2006. október 29.

Johanna Lindsey: A szerelem hatalma

Régi viszálykodások, összetűzések szítják az angol Maloryk és az amerikai Andersonok közötti ellenségeskedést, amely az évek múlásával sem csitul, hiába választja el őket egymástól egy egész óceán. Az óvilági gőgös főrendek lenézik a rang nélkül való jenkiket, míg az Anderson család férfijai legszívesebben rárontanának a fennhéjázó, rátarti lordokra. Ez meg is esik olykor, hiszen Warren Anderson hajóskapitány egyszer kis híján felakasztatja James Maloryt, akinek minden bűne között az a legnagyobb, hogy elcsábította, majd feleségül vette és magával vitte az Andersonok legféltettebb kincsét. A gyűlölködők indulatait az sem fékezi meg igazán, hogy a két család tiltakozása ellenére megkötött házasságból idővel gyermek születik. Az pedig csak tovább rontja a megbékélés esélyeit, hogy a tizennyolc éves, fékezhetetlen és merész Amy Malory első látásra beleszeret a kisbaba világra jövetelére Angliába érkezett Anderson fivérek egyikébe, a rettenthetetlen Warrenbe. Egy régi csalódás megkérgesítette a férfi szívét, és eddig nem akadt asszony, aki meglágyította volna. De Amy vakmerő, csábító felkínálkozása, odaadó vágyakozása fokozatosan gyengíti ellenállását, és lassan ébresztgeti elfojtott érzelmeit, bár félő, hogy könnyen lángra lobbanhat a parázsló családi viszály. Nem is akarja megadni magát, ám amíg elszántan küzd a szerelem hatalma ellen, a múltból felbukkant esküdt ellenségek, a régi fogadások sötét árnyai, az izgalmak és kalandok már nemcsak őt fenyegetik, hanem a varázslatos angol lányt is, aki a világgal dacolva vállalja a veszélyt.

Amy zihálva lélegzett, mire leért a szalonba, mert futott lefelé a lépcsőn. Biztosra vette, hogy valaki ugratja, amíg a saját szemével nem látta a férfit. Tényleg ott volt… te jó isten megesküdött volna, hogy Steven egyetlen ujjal sem tudott hozzáérni előző nap.

Warran minden üdvözlés nélkül, céltudatosan a lány felé indult, akinek a szíve hevesen kezdett verni. Amikor odaért hozzá, becsukta az ajtót, megfogta Amy kezét, és a kanapé felé húzta. A lánynak semmi kifogása sem volt a dolog ellen… mindaddig, amíg a férfi le nem ült, és térdére nem fektette Amyt.

- Várj! – sikította a lány. – Mit csinálsz? Ne, figyelmeztetned kellett volna, Warren!

Az első ütésnek visszhangzott a csattanása a szobában.

- Ezt azért kaptad, mert szántszándékkal féltékennyé tettél – mondta neki a férfi.

- És mi van, ha nem volt szándékos? – nyöszörögte Amy.

- Akkor ezt azért, mert nem volt az. – Újabb ütés következett. – Meg kellett volna ezt tennem – még egy csattanás – már a hajón – újabb ütés -, amikor becsaptad Tajsit, hogy beengedjen a kabinomba.

Ezt nem kellett volna mondania, mert csodálatos emlékek elevenedtek meg benn annak az éjszakának a mennyei boldogságáról. Nem tudott többet ütni. Felsóhajtott, és megfordította a lányt.

- Hagyd abba ezt a cirkuszt – mondta a férfi mogorván. – Mindketten tudjuk, hogy nem okoztam fájdalmat.

A hang, amit Amy kiadott, hirtelen félbeszakadt. A lány ránézett.

- De okozhattál volna.

- Nem.

Az ajtó kinyílt. Mindketten a komornyik felé fordultak, és egyszerre kiáltották:

- Kifelé!

- De Amy kisasszony…

- Csak egy ványadt kis egér volt – mondta rezzenéstelen arccal. – Már eltűnt, de amint látja, azért nagyon megijedtem. – Felhúzta a lábát a kanapéra, hogy megmutassa, mennyire megriadt. – És csukja be az ajtót maga után.

A komornyik zavartan teljesítette az utasítást. Amy visszafordult Warrenhez, aki elgondolkozva nézte.

- Mindig ilyen ártatlan arccal szoktál hazudni?

- Ezen felesleges töprengened, mivel megesküdtem, hogy veled mindig őszinte leszek. Persze, nem is számítok arra, hogy hiszel nekem, amilyen bizalmatlan vagy. Csak azért jöttél, hogy kiporold a hátsómat?

- Nem…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése