Colette első elnáspángolását követően Regnierné asszony frissen megszerzett hatalmának tudatában szinte cselédlányként dolgoztatta Colette-t. Élvezte, hogy pattogó utasításaira a lány nem vonogatja már a vállait, és igyekszik a számára kijelölt munkát elvégezni. Igaz, ez nem mindig sikerült, de Pauline számára az volt a fontos, hogy a lány már nem mer pimaszkodni vele, és fél tőle, mert tudja, hogy bármikor újabb verést utalhat ki neki. Legalábbis ezt hitte az asszony, és Colette nem volt olyan buta, hogy felvilágosítsa őt tévedéséről. Az ugyan nagyon piszkálta a csőrét, hogy nem vághat vissza nénikéjének úgy, ahogy eddig szokott, de tisztában volt vele, hogy csakis az udvarias, jó kislányt színlelve tarthatja nénikéjét tudatlanságban.
Regnier mester pedig alig várta már, hogy újból alkalma legyen a szigorú nevelőapa szerepét eljátszani. Feleségével az utóbbi években egyre ritkábban szerelmeskedtek, és ez nem az asszonyi kézség hiányának volt betudható. Pauline asszony bizony szívesen vette volna férjura gyakoribb, és intenzívebb közeledését, és ennek érdekében még a csábító alsóneműk vásárlására sem sajnált pénzt kiadni, de hiába. Regnier mesternek havi egy-két alkalomnál többször nem volt kedve a mások által még csinosnak tartott, de az általa már annyira ismert, kicsit elhízott, kicsit megereszkedett testet megölelni. Colette fiatal, karcsú, és ropogósan kemény teste viszont szinte felforralta a vérét, és akár naponta eljáratta volna a lánnyal azt a bizonyos mogyoróstáncot a padláson.
Alig egy hétig bírt vágyain uralkodni, de ekkor eldöntötte, hogy ismét meg kell kapnia a lányt. Az ürügyet nem volt nehéz megtalálnia, elég volt néhány porcicát elhintenie az egyik szobában, miután a lány már gondosan kitakarította azt, majd alaposan leteremtenie a feleségét, hogy milyen rendet tart a házban. Pauline asszony elszörnyülködve állapította meg, hogy férjének igaza van, és dühödten hívatta Colette-t.
- Mi ez már megint?! - rivallt mérgesen a lányra. - Ez neked takarítás?
- De nénikém, én még fel is mostam! Igazán nem tudom, hogy kerültek ezek ide... - felelt a lány ártatlanul tágra nyílt szemekkel, pedig nagyon is jól tudta, mi az igazság.
- És ismét azzal tetőzöd a bűnödet, hogy a szemembe hazudsz! Úgy látom nem volt elég a múltkori lecke! Viszket megint a feneked! Hát ne hidd, hogy megúszod a büntetést! Michel, máris fogd, és vidd a kisasszonyt a padlásra! Ha kell, minden héten elnáspángoltatlak, amíg meg nem tanulod, hogyan kell viselkedned!
- Túl elnézőek voltunk veled, Colette... - tette hozzá Regnier mester is igen komor ábrázattal. - A nagynénédnek igaza van, Úgy látszik, tényleg csak a vessző tud rendre tanítani...
Colette eme álszent szavakra szemrehányó pillantást vetett bácsikájára, de nem szólt semmit. Ha jobban belegondolt, nem is volt oka az ellenkezésre, inkább csak az zavarta egy kicsit, hogy ez az egész az ő akaratától függetlenül történik. Amikor a padlásra vezető lépcsőn ment felfelé, már alig várta, hogy bácsikája jókora hímtagját ismét magába fogadhassa. Pauline asszony hamarosan meghallotta a pálca csattanásait, amit Colette jajszavai kísértek. Élvezettel hallgatta ezeket a hangokat, de Colette természetesen sokkal jobban élvezte a "büntetést". A fenyítés végeztével nénikéje elé kellett járulnia, és bocsánatot kellett kérnie, de ezért a kellemetlenségért bőven kárpótolta őt Catherine, aki ez után ismét eljött hozzá, hogy "ápolja" őt.
Ezentúl a vesszőzések rendszeressé váltak Colette életében, havonta egyszer-kétszer fel kellett mennie bácsikájával a padlásra. Colette ilyenkor mindig durcáskodott egy kicsit, és úgy tett, mintha haragudna bácsikájára azért, amit vele tesz, de a férfi persze átlátott a szitán, és csak mosolygott a lányon. Colette valójában legalább annyira örömét lelte a padláson töltött percekben, mint bácsikája, de talán még ennél is jobban élvezte ezt követően Catherine kényeztetését. Ezen különleges csemegék mellett persze a hétköznapokra ott volt neki Lucas, aki szintén nagyon jól tudta, mire van szüksége egy szerelemre éhes, fiatal leánynak.
Egyedül Pauline asszony számára maradt rejtély, hogy a gyakori vesszőzések ellenére sem javul unokahúga magaviselete és szorgalma. Bér majdnem harminc év telt el azóta, hogy fenekén vessző csattant, Pauline mégis jól emlékezett a hajlós mogyorópálca okozta elviselhetetlen fájdalomra, és hogy annyira rettegett a veréstől, hogy sokszor térdre borulva rimánkodott apjának kegyelemért. Colette ezzel szemben szinte közömbösen vette tudomásul, ha közölte vele, hogy verést fog kapni.
Egyszóval tehát Colette-nek lehetett panasza, aranyélete volt, és ha néha-néha tényleg elkövetett valami hibát, akkor sem kellett félnie a fenyítéstől. A fák azonban nem nőnek az égig, és ezt hamarosan Colette-nek is tapasztalnia kellett.
A vendégszobában pajzánkodtak Lucas-al, Colette-nek ez volt az egyik kedvenc helye, mert élvezte a veszélyt, hogy nénikéje közvetlen közelében vétkezik. Ezt a szobát egyébként nem használták, így elvileg biztonságos volt, de ezen a napon Pauline asszonynak mégis eszébe jutott, hogy valamit megnézzen ebben a helyiségben. Legnagyobb csodálkozására az ajtót zárva találta. Megrángatta néhányszor a kilincset, de az nem engedett.
- Hé, van odabent valaki? - kiáltott be, de nem felelt senki. Ám mintha halk neszezést hallott volna mégis, és amikor belesett a kulcslyukon, egy fehér harisnyás lábat, és egy meztelen combot pillantott meg. Hogy a combok felett mi volt, azt nem látta, de az egyébként csinos lábakon piros cipellők voltak, és ez nagyon felbosszantotta Pauline asszonyt. Cipőstül hemperegsz a drága ágyterítőmön? Na, megállj csak! - gondolta haragosan, mert ekkor még azt hitte, hogy egyik cselédje van odabent.
- Akárki is van benn, azonnal nyissa ki az ajtót! - kiáltott be újra, és dörömbölni kezdett.
Az ajtó nagy sokára kinyílt, és Pauline Lucast ismerte fel az előtte toporgó zavart, és rendezetlen ruházatú fiatalemberben.
- Lucas! Mit keresel te itt?
- Csak segítettem Colette-nek takarítani... - felelt a fiú, miközben maga is érezte, hogy magyarázata nem volt túl meggyőző.
- Micsoda? Colette-nek? - nézett körül a ház úrnője, és megdöbbenve fedezte fel a most már szemlesütve álldogáló unokahúgát.
Felidézte magában az imént látott buján szétterpesztett lábakat, és ahogy az ártatlanul pislogó lányra pillantott, elöntötte a méreg. Villámgyors léptekkel unokahúgához sietett, és szó nélkül egy hatalmas pofont kevert le a lánynak. Minden erejét, és dühét beleadta az ütésbe, így Colette most ismét az ágyon találta magát. Fájdalmasan kapott égő arcához, de nem kezdett el sírni, szeme villámokat szórt az őt megütő asszonyra.
- Szóval takarítottál, Colette, igaz? - kérdezte némiképp lehiggadva Pauline asszony.
- Így volt! Port törölgettem, és Lucas csak bejött, hogy nincs-e szükségem segítségre!
- Ó, hát ez nagyon rendes tőle! De úgy látom, még így is nagyon elfáradtál a takarításban, nem igaz?
- Nem értem, nénikém...
- Bizonyára azért feküdtél ezen az ágyon, mert nagyon elfáradtál! Bizony, nagyon el kellett hogy fáradj, és jól ki is melegedtél a nagy munkában, mert a ruhádat levetetted, de a cipődet nem! És a tetejébe még ilyen szemérmetlenül hazudozol már megint! De nehogy azt hidd, hogy ezt megúszod egy pofonnal!
Colette alig bírta palástolni magabiztos mosolyát, amikor meghallotta nénikéje fenyegető szavait. A Lucas-al való hancúrozástól már alaposan felizgult, és már alig várta, hogy bácsikája elvégezze, azt, amit a fiú elkezdett.
De amikor meghallotta nénikéje újabb szavait, elszorult a szíve. Pauline asszony ugyanis így parancsolt a megszeppent Lucas-ra: - Menj, és kérd el a mester úrtól a pálcát! Na, mire vársz, még? Mozgás, egy-kettő, igyekezz!
Colette rosszat sejtve pillantott nénikéjére, aki nagyon határozottnak látszott. Az asszony most egy fiókos szekrényhez lépett, és végighúzta rajta a mutatóujját. Diadalmasan mutatta a lánynak poros ujjbegyét, és gúnyosan így szólt: - Na, erről rád ismerek, tényleg te takarítottál itt! De ezúttal személyesen felügyelem a büntetésedet! Az a gyanúm, hogy a bácsikád túlságosan kíméletes volt veled, de most majd megtudod, hogyan tud csípni a mogyorópálca, ha úgy istenigazából megtáncoltatják a fenekeden!
Ezzel az asszony az ágy szélére ült, és összezárt térdeire mutatott: - Gyerünk, kisasszony, hasalj szépen ide!
Colette-nek nem nagyon akaródzott teljesíteni nénikéje parancsát, mert arra gondolt, hogy a visszatérő Lucas meglátja majd, amint kitakart fenékkel hasal nénikéje ölében, mint egy kislány, és ezt semmiképp sem akarta.
- Nénikém, én belátom, hogy hibáztam, és tudom, hogy rászolgáltam a büntetésre, de hadd várjam meg, amíg Lucas elmegy...
- Most persze szégyelled magad, mi? - mosolyodott el gúnyosan kárörvendezve az asszony. - Hallottad mit mondtam! Feküdj a térdemre, egy-kettő, vagy külön büntetést kapsz az engedetlenségedért!
Colette kénytelen-kelletlen nem tehetett mást, az asszony mellé lépve, ráereszkedett annak vastag combjaira, felkínálva farát a büntetésre. Pauline asszony ekkor megragadta Colette szoknyáját, és a lány nyakába emelte azt. Mikor ezt követően szeme elé tárult Colette csupasz hátsója, megdöbbenve kiáltott fel: - Hol a bugyogód, te lány?! Nem hallod, felelj, ha kérdezlek!
És hogy szóra bírja a lányt, dühösen rácsapott az előtte domborodó fenékre.
-AÚ! Nem tudom! -jajdult fel Colette.
- Így! Szóval nem tudod?! - sivított Pauline hangja, és szikrázó szemekkel csépelni kezdte Colette ülepét. Tenyere nagyokat csattant a meztelen fenéken, mely hamarosan bíborszínt öltött. Közben tagoltan, a haragtól sziszegve ejtette ki a szavakat: - Szó-val nem tu-dod! Ezt a gya-lá-zatot! Ez már az-tán tény-leg több a sokk-nál! Majd a-dok én ne-ked, te szé-gyen-te-len!
Minden egyes szótagot egy jókora csapás követett, mégpedig pontosan abban az ütemben, ahogy beszélt. Az asszonynak pedig fürgén járt a nyelve, és a csattanások is úgy szóltak, mint a kereplő.
Colette arca fájdalmasan fintorgott, de lassan égni kezdő ülepénél jobban izgatta az a tudat, hogy Lucas hamarosan visszaérkezik. Emiatt nemcsak a feneke, de arca is vörösre gyúlt, és amikor arra gondolt, hogy hamarosan a mogyorópálca fog majd ugyanígy csattogni a farán, gyomra is összeszorult.
Nénikéje keze közben fáradhatatlanul járt, és Colette azon csodálkozott, hogy győzi az asszony szusszal a folyamatos, erős verést. Feneke már nagyon égett, de nagy önuralommal úgy tett, mintha nem is az ő hátsóját porolnák ki. Szép nyugodtan hasalt nénikéje térdén, csak néha-néha moccant meg egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése