****************************
Michel Regnier szőnyegszövő mester tanyáján, a konyhából éles perlekedés hallatszott. Pauline, a mester felesége szidalmazta Colette-t, fiatal unokahúgát, akit szülei elhagytak, ezért magához vette őt. Arra számított, hogy jól jön majd a segítség a nagy háztartásban, de Colette nem igyekezett túlságosan megerőltetni magát a munkában.
- Azt mondtam, hogy seperd fel a konyhát, és pucold meg a borsót! Ez igazán nem nagy munka! Az összes borsó itt van még! Mit csináltál egész délelőtt?!
- Sepertem... - felelt közömbösen a lány. Szemmel láthatólag nem nagyon érdekelték őt nénikéje szidalmai.
- Ez neked seprés?! - háborgott az asszony. - Nézd meg, mennyi szemetet hagytál! Fogadok, hogy a kezedbe sem vetted a seprűt!
Colette ezúttal már nem is válaszolt, csak a vállát vonta meg.
- Jól van. - keményedett meg ekkor Pauline hangja. - Eddig türelmes voltam hozzád, de te nem háláltad ezt meg. Naphosszat lustálkodsz, ha valamit kérek, nem csinálod meg, ha pedig felelősségre vonlak, csak a vállaidat rángatod! Ez így nem mehet tovább... Mostantól más világ lesz... Édesanyád ránk bízta a nevelésedet, azzal, hogy ha úgy ítélem, legyek szigorú hozzád.
Mialatt Pauline Colette-t szidalmazta, férje, Michel az ablak előtt hallgatódzott. Érdeklődve hallgatta felesége perlekedő szavait:
- Eddig nem akartam szigorú lenni, de úgy látom, másképp nem lehet téged engedelmességre bírni. Édesanyád túlságosan is elkényeztetett. Lefogadom, egyszer sem verte el a fenekedet, igaz?
- De igen... amikor még kiskorú voltam!
- Ne feledd, hogy csak tizenhét éves vagy, tehát még mindig kiskorú. Én vagyok a törvényes gyámod, és ha úgy látom, hogy a nevelésedhez ez szükséges, testi fenyítéket is alkalmazni fogok!
Pauline szeme összeszűkült, és sziszegve folytatta: - És én úgy látom, hogy igenis hiányzik neked egy jó alapos náspángolás... Méghozzá frissen vágott mogyorópálcával! Az nagyokat csattan, és piros hurkákat csíp majd a meztelen fenekedre! Akkor majd megtanulod a helyes viselkedést, és leszoksz a vállrángatásról!
Colette kissé megijedt nénikéje fenyegető szavaitól, de igyekezett továbbra is közömbös arcot vágni. Pauline pedig így fejezte be nevelő szándékú szavait:
- Most pedig jól figyelj ide! Ha délig nem lesz felseperve úgy, hogy egy porszemet se találjak, és nem lesz megpucolva az összes borsó, akkor Michel bácsikád felvisz a padlásra, a gerendához kötöz, és úgy eljáratja veled a mogyoróstáncot, hogy egy hétig csak állva tudsz majd enni, és hason fekve aludni! Megértetted?!
- Igenis, nénikém... - felelt kissé megszeppenve Colette.
Michel pedig elmosolyodott a bajsza alatt. Már régóta fájt a foga a formás leányzóra, de az ügyet sem vetett a középkorú házigazdára.
- Hm, nem is lenne rossz... - gondolta magában, amint maga elé képzelte Colette formás fenekét. Hirtelen ravasz terv fogalmazódott meg fejében. Megvárta, míg Pauline a dolgára megy, és akkor beosont a konyhába. Colette az asztalnál ült, és keze fürgén bontogatta a borsóhüvelyeket. Tudta, hogy nénikéje beváltja fenyegetését, ha nem végez a munkával, és semmi kedve sem volt közelebbi ismeretséget kötni a mogyorófa pálcával. A férfi sóváran nézte a lány fehér harisnyás lábát, és gondolatban már azt tervezgette, hogyan fogja végigsimítani ezt a formás lábat, ott is, ahol a szoknya most eltakarja. Aztán kedvesen így szólt Colette-hez:
- Légy szíves, Colette hozz nekem egy korsó friss vizet...
A lány kedvesen rámosolygott a férfire, akit egyébként kedvelt, és kiszaladt a kúthoz. Michel ekkor a borsós tálhoz lépett, egy jó adagot kimarkolt belőle, és a fiókba dugta. Aztán sietve eltűnt a helyszínről. Mikor Colette visszajött, csodálkozva kereste bácsikáját, majd vállat vont, és folytatta a borsópucolást. Kicsit furcsállta ugyan, hogy mintha kevesebb borsó lenne a tálban, mint amikor elment, de nem nagyon aggódott emiatt. Mikor végzett a borsóval, felsepert, majd leült, és nyugodt szívvel várta a háziasszonyt. Pauline pont délben meg is érkezett, és vizslató szemekkel vizsgálta meg, mit végzett a lány.
Némiképp csalódottan vette tudomásul, hogy Colette betartotta utasításait, és nem adott okot az elmarasztalásra. Szerette volna móresre tanítani a pimasz fruskát. Árgus szemekkel nézett be a rejtett zugokba is, de Colette mindenhol alapos munkát végzett. Az asszony már azon volt, hogy talán helyes lenne most megdicsérni a szorgos leányzót, amikor bejött Regnier mester, és leült az asztal mellé.
- Hát ez meg mi?! - kérdezte jól megjátszott csodálkozással a hangjában, és előhúzta a fiókból az odarejtett bontatlan borsót.
- Hát így vagyunk!!! - kiáltott fel Pauline diadalmasan. - Azt hiszem, Colette, neked nem használ a szép szó... Hidd el, nagyon sajnálom, ami most fog történni, de nincs más választásom... - mondta szigorú, de szeretetteljes hangon, belül azonban jóleső káröröm töltötte el szívét.
- Michel, most kimész a kertbe, vágsz egy jó ujjnyi vastag mogyoróvesszőt. Aztán felviszed Colette-t a padlásra, és szigorúan elnáspángolod! Megértetted, szigorúan, nem pedig csak megsimogatod! Kötözd a gerendához, nehogy eliszkoljon, ha esetleg túlságosan csiklandaná a farát a vessző!
- De nénikém! - kiáltott fel ekkor Colette. - Én az össze borsót megpucoltam, ami csak a tálban volt! Nem tudom, hogy ezek hogy kerültek oda...!
- Talán bizony én tettem oda! Na, ebből elég volt! Legalább annyi becsület lenne benned, hogy emelt fővel vállalnád a büntetést! Most pedig gyerünk!
Colette elhallgatott, pár pillanatig szikrázó szemekkel villogott Pauline-re, majd megadóan felállt, és követte Michelt.
A férfi valóban ujjnyi vastagot vágott a hajlós mogyoróvesszőből, és próbaképp megsuhogtatta a levegőben. A vessző élesen sivító hangot adott, ami aggodalommal töltötte el a lányt. A férfi pedig igyekezett nagyon szigorú arcot vágni, amikor a lányra parancsolt: - Na gyerünk, mars fel a lépcsőn!
Colette megvetően biggyesztette le ajkát. Tudta, hogy bácsikája be fog lesni a szoknyája alá, és hogy mennyire élvezi feladatát. Vörös arccal indult fel a lépcsőn, Regnier mester pedig vigyorogva nézett utána. Amint megpillantotta a lány piros harisnyakötőjét, azonnal ágaskodni kezdett a vesszeje. Mohón nézett Colette után, és élvezte a fehér nadrágocska, és a harisnya felett elővillanó combok látványát. Mikor felértek a padlásra, elővett egy erős szárítókötelet.
- Karold át az oszlopot! - parancsolt Colette-re, aki szó nélkül, megvető arccal engedelmeskedett. A férfi most elől összekötözte Colette kezeit, majd megpaskolta a fenekét, és így szólt: - Igazán sajnálom, Colette, hogy ezt kell tennem...
Azzal kioldotta a szoknyát, és hagyta, hogy az lecsússzon a lány bokájáig. Aztán a bugyogót is lehúzta, és gyönyörködve bámulta a bimbózó korban lévő leány már teljesen érett, kemény húsú, gömbölyű farát.
- Azt hiszem, még sohasem csiklandozták meg mogyorópálcával a popsidat, igaz?
Colette nem felelt, csak lebiggyesztett ajakkal nézett maga elé.
Nagyon fájdalmas... - folytatta tettetett sajnálkozással bácsikája. - Igazán sajnálnám, ha alkalmaznom kéne ezt a szigorú büntetést. Ez a gyönyörű fenék jobb sorsra érdemes...
Azzal tenyerét ráfektette a lány dús farára, és simogatni kezdte azt. De Colette éles hangon rászólt: - Nem ezzel bízták meg magát! Teljesítse a dolgát, de ne érjen hozzám!
- De felvágták a nyelvedet, kicsikém...! De majd fogsz te másként is beszélni.
Ezzel meglegyintette a vesszővel a lány farát, nem túl erősen, csak úgy csuklóból. Colette halkan felszisszent, mert a hajlós vessző még így is éppen eléggé csípte a fenekét. Bácsikája kedvtelve nézegette a vessző nyomán keletkezett halványrózsaszín csíkot, majd újból rácsapott egyet a lányra, még mindig inkább csak játékosan. Colette ismét felszisszent, de közben érezte, hogy bácsikája nem bánik vele igazán szigorúan. Ha valamely szolgálólány komolyabb hibát vétett, akkor Pauline asszony parancsára megvesszőzték, és Colette jól emlékezett rá, hogy ilyenkor hogy visítottak, és vonaglottak kínjukban a megvesszőzött leányok. Már kezdte azt gondolni, hogy bácsikája valóban sajnálja őt, amikor ismét a fenekén érezte a férfi tenyerét.
- Most csak ízelítőt kaptál a vesszőből, Colette.... - lihegte Regnier mester a lány fülébe. - De emlékezz csak mit mondott a nénikéd! Azt mondta, bánjak veled szigorúan! Hogyan döntesz hát, kicsi Colette, szigorú legyek hozzád, vagy inkább gyengéd...?
Colette most értette csak meg teljesen bácsikája szándékát, és ezúttal a harag festette pirosra csinos arcocskáját.
- Abból pedig nem eszel, vén disznó! - gondolta magában dühösen, és elhatározta, hogy inkább vállalja a büntetést, de nem hagyja magát ilyen megalázó módon megzsarolni.
- Már mondtam egyszer: azt tegye, amivel nénikém megbízta magát! - felelt határozott, és kemény hangon a férfinek.
- Te tudod, kicsikém... - vont vállat Michel, majd hátrább lépett, erősen megmarkolta a vesszőt, és jó nagyot ráhúzott Colette hátsójára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése