Thomas udvarias volt, mint mindig, haragnak, neheztelésnek, nyomát sem látta rajta Barbara, és ettől egy kicsit megnyugodott. Elindult befelé, a megszokott úton. Az előtérből rögtön a Thomas szobája felé vette az irányt, de ő másfelé terelte.
- Most inkább a földszinti dolgozószobába menjünk, az a hely alkalmasabb lesz.
Barbara nem tudta először melyikre gondol, de amikor beléptek, megértette, hogy azért ide jöttek, mert itt van a páncélszekrény. Thomas hellyel kínálta, ő leült egy nagy bőrfotelba, lábát keresztbe tette, és várta, hogy elkezdje a beszélgetést. Mivel Thomas csak a levegőbe nézett, ő törte meg a csendet.
- Elmondod végre, hogy miért hoztál ide?
- Természetesen, de még várok valakit, majd ha ő is ideér.
Ebben a percben egy autó állt meg a bejárat előtt, csapódott az ajtaja, és egy perc feszült csönd után Caty lépett a szobába. Barbara el sem tudta képzelni kit várhat Thomas, és nem tudta leplezni meglepetését, amikor meglátta a lányt.
Caty ahogy látta Barbarát kimenni az ajtón, ő is fölállt és távozott. Amikor kilépett az utcára, még látta, ahogy beszáll egy taxiba, de a vezetőt nem ismerte föl. Beült a kocsijába, a széles utcán egy ívben megfordult, és egészen lassan elhajtott a várakozó taxik mellett. Thomast nem látta egyikben sem, de a szőke fiatalember a legelső kocsi mellett állt, és az ablakát tisztogatta. Caty fölgyorsított, és Thomas háza felé vette az irányt. Biztos volt benne, hogy sikerült az akció. Szándékosan lassan ment, nem akarta, hogy ő érjen előbb a házhoz, pedig már alig várta, hogy láthassa, hogyan vergődik Barbara Thomas hálójában.
A jól végzett munka öröme töltötte el, eszébe jutott a vaskos köteg pénz, amit kapott. Behajtott a kertbe, és egészen a bejárat előtt állt meg. Kinyitotta a táskáját, még egyszer a kezébe akarta érezni a bankjegyköteget. Benyúlt a borítékba, kivette a tartalmát, és nem akart hinni a szemének. Egy köteg gondosan egyformára vágott újságpapírt tartott a kezében. Alul, és felül volt egy igazi bankjegy, de a többi csak újság volt. Egy pillanat alatt visszaperegtek előtte az események, és tisztán emlékezett, amikor átvette és megnézte a pénzt, hiánytalanul megvolt. Ahogy tovább gondolkodott rájött, a fűszertartó fölborítása nem véletlen volt, csak akkor tudta Barbara kicserélni a borítékot. Átverte. Csúnyán becsapta. Nem is olyan együgyű ez a nő. Igaza volt Thomasnak, amikor szakított vele.
Most először jutott eszébe, hogy föl kellene hagyni választott mesterségével, az nem lehet véletlen, hogy ennyi balszerencse éri. Ha így megy tovább előbb-utóbb rossz vége lesz az akcióinak. Szomorú volt, mert úgy érezte, nem volt elég éber, hagyta magát átrázni, és egyben borzasztó dühös is volt Barbarára. Becsapta a kocsiajtót, ahogy csak bírta, ezzel vezetve le a felgyülemlett feszültséget. Kicsit várt, és csak akkor lépett be, amikor már lecsillapodott, és ujjból ura volt önmagának. A saját butasága miatt nem kockáztathatta, hogy a Thomas játéka is meghiúsuljon. Belépett a szobába, mosolyogva nyugtázta, hogy Barbara ott ül egy fotelben, és majdnem leesik az álla a meglepetéstől. Thomas fölállt, és Catyhoz lépett.
- Ő az, akit vártam. Tudom, nem kell már neked bemutatni, ismeritek egymást.
Közben Caty háta mögött becsukta az ajtót, ráfordította a kulcsot, és a zsebébe tette.
- Most már semmi akadálya, hogy elmondjam miért vagy itt, de ezt biztosan te is kitaláltad már. Ha most megnézzük a táskádat, biztos vagyok benne, hogy az én gyémántjaimat rejti.
Barbara a szavak hallatán erősebben markolta a táskáját, és a háta mögé dugta a fotelban. Thomas azonban odalépett, és gyöngédnek nem nevezhető mozdulattal kirántotta a kezéből. Tartalmát az asztalra borította. Erre már Caty is közelebb lépett. A szépítőszerek és egyéb csecse-becsék között ott volt a fekete bársonyzacskó, és egy kövér barna boríték is. Thomas kinyitotta a zsákot, és a gyémántokat kiborította az asztalra, Caty pedig a boríték után kapott.
- Ezek itt az én gyémántjaim. - mutatott rá.
- Ez meg az én pénzem. - számolgatta Caty a bankjegyeket.
- Nem tudom, hogyan sikerült neki önt becsapni, de az az igazság, hogy csodálkoztam volna, ha sikerül Barbarától pénzt kicsikarni.
- Restellem a hibámat, de nem voltam elég éber, nem feltételeztem róla, hogy be akar csapni.
- Igen, ez valóban hiba volt. Én most már tudom, hogy bármit nyugodtan feltételezhetek róla.
Thomas közben összeszedte a gyémántokat, Barbara dolgait pedig besöpörte a táskájába, és félretette. Caty is eltette a pénzt a saját táskájába. Barbara is megszólalt.
- Lehet, hogy én becsaptalak benneteket, de úgy látom, ti sem vagytok ártatlan bárányok. Álnok módon tőrbecsaltatok.
- Hagyjuk most az etikai kérdéseket, itt most nem fogjuk kideríteni, hogy ki kit csapott be. A helyzet egyértelmű, eltulajdonítottad a gyémántjaimat, és ezért bűnhődni fogsz.
Caty majdnem hozzátette, hogy az ő pénzének az ellopásáért is, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Nem akart túl mohónak mutatkozni Thomas előtt, majd egy alkalmas pillanatban megemlíti.
- Mégis, hogyan akarsz megbüntetni? - kérdezte gúnyosan Barbara.
- Azt most rögtön meg fogod tudni. Vedd le a ruháidat. - parancsolt rá ellentmondást nem tűrő hangon Thomas.
- No lám, úgy látszik, nagyon hiányozhattam neked. Eddig társaságban még soha sem akartad. De nem bánom, legyen meg, ha ez a kívánságod.
Barbara gúnyos mosollyal ledobálta a ruháit, és megállt Thomas előtt. Nagyon buja szexis teste volt. Nagy gömbölyű mellei, vékony dereka, és hozzá képest széles csípője. Hosszú, de nem vékony combja, és csodálatos arányos, gömbölyű feneke.
- Nem látok itt egyetlen ágyat sem, hol akarod, a fotelban, vagy esetleg az asztalon?
- Gyere ide az asztalhoz, és hajolj rá. A kezedet nyújtsd előre.
- Óóó, egészen merész dolgokat eszelsz ki. A kis hölgy meg majd tartja a gyertyát.
Thomas az asztal oldalához lépett, és erősen megragadta Barbara karját.
- Caty, vedd elő a kötelet, és kötözd meg a kezét!
Barbara szabadulni próbált, de Thomas kezei közül nem menekülhetett. Caty a csuklóira hurkolta a kötelet, és a másik végét az íróasztal lábaihoz erősítette. Ugyan úgy, mint ahogy Thomas csinálta, amikor ő feküdt az asztalon. Barbara rángatta egy kicsit a kezeit, de nem tudott fölegyenesedni.
- Ezt miért csináltad? Tudod, hogy nem ellenkeztem volna - jajgatott hason fekve az asztalon.
- Én biztos vagyok benne, hogy ellenkezni fogsz, nem is kicsit. Ugyanis most nem az fog történni, amit gondoltál. Elismerem, pompás dolgokat tudtál az ágyban művelni, de neked sem lehetett okod panaszra soha. Úgy hogy az nem büntetés lenne számodra, hanem ajándék, én pedig most keményen meg foglak büntetni.
Caty közben a lábaihoz guggolt, és terpeszbe, egyiket az íróasztal egyik lábához, másikat a másik lábához kötözte. Thomas ellenőrizte a kezén a köteleket, majd a fiókból előhúzta a lovaglópálcát.
- Ezzel foglak megbüntetni. - tartotta Barbara elé.
- Ezt nem gondolod komolyan, oldozzatok el azonnal!
- Eloldozni majd később fogunk. Most először szeretnék megtudni néhány dolgot. Honnan tudtad, hogy gyémántokat vásároltam? Mit akartál csinálni velük? Ki adta az ötletet az egészhez? Ezekre akarom megtudni a választ.
Thomas várt egy ideig, de Barbara csak nyögött, és a kezeit próbálta kiszabadítani.
- Nos, úgy látom, egy kicsit serkenteni kell a memóriádat, erre pedig a legjobb út a fenekeden keresztül vezet. Ötöt fogok ütni rá ezzel a pálcával, aztán várok egy kicsit, hátha eszedbe jut valami. Ha nem, akkor folytatjuk tovább. Bevált módszer, Caty kisasszony megmondhatja neked.
Meglendítette a pálcát, és jókorát ütött Barbara fenekére. Aztán még egyet, és folyamatosan tovább. A piros csíkok megjelentek a bőrén, jelezve, hogy Thomas nem kímélte. Az első ütésnél fölordított, megfeszítette a köteleit, és attól kezdve folyamatosan sikoltozott, és dobálta magát, amíg abba nem maradtak az ütések.
- Ezért még meg fogsz fizetni, ezért úgy tönkre teszlek, hogy koldusnak sem leszel jó! Engedj el azonnal!
Amikor már nem csípték a fenekét a vesszőcsapások, a sikoltozás azonnal folyamatos szitkozódásba ment át. Barbara arca vörös volt a dühtől, egyébként szép orcája eltorzult, és egyfolytában Thomast ócsárolta.
- Úgy látom nem értetted meg a kérdést. Én nem a fenyegetéseidre vagyok kíváncsi, azt már hallottam eleget. A gyémántokról kérdeztelek.
Várt még néhány másodpercig, de mivel Barbara nem válaszolt, csak nyögve a köteleit rángatta, hátrébb lépett, újból fölemelte a vesszőt, és egyenletesen leszámolta a következő öt ütést. A csíkok egyre sokasodtak a feneke bőrén, eszeveszettül sikoltozott, és hánykolódott az asztalon. Amikor Thomas befejezte, abbahagyta a sikoltozást, de az erőlködés annyira kimerítette, hogy erősen lihegett. Már nem szitkozódott, csak szikrázó tekinteteket lövellt megkínzója felé.
- Nos úgy látom, még mindig nem fogtad fel a helyzetedet. Ideje, hogy megértsd, addig fogom ütni a fenekedet, amíg meg nem tudom, amit akarok. Csak tőled függ hogy meddig.
Szavainak nyomatékot adva, kimérte a következő adagot a pálcával. Nem sietett, megfontoltan, egyenletes erővel ütött, ahogy eddig. Barbara iszonyúan kínlódott, elkenődött a szemén a festék, száján a rúzs, homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek. Mégsem szólt egy szót sem. Caty nem értette, miért nem beszél. Friss volt még az élmény, tudta milyen könyörtelen a lovaglópálca érintése. Nem csak a fejével, a fenekével is emlékezett, amint látta az egymást keresztező piros csíkokat Barbara popsiján. Úgy érezte ő már mindent bevallott volna ennyi fájdalom hatására. Thomas azonban könyörtelen volt. Úgy látszott, valóban beváltja a szavát, és addig folytatja a vesszőzést, amíg meg nem tudja, amit akar.
Néhány másodperc szünetet tartott, és folytatta tovább. Barbara fájdalmas vergődése csöppet sem hatotta meg, sőt inkább fölizgatta. Nem törődött Catyval sem, igaz ő csendben meghúzódott a háttérben, és csak szemlélte az eseményeket. Barbara már nem dobálta magát olyan erőteljesen, mint az elején, csak a vessző csípése hatására reflexszerűen rándult meg a teste, amikor Thomas lecsapott. Szeméből patakzottak a könnyek, és már nem ordított, csak halkan nyüszített. Fölényes, gőgös magatartása megváltozott, sírva kezdett könyörögni Thomasnak, hogy hagyja abba. Caty látta rajta, hogy már csak nagyon kevésen múlik, és mindent be fog vallani. Valóban, amikor Thomas már a sokadik ötös adagot verte a fenekére elcsukló hangon megszólalt.
- Hagyd abba, mindent elmondok, amit csak akarsz, de ne kínozz tovább!
- Halljuk! - mondta Thomas, miután leszámolta az ötödik csapást is.
- Az ékszerész, akitől a gyémántokat vásároltad ő találta ki az egészet. Néhány hete ismerkedtem meg vele, és amikor elmondtam neki, hogy a szeretőd voltam, akkor hozakodott elő a dologgal. Neki akartam visszavinni a gyémántokat, mást úgysem tudtam volna kezdeni vele. Azt ígérte, megkapom a kövek értékének a harmadát készpénzben. Hidd el, ez az igazság, többet nem tudok.
- Rendben van, most hiszek neked, de utána fogok járni a dolognak, és ha nem igaz, akkor ugyanígy folytatjuk tovább a beszélgetést.
- Akkor most már elengedsz?
- Nem, erről szó sincs. Még nem kaptad meg a büntetést. Ez csak egy kis serkentés volt, hogy megtudjam a dolgok valódi okát. A büntetés harminc vesszőcsapás lesz, de közben már nem tartok ilyen szüneteket, mint most. Ha ezt megkapod, és bebizonyosodik, hogy igazat mondtál, akkor részemről elintézettnek tekintem az ügyet. Nem így Caty kisasszony. Gondolom, ő is neheztel rád egy kissé, amiért a pénzét elloptad. Majd ő megmondja, hogy részéről milyen büntetést tart méltányosnak.
Barbara újból elkezdte nyögve a köteleit rángatni.
- Ezt nem teheted velem. Már így is eléggé megkínoztál. Azonnal engedj el!
Caty félrevonta Thomast, és halkan súgta neki:
- Menjünk ki egy percre.
Kimentek a hallba, és Thomas bezárta az ajtót maga mögött.
- Mit kíván kedves kisasszony?
- Azt javasolnám, halasszuk el most a büntetés kiszabását. Amit eddig kapott, már az is elég kemény volt, sok lenne egyszerre ennyi verés.
- Csak nem esett meg a szíve rajta, gondolom, amikor felfedezte, hogy becsapta a pénzzel, másképp gondolkodott.
- Valóban, de már azóta lehiggadtam. Úgy gondolom, túlzás lenne ezek után rámérni még a büntetést is. Nem azt szeretném, hogy tekintsen el tőle, sőt én is szeretném megbüntetni, de halasszuk el a folytatást holnapra. Ez egyszerre már kegyetlenség lenne. Biztosan van ebben a házban egy biztonságos helyiség, ahová be lehet zárni, és nem kell attól tartani, hogy megszökik.
- Rendben van kisasszony, legyen, ahogy kívánja. Meg kell jegyeznem, hogy nagyra becsülöm önben azt, hogy nem veszíti el a realitásérzékét, nem engedi, hogy fölülkerekedjen a bosszúvágy, ha mégoly nyomós oka van rá akkor sem.
- Ez csak az egyik ok, amiért ezt kértem. A másik az, hogy szerintem a büntetés visszatartó ereje sokkal inkább érvényesül, ha már előre tudja, hogy mi vár rá, és úgy kell elszenvednie azt. Lesz ideje gondolkozni, és ha már túl lesz rajta, tovább megmarad az emlékezetében.
- Ismét igazat kell adnom önnek, ön kiváló nevelő lehetne. Legjobb lesz most, ha lemegyünk a pincébe, és szemrevételezem azt a helyiséget, ahová be lehetne zárni.
A garázst a hallal összekötő folyosóról nyílt a pincelejárat. Széles és nehéz vasajtó volt rajta. Thomas fölkattintotta a villanykapcsolót, és lementek a lépcsőn. Caty egészen másra számított, valami ódon börtönszerű helyiségre, ehelyett egy elég nagy, de alacsony terembe jutottak. A falak fehérre voltak meszelve, a bútorok fehér vászonnal letakarva. Ablak nem volt sehol, csak néhány erős vasajtó nyílt még a helyiségből. Egyiket Thomas föltárta, és egy kicsi szobácskába jutottak. Egy asztal volt benne, egy ágy, és néhány szék. Leszedte a bútorokról a védőtakarókat, és szétnézett.
- Ez megfelelő lesz. Régen, még a háború alatt ez óvóhely volt. Néhány évvel ezelőtt újíttattam föl, de akkor még nem gondoltam, hogy hasznát is veszem valaha. De most menjünk vissza, mert Barbara már biztosan türelmetlen.
Valóban az is volt, a köteleket húzgálta, és mindenképpen szabadulni próbált.
- Mikor engedtek már el végre?
- Nos, megbeszéltük Caty kisasszonnyal a dolgot, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy ma már nem folytatjuk tovább a fenyítést. Ez azonban nem azt jelenti, hogy megúszod a büntetést, amit kilátásba helyeztem. Holnapig kénytelen leszel a vendégszeretetemet élvezni, és akkor majd megkapod, amire rászolgáltál. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz később. Most eloldozlak, de előrebocsátom, ne próbálkozz semmivel, mert egyrészről úgy is fölösleges, másrészről pedig újabb büntetést kapsz érte.
Thomas eloldozta a köteleket Barbarának először a lábain, majd a kezein is. Első dolga az volt, amikor fölegyenesedett az asztalról, hogy megtapogatta elgyötört fenekét. Föl is szisszent azonnal, mert túl erősen nyúlt hozzá. Thomas nem várta meg, amíg teljesen magához tér, előhúzta a bilincset az asztalfiókból, és Barbara egyik csuklójára erősítette.
- Ez csak azért kell, hogy nehogy szökésen tördd a fejed. - mondta, és úgy, ahogy volt meztelenül, már húzta is maga után, a pince irányába.
- Most meg hová viszel? - méltatlankodott, de kénytelen volt követni.
- Van egy kellemes, és legfőbbképpen biztonságos kis szoba, holnapig ott fogsz vendégeskedni.
Levonszolta a pincébe, betessékelte a kicsiny helyiségbe, és csak ott vette le róla a bilincset. Még mielőtt bármit is szólhatott volna, otthagyta, és rázárta az ajtót. Catyval már a lépcső tetején jártak, amikor Barbara elkezdte verni az ajtót, és torkaszakadtából kiabált. Thomas mintha meg sem hallotta volna, kilépett a folyosóra, és azt az ajtót is bezárta. A nehéz vasajtó elnyomta Barbara ordítását.
- Majd később viszek neki valami ruhát, meg néhány takarót, addig talán megnyugszik egy kicsit.
Caty akárhogy is haragudott rá, azért sajnálta. Már most majdnem annyi verést kapott, mint ő összesen, és még nincs vége, holnap folytatódik a fenyítés. Ha az eszével belegondolt, Barbara mindenképpen megérdemelte a büntetést, ő is keményen meg fogja fenyíteni, elhatározta. Az érzelmei azonban tiltakoztak. Látta a vergődését, pecsenyepíros, hurkás fenekét, és, még ha átejtette is, sorstársának érezte. Kezdetben élvezte, ahogy Thomas lecsapott a vesszővel, és Barbara nem menekülhetett előle, ahogy visítozott, hiábavalóan próbált szabadulni, de később fennhéjázó gőgös magatartása fokozatosan megszelídült, nem akart mást, csak hogy Thomas abbahagyja a verést. De hiába könyörgött, csak amikor elmondta a titkát, akkor hagyta abba. Ő nem tudott volna ilyen könyörtelen lenni. Biztosan megkönyörül rajta, még ha nem tudja meg, amit akar, akkor is. Thomas azonban nem hagyatkozott az érzelmeire. Legalábbis nem olyan jellegűekre, mint Caty.
Csak egyik ok volt, hogy megtudja ki, vagy mi vezérelte Barbarát. A másik ok az volt, hogy egyre jobban élvezte, amit csinál. Nem mutatta igaz, de az érzés fokozatosan elhatalmasodott rajta. Caty zökkentette vissza a valóságba, amikor megkérte, hogy halasszák el a büntetést. Azonnal rájött a hibájára, és magában igazat adott neki. Egyre jobban tetszett neki ez a lány, de nem csak azért, amiért annak idején Barbara. Caty egészen más volt. Ő nem csak egy hajas baba volt, aki kitűnően tud hancúrozni az ágyban, és aki után megfordulnak az utcán. Ahogy jobban megismerte, rájött, tévedés csak a foglalkozásáról megítélni az egész személyét. Sokkal több intelligencia, és érzelem szorult bele, mint amiről Barbara valaha is álmodhat, és szépség szempontjából sem marad el tőle. Már amikor először meglátta, a bátorsága, és a kecsessége akkor is kiváltották a csodálatát, de akkor még csak egy gyönyörű játékszernek tekintette. Azt hitte, hanyatt homlok menekülni fog tőle, és sohasem találkoznak többet. Nem gondolta, hogy bármi is kialakulhat közöttük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése