Házukban bizony napirenden volt a testi fenyítés. Mi több, édesanyja szentül meg volt győződve arról, hogy egy ifjú hölgynek csak használ a verés. Elvégre is rendes asszonyt kell faragni belőle.
Franciaországban igen elterjedt nevelőeszköz a "martinet", amelyet egy legyezőszerűen szétálló farktollú madárról neveztek el. Ez a madár némileg emlékeztet egy több bőrszíjból álló kis korbácsra - és fordítva. E korbács szíjai hajlékony bőrből vannak. Az ilyen "martinet" ütései rendkívül fájdalmasak, de kemény fenyítés esetén sem okoznak maradandó sérülést a bőrfelületen. Ezért Franciaországban annyira kedvelik a szülők nevelési eszközként, hogy minden jobb drogériában kapható.
Karin kislánykorától fogva szoros és fájó ismeretségben állt a "martinet"-val, mivelhogy édesanyja igen gyakran volt kénytelen alkalmazni. Karinnak tizennyolcadik életévén túl is térdig le kellett tolnia farmernadrágját, majd az alatta levő bugyit, ráhajolni a fotel karfájára, s odatartani meztelen popóját a büntetőeszköznek, amely csakhamar piros csíkokkal borította a fehér bőrt. A mama ügyelt arra, hogy a lecsapó szíjakból alkalmanként a szintén pucér, izmos, hosszú combokra is jusson, amitől Karin mindig kapálózni kezdett, az izmok látványos játékát kínálva a szemnek.
Legkésőbb a bőrén érzett harmadik csattanásnál Karin képtelen volt visszafojtani a jajgatást, ezért általában egy díványpárnát tartott a szája elé, és abba harapott bele. Ahogy csíkjai elhalványodtak vagy sebei begyógyultak, mindig adódott új ok a büntetésre. A mama a szoknya vagy nadrág kérdésében is könyörtelenül következetes álláspontot képviselt. A "martinet" csapásai a textilanyagon áthatva is fájtak, Karin édesanyja azonban úgy vélte, csak a meztelen bőrt érő ütéseknek van igazi nevelő hatásuk.
Karint egy diszkóban ismertem meg. Már a táncparketten is imádnivaló volt. Az autóban még inkább. Mondhatni, igencsak vágyott a gyöngédségre. Egyszer csak rémület fogta el. "Úristen, gyorsan gyerünk haza, már egy órája otthon kellene lennem" - könyörgött. "Miért olyan sietős a dolog?" - kérdeztem. Ott, az autóban kezdett először mesélni szigorú anyjáról. Őszintén szólva nagyon meglepődtem, és csodálkozva kérdeztem, hogy egy huszonhárom éves lánynak is oda kell még tartania a meztelen fenekét? Azt mondta, épp pár hete beszélt az anyjának arról, mennyire szégyenli magát, és a mama, úgy tűnt, megértő volt. Megígérte, hogy a legközelebbi büntetésnél figyelembe veszi Karin bánatát.
Időközben odaértünk Karinék házához. Csinos családi ház volt, egy nyugodt kis kertvárosban. Az órám úgy fél kettőt mutatott. "Hánykor kellett volna otthon lenned?" - kérdeztem. "Tizenegy körül." Ajjaj, gondoltam. Mondani azonban azt mondtam, hogy a mama már biztosan alszik, különben is, megállapodtak a büntetés kérdésében, ha jól értettem. "Őszintén szólva" - mondta Karin -, "nem bízom igazán a mamában. Úgy alszik, mint a nyúl, és még sose jöttem ilyen elkésve haza. Most mennem kell." Kiszállta a kocsiból, és óvatosan besurrant a házba. Kint vártam még egy kicsit, és a neszekből próbáltam megállapítani, sikerült-e Karinnak észrevétlenül a szobájába jutnia. Hát bizony, nem sikerült. Perlekedő hangokat, majd két pofon csattanását hallottam, aztán újból csend lett. A redőny résein át fényt láttam gyulladni. Hirtelen újra felhangzott a mama haragos hangja. Nem sokkal később egyértelműen hallottam a szíjak csattanását a meztelen bőrön. Semmi jajszó, semmi kiabálás, csak a hangos csattanás, harmadszor, negyedszer, aztán az első hangos, fájdalmas jajgatás. Majd további ütések és további jajszavak. Legalább tizenkét ütést érezhetett ezen az estén az én Karinom bőröcskéje.
Másnap a munkahelyéről hoztam haza Karint. Persze nem tudta, hogy előző este még egy darabig ott maradtam a ház előtt. Vagy negyedórát kellett puszilgatnom, míg részletesen előadta, mi zajlott le az éjjel.
Eleinte úgy tűnt, sikerült észrevétlenül bejutnia a szobájába, mikor villany gyúlt. A mama állt ott életnagyságban, hideg tekintetében harag villámlott. "Tudor-e, milyen későn van, te kis cafka!" - rivallt rá. A lány és a mama vitatkozni kezdtek, ennek azonban csakhamar véget vetett a két anyai pofon. "Sajnálom, de ilyen viselkedést nem tűrök a házamban - be kell látnod, hogy szigorú fenyítést érdemelsz." Ezekkel a szavakkal ment a mama a szekrényhez a szíjkorbácsért. Karin sápadtan és dermedten állt a két szoba között. Divatos fekete nadrág volt rajta széles lakk-övvel. Csillogó anyagból készült, hátul mélyen kivágott blúzt viselt, amelyet négy gomb fogott össze. Ahogy az a diszkóviselethez illik. A mama korbáccsal a kezében a padlásszobába parancsolta lányát. A cipőszekrény előtt új utasítást adott, elővetetett vele egy tömör, fekete, gyékénnyel borított ülőkét. A garnitúra és a kandalló között egy perzsaszőnyegre kellett állítania a lánynak a bútordarabot. "Ülj rá, és szégyelld magad" - mondta a mama. Karin nem tudta igazán, mi vár rá. A büntetési szertartás egészen másképp zajlott le, mint ahogy szokott. A mama keményen megmarkolta a lány haját, és térdéig nyomta le a fejét. Ezután kigombolta a blúzt. Karin nem viselt melltartót. Felső testének ruházata kétfelől a lábszárára borult. Ebben a meggörbített pózban mezítelen hátát kínálta oda anyjának a lány. Ekkor már sejtette, mi fog következni. Annál is jobban megijedt, mert ez ismeretlen fájdalom volt, mivel még sosem korbácsolták meg a hátán. A mama alaposat lendített, és már le is csaptak a "martinet" szíjai a kifeszülő, csupasz bőrre. A hát megemelkedett, vad táncba fogtak az izmok, de a mama nem ismert irgalmat. Egy teljes tucatnyi ütés csattant változatlan erővel, csíkok sorával borítva a hát érzékeny bőrét. Az ütések hangja olyan erős volt, hogy lent, az utcán is hallhattam.
Mint mondtam, Karint a munkahelyéről vittem haza, egy erdőn keresztül. Egy elhagyott helyen megálltunk. Karin óvatosan felhúzta pulóverét a nyakáig. Egészen megdöbbentem. "Uramisten, téged aztán jól helybenhagytak! Alaposan megrakta a hátad az anyád!" - mondtam, finoman cirógatva a fájó csíkokat. Ám a látvány annyira feltüzelt, hogy még sokáig maradtunk együtt, és szegény kis Karin, akinek a háta most a legszigorúbb szemmel nézve is kíméletre szorult, ismét alaposan elkésve jutott haza. És ez így történt még sokszor egymás után...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése