innen bizony nincs menekvés aranyom, ami jár, az jár!

Úgy a 20-nál már annyira fickándozik és dobálja magát, hogy kis híján kiszabadul. Sebaj, kiosztok még néhány extra fenekest. Most kezd el szitkozódni csak igazán. Érdekes, a barátnője pont fordítva csinálta. Hihetetlen, milyen szókincse van ennek a lánynak! És még csak első 25-nél tartunk!

- Oké kislány kicsit pihenünk, utána készülj fel arra, hogy a nadrágszíj sokkal jobban fog fájni!

- Ha még egyszer azt mondja nekem, hogy kislány, biztos, hogy átrendezem a fogsorát! Felnőtt nő vagyok, már 21 éves, bánjon velem eszerint!

Mindenre számítottam, csak erre nem! A meglepetéstől tátva marad a szám.

- Jól van, akkor úgy fenekellek el, ahogy egy felnőtt nőt szokás. Te akartad!

Lehúzom a bugyiját, minden tiltakozása ellenére.

- Ifjú hölgy, itt még rengeteg fehér felület van. Mindjárt szépen kipirosítjuk!

A térdemre szorítom, és máris csattog a szíj a helyenként még fehér fenéken. Mégsem ütök nagyokat, mert azért ez akkor is csak egy kislány. Úgy a negyedik ötödik után hallom, hogy mondana valamit, de még nem elég érthető. Na még egyet. Most már hangosan mondja, két ordítás között:

- Kérem! Hagyja abba! Kérem! Mindent elmondok! DANIEL KÉRLEK!

Ez már az én szívemet is meglágyítja. Vajon mit akarhat elmondani? Remélem nem valami újabb rosszalkodás, mert már nincs szívem tovább náspángolni.

- Az a helyzet, hogy az egészet csak kitaláltuk, csak játék volt.

- Miiiii? (Visszavonom az előbbit!)

Hatalmas hüppögések között kezd el mesélni: Szóval először tényleg véletlenül, benyomva hagytuk a mikrofon gombját, úgyhogy a takarítónős sztori az igaz volt. De a többi nem. Észrevettük, hogy be van kapcsolva és gondoltuk, hogy ez nagyon jó móka lesz. Mi mindig mindenben vetélkedünk.

- Szóval nem volt házibuli, nem volt semmi a kanapén, és nem volt macska sem, aki lepisilte a párnámat?

- Nem.

- Miért vannak a bútorok egy kicsit arrébb tolva?!?! Ne bőgj már!

- Azért mert tegnap kitakarítottunk. Mindent, hogy ne legyen szegény takarítónőre panasz miattunk.

- Egyet árulj el! Akkor miért hagytad, hogy elfenekeljelek, te buta lány?

- Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége - hüppögi lebiggyedt szájjal. - De ha már így alakult, reméltem, hogy ő árulja el hamarabb az igazat. És akkor én nyertem a vetélkedést.

Valami arra késztet, hogy higgyek neki. De ellenőriznem kell, igazat mond-e. A szomszéd szobában csend van. Benyitok, ismerős kép fogad. Barna futó az asztalra hasalva, sötétpiros fenékkel várja, hogy kapjon egy kis ízelítőt a nadrágszíjból.. Pont olyan színű tanga van rajta, mint a popsija.

Félrevonom Robot és elmondom neki, mi a helyzet. Szerintem most neki lesz szüksége Andaxinra. Egy egész levélre.

Emma immár az ölemben pityereg. A kezdeti dacot mintha elfújta volna a szél.

- Kapsz még hármat a fenekedre, mert ez rossz vicc volt. Ez csak amolyan emlékeztető.

Engedelmesen a térdemre fekszik, de már nem sírdogál. Kap még három csattanós fenekest, amit becsülettel elvisel, nem tiltakozik.

- Oké kislány… Aauuuuuuuuuuuuuu.

Mintha cápa harapott volna a térdembe, a fogait mélyen belevájta. Az előbb azt mondtam volna, hogy engedelmes? Visszavonom! Ráhúzok egyet a nadrágszíjjal, mire rögtön elengednek a cápafogak.

- Ez mi volt?

- Mondtam, hogy, hogy nem vagyok kislány!!!

Ez igaz, tényleg mondta. Nem semmi ez a lány.

- Egyet hadd kérdezzek még: Nem telepítettél semmiféle programot a billentyűkre ugye?

- Dehogy! Azt se tudom, hogy kell! (De igen. Ginával együtt. Nem fogom elmondani, mert lekislányoztál! Azért se! Ha kislányok nadrágját így kiporolod, mit teszel a felnőttekkel? Ezt inkább nem próbálom ki.)

Valahogy nem hangzik őszintén, amit Emma mond, de ez majd úgy is kiderül.

- Kérlek Daniel, mondd azt, hogy én bírtam tovább! Légyszi! Kérlek szépen Daniel légyszilégyszi!

- Rendben.

Én is és Robert is a lányokat vigasztaljuk. Az „enyém” határozottabban büszkébben feszit, hiszen ő nyert…

Ma egész nap úgy viselkedtek, mint a kisangyalok. Kaptak egy-egy puha párnát, amire nagy szükségük volt. Emma nem fogadta el, mert úgy gondolta, ő jobban bírja a fenekelés következményeit. Időnként azért láttam, hogy könnybe lábad a szeme, Gina nagy kár-örömére.
Mikor lesz már vége ennek a vetélkedésnek?

Másnap reggel érdekes módon mind a ketten időben érkeztek, szó sem volt semmiféle késésről, rosszullétről és egyebekről… Ők voltak a példás viselkedés mintaképei, valóságos angyalok…
Mind a ketten felajánlották az otthonról hozott szendvicseiket. Nem akartam elfogadni, de látszott rajtuk, hogy igazán szívből adják. Meg kell hagyni, valóban jobb volt, mint az én kreációm, aminek még nevet is kár lenne adni.

(Hmmm. Ez a finom fasírt….. és ez a fantasztikus saláta…Nem is tudom, mi van benne, majd megkérdezem. Ez a tejturmix meg egyenesen mennyei…)

- Lányok. Ne haragudjatok a tegnapi dolog miatt. Igazán nagyon rendesek vagytok.

Emma és Gina még egy isteni capuccinót is főzött nekem. A mérgem, ha volt, immár teljesen elszállt.

Mielőtt hazamentek volna du., két-két puszit nyomtam a homlokukra. Már nincs harag. Igazán jó munkaerők, lehet, hogy a gyakorlat letelte után is alkalmazni fogom őket.

A napomat némileg elrontotta, hogy fura kiütések kezdtek megjelenni rajtam. Viszketett és égett a bőröm, estére pedig úgy bedagadt az arcom, hogy a szemem is alig bírtam kinyitni, a fejem pedig iszonyúan fájt.

Jó lenne még egy kávé. Az talán segít. Vajon hova rakták a lányok a tejet? Á… megvan…

De fura, átöntötték egy külön üvegbe. De kedvesek… Figyelmesek…

A kávé sem segített. Sőt, mintha még rosszabbul lennék, mint előtte.

Egyszerre szörnyű gyanúm támad. Rakétasebességgel rohanok a kis konyhánkba, remélem, még nem vitték ki a szemetet a lányok… Ugyanilyen sebességgel kapom szembe a nyitva hagyott fiókot a legérzékenyebb helyen. Túrok, mint a borz, másik kezemmel a fájdalmamat és a dühömet igyekszem csillapítani a kritikus helyen.

Itt van a legalján: Szójatej. SZÓJA??? Az egyetlen, amire allergiás vagyok.

Ugyanezt a sebességet produkálom a személyzeti étkezőbe menet is. Meg is lesz az eredménye. Előbb belém köt a kanapé lába, azután a nyitva hagyott ajtó éle próbál ellenem merényelni.
Rohanok le a lépcsőn, igaz nem minden lépcsőfokot veszek észre. Nem baj ők sem engem. Így az utolsó tizet kiterjesztett karokkal, - mint egy sas- hasmánt teszem meg.

Na végre, itt vagyok.

A helyzetemet rontja, hogy az étkező felmosva és a cipőm nem gumitalpú…

Eve, a konyháslány meglepődik a produkció láttán. Aztán elismerése jeleként még meg is tapsol. Na még ez hiányzott a mai napból!

Eve: Ezt a belépőt Daniel! Nem lehetne még egyszer? A többiek nem látták!

Szitok

Eve: Ennyire éhes? (Ennek meg hogy néz ki a képe? Ragyás? Vakaródzik is. Jesszus, remélem nem rühös, vagy bolhás.) Daniel, miért ilyen rühös??? Jajj (Hehehe..) bocsánat. Miért ilyen dühös?

- Ne viccelődjön Eve, mert nem talál jókedvemben…

(Nem mondod… Nem is vettem észre…)

- Árulja el nekem, az ebéd, amit felküldetett nekem délben, miből készült?

Eve: Azok a tündéri gyakornokok rendelték magának. Szóját, mert azt mondták, hogy ez a kedvence. Tudja… Rántott hús szójás bundában, szójacsira saláta, természetesen szójakrémes süti és szójatejjel ízesített tejeskávé. Akartam is kérdezni, hogy mióta rajong ennyire érte, én bizony még a szagát se bírom.

Azt a hét bergengóciás, vadkörtefán ülő, bagolyrúgta tök üsse agyon!!! Az egyetlen, amire allergiás vagyok. Holnapra még rosszabbul leszek, nem is fogok tudni dolgozni… Én meg megettem mind a két ajándék-szendvicset reggel. Akármibe lefogadom, hogy szójalisztes kenyér, szójafasírt és szójasaláta. És a cappuccinó…

Eve: Ajaj. Azt hiszem nem ártana holnap a gyakornokait egy kicsit ráncba szedni.

Daniel: Még ma. Az irodában megvan a címük. Este meglátogatom őket. Holnap szabadnaposak, de szükségük is lesz rá… Mert amit ma tőlem kapnak… (Csak tudnám, ki árulta el nekik… Szerintem Eliza volt. Jövő héten neki is lesz része egy kis meglepetésben…)