Szép asszonyok egy gazdag házban

Miután egyedül maradt, egy könnyű nádpálcát hozatott Tavasziszilvával, hogy jól ellássa a baját Őszirózsának, mert bizony az elveszett papuccsal kapcsolatos ügy nagyon kellemetlen volt a számára.

- De hiszen megtaláltam a papucsot, miért kapnék akkor verést? - tiltakozott a kicsike, ám hasztalanul.

- Nézd csak meg jobban, ez itt az én papucsom! - támadt a lányra Aranylótusz mérgesen, s orra elé tartotta a fiatal Csentől átvett papucsot. - Ezt kellett volna megkeresned, te mulya!

Őszirózsa jó ideig szinte dermedten meredt a papucsra.

- Na de ilyet! - dadogta elképedve. - Ezek szerint három egyforma papucsa van az asszonyomnak!

- Miket beszélsz? Meg akarsz talán győzni, hogy ez az idegen cipő is az enyém? Minek nézel, háromlábú holdbékának?

S megparancsolta Tavasziszilvának, húzzon társnőjére tízet a nádpálcával. A fájdalmas művelet közben a kicsike zokogva ölelte át haragos úrnője térdét, és Tavasziszilvára mutatva, így kiáltott:

- Ha ez itt nem hagyta volna tárva-nyitva a kaput, senki idegen nem tehette volna be a lábát a parkba, s nem is lophatta volna el senki a cipőt! Egyedül ő a hibás!

- Ez már felháborító! Még engem is meg akar gyanúsítani - védekezett Tavasziszilva. - A te feladatod volt tegnap, hogy elrakd a párnákat és gyékényeket, az elveszett papucsot is meg kellett volna találnod. Még ha egy díszcsat vagy gyűrű lett volna, csak hagyján, akkor nyugodtan érvelhetnél ilyesmivel, de egy piros cipő nem kerülheti el az ember figyelmét. Úrnőd még nagyon is elnéző. Húszat, harmincat érdemelnél!