- Micsoda csinos kislánya van a papának – mondta. Vajon jó kislány lesz-e?
- Bele kell menned a játékba, én drága kislányom. Hívjál papának! Mondd csak, soha nem játszottál ilyen játékokat Southwooddal?
Skye tagadólag rázta a fejét. Dudley az ölébe ültette.
- Pedig nagyon szórakoztató az ilyen játék, galambom. No, mondd meg szépen a papának, jó kislánya leszel-e.
- Én… igen.
- Ugyan, Skye, ne légy már olyan elfogódott, olyan szégyenlős! Jó kislánya vagy-e a papának?
- Igen… papa.
- Ez a beszéd! – kapott a válaszon Dudley széles vigyorral. – De van ebben egy kis hazugság is, édeském. Nem lehet állandóan jó az ember lánya! Vagy talán igen?
- Nem… papa.
- Szóval akkor hazudtál nekem, te édes kid rosszaság!
- Igen, papa.
Úristen, hisz’ ez az ember őrült!
- Akkor hát meg kell büntesselek, te csúnya, rossz kislány!
- Ne, ne, Dudley! Ez nevetséges!
- Ó, szóval dacolni akarsz a te papáddal? Akkor most már biztos, hogy meg kell büntesselek.
Gyors mozdulattal a térdére fektette Skye-t és verni kezdte a fenekét. Skye rémülten sikoltozott, és próbálta kirántani magát a szorításból, de nem ment; Dudley ujjongva mulatott az erőfeszítésein, és egyre keményebben ütötte, úgyhogy a végén égett a fájdalomtól az asszony hátsója.
Korábban csak egyetlen egyszer fenekelték el. Édesapja hazaküldte tanulni: cserélje fel a matróz mesterségét az úrinőséggel. Egy álló hetet Peigi nővére bosszantásával töltött Skye, és Peigi végül jól elverte. Skye úgy állt bosszút, hogy Peigi ágyát telerakta eleven, nyüzsgő rákokkal. Azóta nem fenekelte el senki.
- Az istenit! – hallotta Dudley ziháló kiáltozását, miközben hiába igyekezett szabadulni. – Az a szemtelen kis popód szinte kihívja a verést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése